2016. okt 21.

Shinwano Ichigo: Angel with a shotgun 19.

írta: Aoi Sakura
Shinwano Ichigo: Angel with a shotgun 19.

A múlt kísértetei

 

Tyúkapó terve, Icsi féltékeny

 resize.png

Egy héttel később

Hanaicsi, Misima Jukio középiskola, péntek, 12:05

– HOGY MIT AKARSZ?

Icsiró megbotránkozó hangja végigzengett az egész harmadik, sőt második emeleten is.

A termükben eszegető Zakuróék döbbenten kapták fel fejüket.

– Ez meg mi volt? – érdeklődött nyafogós hangon Kikjo.

– Azt hiszem, Kuroszava – felelt nyomott hangulatban Miroku, aki azóta az este óta állandóan kedvetlen és feltűnően szótlan volt.

Haverja és a két lány unszolására elmondta, amit megtudott Siróékról, azt is, amit saját két szemével látott. Természetesen körberöhögték, majd csalódott arcát látva hátba veregették, megdicsérték fantáziáját.

Szeretett volna közelebb kerülni Siróékhoz, többet megtudni róluk, de tudta, hogy nem engednék, és amúgy is két külön világ az övék.

– Egy biztos, ezek nem normálisak! – gúnyolódott fintorogva Zakuro.

 

– Most már tudja – sóhajtott fel Majumi, ahogy a lépcsőn felfelé meghallották a kiáltást.

– Icsiró! Tőled zeng a fél iskola! – korholta meg Siro, amint felértek harmadik emeleti ebédlő-tanyázó helyükre.

– Még szép! – felelte dúltan a fiú, majd Szorára függesztette haragos, zöld szemeit. – Ilyen hülye ötletet! – dühöngött tovább.

– Nem tudom, mi bajod van – szúrta közbe Jumi, mire Icsiró a lányt ölelő Kirához fordult megértésért.

– Neked semmi ellenvetésed nincs? – firtatta.

Kira szokásához híven mosolyogva válaszolt:

– Miért lenne?

– Talán, mert a barátnőd egy másik fiúhoz költözött be, egy olyan környékre, ahol mindenféle maffiózó lakik – hörrent Icsi.

– A fenébe is, Kuroszava! Gondold már egy kicsit végig! Szerinted Sirónak nem lenne nálam jobb, mint azon a helyen, ahol évekig bántották? Ráadásul, jelen helyzetüket tekintve, nem sokáig lesz az övék már a ház – érvelt Szora.

Icsiró végre lehuppant közéjük és megadóan felsóhajtott:

– Jó-jó, értem.

Továbbra is savanyú ábrázattal enni kezdett.

Siro megsajnálta, és megfogta szabad kezét, majd rámosolygott a meglepett és piruló fiúra.

– Ne aggódj! Tudok én magamra vigyázni, és Tyúkapó is ott lesz.

Utóbbi fél mondatára Icsiró arca megrándult. Észrevétlenül kihúzta kezét a lányéból, hogy figyelmével félig megrágott szendvicsét tüntesse ki.

Siro rögtön azon morfondírozott, mi rosszat mondott. Szora igyekezett oldani a feszültséget.

– Különben is, ahogy Kirára, úgy rád is vonatkozik, hogy akkor jössz, amikor kedved tartja – biztatta Icsirót, aki erre morcosan annyit reagált:

– Kösz, de nekem – egyesekkel ellentétben – van családom.

– Icsi! – csattant fel rosszallón Siro látva Jumi elkomoruló arcát.

A fiú tovább folytatta:

– Egyébként is mi lesz Siro anyjával? Mármint Jumi már nagykorú, de…

– Én is az vagyok. – felelte ingerülten Siro.

– Én léptem – mondta Icsiró, majd lebattyogott a lépcsőn.

Siro düh, értetlenség és bánat keverékével telten bambult utána. Szorának elege lett a drámázásból.

– Menj csak, Kuroszava, s csak akkor gyere vissza, ha már lehiggadtál! – kiabálta utána.

Kira egyenesen rákérdezett:

– Féltékeny?

Szora vállat vont. Igazából baromira nem tudta ép ésszel felfogni Kuroszava viselkedését. Hiszen már megmondta neki, hogy semmit nem akar Sirótól. Az meg az ő baja, hogy gyáva nyúl ahhoz, hogy…

Aztán villámcsapásként érte a felismerés: a másik attól ilyen zabos, mert így sokkal kevesebbet tud spontán kettesben lenni Siróval, mivel már nem neki kell fuvarozni a démonvadászatok alkalmával.

Elgyötörten felnyögött. ’Most mégis mi a búbánatot csináljak vele?’

– Tyúkapóra? Már mért lenne? – érdeklődött Siro zavartan, mire Jumi meglapogatta hátát, és Kirával együtt nevetésben törtek ki.

Hanaicsi, Sindzsu lakópark, szombat, 01:12

Siro megkönnyebbülten szállt le a totálisan feszült Icsiró mögül, aki egész ide úton száguldott, mint egy őrült, mit sem törődve hangos ellenkezésével és halálfélelemből fakadó, magas hangú nyikkanásaival, amiket olyan alkalmakkor hallatott, amikor kis híján ütköztek vagy kicsúsztak egy-egy nagyobb kanyarban.

Kuroszava – figyelmen kívül hagyva az épp befutó Szorát és Jumit – átváltozott és türelmetlenül toporgott. Tüntetőleg nem érdeklődött Jumi kitörő jókedvéről.

Siro viszont csodálkozva faggatózott, kérdését inkább Szorához intézte, mivel a lány megállíthatatlanul kacagott a hasát fogva, kibuggyanó örömkönnyeit törölgetve.

– Mi történt? Bolondgombát evett?

– Semmi – morogta Szora, ám Siro láthatóan nem volt elégedett a válasszal, így kénytelen-kelletlen elmondta kis kalandjukat, miközben Majumi tovább pukkadozott. – Éjnek évadján, a város közepén összefutottunk éberékkel, akik rögtön utánunk suhantak, észlelvén, hogy százzal tépek. Én hülye meg megálltam, csupán azt az aprócska dolgot feledtem el, hogy mindketten átváltoztunk.

Ekkorra már Siro is elvigyorodott, sejtve a következményeket.

– A pacák hullasápadtan rohant vissza a zsaru mobilhoz, mikor senkit nem talált a lemeszelt Corvette-ben. Amint ismét indítottam, ezek hanyatt-homlok elhúztak az ellenkező irányba. Sejtem, mindettől függetlenül, megbüntetnek, ha nem épp egy egész nyomozóhorda fogad holnap az ajtómban.

– Te szegény! – affektált gúnyosan Icsiró.

Szora inkább nem reagált, csak szemeit emelte az égre, hangtalanul érdeklődve, mégis mit vétett?

– Az az arckifejezés! Egyszerűen megfizethetetlen! – nyüszítette Jumi még mindig röhögve.

Siro, akire egyszerre hatott Icsi morcossága és a lány fékevesztett vidámsága, mosolyogva felnyögött:

– Mi ez? Valami hitelkártyareklám?

Amíg felértek a domb tetején lévő démonszállta házhoz, Jumi kigyógyult rohamából, és Siróval együtt kezdte úgy érezni magát, mintha egy hűtőkamrában sétálgatnának, köszönhetően a két srác közé leereszkedő fagyos hangulatnak.

– Dezsavűm van – jegyezte meg Majumi amint megpillantotta az akumák közt elvonuló, hajcsavarókkal teletűzdelt fejű, dúlt asszonyságot; selyemköpenye úgy úszott utána, mint koronázásra vonuló királyjelölt után palástja.

A testükben zubogó adrenalinon túl is tisztán eljutott hozzájuk minden egyes, már ismert frázis a házisárkány/boszorkány/fúria és az ismételten, esetleg még mindig nem szomjas ürge kulturálatlan eszmecseréjéből. A különbség csupán annyi volt, hogy ezúttal nem bulit tartottak, hanem amolyan férfias focivébénézést.

Szora és Icsiró között a jeges közeg megveszekedett versengéssé alakult át, minek eredményeként észlelésük szelektívvé vált. Siro és Jumi hasztalan próbált kommunikálni velük. Előző itteni tapasztalatuk alapján így Majumi volt az, aki beosont a barlangjába dörmögve visszacammogó szeszkazán után. Siro maradt a gyerekfelügyeletnél.

Már-már kezdett fellélegezni, nem maradt ellenfele, a másik lány visszatért, ha igencsak megviselten is. Eddigre a két srác már verbálisan küzdött, hogy eldöntsék, kinek van igaza. Olyannyira belemelegedtek, hogy nem tűnt fel nekik a hirtelenjében elsötétülő ég, sem a két lány döbbent kiáltása.

Siro úgy döntött, saját kezébe veszi a dolgot.

– Talán kicsit ki kellene bújnod a saját korlátozott nézőpontodból, Kuroszava – javasolta Szora epésen.

– Ó, hogyne, királyfi! Véletlenül se te vagy korlátolt. Pénzzel minden megoldható, a többi meg nem számít – vágott vissza Icsiró.

– Menjetek párterápiára! – dörrent rájuk az előhívott Kin, mire áldott csend állt be a két kakaskodó között.

Végre újra hallottak, láttak, legnagyobb elképedésükre egy hatalmas rajnyi szárnyas démont, amint zuhanó repülésben tartanak feléjük. Némelyikük láthatóan tűz okádásra készült.

– Na, ne röhögtessetek! – morrant Kin.

Elbődült, majd óriási lángcsóvát lőtt rájuk. Az akumák azonnal elhamvadtak.

Dolga végeztén a sárkány visszafordult Szora és Icsiró felé. Azok gyökeret eresztve reszkettek, amikor Kin orrlyukai kitágultak, és dühösen fújtatott egyet, füstpamacsokat eregetve.

– Ez nem a kisasszony dolga lett volna – morogta a két holtsápadt srácnak, ám mielőtt azok bármit is reagálhattak volna, Siro elhaló hangon felnyögött:

– Kin, térj vissza!

Cseppet sem Szoráékon akart segíteni. Egyszerűen nem bírta; arca és egész teste verejtékben fürdött, lábai vészesen remegtek, összecsuklással fenyegetve.

– Elnézést, megfeledkeztem erről – mondta a sárkány, majd szertefoszlott.

– Ez is a te hibád, királyfi! – csattant Icsiró.

Szora szóra sem méltatta, annál inkább Majumi, aki Sirót támogatta:

– Befejeznétek ti isten barmai! Mindketten hülyén viselkedtek! Ha nem szeditek össze magatokat, inkább menjetek szabadságra!

Megindult lefelé, majd suttogva kérdezte a még mindig bizonytalanul mozgó Sirótól:

– Minden rendbe?

A lány elgyötört arccal rámosolygott.

– Semmi gáz. Kin figyelmeztetett, hogy kell egy kis idő, amíg hozzászokom és már kevésbé lesz megterhelő előhívnom, valamint fenntartanom ezt az alakját. Igazából nem gondoltam, hogy ennyi is rengeteg energiámat elszívja.

Hanaicsi, Siroszaki ház, szombat, 10:34

Szora úgy hurcibálta a dobozokat, mint egy szétesőben lévő zombi; miközben belegabalyodott gondolatainak fonalába, mint egy pórul járt kismacska. Hiába próbálta felgöngyölíteni Kuroszava problémáját, csak még több cérna tekeredett köré.

Ez alatt Siro és Jumi a még elmaradt dolgokat pakolták össze.

Aomori Majumi úgy döntött, ideje egy kicsit felráznia a másikat, aki gondterhelt arccal jött-ment, dobozolt.

– Jesszus, Siro! Legalább te ne vágj ilyen savanyú képet! – kérte határozottan. – Ha bajod van, beszéljük meg! – folytatta, majd elhallgatott várva a választ.

– Csak nem értem, mi a fészkes fene ütött Icsibe? Úgy értem, nemrég még úgy tűnt, abbahagyják ezt Szorával, most meg még jobban marakodnak, mint előtte…

– Atyám az égben! Nem lehetsz ilyen vak! Baromi egyszerű, Icsiró azért ilyen, mert totálisan beléd van habarodva – világosította fel Jumi.

Siro szótlanul bámult az előtte heverő dobozba, mint aki a világ legérdekesebb dolgát lelte fel ott. Mayumi nem kímélte, tovább beszélt:

– Azt hiszem, ezzel te is pontosan tisztában vagy. Nincs az az isten, hogy nem. Csupán így kényelmesebb neked, mert képtelen vagy… Nem, nem is képtelen, túl gyáva vagy ahhoz, hogy végre egy valakiben igazán megbízz és közelebb engedd magadhoz.

– Vagy csak egyszerűen nincs szükségem ilyesfajta kapcsolatra – vetett ellent Siro mérgesen.

Jumi grimaszolt, majd kifelé menet még hozzáfűzte:

– Persze, mert olyan idióta vagy, mint Tyúkapó. Komolyan el akarjátok hitetni magatokkal és a világgal, hogy nektek olyan szuper egyedül is? Mi lenne, ha legalább magadnak nem hazudnál?

A következő negyedórában mindhárman hallgatagon jártak-keltek Siro szobája és a kint várakozó teherautó közt. Szora még mindig zombult. Majumi elégedett volt magával, főként azért, mert látta Sirón, hogy sikerült elgondolkodtatnia, még akkor is, ha jelenleg minden eszközzel igyekezett haragját tudtára adni.

Amikor már elindultak volna, és Siro egyből a teherautó felé vette az irányt, Szora megállította és figyelmeztette, hogy ha bármi lenne, azonnal hívja őt.

Siro rámeredt, mintha épp most közölte volna, hogy a fű kék.

– Ne nézz így! Ha valami baj történik, Kuroszava soha többé nem szól hozzám. Ha épp nem szedi le a fejem azonnal – méltatlankodott Szora.

A lány szemeit forgatta.

– Neked nincsenek otthon Tyúkapó! – nyögte.

– Egyébként jelenleg jobban járnánk azzal, hogy nem szóltok egymáshoz – vélte Jumi, közben jelentőségteljes pillantást váltva Siróval, aki erre ismét az égre emelte tekintetét, miszerint ilyen nincs és mégis.

Bevágódott a teherautóba a jó harmincötös, borostás fószer mellé, aki – Szora élénk fantáziájával ellentétben – mindössze annyit tett, hogy kedélyes csevegést kezdeményezett mindenféle semmiségekről. Siro néha bólogatott, hümmögött, ha kellett meglepődöttséget, felháborodást színlelt. Tökéletesen értett hozzá, hogy egy-egy ilyen beszélgetésben azt mondja, amit a másik hallani akar. Minek hadakozzon? Ezek csak ostoba társalgások, semmi értelmük, mélységük, teljesen lényegtelen, ő valójában mit gondol. Leginkább azt, hogy rühelli, hogy az emberiség kommunikációjának nagyobb része teljességgel fölösleges nyelvkoptatás, míg az igazán fontos dolgokról keveset szólnak.

Amikor elérték az Aorei negyed egyik kapuját, Kai fogadta őket; vigyorogva jegyezte meg Szorának:

– Mi az főnök, rögtön hoztál egy második lányt is? Háremet tervezel?

Szora felsóhajtott, bár legszívesebben a kormányba verte volna fejét.

– Ne kezd te is! Könyörgöm! – rimánkodott megviselten.

Majumi orrfújást mímelve kuncogott zsebkendőjébe.

Hanaicsi, Siszai sógen kerület, szombat, 12:28     

Kuroszava Icsiró nyugtalanul dobolt ujjaival az asztalon, folyamatosan fészkelődött a széken. Elege volt. ’Miért minden erre a napra jött össze? Miért csak tegnap közölték vele a többiek ezt a frenetikus hírt, hogy Siro ma Szorához költözik?’

Ő pedig itt kornyadozik tehetetlenül a kihalt videótékában, hogy aztán három után otthon fát vágjon. Persze, persze, egyébkor semmi gondja nem lett volna mindezzel, de most Sirónak akart segíteni, és teljesen letörte a gondolat, hogy – olybá festett – a lány az élet minden területén megoldja gondjait nélküle is.

Mindenesetre jobban teszi, ha összekapja magát mire hazaér, különben az otthoniaktól szép kis fejmosásban lesz része morcossága miatt.

Hanaicsi, Aorei negyed, vasárnap, 08:20

Az első közös reggel rengeteg vidámságot hozott; főképp Majuminak és Kirának, akik nagy egyetértésben falatoztak a konyhapultnál ücsörögve.

Először Szora jött le kábán, intett nekik, aztán majd hasra esett a lábához dörgölőző Grimmjowban. Bosszús tekintettel jutalmazta a diszkréten rötyögő Jumit. Szó nélkül töltötte ki a kávét, majd elvonult vele a nappaliba ébredezni. Grimmjow felcsapott farokkal trappolt utána.

Nem telt bele tíz perc, Siro botladozott lefelé a lépcsőn, kócosan, félig vakon, szemeit dörgölve és igen nyomottan. Grimmjow az újonnan érkezőt is körbetáncolta, minek eredményeként Siro is majdnem elzakózott. Csípőre tett kézzel megállt és dühös pillantást vetett az ezzel mit sem törődő cicusra.

A kávéfőző előtt álldogált vagy két percig, mire feldolgozta az információt, hogy elfogyott a kávé.

– Hát ez remek! – morrant ingerülten, aztán neki látott a kávéfőzésnek.

Házisárkány-üzemmódban kutakodni kezdett a kávé után, ám csak nem akart előkerülni.

Egyszer csak Szora jelent meg mellette és felnyúlt a legfelső polcra, majd Siro elé rakta a keresett dolgot.

– Tessék, morc kisasszony – mondta, mire a lány mentegetőzésbe fogott:

– Bocs, de a jó modorom a reggeli kávéval együtt jön meg.

Szora elmosolyodott.

– Ne aggódj, nekem is.

Ezzel egy időben Siro fejében megszólalt Kin:

– És még én vagyok morcos házi hüllő!

– Pofa be! – mordult Siro, rögtön hozzátette: – Nem nektek szántam.

Jumi elképedve kérdezte:

– Ilyenkor is beszél hozzád?

– Ja, sajna őt nem tudom lerázni – felelte letörten az illetékes.

Nem sokkal az után, hogy Siro eltűnt az emeleten felöltözés és emberibbé válás céljából, befutott Icsiró. Elsőként hökkenten bámult a leeresztett hajú Szorára, hogy utána fél vigyorral arcán „megdicsérje”:

– Jó a frizurád, királyfi!

– Neked is szép reggelt! – válaszolt Szora.

– Csaknem erre fújt a szél? – firtatta Jumi.

– Olyasmi – dünnyögte Icsiró. – Tudtommal akkor jövök, amikor óhajtok – fűzte hozzá sértődötten.

– Senki nem állította az ellenkezőjét – igyekezett megelőzni a vitázást Kira.

Ugyanakkor Szorából kirobbant a napok óta halmozódó feszültség:

– Inkább hívd már el randira, és ne itt kotyogj nekem folyton-folyvást, mint egy rossz kávéfőző!

Kuroszava meglepődött, majd annyit hebegett:

– O-oké.

Az újabban mindenlébenkanál Majumi az emeletre vezető lépcső felé mutatott, mire Icsiró eltűnt abban az irányban.

Szora tátott szájjal meresztette szemét a másik srác hűlt helyére; nem és nem tudta elképzelni, hogy egy ilyen egyszerű mondat hatásos lehet. Kira és Jumi hangos hahotára fakadt a látványtól.

Nem egészen öt perc múlva egy teljesen kicserélt és felvillanyozott Icsiró vágtázott le az emeletről és libbent ki az ajtón, miközben ennyit vetett oda nekik:

– Léptem, délután jövök.

Amint bezáródott utána az ajtó, Jumi barátjára nézett.

– Csapj bele!

A reggelijét majszolgató Szora nem szólt.

– Na, most már csak neked kell találnunk egy tyúkanyót! – szögezte le Majumi, mire a srác felhördült:

– Atyám, irgalmazz!

– Nem is tudtam, hogy ilyen vallásos vagy, Tyúkapó – zuttyant melléjük Siro, és azzal a lendülettel belemerült aktuális könyve olvasásába.

Két percig, ha bírta az őt ostromló tekintetek kereszttüzét, mire felpillantott a betűkből.

– Hallottuk, hogy délután elmész – puhatolózott Kira.

Siro felvonta szemöldökét és bólintott.

– Igen, és?

Feleletként három kíváncsi szempár szegeződött rá továbbra is.

– Csak kiszellőztetem a fejem – motyogta Siro.

Nem fogadták el válaszát, mire ő vörös arccal kikérte magának:

– Ez nem randi!

– Á, nem! – zengte kórusban Szora, Jumi és Kira.

Siro még mindig feje búbjáig pirulva, durcásan a nappaliba vonult.

Valahol a város környéki hegyekben, vasárnap, 15:35

Egy órás motorozást követően álltak meg ezen a helyen. Körben hatalmas fák nyújtóztak az ég felé. Köröttük minden csupa zöld, színes vadvirágokkal díszítve. A pihenő helyen szétszórva, fából készült asztalok álltak, két oldalukon paddal.

Icsiró és Siro egy ilyen padon ültek szemben egymással. Siro kezdte megunni, hogy egyfolytában ő beszél, így feltette a kérdést:

– Icsi, miért haragszol Szorára?

Kuroszava, mint aki meg se hallotta, felállt, és a kezét nyújtotta a lánynak.

– Menjünk tovább! – mondta közben.

Siro felsóhajtott, és elraktározta magában az információt, miszerint: Soha ne tegyél fel egyenes kérdést egy pasinak, pláne, ha az illetőt Kuroszava Icsirónak hívják.

A következő fél órában Icsi próbált valami kedvező folytatást kieszelni, remélve, hogy a lány végre elengedi magát és nem tereli el rögvest a szót, ahogy tényleg magáról kezdene mesélni.

Vele ellentétben Siro azon agyalt, vajon hogyan tudna úgy kicsusszanni a kellemetlen helyzetből, hogy ne gázoljon a fiú lelkébe?

Némi nosztalgiával tekintett vissza arra a két-három srácra, akikkel csupán futólag ismerkedett meg, és akiket – épp ezért – rém egyszerű volt lekoptatni, mert nem kellett soha többé találkozniuk; de Icsivel együtt kell harcolnia ezek után is. A száját harapdálva faggatta önmagát, hogy mégis mi ütött belé, amikor igent mondott erre a kiruccanásra, vagyis hát randira? Öntépelődésének a hirtelen csend vetett véget.

Ismételten megálltak az útszéli gazok közé húzódva, azokon kívül nem is volt más ott. Értetlenül követte Icsirót az út túloldalára, ahol egy teljesen giccsmentes idill látványa tárult elé. Alattuk vagy 3-400 méterrel, a völgyben, apró falu házai szunnyadtak a természet takarójának védelmében.

Siro halkan megszólalt:

– Én is szívesen élnék egy ilyen helyen.

Persze gyakorlatias énje tisztában volt azzal, hogy ez bizonyos macerákkal is együtt járna, de ennek a helynek a nyugalma és letisztult szépsége elvarázsolta.

Icsiró szótlanul csodálta a csigaházából előbújó Sirót, aki – az élménynek köszönhetően – megfeledkezett a kapcsolatoktól való félelméből adódó kirekesztésről, önnön lényének elbarikádozásáról.

Néhány perc múlva Siro összeszűkült szemmel, komoran fürkészte ugyanazt a tájat. Az előbb elsuhanó árnyat kereste mogyoróbarna tekintete.

Aztán egyszerre történt minden. Mellkasánál hirtelen feltörő hőhullámot érzett, alant az egyik otthonos lak tetőjén meglátta a női démon alakját, és meghallotta Icsiró sürgető kérdését:

– Mi a baj?

Válasz helyett elsuttogta varázsigéjét és nekiiramodott a lejtőn, annyit szólt még hátra a fiúnak:

– Maradj itt!

Kuroszava gyökeret eresztett, vérhőmérséklete a mínusztartomány felé lehetett, amikor kristálya ragyogva lebegett elő pólója és pulcsija alól, kiszabadulva pedig egyértelműen a békés kistelepülés irányába mutatott.

A tetőn várakozó dyavol zöld köpenye szétnyílt. Kitárta óriási denevérszárnyait és felrepült.

Siro tétovázás nélkül szólította Kint, majd azonnal felpattant hátára és a démon után eredt.

Icsiróban bennakadt a levegő. A verőfényes napsütésben ott lebegett egymással szemben az a bőrlebernyeges szárnyú, hátborzongató nő és a sárkánya hátán feszítő, eltökélt Siro. Döbbenetes, félelmetes és fenséges, kísértetiesen gyönyörű látványt nyújtottak. Csakhogy tudta, hogy Siro nem sokáig képes Kint itt tartani teljes alakjában.

– Ha én nem használom a lángjaim, te pedig a másik kardod képességét, ki tudjuk tolni az időkorlátot – hallotta Siro Kin tanácsát fejében, ugyanis az bölcsen megmaradt a belső kommunikációnál, hogy ellenfelüknek ne adjon előnyt.

Az előttük várakozó dyavolhercegnő kék szemei dühösen villantak rá.

– Te vagy az rohadt ribanc, aki meggyilkolta az öcsém? – érdeklődött olyképp, mintha az említett kis testvér ma született bárány lett volna.

Siro habozás nélkül rávágta:

– Igen.

A nő – akinek frufruja indigókék, copfba kötött többi haja pedig élénkzöld volt, akár köpenye – kinyújtotta jobbját, mire abban megjelent egy kasza, amely úgy festett, mint amit maga a halál szabadalmaztatott.

– Akkor itt az ideje, hogy te is megdögölj! – kiáltotta, majd hihetetlen sebességgel ott termett, ám Siro lebukott a kasza elől.

Ezzel egy időben Kin előre lendült és szárnyával elkaszálta a fúriát. Az néhány méter zuhanás után magához tért, felröppent. Kin termetéhez képest könnyeden megfordult.

Újból egymásnak rontottak és újból és újból, de ez állóháborúnak bizonyult, csak épp közben nem semmi légi bemutatót rögtönöztek. Viszont egyikük sem tudott a másiknak sérülést okozni. A dyavol ettől még inkább tombolt, mint valami természeti csapás. Siro igyekezett megőrizni hidegvérét, azonban tudta, az óra megállíthatatlanul ketyeg.

Kuroszava nem tudta, mi tévő legyen. Fényes nappal van, ha átváltozik, eltűnik, itt hagyva a motort, azzal feltűnést kelt. Ráadásul még, ha át is változik, nem tud Sirónak segíteni. A nő túl gyorsan mozog, állandóan egymásba gabalyodnak, képtelenség lenne eltalálni.

’A francba! Hogy kerül ide egyáltalán ilyenkor egy dyavol?’

A dyavolhercegnő elérkezettnek látta az időt, hogy erősítést kérjen egy csapat szárnyas akuma képében. Egyikük azon nyomban megízlelte Kin előtte felbukkanó farkát. A sárkány elbődült fájdalmában, Siro is felkiáltott, mivel ugyanúgy érezte.

A következő pillanatban a démonnő felé lendülő kezét vette észre. Valami belekerült szemébe, így csak Kin gyors reakciójának köszönhetően kerülték el a kaszát.

Lövések hangzottak fel.

Az egyre kétségbeesettebb Siro hiába dörzsölte szemeit; megvakult.

– Kapjátok el azt a fiút! – parancsolta a dyavol.

A lány minden higgadtsága kútba esett. Nem látott, csak a fényt és a nagyon élénk színű dolgokat észlelte homályosan, és még Icsi is veszélybe került.

– Nyugodj le! – figyelmeztette Kin. – Egyek vagyunk. Bízz bennem, és láss az én szememmel! És bízz benne! – utalt Icsiróra. – Ő is harcos, nem lesz semmi baja.

Siro mély lélegzetet vett; hagyta, hogy tudata még inkább összekapcsolódjon a sárkányéval, mígnem újra látott.

A démoni nő – észlelve hezitálásuk – felnevetett, és Cézár után szabadon megjegyezte:

– A kocka el van vetve.

Megindult feléjük, aztán irányt váltott és balról támadt rájuk. Neki fogalma sem volt összhangjukról vagy arról, hogy cseppet sem bizonytalankodnak, sem arról, hogy az eleddig jobbjával küzdő Siro valójában kétkezes kardforgató. Szinte az őrület határára jutott, amikor a védtelennek hitt lány magabiztosan hárította ezt a támadását is.

– Mégis mi a jó büdös franc vagy te? – kérdte őrjöngve.

Folytatták, ott ahol eddig, szinte semmi különbség nem volt. Csakhogy három-négy összecsapás után Kin közölte, amit Siro is pontosan érzett: elfogyott az idő.

– Még vigyél vissza hozzá! – utasította a sárkányt.

– De…

– NINCS DE! – mondta a lehető leghatározottabban Siro.

Icsiró, amint meglátta a Siróékra támadó, korcs hüllőutánzatokat, átváltozott és távcsöves puskájával ritkítani kezdte őket. Közben bármit megfogadott volna, csak a lány élje túl.

Siro meglepően könnyedén felmászott Kin fejére. Bár nem látott, pontosan tudta, hol vannak a sárkány hátán meredező tüskék; azt is érezte, ahogy annak teste kezd atomjaira hullni. Az utolsó másodpercben elrugaszkodott.

Mintha valaki lelassította volna az időt, épp, mint az előző alkalommal, most is minden apró mozdulatot tökéletesen érzékelt.

Az ellenfeléből ugyan ezúttal csupán három dolgot látott. A felé suhintó kasza fémjén megvillanó napfényt; így rá tudott ugrani, hogy újabb lendületet vegyen, miközben előrántja második kardját a hátán lévő hüvelyből. A rikító zöld köpeny nyakát és az ugyanilyen árnyalatú hajának foltját; hogy a kettő közti részt – ahol a dyavol nyakát sejtette – satuba fogja két katanájával, és egyetlen mozdulattal fejét vegye. Érezte, ahogy a démon vére arcára fröccsen.

Megcsinálta. Kardjai eltűntek, teste zuhanni kezdett.

Kuroszava végzett a díszes társasággal, s már csak azt látta, ahogy Siro – immáron Kin nélkül – kivégzi a harcias dyavolhercegnőt.

Hirtelen megkönnyebbülését hamar felváltotta a legelemibb félelem, amit valaha is érzett, ahogy végignézte, hogy a lány visszaváltozik és tehetetlenül engedelmeskedik a gravitációnak. Valamit tennie kell, de mit?

Siro gyomra és szíve is torkába tolult. A becsapódáskor azonnal elájult, bár szerencséjére egy szénabálákat szállító lovas kocsin landolt. Amikor résnyire nyitotta szemeit, valami vörös foltot látott, és érezte, hogy valaki ölbe veszi. Elhalón suttogta:

– Akemi?

Icsiró átkozta magát meg a tudatlanságát. Azonnal le akart menni Siróhoz, de soha nem járt még lent a faluban, nem tudta, merre kell odajutni.

Idegesen vizslatta a völgyet, hátha kap valami támpontot. Semmi, de képtelen volt tétlenül álldogálni, visszarohant az MZ-hez.

Ahogy átért, zörej ütötte meg fülét, és meglepetten látta a fű közt felülő Sirót. A lány nevét kiabálva rögvest ott volt. Életében nem érezte még ennyire boldognak magát.

Siro meghökkent, amikor meghallotta a fiú hangját, még inkább, amikor az hirtelen felindulásból megölelte és megcsókolta. Valahogy ez az érzés olyan volt, mint amikor levágta a két démont. Megállt az idő, megszűnt minden, csak ezúttal biztonságban volt. Abban a percben elmúlt minden ellenérzése, szertefoszlott minden gát; hát belement és kockáztatott, viszonozta Icsi csókját.

Az első sokk és a jóval kellemesebb csók után Kuroszava belenézett a lány szemeibe, ám azokat valami furcsa hártya fedte.

– Siro, a szemed…

– Megvakított valami porral, nem igazán látok, és borzalmasan fáj a bal karom – felelte a lány; az arca könnyes volt, hangja is rekedt.

Icsi maga is felnyögött, amikor megpillantotta karját. Nem sokkal könyöke alatt bőrét átszúrta törött csontja.

– Nyílt törésed van – világosította fel.

Nem tudta, hogy sérüléseit Kirára bízza vagy menjenek a kórházba?

– Egy percig várj még, beszélek Kirával – nyugtatta Sirót, aki próbálta visszafogni könnyeit, ám elgyötört arca pontosan tükrözte fájdalmát, ami a kezdeti sokk és zsibbadtság után most nyilvánvalóan egyre élesedett.

Kira javaslatára Icsiró először kórházba vitte az egyre sápadtabb lányt.

A bjakuren azt mondta, a karját mindenképp egy orvosnak kell helyrerakni, és valószínűleg megnézik azt is, hogy nincs-e belső vérzése. A szeme viszont az ő hatásköre, és mivel igen feltűnő, próbálják meg lehetőség szerint eltakarni.

Jobb ötletük nem lévén napszemüveget adott Siróra, és azt hazudták, hogy vak és nem szereti más emberek előtt levenni a szemüvegét.

Kuroszava feszülten rótta a köröket a baleseti sebészet várójában, amíg Sirót elvitték, hogy megvizsgálják, nincs-e más belső sérülése. Hála égnek, nem találtak semmit.

Helyi érzéstelenítőt adtak neki, majd behívták egy másik szobába, ahová a fiú is vele mehetett. Helyre rakták a karját, összevarrták, majd gipszet kapott.

Icsiró végig másik kezét fogta, pontosabban szorongatta, ám ennek ő nem igazán volt tudatában. Siro azonban felszisszent:

– Icsi! A másik kezem is el akarod törni?

A látásától megfosztott és kába lány nem vette észre feljajdulásának eredményét a gyanakvón rájuk, pontosabban Kuroszavára meredő nővér szemében, aki így szólt:

– Siroszaki kisasszony, nem kíván feljelentést tenni?

Icsiró elhűlt és imádkozott, ha faggatózásra kerül a sor, legalább Siro emlékezzen a kiagyalt sztorijukra, mert ő már elfelejtette.

– Mi? – nyikkant a teljesen értetlen lány, majd ahogy láthatóan felfogta a szavak értelmét, azonnal rávágta: – Dehogyis!

A nővér többet nem szólt, ám a gipszelős hapsival egyetemben fagyosan követték Kuroszavát tekintetükkel, amíg kibotorkáltak a balesetiről.

A hadirokkant Siro láttán Tyúkapó rögtön kérdőre vonta Icsirót:

– Kuroszava, mégis hova a fészkes fenébe vitted?

Helyette a lány felelt:

– Nem az ő hibája.

Azzal felváltva elmesélték nem várt kalandjaikat. Kira közben helyrehozta Siro szemét.

Elbeszélésük végén Majumi szólalt meg elsőként:

– Nem érdeklődted meg, mégis hány testvére volt annak a hercegnek? – tudakolta. – Ha több, nem ártana, ha nem mászkálnál egyedül. Még a végén megint harcba keveredsz és nem lesz, aki összeszedjen.

– Harcba? Törött karral? Szó sem lehet róla! – ágált rögvest Szora.

– Miért? Harcos vagyok, és – ha nem tudnád – kétkezes kardforgató… – kezdte az ellenkezést Siro.

– Nem! – vágott közbe azonnal Icsiró és Szora.

– Te most sérült vagy, és jelenleg kimerült is – folytatta Kuroszava és a karjaiba vette Sirót, majd elindult az emeletre. – Úgyhogy ma éjjel maximum álmodban fogsz harcolni.

– Oké-oké – sóhajtotta beletörődve a lány; azért még álmos hangon hozzátette: – De nem a lábam tört el.

– Csitt – szólt rá gyengéden Icsi.

 

Hirdetés jellegű közlemény: Üdvözlet mindenkinek! A könyv, aminek a fejezeteit továbbra is felrakom ide, megvásárolható a következő oldalon: http://publioboox.com/hu_HU/angel-with-a-shotgun. Nem, nem kötelező dolog, csupán azoknak szántam, akik esetleg más formában jobban szeretnék olvasni. Tudom, nem a legjobb, de végül is valahol el kell kezdeni. Az ára sajnos, a kiadás formája miatt elég magas, többek közt ezért tettem ide is fel a könyvet. További jó olvasgatást! :)

Szólj hozzá

harc angyalok démonok démonvadász Regény Shinwano Ichigo Angel with a shotgun Kuroszava Icsiró Siroszaki Aimi Aomori Majumi Aono Szora jorusi A múlt kísértetei Tyúkapó terve Icsi féltékeny