2016. nov 25.

Shinwano Ichigo: Angel with a shotgun 24.

írta: Aoi Sakura
Shinwano Ichigo: Angel with a shotgun 24.

Őrültek Társasága

 

A végső ütközet

 resize.png

Egy héttel később

Hanaicsi, külvárosi raktárterület, 313-as raktár, szombat, 00:30

– Mi ez a közgyűlés? – firtatta balsejtelemmel telve az irodába lépő Négyes.

Ren, Miu és társai teljes fegyverzetben kupaktanácsoltak a szűkös helyiségben, Ötöske, Mindegyeske és Szora kivételével. Ők valahol lent tevékenykedtek a démonokkal teli félhomályban.

– Változott a terv – közölte Ren, miközben összeszűkült szemmel vizslatta Négyes, Egyeske és Kilenceske reakcióját. – Egy nappal előrehoztuk a támadást. Ugyan kevesebb akumát tudunk kint is láthatóvá tenni, de nem várhatunk. Cselekednünk kell, mielőtt a mocsadékok keresztbe tehetnének – utalt Siróékra.

Minden gyanúja és várakozása ellenére három megfigyeltje meg sem rezdült, pedig Mijako azt állította, hogy árulók.

– Nincs semmi hozzáfűznivalótok? – csicseregte a beavatott Miu.

– Miért, kellene? – válaszolt Egyeske a higgadtság szobraként.

Ebben a pillanatban szinte egyszerre hangzott fel a hangár hatalmas kapujának csikorgása és vágódott ki a lépcső felőli ajtó.

A hirtelen kibomló káosz elől Egyeske saját testével védve menekítette ki Lilianát a másik ajtón keresztül. Azonnyomban eltorlaszolta, hogy Renék nehogy meglógjanak, majd a kislányt hátrahagyva, levetődött az összetömörült démonok közé, hogy segítsen a betörő Icsirónak és Majuminak.

A láncukat vedlett kutyák módjára elszabadult ókicunék szempillantás alatt lefegyverezték, és egyetlen apró harapással ártalmatlanították a kompániát, Négyes kivételével, aki őrködött, míg Siro és Kira az eszméletvesztetteken dolgozott.

A bjakuren azonnal nekilátott az instantdémon-tabletták utáni kutatásnak, amelyek az erejüktől fosztott jorusiknak gondot okozhattak volna.

Gin másolatai áldozataik aléltságát vigyázták.

Siro előhívta Kint is. A sárkány minden morgolódását, figyelmeztetését elengedve füle mellett utasította, hogy őrizze a rácsozott padlójú erkélyről íjászkodó Lilianát és alant küzdő társait. Ezt letudva, előkotort az oldalán függő pamuttáskából egy energiacsapda-labdát és megkezdte az Őrült társaság sajátos likvidálását.

Ren került elsőként sorra. A friss, bársonyos zamatú levegő helyett az ő elméjének atmoszférája áporodott, bűzös, nyálkás, fojtogató természetű volt. Rosszindulatú, fekete felhőpamacsok karmos karjai nyúlkáltak utána. Ebből is sejtette, hogy Ren tudati tája inkább Auschwitz mása, mint balzsamos illatokkal bódító, vadregényes rét. Előtörő energiája undorítóként jellemezhető, ében és száradóvérszínű, ruganyos, gyilkolási ösztöntől duzzadó massza. Hányingertől gyötörten, borzongva érintette meg, hogy villámgyorsan csapdába ejtse.

Levegőért esedezve szabadult ki e zsarnoki elméből. A gömböt az ajtónál posztoló Négyesre bízta. Hamarosan úgyis felemészti az energiát, mint húsevő virág az elejtett legyet, majd ezt követően megsemmisíti önmagát.

Következőként Miu bensőjével randevúzott. Rózsaszín vattacukorban tört előre, mely elemésztéssel fenyegette. Amolyan lélekhiányos lidércként próbálta betömni ürességét, jobb híján mástól elvárt, talmi cukormáztól kérges szeretettel. A ragadós habú közegben előtűnt egy hajszálvékony aranyfonál. Mítoszbeli megfelelőjétől eltérően nem a szabadság ígéretétől ragyogott, inkább volt méregtől csöpögő, fekete özvegyi pókfonál. Gusztustalan valóját fokozódó undorral zárta el a soron következő kis labdacsba.

Harmadiknak stílusosan nyafka Hármaskára esett választása. Tündi-bündi belülről ocsmánynak bizonyult, mint a pöcegödör. Siro mégis kénytelen volt közelebbi ismeretséget kötni vele, hogy az orrfacsaró trágyalében fellelje az összetöpörödött, pöttömnyi erejét. A foszöldben pompázó, apró kobold hálásan pislogott rá tenyeréből, s a tétovázó lány megrökönyödésére önként ugrott fejest a pusztulást garantáló gömbbe.

Ketteske légterét szeszélyesen kígyózó, méltóságtól csillámló aranyfüst töltötte be, mely önként nyílt meg előtte, hogy a vízesésként zubogó energiához engedje őt. A parton maga Ketteske ücsörgött rezignáltan. Siro várt, hátha mond valamit, azonban a fiatal nő nem kívánt alkudozni, egyezkedni, szembeszegülni, megmaradt néma tanúnak. A narancsból vörösbe hajló, folyékony, elsöprő hatású energia lassan a csapdába csobogott.

Időközben kint is zajlott az élet. Miu olyan hirtelen szabadult Gin mákonyából, amire sem a szellem, sem Négyes nem számított, ráadásul nála volt a tablettákat beizzító ketyere.

Az afroamerikai egyetemista rögvest kiütötte jobbjából lándzsájával, míg az ókicune elkapta bal csuklóját, belemélyesztve szemfogait, hogy kígyóként belefecskendezzen egy újabb adag altatószert.

A kis híján szívszélhűdöttek még magukhoz se tértek, Kin megajándékozta őket egy újabb meglepivel.

A lenti forgatagot mustrázó sárkány ugyanis elfogta Szató Mijakót, alias Mindegyeskét. Gyengéden szájába vette a tiltakozót, mint anyamacska elcsatangolt kölykét, hogy a következő percben – őrhelyére visszatérve – kevésbé finoman behajítsa az irodába.

– Intézzétek el ezt is, asszonyok!

Épphogy falhoz nem vágta a darkos nőszemélyt, ám ez nem rajta múlott. Nem is az igencsak elfoglalt Sirón.

Négyes és Gin csupán annyit látott, hogy az akarata ellenére megreptetett pára még a becsapódás előtt hollóvá avanzsált, majd kisuhant az apró, szabadba nyíló, zárt ablakon, mintha az üveg ott se lenne. A gyors reflexű ókicune hiába ugrott az elröppenő madárka után, csak farktollazatát ritkította meg.

A Ketteskéből visszatérő Siro értetlenül, hitetlenül bámult a némber után, majd folytatta munkáját Tízeskén.

A csupa raszta és borosta muksónak elméjén áthatolhatatan marihuánaköd ült, amely nemsokára szivárványos, örvénylő, élő modern festménnyé alakult, vagy természetéből kifolyólag, vagy Siro is beszívott. Energiájának előbukkanó sávja viszont olyan szürke volt, mint a spájzban garázdálkodó kis egér. A környezetétől elütő, lagymatag, erőtlen, alaktalan és anyagtalan valami a lány lábai elé hullott és lustán elterült, azonban ahogy érte nyúlt, virgoncan elszelelt. A lány egyre bosszúsabban folytatta a fogócskát a negyedik ilyen közjáték után. Már-már azt hitte, kudarcot vallott, csalódott haraggal meredt a lufiként égbe szálló szürkeség után, amikor az elvesztette lendületét, teljes ernyedtségben lehanyatlott és úgy maradt. Fáradt vadászként elfogta s a labdacsba helyezte.

Hatoska sem volt könnyű eset. A piperkőc selyemfiú elméje rózsaszín és lila színektől volt terhes. Itt is nagy küzdelmek árán jutott előre, akárha valami émelyítően édes süteménykrémben gyalogolna. Kényeskedve, pöffeszkedve tűnt elő gyémánttal porcukrozott, borostyános árnyalatú energiaszalagja. Dőlt belőle az arrogancia, a legtöbbek által defektesnek bélyegzett érzékenység, melyek mögött halványan kiérezte a stigmatizáltságot, az ebből fakadó szorongást, bánatot és önmarcangolást.

Siro sajnálta; tudta, hogy a Hatoskához hasonlók számára nincs jó döntés. Általuk megváltozhatatlan génjeiknek köszönhetően máshoz vonzódnak, mint ami a társadalom szerint normális. Két választási lehetőségük pedig egyaránt boldogtalanságra ítéli őket. Ha engednek saját késztetéseiknek, megbélyegzik és kiutálják őket, mert a civilizáltnak tartott emberi közösség még nem nőtt fel annyira, hogy elvesse megrögzöttségét e téren. Ha viszont az elvártnak megfelelően belekényszerítik magukat egy heteroszexuális kapcsolatba, akkor mind magukat, mind párjukat tönkreteszik. Persze, ez alól talán kivételt jelentenek azon csoport tagjai, akik biszexuálisak.

Milyen jogon ítélik el azért, ami felett nincs is befolyása? Vegyük példának a vérzékenységet! Az anya, mint hordozó továbbadja fiainak, akikben ez előtör. Az ilyen gyermekekkel szemben megértéssel viseltetünk, istápoljuk, és ugyanúgy szeretjük, értékeljük. A férfiak esetében kutatásokkal igazolták, hogy a homoszexualitás, a hasonló nemhez vonzódás is hasonlóan alakul, vagyis az anya örökíti át fiára. Itt viszont már nem vagyunk oly megértőek, de miért? Egyértelműen az évszázadok elsősorban vallásban gyökerező hagyománya alapján, valamint a többség tapasztalatának és mintájának szent volta miatt.

Csakhogy nemegyszer felülbíráltuk már örökségünk, akkor miért éppen ebben nem? Mert az emberiség még mindig elképesztően gyerekes, míg a jó értelemben vett és hasznos gyermeki tulajdonságokat is kiveti magából.

Siro csak remélte, hogy talán egyszer erre és az ebből fakadó kérdésekre, mint az ő házasságuk vagy gyermekvállalásuk, is sikerül emberhez méltó megoldásokat találni, legfőképp e jelenséget elfogadni.

Különben is olyan borzasztó ostobaság ez az egész mizéria! Hogy még mindig képtelenek abból a leegyszerűsítő delejből szabadulni, hogy a nő az nő, a férfi az férfi és a kettőnek kell együttélni, ha törik, ha szakad. Pedig mennyire nem ilyen egysíkú minden, és ezt nem látják, nem teszik életük részévé e tapasztalatot, amelyet már eléjük tártak, hogy mindkét nemben van egyrész a másikból. Ráadásképp ez mindenkinél más arányokban, külső és még inkább belső jegyekben mutatkozik meg, így kialakítva egy végtelen és kimeríthetetlen változatosságot, melytől csak szebb lesz a világ.

Amikor a mézfolyóként csillogó szalagért nyúlt, meghallotta a fiú kétségbeesett kiáltását:

– Ne csináld, kérlek!

– Figyelj, sajnálom, de ha nem… – kezdte Siro, ám a másik azonnal közbevágott:

– Én nem akartam ezt tenni. Én csak nem akartam démonná változni. A barátod ellen is direkt nem harcoltam, amikor rajtunk ütöttek – hadarta.

– Jó, nyugalom! Szóval Ren neked is adott tablettát?

– Igen – felelt könnyeit nyeldesve. – Miuval együtt kerestek meg először, én határozottan nemet mondtam. Aztán Ren megkörnyékezett, elhitette velem, hogy ő is hozzám hasonló. Annyira ostoba voltam, hogy naivan elmentem vele randizni. Elég sokat ittunk. Amikor magamhoz tértem az akkori kis telepükön, közölte, hogy most már én is csapatuk tagja vagyok. Ellenkezni se volt lehetőségem, mert felvilágosított, hogy ha nem azt teszem, amit mond, akkor úgy járok, mint az elődöm. A szerencsétlen lányt ott előttem változtatta gróffá, hogy aztán hidegvérrel kivégezze. Mindent elmondott a tablettáról, és hogy bennem is van már egy. Nagyon sajnálom, egyszerűen nem volt más választásom. Borzasztóan szégyellem magam, de…

– Féltél – fejezte be helyette Siro. – Megértem. Az életedről volt szó és valljuk be, kevés ember van, aki ennek árán is kitartana. Ez túl nagy teher és áldozat.

Hatoska keserűen felnevetett.

– Ezt pont te mondod? Aki ennek ellenére sem hallgatott Renre?

– Azért a kettőnk helyzete merőben más. Nekem vannak társaim, ráadásul tisztában voltam vele, hogy Kin segítségével el tudok menekülni és már a tervünk is megfogalmazódott. Viszont most még dolgom van…

– És a tabletta?

– Ahhoz sajnos nem értek, de itt van Kira, aki bjakuren, belőled is eltávolítja.

– Köszönöm. Azt jobb, ha tudod, hogy Ren nekem azt mondta, mindenki kapott ilyet. Nem tudom, hogy igaz-e.

Amint Siro távozott Hatoska elméjéből, megkönnyebülve látta, hogy Kira is épp magánál van.

– Kira, eddig mindenkiben találtál? – kérdezte aggódva.

– Igen, Rent kivéve.

– Azt hiszem, gond van. Hatoska azt mondta, Ren mindőtökbe helyezett kapszulát.

Négyes, akihez Siro szavait címezte, elsápadt.

– Nyugi! Mindenkiből kiszedem, de jobb, ha azt a ketyerét addig féltve őrzöd – intette Kira.

Bár igyekezett higgadt maradni, csak remélni tudta, hogy az az egyetlen szerkezet, ami beindíthatja a folyamatot, mert ha nem… Erre inkább gondolni sem akart, helyette folytatta munkáját.

Mindeközben alattuk kínzó lassúsággal fogyatkozott az összetömörített akumanyáj.

Majumi pördültében-fordultában belebotlott a kedvencei miatt bosszús Ötöskébe; megpróbálta kiiktatni, hogy majd Siróhoz vonszolja. El is kapta. Fejbe sózta teljes erőből, ám semmi hatás. Erre a hátára csimpaszkodott, és közben ezerszer elátkozta ezt a körülményes tervet.

Még mielőtt bármi nem halálos, de ájultatós megoldást talált volna, Ötöske ráuszította háziállatait, akik könnyen lerángatták róla. Mire nagy nehezen kiverekedte magát a hipnotizált démonok közül, a haláluniformisba öltözöttnek nyomaveszett.

Icsiró rendületlenül lőtte a rohadék zombikat, közben sűrűn emlegetve e szörnyikék atyját, anyját egyszemélyben. Némi megfontolás után ezzel felhagyott, félve, hogy Akuma esetében ez nem csuklást eredményezne, inkább az ördögöt falra festeni, táncba hívni rítusnak felel meg, amire aztán végképp semmi szükségük.

Kezdeti lendülete jócskán megcsappant és elkönyvelte, hogy ha most nem kap ínhüvelygyulladást, akkor soha.

Egyszer csak Szorával találta magát szemközt. Az áruló kifeszített íjjal meredt rá, ő pisztolyát szegezte rá, de képtelen volt meghúzni a ravaszt. Szora ezzel szemben habozás nélkül kilőtte a nyílvesszőt.

Sin unottan vagdalkozott, épphogy nem ásított közben, amikor a szintén unatkozó Kin gondolta, elüti az időt némi tűzokádással, ezzel majdnem megpörkölve őt is.

– Éhes vagy, hogy meg akarsz sütni? – tudakolta.

– Kösz az ajánlatot, de az embereknek nincs túl jó íze – morogta a számon kért sárkány.

A mögöttes infót megértő srác befogta és szépen arrébb somfordált.

– Te tényleg ettél már embert? – érdeklődött csodálkozva a mellette íjászkodó Liliana.

– Nem, de ezt neki nem kell tudni – felelte Kin.

A kislány nevetve figyelte palira vett barátját, aki most is hátra-hátrasandított a sárkány szándékait puhatolva.

Siro, mintha fehér papírlapokból épült dobozban sétálna, bizonytalanul és ettől az ürességtől megriadva kutatott Heteske elméjében. Semmi nyoma az energiájának vagy az öntudatnak, ez félelmetesebb és visszataszítóbb volt minden eddigi tapasztalatánál. Ez a jellegtelenség, mint egy roboté, bár talán abban is többet találna, legalább a belétáplált parancsokat.

Sivatagban eltévedt vándornak érezte magát, csak ment és ment és semmi változás. Ebből a semmiből oázisként tűnt elő a rajzolt világ. A legkülönfélébb épületek eklektikus, gyorsan felskiccelt, mégis megejtően szép gyűjteménye.

A lány teljesen belefeledkezett a bámészkodásba, így egy ütemnyit kihagyott a szíve, amikor valaki megszólalt mögötte:

– Üdvözöllek az én kis világomban!

Siro megpördült önnön tengelye körül. Heteske állt előtte, kezében egy pitymallati színeket idéző kendővel, amit felé nyújtott, olyképp, ahogy a régi harcosok kardjukat ajánlották fel uruknak.

– Valószínűleg megbocsájthatatlannak véled döntésem, de én képtelen vagyok ezzel az erővel együtt élni. Tudom, hogy olyasmitől akarok megszabadulni, amitől − hogy a szüleim idézzem − nincs jogom elmenekülni, azonban én nem bírom ezt csinálni, úgy érzem, belebolondulok. Nem akarok harcos lenni, nem akarok minden éjjel démonokkal találkozni. Félek, és legjobban egy totál hétköznapi, egyszerű létre vágyom: építészként dolgozni, családot alapítani, szépen megöregedni.

Siro elvette a fiútól energiáját jelképező kendőjét.

– Akár hiszed, akár nem, megértelek. Igen, én nem így döntenék, de úgy a jó, ha mindenki a saját életét éli és nem még x másik emberét is. Tudom, hogy ezzel az erővel terhek járnak együtt, amiket adottságai ellenére sem mindenki képes vállalni, és amit nem lehet kötelezővé tenni.

Heteske egyrészt meghatódott, hogy végre valaki kedvesen és megértően viszonyul döntéséhez. Másrészt halványan elmosolyodott, majd keserűen megjegyezte:

– Egyeske nem osztaná a véleményed.

– Mert?

A fiú nagy vonalakban elmesélte Sin anyjának és húgának történetét.

Siro nagy bölcsen hümmögött egy sort, majd annyit mondott:

– Ebből egy valamit tartok fontosnak, és szeretnélek is megkérni rá: ha leendő gyerekeid közt lenne jorusi, akkor adj neki teret, lehetőséget tapasztalni és önállóan dönteni! Ha pedig mégis lemondana róla, keress neki megfelelő segítséget!

– Azt hiszem, ez elfogadható kérés.

Siro már indult kifelé, mikor Heteske szomorkás felhanggal megkérdezte:

– Kilenceske veletek marad, igaz?

– Azt hiszem, igen.

– Vigyáznál rá helyettem is?

– Nem.

A fiú ledöbbent, ám Siro folytatta:

– Itt is kell építeni, és ha jól saccolom, akad néhány szingli nő is.

– Na de…

– Nincs de! Liliana azzal együtt is szeret téged, hogy nem akarsz jorusi lenni.

Ott hagyta Heteskét, hadd eméssze meg mondatait.

A végére igencsak kimerült Siro magára hagyta a tovább munkálkodó Kirát és az őt őrző-védő Négyest. A bjakurennek már csak Heteske, Négyes és Liliana megtisztítása volt hátra, no meg a lent randalírozó Sin. A lány elhatározta, amint alkalma adódik, felküldi a betegszobára hősies, morc és kissé bunkó lovagjukat.

Elegáns belépővel, Kin hátán érkezett le a még mindig zsúfolt csatamezőre, ez esetben inkább betonra. A sárkány ezután azonnal felszívódott, mivel Siro már nem bírta mindkettejük formáját fenntartani. Az ókicune egyetlen példánya végig mellette trappolt hűséges kutyaként, míg ő minden megmaradt erejét latba vetve próbált előrébb jutni a démondzsungelben, amely érezhetően egyre ritkult.

 A gyérülő akumapopuláció közepette persze, hogy elsőként Szorába botlott kutató tekintete, pedig őt szívesen elkerülte volna akár a világ végéig is. Nem volt más választása, telepatikusan utasította Gint, hogy bénítsa meg egykori társát.

Az ókicune engedelmesen elrohant, azonban Szora előtt leült és farokcsóválva bámulta őt.

– Mi a fene?

Szólj hozzá

harc démonok démonvadász Sin megtisztítás Ren Regény Shinwano Ichigo Angel with a shotgun Kuroszava Icsiró Siroszaki Aimi Aomori Majumi Aono Szora jorusi Yamamoto Akira Őrültek Társasága végső ütközet Liliana