2016. sze 07.

Ezakiya „Senshi” Keiko: Infancia – Mozaikok a múltból

írta: Aoi Sakura
Ezakiya „Senshi” Keiko: Infancia – Mozaikok a múltból

5. Apró-sziget

boy_copy.jpgSindzsi sokat panaszkodott lakhelye miatt, ki nem állhatta a lakótelepet, a környéket. Herótja volt a sok betontól, hogy sosincs igazán csend; de hálásnak kellett lennie, végül is nem kap mindenki csakúgy egy lakást. Aznap is megint puffogott egy sort. Párja, aki éppen munkába készült, lehurrogta:

- A falut is utáltad.

Sindzsi felsóhajtott, aztán hallgatott egész addig, míg másik fele után bezárult a bejárati ajtó.

- Bizonyos szempontból igaza van, másrészt meg nem érti. A falut valóban utáltam, a sok kicsinyes, rosszindulatú, pletykás és képmutató embert. Nem mintha a városban ne lenne belőlük, itt talán könnyebb elvegyülni vagy eltűnni. Na, de hova? Maximum a lakásodba. Éppen ez az amiért visszavágyom a faluba…

Elég egy keveset sétálnod, hogy felszabadulva minden alól élvezhesd magányod, a csöndet és a szépséget.

Talán eddig nem is említettem, de a falu, ahol Sindzsi felnőtt egy szigeten van. Hatalmas, ősöreg folyó öleli körül, lomhán simogatva partjait, akár egy megfáradt szerető. Habár volt olyan partszakasz, mely közkedveltnek számított és a jó idő sokakat csalogatott oda, még több olyan hely akadt, ahol senki se járt. Na jó, esetleg egy-két horgász, akik leginkább nyugalomra vágytak.

Felfedezésre váró területek, menedékek, ahol a természet magához öleli és elringatja, ha már embertől ezt sose kapta meg. Apró-sziget az egyik legkülönlegesebb volt köztük.

A hídtól északra leled meg. Egy göröngyös földutat kell követned. Jobb kéz felől mezőgazdasági területeket látsz, bal kéz felől meredek part oldalt. Eleinte a ritkábban álló fák közt még meg-megpillantod a folyó napfényben fürdő fodrait. Ott, ahol elkanyarodik az út, találsz lefelé és befelé egy ösvényt. Árnyékok ölelnek majd körül, egyre sűrűbb bokrok. Bármilyen évszak is legyen, a lábad alatt avar zörög vagy cuppog. Óriásra nőtt fák oszlopai tartják a lomb mennyezetet. Szél zenél, madarak kórusa énekel, különböző hangokon, különböző dallamokat. Mindig lefelé és befelé haladsz, egyre sötétebb lesz, egyre nedvesebb. Az aljnövényzet beszürkül, a talaj iszapos szagot áraszt, a madarak dalába béka kuruttyolás vegyül és szúnyogok bosszantó zümmögése.

Úgy tűnik fel, akár egy kolostor vagy palota udvara, a holt-ág. Hol szürke, hol zöld lepedékkel bevont tükör, amelyet nyújtózkodó fák vesznek körbe. Olykor, főként nyáron, az is előfordulhat, hogy nem találsz itt vizet, csak a szürke, berepedezett föld terül el lustán.

Ha elég bátor és kíváncsi vagy, átmerészkedsz a túlpartra, ahol hamarosan kiérsz a folyóhoz. Ott fogod megpillantani az Apró-szigetet. Hosszúkás alakja dárdahegyként fúrja keresztül a folyó testét, vagy még inkább kecses hajóként, melynek legénysége néhány magas, karcsú, fiatal fa. Büszkén, egyenesen állnak és kémlelik a horizontot, melyet sosem érhetnek el.

- Tudod, ezek a helyek… hogy is mondjam? Egyszerre vannak itt ebben a világban, hisz egyértelműen megvannak a maguk anyagi jellemzői. Közben pedig mégsem tartoznak ide. Teljesen mások. Tele vannak élettel, melegséggel, kapcsolatokkal. Abszolút más az atmoszférájuk, mint az emberi helyeknek. Itt a városban, hiába megyek ki, minden olyan idegen, hideg, élettelen, tele feszültséggel. Minden porcikám borsódzik tőle. Talán éppen azért, mert azokra a helyekre hasonlítok. Én is – fizikailag – jelen vagyok ebben a világban, azonban ki is szakadtam belőle. Ki tudná megmondani, mikor és hogyan? Nem tudom, ki vagy mi, az biztos, hogy pocsékul raktak össze vagy rossz helyre raktak le, esetleg ez valami kozmikus vicc, fekete humor – fejezte be Sindzsi.

Azt hiszem, Apró-sziget minden helynél jobban jelképezi Sindzsit.

 

Szólj hozzá

természet lakhely Egyéb Sindzsi Apró-sziget Infancia Mozaikok a múltból Ezakiya "Senshi" Keiko