2016. jún 23.

Ezakiya „Senshi” Keiko: Infancia – Mozaikok a múltból

írta: Aoi Sakura
Ezakiya „Senshi” Keiko: Infancia – Mozaikok a múltból

2. Garázs-tenger

boy_copy.jpgSindzsi gyermekkorának áthatolhatatlannak tetsző sötétségébe olykor mégis beköszönt a békés, aranyló napfény. Például azokban az időkben, amikor a Garázs-tenger partján nyaralt.

Most bizonyára azon gondolkodsz, hát az meg miféle hely? Nem kell kétségbeesned, nem a te földrajzi ismereteiddel van baj. Vagyis nem tudom, te mennyit tudsz, azonban ebben az esetben biztos nem kell magad okolnod. Garázs-tenger csupán Sindzsi furcsa, saját földrajzában létezik.

Garázs-tenger partján éltek anyai nagyszülei, ahol rengeteg egyforma ház állt. Ezek nem szokványos házak voltak ám. Volt emeletük és valójában az egy ház négy részre oszlott. A felnőttek bányászlakásoknak nevezték őket. Ő nem nagyon tudta, miért. Annyit tudott, hogy Nagypapa egy szénbányában dolgozott. Ott vágta le egy kötél a kisujját, pontosabban úgy nagyjából a felét. Ezt akkor vette észre, amikor Nagypapa megint a kisujjtrükköt mutatta meg és ő megnézte a másik kezét is, ami másképp nézett ki. A kisujjtrükkben sose tudta, mi az igazán jó, egyszerűen csak nevetett rajta és ez jó érzés volt.

Otthon még a nevetés is problémás volt. Anya sosem volt vicces, legalábbis Sindzsi nem emlékezett ilyenre. Apa más volt. Apa veszélyes volt, hiába nevetett, hiába tudott vicces is lenni. Sindzsi ugyanis nem tudta, mikor kell nevetni és mikor nem. Volt olyan, amikor Apa tényleg viccelt és ő meg nem nevetett és akkor leszidták, hogy ne legyen búvalbaszott meg ne vágjon ilyen savanyúképet. Olyan is megesett, hogy Apa olyan volt, mint amikor viccel, de igazából nem. Sindzsi pedig nevetett rajta és nem kellett volna, erre Apa elsötétülő tekintetéből jött rá. Ha nem volt szerencséje, még kapott is.

Garázs-tenger viszont csuda egy hely volt, a házzal együtt.

Ha a tengerpartra vezető úton megérkezel, feltűnik a sötétzöld kerítés és kapu, amin benyitva az első kertbe jutsz.

Az első kertet kettészeli a beton utacska, ami a ház elévisz és ott kettéágazik, mintha meg akarná ölelni a falat. Az első kert csupa-csupa virág, rengeteg szín és forma kavalkádja, mely a pillangókat is magához vonzza, így aztán még tarkább az összkép. A két kertet további részekre, kis halmocskákra osztják a keskeny ösvénykék. Ezek a kis halmocskák különböző alakúak. Az ösvénykék arra valók, hogy Nagymama gondozni tudja a kertet, anélkül hogy mindent összetaposna.

A házba benyitva apró helyiségbe érünk. Szürke, hideg. Egy-két növényke és némi lim-lom az egyik oldalon valami műanyag állványon. A másik oldalon semmi, csak egy fekete ajtó.  Sindzsinek ez az ajtó már így csukott állapotban is riasztó. Ezt az érzést felerősíti, hogy látta már, mi van mögötte. Még mielőtt hanyatt-homlok menekülnél, netán azt hinnéd, valamilyen szörny vagy feldarabolt holttest van odarejtve, elárulom, nincs ott csak kacat, régi bicikli, néhány szerszám. Sindzsi a helyiségtől és az általa felidézett emlékektől fél. A fal szürke, sok helyen fekete a rengeteg pókhálótól és csupa göröngy a felszíne. A levegő áporodott, de nincs olyan nyirkos földszag, mint az ő pincéjükben otthon. Azon a helyen, amire ez a másik emlékezteti, és amit nagyon nem szeretett, mégis sokszor kellett lemennie a tűzre rakni. Nem egyszer Anya kergette le. Anya nagyon félelmetes, amikor begurul és sose tudni mikor gurul be.

A szürke és kissé rideg hely után már a lakásba nyitunk be, ahol van egy kis előtér. A baloldalon a nagy szoba, rengeteg fura, régi bútorral és holmival, könyvekkel. A legünnepélyesebb hangulatú helyiség. Jobb oldalon a Wc. Sindzsi vegyes érzésekkel viseltetik ezzel kapcsolatban. Ijesztő számára a pici, ablaktalan helyiség, viszont  - mivel nem a fürdőben van – szereti is. Otthon olyan rossz, hogy ott van a kád mellett.

Jobb oldalon a második ajtó a konyhába és nappaliba vezet, vagy valami olyasmi. Itt szoktak enni is, délután a Nagymamával rejtvénytfejteni és/vagy olvasni. Nagypapa sokszor cukkolja, hogy pap lesz belőle, ha ennyit olvas. Ez bosszantja Sindzsit; nem is érti, mitől épp pap lenne? Éjszaka Nagypapa itt szokott aludni, mert… nos, hát egyszer mondták, hogy miért tud csak itt aludni, ám ezt Sindzsi nem igen értette, így  ki is esett az emlékezetéből. Ugyanakkor arra határozottan emlékezett, hogy Nagypapa egy időben rengeteget zsörtölődött az új fölső szomszéd miatt, aki éjszaka hangosan trappol a lakásban és állandóan felébreszti.

Nagypapa ugyanis nem volt jó alvó, ezért ha éjszaka Sindzsi pisilni ment, nagyon halkan kellett tennie. Sindzsi nem tudta, ő milyen alvó. Otthon sokszor nehezen aludt el. Sokáig feküdt az ágyban és időről időre körbevizsgálódott a szobában. Mindig pattogott a szőnyeg, mint amikor lépkednek rajta, aztán elhallgatott. Mindig, amikor Sindzsi fölemelkedett, hogy körbekémleljen. Persze semmit se látott, így visszafeküdt, csakhogy az egész újrakezdődjön. Sokat álmodott és olyan nagyon valóságosak voltak az álmai, mintha csak egy másik világban élne olyankor. Otthon félt éjjel kimenni a Wc-re, mert ott ült mindig a telefonasztal mellett egy hatalmas, fekete kutya, ami igazából csak árnyék volt, azonban ő félt tőle.

Ő és Nagymama, ha Anyáék nem voltak ott, az eldugott kis szobában aludtak. Nagymama szörnyen hangosan tudott horkolni, hangosabban, mint Apa. Először álmából fölébredve meg is ijedt tőle. Ő viszont azzal hozta a frászt Nagymamára, hogy nyitott szemmel aludt, vagy felült az éjszaka közepén és bámult egy pontra, ám semmire nem reagált, valójában ekkor is aludt.

Ahhoz, hogy eljuss a kis szobába, vissza kell menned az előtérbe, aminek olyan a padlója, akár egy hatalmas sakktábla. Az előtér hátsó falán van még egy ajtó, amin belépve megpillantod a fürdőszobát. Már ha éppen nem fürdik senki, mert akkor össze van húzva a nagy bordó, mintás, bársonyos tapintású függöny. A karnis ferdén van felrakva, hogy ha valaki épp a fürdőben van, akkor is belehessen menni a kis szobába. Innen az ablakból rálátni a hátsó kertre. Amennyiben ki is szeretnél jutni, azt a konyhából teheted meg. Ott van egy szörnyen nyikorgó ajtó, bár ezt később lecserélték.

A hátsó kert, na az aztán már valami! Legalább háromszor akkora, mint amit elől láttál. Itt is találni néhol virágokat, ám javarészt ehető dolgok vannak: krumpli, szőlő, szilva, paradicsom, paprika, borsó, bab, hagyma, saláta, uborka, tök, csemege kukorica. Sindzsi kedvence a ribizlibokor volt, szerette megdézsmálni az apró, piros bogyókat. Volt egy-egy nagyon büdös, fura növény, ami Nagymama szerint elriasztja a vakondokat.

Leghátul található még egy aprócska udvar, picike házikóval. Ott laknak a tyúkok. Valamikor voltak gyöngytyúkok, azoknak micsoda hangja volt! Egy időben pedig Sindzsi nem mehetett be, mert a japán kakas, egy igen kicsi állat, mérges volt és szerette megtámadni az embert. Még Nagymama is egy bottal felfegyverkezve ment be. Azt mondjuk Sindzsi sehogy se értette, mitől éppen japán az a kakas.

De most már térjünk vissza az első kertbe! Telepedjünk le a házfal elé egy kis műanyag székre! Megmutatjuk Garázs-tengert, a Rengeteget, a Hegyet.

Ha leülsz, először fordítsd el a fejed balra! A szomszéd drót kerítésén át meglátod az utat, mely hirtelen eltűnik. Van ott egy éles, nagy kanyar. Az út fölött magasodik a Rengeteg, bár mi csupán a szélét látjuk. Hatalmasra nőttek ezek a fák és sűrűn, úgyhogy bizony elég sötét van ott. Furcsa kontrasztot teremt velük a Hegy, ami közvetlen mellettük van. A Hegy aranyszínű mezővel és némi szőlővel borított domb valójában, tetején faházikó. Egyszer felsétáltak rá Nagypapával. Az út a Rengeteg mellett fut, így Sindzsi megtudta, a Rengetegben van egy régi temető, már rég nem használják, de még látni itt-ott egy-egy sírkő romjait, darabkáit.

Otthon is volt egy temető a közelükben, amit még használtak. Igazából az ablakából rá is lehetett látni, bár nem a közvetlen szomszédságukban volt.

Ha tekinteted lesiklik a Hegy lágy lankáin, eléd tárul Garázs-tenger. Sok, enyhén ferde, szürke, ezüstös tető hulláma, melyeket a szabályos utak völgyei váltanak. Megannyi egyforma kocka, hasábokká összenőve, mégis különböznek, például más és másféle ajtó van rajtuk. Ha átsétálsz, egész olyan, mintha egy másik városba csöppentél volna.

Majd’ elfelejtettem mondani! Az út és Garázs-tenger között van egy nagy árok, mögötte pedig valamivel magasabb a másik oldal. Az árkon át vezet egy hidacska. Itt jönnek-mennek a „lakók”. Mivel Garázs-tenger alacsonyabban fekszik, mint a ház, van az említett magaslat és a te látószöged átlós, úgy tűnik, mintha ez a hidacska egy mesebeli átjáró lenne, ahol egyszer csak felbukkan a semmiből egy ember, autó, motor vagy bicikli.

Szóval, ha átsétálsz, az egy másik város. Elsőre igencsak kihalt, ám hamar találsz néhány „lakót”: aki épp az autót takarítja, aki motort bütyköl, aki zenél a barátaival, aki pakolászik valamit. És van egy hely, ahol kicsit több emberre lelsz, ez egy kicsike kocsma, ahol Sindzsi is megfordult néhányszor Nagypapával. Amikor még jól volt. Aztán egyre kevesebbet járt-kelt. Míg évekkel később meg nem halt, azóta Nagymama már elköltözött és más lakik ott a Garázs-tenger partján, ha még létezik egyáltalán. Sindzsi szívében és elméjének egy szegmensében biztos létezik még. Ez annyira biztos, minthogy Nagymama még mindig nem elmosogat, hanem felmosakodja a holmit. Legalábbis Sindzsi így véli, mert Nagypapa temetésén látta utoljára őt is.

Szólj hozzá

emlékek nyaralás elbeszélés nagyszülők Egyéb Sindzsi Garázs-tenger Infancia Mozaikok a múltból Ezakiya "Senshi" Keiko