2016. júl 22.

Shinwano Ichigo: Angel with a shotgun 6.

írta: Aoi Sakura
Shinwano Ichigo: Angel with a shotgun 6.

Kezdetek

 

Az éjszaka hősei

 

Hanaicsi, Kazuo lakótelep, csütörtök, 00:10

Aomori Majumi átváltozva rohant lefelé a lépcsőkön. Mire kiért a lakótelepre vezető út végéhez, Szora is megérkezett a Corvette-tel.

A lány gyorsan bepattant az anyósülésre, még be sem zárta az ajtót, már ezerrel téptek céljuk felé. A mindig lófarkas, fekete hajú, szürke szemű fiú épp csak intett neki.

– Helló! Látom, sikerült megtalálni a varázsigét – kezdeményezett beszélgetést Majumi.

Szora jól lakott macskaként elmosolyodott.

– Az volt a baj, hogy rossz felé keresgéltem.

A fiúnak lehetett valami hatodik érzéke, mert – bár nem nézett Majumira, aki felvont szemöldökkel, kérdő tekintettel figyelte – így folytatta:

– Végig főnevet kerestem, de az én varázsigém nevéhez méltón ige.

– Őszintén, erre én se gondoltam volna, holott logikus – mondta a lány, majd némaságba burkolózva paradox helyzetén merengett.

Nem és nem akarta ezt az egészet; határozottan eldöntötte, hogy nem fog ebben részt venni, és mégis. Mégis már az első alkalommal kudarcot vallott. Hiába mondott ellent mindennek, amiben hitt, akkor is engedelmeskedett a hangtalan hívásnak, mely őt szólította harcba olyan lények ellen, amelyeknek létezését sem fogadta el józan esze.

Az első estét vonakodva elkönyvelte a kíváncsiság számlájára, azonban utána már nem talált racionális magyarázatot tetteire. Ő, Aomori Majumi homlokegyenest másmilyen volt. Jól lehet az elmúlt napok rácáfoltak erre, személyiségének alapjait megkérdőjelezve.

Ha egy héttel ezelőtt valaki azt mondja, hogy panasz nélkül, sőt érdeklődve keres meg egy varázsigét, hogy démonvadász legyen, biztos körberöhögi. Pedig megtörtént. Ma éjféltájt a kristály vakító sugarainak melegére ébredt, hogy utána a térkép fölé lógatva keresse a szörnyikék pozícióját. Röhejes, mint valami bugyuta boszorkányos sorozatban.

Minden elítélő, hitetlenkedő gondolata, érzése ellenére és azokkal együtt, most itt ült Szora mellett, és egyetlen céljuk, hogy elpusztítsák Akuma teremtményeit.

Hanaicsi, a kertváros főtere, csütörtök, 00:10

Icsiró és Siro szinte egy időben értek megbeszélt találkozó helyükre, bár a fiú nem igazán értette, miért ragaszkodott ehhez Aimi.

– Szia! Sikerült? – kérdezte az újfent zoknifejű Icsiró.

– Szia! Nem, csak találtam megfelelő ruhákat és teljesen véletlenül akadt otthon két katana – felelte a kérdezett.

Kuroszava zöld szemeiben értetlenség tükröződött, nem tudta mire vélni a választ. Siro kisegítette:

– Hülye kérdésre hülye válasz. Látod, hogy sikerült. Menjünk! – zárta rövidre a dolgot, és felóvakodott Icsiró mögé a motorra.

Kicsit tartott tőle, soha életében nem motorozott még. Nem elég, hogy magától a járműtől félt, ahogy elindultak rájött, hogy kapaszkodni is kéne esetleg. Icsiró megoldotta problémáját, megfogta kezét és előre húzta derekánál. Siro feje búbjáig vörös színt öltve karolta át a fiút, arca még sötétebb árnyalatot vett fel, amikor Icsiró megszólalt:

– Gyere egy kicsit közelebb! – kiabálnia kellett, hogy túlzengje a gép hangját. – Úgy könnyebb lenne nekem – tette hozzá érzékelve a lány habozását.

Amit mondott egyébként részben igaz volt, részben kifogás.

Siro közelebb húzódott, aztán jött az első nagyobb kanyar. Úgy érezte, menten összepisili magát, ugyanis ez a része volt a motorozásnak, amitől legjobban megrémült.

Icsiró érezte a másik ijedtségét, ezért egy pillanatra levette egyik kezét a kormányról és gyengéden megszorította a lány összefont ujjait, jelezve, hogy aggodalomra semmi ok.

Öt perc elteltével Siro lassan megnyugodott. Már nem akart minden kanyarban sikítani, sőt egész élvezni kezdte az utazás e formáját.

Hanaicsi, Sindzsu lakópark, csütörtök, 00:27

Az új építésű lakóövezetet biztos valami agyament mérnök tervezte. Ez volt Majumi első gondolata terepszemle közben. ’Milyen idióta épít ilyen meredek domboldalra?’

Közben Icsiró és Siro is megérkezett. Úgy tűnt, nemcsak Szora találta meg a varázsigét. Kuroszava letette motorját a Corvette mögé.

Egy-egy épület négy házat foglalt magába, elöl-hátul kerttel, illetve garázzsal, kocsi beállóval. A házak kétszintesek voltak, ugyanakkor alapterületre nem valami nagyok.

A lakóparkban több kisebb utca volt. Elindultak az egyiken felfelé, mivel az idehozó út a domb aljához vezette őket.

Hétköznap lévén a legtöbb házban csend és sötétség honolt, néhol égett egy villany vagy világított a tévé, de semmi több. Már-már azt fontolgatták, hogy nekiállnak végigjárni a házakat, amikor meghallották a dübörgő basszus, hangos kiáltozás, vihogás egyvelegét. Sietve folytatták útjukat a zaj irányába.

Gyanújuk hamar bizonyítást nyert egy csordára való fekete szörnypofa képében. Legtöbbjük kint az utcán őrjöngött. Egy kupacban tömörültek, tolongtak a kerítés és kapu előtt, többen függeszkedtek rajta.

Szora és Icsiró őrült tempóban megindultak a bejárat felé, majd felugrottak a kőkerítés tetejére lesöpörve, rugdosva a lábuk alatt alkalmatlankodókat. Először a kertben tobzódókat lőtték le, majd a várat ostromlókat kezdték ritkítani.

Icsiró egyszerre ismerős hangot hallott valahol maga fölött. Felnézett, vagy hat-hét szárnyas démon körözött a ház felett.

Nehezen, de leszedte az utolsót is, amikor egy bokájára kulcsolódó végtag rántásának köszönhetően talajt fogott; shotgunja elrepült a szélrózsa valamely irányába. Előrántotta pisztolyait, épp meghúzta volna a ravaszt, amikor az arcába szörcsögő lény fején nyílvessző repült keresztül és valahol az ő arca mellett ért földet. Nem elég, hogy halálközeli élményét megduplázta, Szora kis akciójával még jó adag akumatrutymóval is befröcskölte.

Icsiró felpattant.

– Majdnem kinyiffantottál te hígagyú! – kiabálta, miközben beleeresztette pisztolyainak tárát az útban álló rohadt zombikba, és visszaugrott a kerítésre.

– Nem volt szándékos. Bocs – szólt vissza Szora higgadtan.

A legalább száz démon másik fele – megfeledkezve a házba jutásról – izgatottan indult a társaikat gyilkoló Siro és Majumi felé. A két lány rendületlenül küldte vissza a teremtményeket atyjukhoz, a másvilágra, pokolra, kinek mi tetszik.

Majumi ütései, rúgásai nyomán darabokra szakadt, hiányos testek hulltak az aszfaltra. Tetőtől talpig beborította a massza, ami – hiába tűnt el néhány perc után – mindig kapott utánpótlást. Ennek eredményeként úgy festett, mint egy munkából hazatérő pszichopata gyilkos. Siro sem nézett ki másként, azt a tényt leszámítva, hogy kardjairól szintén csöpögött a trutymák.

Láthatóan mindketten élvezték a harcot. Majumi úgy vette, extra edzést tart, és örömmel konstatálta izmai hatékony munkáját. Sirót boldogsággal töltötte el a benne vibráló feszültség, testében szétáramló adrenalin. Csodálkozva tapasztalta, milyen jól ért ebben az alakjában a kardforgatáshoz.

Hirtelen mindketten ledermedtek, egymásnak vetett háttal néztek farkasszemet az előttük álló démonokkal. A rusnyaságok hátra hajtott fejjel, undorító, talán gargarizáláshoz hasonló hangot hallattak, majd fejük előrecsuklott, összegörnyedtek, mint a részeg, aki most dobja ki a taccsot. Zavarodottan szemlélték a jelenetet, majd észbe kapva nekirontottak az akumáknak, ám azok felkapták fejüket és fekete lángcsóvát lőttek feléjük.

– Mi a…

– Szent szar!

Szinte egyszerre rugaszkodtak el a földről, és a levegőben megpördülve ősárkányságáék mögött értek le. Azonnal támadásba lendültek, és fasírtot, illetőleg vagdaltat csináltak a dögökből. Közben hallották, amint Icsiró ordítja nekik, hogy:

– Tudnak tüzet okádni.

– Nem mondod?! Azt hittem, csókot küldtek – kiáltotta vissza Siro.

– Okádni? Max öklendezni – kötekedett Majumi. – A macskám csinál így, ha rosszul van, vagy mielőtt szőrcsomót köhög fel… Ez meg mit csinál itt? – nyögte.

A szeme sarkából észlelt mozgásra tett egy fél fordulatot, hogy gyomorszájon rúgja a nyavalyást. Meghökkent, amikor lába ellenállás nélkül keresztül száguldott a testen. Szegény pára ugyanis nem démon volt, hanem egy igazi házisárkány.

A neglizsés, hajcsavarókkal teletűzdelt fejű, jó ötvenes asszony dühödten vonult el előttük, feltehetőleg a szomszédok fejmosása céljából, mit sem sejtve arról, hogy tökéletes prédaként szolgált egynehány nyáladzó, szörcsögő, láthatatlan fenevadnak. Hol Siro, hol Majumi volt kénytelen arrébb tessékelni kicsi akumákat a tudatlan fúria közeléből.

Az megállt a kapu előtt és rángatni kezdte, csengetett, üvöltözött, mire kitámolygott egy cseppet sem szomjas pacák és diszkréten leordította a nő haját, hogy megmondták, mostan buli lesz, úgyhogy fogja be szépen lepénylesőjét és csosszanjon vissza hajlékába. A hölgyemény rendőrséggel fenyegetőzött, mire azt a választ kapta: csak nyugodtan. A pasi tökéletesen tisztában volt vele, hogy kedves szomszédja már annyiszor zaklatta őket indokolatlanul, talán még a telefont se veszik fel neki.

Ezalatt a maradék tíz démon a két civakodó alakot pécézte ki magának. Elég groteszk látványt nyújtott, ahogy mindkettő orra előtt, füle mellett golyók és nyílvesszők röpködtek, míg ők lefolytatták éjjeli eszmecseréjüket.

Eltűnt az összes szörnyeteg, mégse változtak vissza.

– Hátul? – kérdezte bizonytalanul Siro.

Igen ám, csakhogy oda egyetlen út vezetett a házon keresztül. Így gyorsan beosontak a kapatos ürge mellett, mögött, aki dörmögve vonult vissza barlangjába.

Bent lehetetlen mennyiségű ember fogadta őket. Nem hittek a szemüknek, hogy ebben a kis lakásban elférnek ennyien. Javarészük már a kanapén, parkettán, lépcsőn, konyhacsempén, perzsaszőnyegen fetrengett; ki totális, ki kisebb százalékos önkívületben. Minden érzékszervüket támadás érte: majd’ megsüketültek a zenétől, jóformán alig láttak a sejtelmes, színes neonfényben, az alkohol, cigi, fű és hányásszag keverékében már vajmi kevés oxigén volt felfedezhető. Viszont rögtön belebotlottak két gnómba.

Egyikük épp egy harmincas fickó álmát őrizte, mialatt szép kis vágást ejtett izmos felkarján. Majumi hátrarántotta a lény fejét és egyetlen gyors mozdulattal kitekerte nyakát. A másik egy huszonéves, utcasarokra való, valagát riszáló leányzó nyakát nyalogatta. Siro elfintorodva lecsapta fejét, összerázkódott a heves undortól.

– Fúj!

– Ezek azt se vennék észre, ha valami elmebeteg belezné ki őket – grimaszolt Majumi.

Amíg a lányok a ház többi részébe próbáltak átjutni, kikerülve az emberi testek, illetve azok ürülékei alkotta aknákat, addig Icsiró és Szora a hátsó kert felé vette az irányt.

– Mondhatom, nagyon lovagias dolog itt hagyni őket – mormogta Icsi.

– Bent nagyobb biztonságban vannak – felelte Szora, mire Kuroszava kételkedni kezdett a másik épelméjűségét illetően.

– Előbb öltek halomra minimum ötven démont és te a biztonságuk miatt aggódsz?

Szora füle botját se mozgatta.

Az egykor átlátszó üvegű teraszajtót elhúzva hűs, tiszta levegő áramlott tüdejükbe meg két akuma karjaikba. Szora szíven döfte az alkalmatlankodót. ’Egyáltalán van ezeknek olyan?’ Icsiró puskájával péppé verte az intim szférájába tolakodó fejét.

– Drágám, mondtam, hogy ne hagyd nyitva a teraszt, mert megfázok!

Legalábbis valami ilyesmit vettek ki a nyöszörgő, nyafogó sipákolásból, amely egy félmeztelenül padlón vonagló nő száját hagyta el.

– No comment.

– Mondta a művelt francia – tette hozzá Icsiró.

A kert üresnek tűnt és gyomosnak. A hátsó kerítés árnyaiból azonban hirtelen előugrott valami. A gazok közepén nézelődő Szorát vette célba, aki épp nyúlt egy nyílért, amikor kapucniját eltépve elsüvített arca mellett Icsiró golyója. A sértett ’ezt most mire véljem’ tekintettel fordult Kuroszavához, aki vigyorogva szólni készült.

– Meg ne szólalj! – előzte meg Szora, jelezve, hogy megértette a célzást.

Siro és Majumi éppen leértek az emeletről, amikor visszaváltoztak. Ott álltak a nappali közepén mindenki által láthatóan. Siróban ekkor tudatosult, hogy harcos alakjának felöltése előtt egy szál narancsszínű hálóingben volt.

– Asszem, nem ártott volna felöltözni – sóhajtotta mellette Majumi, aki szürke top és világoskék bugyi együttesét viselte.

– Sziasztok! Hát ti is eljöttetek? – köszönt rájuk nagy hanggal a kint látott hapsi.

Kezükbe nyomott két pohár löttyöt; valami alkohol volt, hogy mégis milyen nemű, azt nem lehetett tudni.

A visszaérkező két fiú automatikusan elvette tőlük a poharat. Ők sem gondoltak öltözködésre: Icsiró kék pólóban és fekete boxerban, Szora egy farmer rövidnadrágban díszelgett.

– Várjatok fiúk, nektek is töltök – folytatta házigazdájuk, újabb poharakat adva kezükbe.

Szerencsétlen flótás igencsak ki lehetett, mert jó formán semmit nem érzékelt a külvilágból, azt sem, hogy Icsiró és Szora egyszerre mondták:

– Kösz, nem. Vezetek.

Siro kuncogni kezdett látva a két fiú tökéletes szinkronját. Mivel pohár már nem volt kezükben, mert az előbb letették, a részeg tökfilkó szőnyegének töltött.

– Nekünk most mennünk kell – suttogta Icsiró, hátha nem riad fel delíriumából a csapos.

– Hova siettek? Ráértek – érkezett a reakció két csuklás közt.

– Muszáj, tudod a gyerekek meg holnap meló – válaszolta mézes-mázos hangon Majumi.

Mikor becsukódott mögöttük az ajtó, kirobbant belőlük az eddig visszafojtott nevetés. Néhány perc elteltével könnyüket törölgetve sétáltak vissza járműveikhez. Majumi és Siro is fel-felszisszent. Mindketten mezítláb voltak.

Icsiró ledobta papucsát Siro elé. A lány – mint mindig – tiltakozott, mire a fiú ölébe kapta és elindult vele.

– Tegyél le! Felveszem a papucsot, csak tegyél le! – egyezkedett Siro.

Ajánlatát elfogadták.

Szora és Majumi egymásra néztek.

– Meg se próbáld! – figyelmeztette a lány, majd ismét feljajdult. – Elég lesz a papucsod is – nyöszörögte.

 

Hirdetés jellegű közlemény: Üdvözlet mindenkinek! A könyv, aminek a fejezeteit továbbra is felrakom ide, megvásárolható a következő oldalon: http://publioboox.com/hu_HU/angel-with-a-shotgun. Nem, nem kötelező dolog, csupán azoknak szántam, akik esetleg más formában jobban szeretnék olvasni. Tudom, nem a legjobb, de végül is valahol el kell kezdeni. Az ára sajnos, a kiadás formája miatt elég magas, többek közt ezért tettem ide is fel a könyvet. További jó olvasgatást! :)

Szólj hozzá

harc angyalok démonok démonvadász Regény Shinwano Ichigo Angel with a shotgun Kuroszava Icsiró Siroszaki Aimi Aomori Majumi Aono Szora