Elképesztő volt ez az anime! Egyszerre eszméletlenül brutális és mélyen megérintő. Ez már az első részben is érezhető, amikor megismerkedünk 58 éves főhősünkkel, Inuyashikivel. Már az szokatlan, hogy egy ilyen idős ember legyen főszereplő, felkelti a figyelmet, amit aztán a mű ki is érdemel.

Rögtön az első rész megríkatott, szegény Inuyashiki olyan szerencsétlen karakterként mutatkozik be. 58 éves, de legalább nyolcvannak fest, a családja legkevésbé sem értékeli munkáját, nem foglalkoznak vele, kritizálják, észre sem veszik szenvedését, amikor megtudja, rákja van, és hamarosan meghal. Éjjel egy parkban, nemrégiben befogadott kóbor kutyája vállán sírja ki magát, ahol megjelenik egy fiatal fiú is, hogy másodpercekkel később egy idegen űrhajó végezzen velük landolás közben. Az űrlények azonban vannak olyan „rendesek”, hogy újra összerakják őket.

Emberünk rendesen meg is ijed, amint ráébred, immár gépként folytatja életét, ráadásul egy igen fejlett és felfegyverzett gépként. Ugyanez vonatkozik a 17 éves Shishigamira is. De milyen élet ez így? Hogy birkóznak meg radikális változásaikkal és hirtelen ölükbe pottyant hatalmas erejükkel?

Teljesen ellentétes módokon. Inuyashiki az után érzi úgy, hogy él, még mindig maradt benne emberi, hogy megment egy hajléktalant egy csapat kegyetlen kölyöktől. Elhatározza, új képességét az emberek megsegítésére használja. Ugyanakkor eszében sincs visszaélni hatalmával, amiről alig valamicskét tud. Arra, hogy gyógyítani is képes, méghozzá bármit vagy bárkit, ami/aki nem halott, akkor jön rá, amikor hazafelé tartva szemtanúja lesz, ahogy elgázolnak egy anyacicát. Azonnal odarohan hozzá, kétségbeesve meg akarja menteni és új testének köszönhetően meg is teszi. Ezt követően kórházakba jár, hogy már menthetetlennek elkönyvelt esetekben elhozza a csodát, a gyógyulást.

Ezzel szemben Shishigamit már úgy látjuk, mint aki jól ismeri, kitapasztalta képességeit, aki tisztában van hihetetlen mértékű hatalmával. Ő nem érzi többé embernek magát, s az, hogy élő más életek kioltását követően tölti el. Semmit nem ér, nem jelent számára a többi ember élete, válogatás és bármi különösebb ok nélkül gyilkol, holott pontosan tudja, még rákos betegek gyógyítására is képes lenne, ám nem törődik vele; viszont kihasználja elektronikai, számítógépes képességeit, amivel rengeteg pénzt visz egyébiránt szinte üres számlájukra.

Nem csoda hát, hogy e két ember végül szembekerül egymással. A többi legyen meglepetés, a lényeg itt úgysem konfliktusuk eredménye. Sokkal érdekesebb, hogy miért, miért lesz az egyikük a jó, másikuk a gonosz? Két ugyanazon traumán átesett ember, ugyanolyan lehetőségek széles skálájával és teljesen ellentétes eredménnyel.

1. miként értékeljük a traumát

Megrázó esemény, mely gyökeres változásokkal jár, de nem mindegy hogyan csapódik ez le bennünk, s mihez kezdünk ezzel az új helyzettel. Első blikkre azt mondhatnánk, mindketten pozitív dolgot igyekeznek kihozni mindebből, ám Inuyashiki mások számára, Shishigami pedig inkább önmagára és néhány szerettére vonatkoztatva. Milyennek értékelik magát a változást? Érzéseik nyilván vegyesek, azonban a halálraítélt Inuyashiki számára ez felér egy csodával, míg Shishigami lába alól kihúzta a talajt. A fiú életében és elméjében minden összezavarodott ezáltal, a férfi pedig éppen, hogy az élménynek köszönhetően értette meg mi az élet s annak értelme. Érzésem szerint ez az egyik kulcs a kérdésünkhöz.

2. koruk és tapasztalataik

Csábítóan hangozhat az idősek bölcsek, a fiatalok éretlenek sztereotípia hívői számára. Csakhogy nem eszik olyan forrón azt a kását! Egyrészt úgy vélem, az, hogy kivel vagyunk együttérzőek, empatikusak, abszolúte nem életkor kérdése, sem az emberségességünk. A korunknak semmi köze ahhoz, miképp bánunk embertársainkkal. Szintén könnyű megoldásnak tűnik a tapasztalataikban keresni az okot, ám ez megint csak zsákutca. (Ebben az esetben, ugyanakkor sajnos sokszor láthatjuk, hogy a rossz tapasztalatok, mennyire képesek eltorzítani az embereket. Bár ellenpélda is akad bőven.)

Inuyashikinek éppen elég oka lenne gyűlölni az embereket, szürke irodistaként, alig valami fizetéssel, egy családdal, akik kutyába se veszik. Nem egyszer láttuk már, hogy ilyen hátterű emberek hatalmat szerezve mészárlásba kezdtek, vagy legalábbis ártottak másoknak. Shishigami pedig ugyan elvált szülők gyermeke, azonban abból amennyit látunk, szülei igyekeznek szeretettel körül venni őt. Ezen felül kortársai közt is megvan a maga helye, nem kiközösített. Az viszont tény és való, hogy a trauma utáni időben igen instabil, s ezért a környezete (anyja, majd egy lány) jótékony hatását, aminek köszönhetően leáll a gyilkolással, eltörli, a fiú kegyetlenségét újra felszítja, sőt végletekig fokozza a média, valamint az internetes hozzászólok. Innentől pedig nincs megállás, sérült pszichéje, labilitása végül őrületté fajul.

3. személyiség és világnézet

Ami már sokkal relevánsabb kérdésünk szempontjából. Az életkortól eltérően ennek sokkal nagyobb szerepe van ugyanis abban, hogy az illető képes-e egy-egy trauma esetén megfelelő mechanizmusokat találni és használni. Még a legsérülékenyebb korúak, a gyermekek között is van különbség e tekintetben, bár az is igaz, ők vagy a serdülőkorúak nehezebb helyzetben vannak, mivel általánosságban még nem olyan öntudatosak, személyiségük, és főképp életszemléletük még formálódik.

Másrészt személyiségünk s vele világnézetünk tartalmazza azt, hogyan viszonyulunk másokhoz. Amíg Inuyashiki egy nagyon érzékeny, altruisztikus személy, addig Shishigamiban van valami hűvös távolságtartás, valamint már gyermekkorában is határozottan úgy gondolja (és érzi) mindenki, aki nem a családja és a barátja, az nem létezik; nem érdekli, és nem érinti meg, ami másokkal történik.

Összegezve úgy tűnik, mindez a személyiségünkön múlik elsősorban, valamin, aminek rengeteg összetevője van, ami több forrásból fakad, az agy kémiájától, génektől elkezdve az első évek öntudatlan rögződésein és a későbbi mintákon át saját munkánkig. (És ezekből éppen az utóbbi a legkevesebb és a legnehezebb.) Valamin, amit mind a mai napig is csak próbálunk leírni és megérteni, több-kevesebb sikerrel. Ez pedig felveti a kérdést meddig s mennyiben vagyunk hát felelősek azért, ha mi leszünk a gonosz? Valóban a mi döntésünk? De ha nem, akkor nem is vagyunk szabadok. Hát a kivételek? Ha minden ember, akinek a személyisége egyik-másik forrásnál sérült, neki állna gyilkolászni, már rég kihaltunk volna. Egész pontosan min múlik az, hogy milyen emberré válunk egy-egy súlyos trauma után?

Inuyashiki, 2017, alkotó: Hiroya Oku (manga).