2016. aug 28.

Ezakiya „Senshi” Keiko: Infancia – Mozaikok a múltból

írta: Aoi Sakura
Ezakiya „Senshi” Keiko: Infancia – Mozaikok a múltból

4. Elvarázsolt vidék

boy_copy.jpgElvarázsolt, ez a jelző illett rá leginkább. Mesebeli táj. Egyszerre van tele élettel és valamiféle bódult bűbájjal, mint a kastély, mely száz évre álomba merült Csipkerózsikával együtt.

Egy időben sokat jártak azon a helyen. Nem egyszerű odajutni. Eldugott hely, nem az a fajta, amit kirakatként megbámulhat boldog-boldogtalan, aki talán éppen csak áthajt a településen.

Először is egy főúton el kell hagyni a falut. Amikor már csak lágyan ringatozó gabonaföldeket látsz az út két oldalán, lesz balra egy házikó, mellette földút. Száraz időben vakítóan világos, eső után sötétbarna és jól kivehető benne egy-egy autó vagy traktor kerekének lenyomata. Középen zöld sáv, ha magasra nő a fű, hallani ahogy az alvázat végigsimítva surrog.

Ezen a földúton zötykölődsz pár percig, mígnem árnyékba borul a világ, akkor ismét balra fordulsz. Az út földje itt már a legtöbbször nedves. Jobb oldalt hatalmas fák magasodnak, fel-fel egész az égig. Milliom, a zöld különböző árnyalataiban pompázó levelet táncoltat a tájon olykor végigsurranó fuvallat. Bal oldalt igazi vadon, kisebb fák, sűrű aljnövényzet, különböző méretű, formájú bokrok. Közülük itt-ott kikandikál egy-egy kis házikó teteje, ablaka, terasza. Ezen az oldalon fogod meglátni azt a bizonyos telket is.

A levegő friss, tele szabadsággal. Keveredik benne a föld, a növények, a folyó illata. Amikor a folyó kiönt, iszapos szagot hoz a szél, amit sokan utálnak. Sindzsi viszont szerette nagyon, akárcsak a tavasz parfümjét.

A telek eleje meredek emelkedő, amelynek tetején áll egy félkész téglaház. Mögötte alig néhány méterre régi, kopott, sötét faház.

Az egész hely olyan, akár a világ kicsinyített mása. Csupa kontraszt, ellentét, káosznak tűnő rend, mely így egy teljes egész. Vagy mint egy bizarr műalkotás, ahol van egy valós és egy tükörkép csak éppen nem tudni, melyik melyik.

A téglaház előtti emelkedő meglehetősen kopár. Első pillantásra olyan, mint egy nem régóta elhagyatott építkezés. Mindenféle törmelék darabok, különféle színű kavicsok kisebb-nagyobb halmai váltakoznak a gyomok előbújó sötétzöld csomóival.

A régi faház mögött elterpeszkedő kert ezzel szemben csakúgy dagad az élettől. A veteményesben szép rendben sorakoznak a különféle növények, köztük azért kikandikál egy-egy gaz. Sindzsi még ma is látja maga előtt a sokféle árnyalatú paradicsomok gömbjeit, ahogy a nagyra nőtt palántákon függeszkednek. A veteményesen túl és körbe a kerítésen már a zabolázatlan természet az úr, átláthatatlan szövevény. Vadszőlő és más növények indáiból szőtt pompás faliszőnyeg. A vadszőlő tenyérnyi leveleit áttetsző aranyzölddé varázsolja a napfény.

A téglaház csupasz és hideg; kívül hússzínű (Sindzsinek legalábbis mindig azt idézte) és fehér, belül a szürke egy sötétebb árnyalata uralta. A falon több helyütt a majdani ablakok helye ásítozott. Valamilyen oknál fogva mindig ez a kép élt benne, amikor még nem voltak meg az ablakok, holott látta a házat azután is.

A faház sötét, de barna és ez melegséggel ruházza fel, a kopott fehér ablakkeretek és az itt-ott repedt ablaküvegek ellenére. Dacára a furcsa légkörnek, ami körbelengte, amitől Sindzsinek meggyőződésévé vált, hogy a benti homályban kísértetek kerengenek.

Egyszer látott egyet, otthon. Éjjel volt, kiment a konyhába inni egy pohár vizet. A konyhából végignézett a folyosón, melynek végében állt a kamrába (s onnan a pincébe) vezető ajtó. Ott állt az az öreg nő, alakját megvilágította a kintről érkező holdfény. Jó ideig úgy hitte, apai nagyanyja szellemét látta, pedig nem ismerte az asszonyt, két évvel születése előtt hunyt el. Később már úgy vélte, csupán optikai csalódás volt, fizikai és mentális, akár a fekete kutya a telefonasztal mellett, amitől alig-alig mert kimenni pisilni.

Ilyen volt ez a bizonyos hely.

Kicsit furcsállottam az egészet. Azt, hogy számára az sugárzott meleget, amiben nem voltak emberek. Azt, hogy általánosságban többet beszélt helyekről, állatokról és dolgokról, mint emberekről. Talán Sindzsi előző életében macska volt, vagy szimplán nem nagyon akadt olyan ember, akiről szívesen beszélne, esetleg kevésbé kedveli az állítólagos teremtés koronáit. Az is előfordulhat, hogy egyszerre igaz mind.

Szólj hozzá

szépség természet telek kísértet ellentét Egyéb Sindzsi elvarázsolt vidék Infancia Mozaikok a múltból Ezakiya "Senshi" Keiko