2016. dec 09.

Shinwano Ichigo: Angel with a shotgun 26/1.

írta: Aoi Sakura
Shinwano Ichigo: Angel with a shotgun 26/1.

Kötelékek

 

A béke napjai avagy a vihar előtti csend

 resize.png

 

Az Őrült társaság felbomlása után néhány nappal Négyes és Hatoska, akik – Sinhez hasonlóan – nagyot csalódtak akkori társaikban, felkerekedtek, hogy új fejezetet nyissanak egy teljesen más helyen, és ott folytassák jorusi életüket.

Liliana és Sin Hanaicsiben maradtak, ahogy az erejéről lemondott Heteske is, akinek Hiro Akijosi volt a polgári neve.

Liliana Kira szüleihez került, ennek nem volt különösebb akadálya minek után a kislány nagyszülei is elhunytak. Ugyan mind anyjának, mind apjának volt egy-egy testvére, de különböző okokból azok sem vállalták a gyám szerepét.

Az anya húga nem is tehette. A nő érzékelő volt, és ennek köszönhetően akoholista. Nem bírta elviselni a démonok látványát se; elméje megbomlott, amiben bizonyára közrejátszott az évek során elfogyasztott alkoholmennyiség is.

Az apuka öccse ezzel ellentétben példás életet élt feleségével és alig kétéves kisfiával. A férfi is csupán érzékelő volt, a felesége pedig egy teljesen átlagos ember, így nem óhajtotta kitenni családját egy jorusi befogadásával járó macerának.

Szora és Sin, akik utánajártak az örökbefogadásnak, bölcsen elhallgatták a kislány elől ezeket a dolgokat. Nem volt nehéz, mivel Liliana nem is tudott nagynénje és nagybátyja létezéséről; feltehetőleg a szülők sem tartottak fenn velük intenzív kapcsolatot.

Sin viszont érdekes információkhoz jutott.

Az apja leírásai alapján Liliana szülei a harmadik generáció tagjai voltak, ahol már csak a gyermekek fele lesz jorusi. A mintának megfelelően azonban a kislány csak érzékelő lehetne, mégis – szabályt erősítő kivételként – démonvadász lett. Ez talán annak tudható be, hogy mindkét felmenője jorusi volt.

Még inkább meglepődött, amikor kiderült, hogy Siro, Szora és Icsiró mind ún. Elsők, akárcsak a nagyanyja. Sin apja egész életében ezekre az Elsőkre volt kíváncsi, akik minden előzmény nélkül bukkanak fel a családokban, majd gyermekeikkel megkezdődik a jorusi generációk sora.

Majumit csupán azért nem sorolta be az Elsők közé, mert az ő esetében nem tudott semmit az anyáról. A nagyszülők egész biztosan nem rendelkeztek démonvadász-képességekkel, azonban lehet, hogy az ismeretlen anya volt az Első és Jumi az első generáció tagja, de az is lehet, hogy a lány az Első, ki tudja.

Ő maga és az erejét feladó Akijosi második generációsak voltak.

Sin egyébként hamar talált munkát a város egyik nagy múltú motorszervizében, és albérletet a Siszai sógen kerületben.

A vele szomszédos garzont Akijosi vette ki, akit mindenki csak Josinak becézett.

Josi levelezőn beiratkozott a szomszédos nagyváros műszaki egyetemének építészmérnöki szakára. Hetente három napot egy könyvesboltban dolgozott, míg két-három-négy éjjelt egy közeli bár mixereként töltött el, attól függően, hogy hogyan alakultak a dolgok.

Időközben szülei kerestették, a rendőrség itt bukkant végül rá, ám mivel a fiú 19 évesen már nagykorú volt, csak tájékoztatták apukát-anyukát, hogy a gyerek meg van. Anyuka viszont a legkevésbé sem elégedett meg ennyivel, tudni akarta a fia címét. Addig-addig hepciáskodott, hogy a nyúzott rendőr elárulta, annak ellenére, hogy Akijosi világosan kijelentette, nem szeretné, ha a nyomára bukkanának.

Ekképp pediglen a srác egy éjjeli műszak utáni alvását a felbőszült apuka dörömbölése szakította félbe, mellette az idegileg lerongyolt anyuci vonult be az ajtón.

Normális beszédhangot nem ismerve, köszönést mellőzve követelőztek válaszokat, meg úgy mellesleg ócsárolták fiuk lakhelyét, holott Josi nem volt az a tipikus rendetlen pasi. Nőnemű felmenő hápogva, férje fába szorult kukacként ordítva vette tudomásul, hogy egy szem utóduk saját dolga helyett egyetemen tanul, dolgozik.

Amikor alváshiányában ingerlékenyebb Josi közölte velük, hogy hiába győzködik, nem lesz jorusi, mivel elvették erejét, anyuka elsápadt, apuka feje céklaszínt öltött, hogy két perces csöndet követően rikácsolás és neandervölgyi bömbölés orkánja hangozzék fel.

Sin, aki szomszédos lakásában jól megérdemelt, szombat délelőtti szunyókálását folytatta… volna, ekkor átcsoszogott műanyag papucsában, boxerban és trikóban, szétzilált hajzattal, álomittas fejjel.

Megállt az ajtóban keresztbe font karral. Némi figyelemfelkeltő torokköszörülés után nyugodt hangnemben lehordta az üvöltözőket. Bár nem értett egyet Josi döntésével, felhívta a birtoklási jogban hívő felmenők figyelmét ama apró tényre, hogy amiről itten vitáznak az a fiuk élete és nem az övék. Tehát nem ártana inkább befogni és eldönteni, hogy vagy eltűnnek örökre csemetéjük szférájából, megrögzött haragjukat dédelgetve, vagy esetleg megértik döntését, és néha napján meglátogatják, lehetőség szerint emberi beszédstílusban részesítik.

Többszörösen sértett anyu-apu egyemberként voksolt az első megoldás mellett, kitagadták- megtagadták-letagadták fiukat, aztán egyre elhalóbb hangzavarral elviharzottak.

Sem Akijosi, sem Sin nem számított folytatásra, azonban a dühödt szülőpáros nem hagyta annyiban.

Átutazó jorusikként meglátogatták Kurínkava Jumikót, akinek kicsit elferdítve előadták sztorijukat, mondván, hogy nagyon szeretnék meghálálni annak a segítségét, aki végre megadta fiuknak azt, amire vágyott. Olyan jól csinálták, hogy az egyébiránt éles szemű asszonyt is rászedték, így ejutottak Siróhoz.

A lány akkor este éppen egyedül volt Szora házában.

Jumiék a Heiva-szigeten úsztak a szerelemben. Szora Haruminál mosogatót szerelt. Icsi pedig a gyógyszertárba igyekezett, hogy hozzon valamit a kanapén lázasan kucorgó Sirónak, akit totális sokként ért a betóduló kettős.

Ugyanis azok beengedték magukat, majd rögvest faggatózásba fogtak, fülsértő hangerővel. Amint az enyhén kábult lány felfogta, miről is szól ez a számonkérés, két köhögés, tüsszögés közt leintette őket. A betegségtől is halk, reszelős, higgadt hangon elmagyarázta a történteket, hogy Josi miért akart lemondani erejéről, ahogy azt is, hogy miért kellene ezt megérteniük, még akkor is, ha ellenkezik az ő elveikkel.

Körülbelül tízperces monológjának annyi hatása volt, hogy semmi. Anyuka-apuka újfent rákezdett sipákoló-rikoltozó, bömbölő-tomboló mondókájukra.

Siro ismételten próbált rájuk hatni, és hozzátette, hogy az unokák miatt sem ártana megfontolni hozzáállásukat, hiszen ha azok szeretnék használni erejüket, őket segíthetnék.

Az újabb ötperces néma pislogást minden eddigit felülmúló ordítás váltotta fel.

Siro már nem is értette, hogy mit üvöltenek eltorzult arccal, nyálfröcsögve. Annyit tudott kivenni, hogy az unokákat tuti, hogy rögtön elveszik majd nemlétező gyereküktől, mert neki nincs joga hozzá, hogy felnevelje őket meg stb.

Itt a lánynál kiakadt az óra, sőt csörömpölve darabjaira hullt. Lehet, hogy ez a két személy jó démonvadász, de hogy emberileg nullák, az holtbiztos. Se megértésre, se szeretetre való képességük. Josit végig úgy emlegették, mintha nem egy önálló, emberi lény lenne, hanem egy tulajdonjogukkal ellátott tárgy, amelyet ha zöldre festenek, akkor az zöld lesz és punktum. Utolsó kirohanásukból könnyen leszűrte, józaneszük is iszonyodva menekült el tőlük, talán még a fiuk előtt.

A végtelenített tomboldára hazaérő Icsi semmit nem értett, ahogy a csinnadrattára átrohanó Szora sem. Siro rekedten felvázolta nekik a helyzetet.

Anyu-apu továbbra is fújta a magáét, sőt az asszony megfenyegette a lányt, hogy feljelenti, amiért elvette fia erejét. Az – a két sráccal egyetemben – értetlenül pislogott rá, majd kirobbant belőlük a nevetés.

Szora szépen távozásra kérte a párost, ám azok meg se hallották; tervezgették, hogyan állnak bosszút Sirón, hogy a börtönben fog megrohadni.

Icsi dőlt a röhögéstől, hogy ezek most komolyan rendőrséggel fenyegetőznek? És vajon melyik rendőr, bíró, ügyész hinné el, hogy léteznek jorusik? A gyomra fájt már, nem bírta visszafogni nevetőrohamát, mert elképzelte, ahogy ez a két díszpinty előadja a bűnesetet a hatóságoknak, amelyek képviselői a diliház számát keresik közben a telefonkönyvben.

Szora – megelégelve a hirtelen jött társasági rendezvényt – egy perre visszük az ügyet után kijelentette, hogy ő fogja őket feljelenteni magánlaksértésért, ha nem tűnnek el íziben. Amennyiben nem szeretnék a zaklatás vádját is megkapni, jobban teszik, ha mihamarabb a városból is távoznak és vissza se jönnek, főként nem ide. Persze az mellékes, hogy valójában egyszeri alkalom még nem számítana zaklatásnak, de ezt a delikvenseknek nem kell tudni.

A lényeg, hogy a dolog megtette hatását. Soha többé nem látták őket.

A páros Josit is ignorálta, sőt egy ottani haverja később leírta e-mailben, hogy a szülők olyannyira komolyan vették a kitagadást, hogy néhány hét múltán nagy családi-baráti körben eltemették. A srác e sorok olvastán nem tudta, hogy most sírjon vagy röhögjön?

Nemcsak Josi állt csehül család ügyileg. Kurínkava Kagehiko, Jumiko idősebb fia, a Ren és társai ügy lezárta után békésen hazautazott feleségéhez és két gyermekéhez.

Otthon a nő számonkérte, mit csinált eddig, mire ő szépen sorjában elmondta a történteket.

A bjakurenasszony kihajította, mint macskát szarni. Nem azonnal, csak azt követően, hogy alapos fejmosásban részesítette, amiért megtagadta közös elvüket, miszerint nem érintkeznek a jorusikkal, pláne nem segítenek nekik.

Kage bocsánatkérése, békítőszándéka falra hányt borsópüré volt csupán, főleg azért, mert a férfinak meggyőződésévé vált, hogy igenis együtt kellene működniük a vadászokkal.

Felesége kategorikusan kinyilatkoztatta: vagy ő, vagy a jorusik.

Kagehiko egy barátjánál húzta meg magát, várva, hogy elcsituljanak a hullámok.

Hetente meglátogatta tizenkét éves lányát és a tizenötödik évét betöltő fiát, a velük töltött idő után újból és újból nekifutott a békülésnek, azonban egy hónap múlva a nő beadta a válópert, és még csak nem is mondta meg a szemébe. Hivatalos úton értesült róla, valamint arról, hogy gyermekeit sem láthatná.

Ekkor elment Jumikóhoz, kérte, hogy segítsen neki, legalább valami tanácsot adjon, mert ő már totálisan megfeneklett.

Az asszony rosszat sejtett, de erről nem tett említést fiának, helyette felkereste menyét és addig nem hagyott neki nyugtot, amíg ki nem köhögte az igazat.

Kage döntése és kiruccanása csupán jó kifogás volt arra, hogy a meny kiugorjon házasságából és elfoglalja helyét egy másik férfi mellett, aki szerinte nagyságrendekkel jobb ember, férj, apa. Egyébiránt ő is bjakuren, csak ezt mellőzve Kagéénél gyümölcsözőbb munkába fogott.

Jumiko soha nem kedvelte fia választottját, ám mivel úgy volt vele, hogy nem neki kell szeretnie, nem ő él vele, mindig tőle telhetően kedvesen viselkedett menyével, ám ezúttal anyai dühével küzdött. Feleslegesen állta meg a véleménynyilvánítást.

Az egykori feleség sárba döngölte Kagehikót. Az ügyvéd előtti megbeszélésre újdonsült pasijával állított be, ráadásul időközben a gyerekeket is apjuk ellen fordította, amit nem volt nehéz elérni.

Kage nemcsak rengeteget dolgozott tördelőként, alkalomadtán lektorként, de bárhova utaztak vagy csak a városban kiruccantak, ünnepeltek, lazítottak, a férfi sosem zárta be a szemét, vagyis bármit is csinált éppen, eldobta és ment gyógyítani.

Annak idején, tizenhat éve, még vonzotta a nőt ez a hősies, felelősségteljes viselkedés, azonban idővel a naiv fiatal hölgy ráébredt, hogy Kage épp ezért sosem fogja azt a gazdagságot megadni neki, amire vágyott. Ezzel párhuzamos egyre inkább elhanyagolta bjakuren feladatait. Már nem érdekelte, hogy minden jött-menten segítsen, inkább érdekelte, hogy divatos legyen, nagy lábon élhessen; és ezt a mohó, pénzhajhász, anyagi prioritásos természetét, életmódját a gyerekeinek is gond nélkül átadta. Így azok sokkalta vonzóbbnak találtak új apajelöltjüket, aki simán megvásárolta szeretetüket.

Kagehiko Hanaicsibe költözött és teljesen összeomlott.

 

Két hónappal később, novemberben

Hanaicsi, Jamamoto pláza, péntek, 19:27

Szora, Siro, Icsiró, Majumi, Liliana és Sin teljes fegyverzetben léptek a modern kultúra szent helyére, ahol az ajtók önként nyílnak meg az ember előtt, hogy pénzköltésre csábítsák.

A bejárat mellett szobrozó biztonságisnak szerencsére nem tűnt fel, hogy az ajtó kinyílik, de senki nem áll előtte. Ez mondjuk a ki-bejárkáló magányos egyedeknek és a csoportba tömörülő, többnyire zsenge korúaknak volt köszönhető.

A hatalmas hodály neon és egyéb fényekben fürdött; a mennyezeten, az üzleteken és azokon belül lehetetlen mennyiségű karácsonyi kicsumicsu pompázott.

A XXI. század sajátos dzsungelében a korra és helyre jellemző homo shopping emberfaj különböző tagjai ténferegtek, bámészkodtak, mások rohantak, telefonon, tableten függtek. Eme populációval keveredtek Akuma kedves kis teremtményei.

– Nem is tudom, hogy melyik fajtát utálom jobban – jegyezte meg Jumi, mikor egy homo shopping királynő eltipegett mellette körömcipőjében, csípőt riszálva, szatyrokat lóbálva, táskájában miniebet őrizve, telefonon csicseregve.

Miért pont egy ilyen förtelmes helyre jöttek ezek? – firtatta Sin.

Jaj, ne legyél már ilyen undi! – paródiázott Siro. – Szegényeknek is be kell valahol vásárolni karácsonyra! – folytatta megjátszott nyafka hangon.

Szora felnyögött:

Neked az agyadra ment Kuroszava. Muszáj átvenni az ő hülyeségét?

Ugyan már, királyfi! Így sokkal szórakoztatóbb – ellenkezett Icsiró.

A Siro mondataitól rökönyödött Sin hápogva hüledezett:

Karácsonyra? November nyolcadikán?

Siro megveregette vállát.

Üdv elkorcsosult valóságunkban! Neked még nem tűnt fel, hogy mindennemű boltban legalább másfél hónappal előbb kezdődnek az ünnepek?

Hogy csináljuk? – váltott témát Szora.

– Te, Liliana és Icsi menjetek a felső szintre, mi itt maradunk – kezdte Siro. – Ébredj, Gin!

Kék szalagja felragyogott, atomjaira hullott, majd megjelent előttük az ókicune.

Gin, légy szíves, tereld ide a szétszéledt démonokat!

Rendben, Siro-csan – ezzel megsokszorozta magát és elloholt.

Amikor idegyűlnek, Kin könnyedén elintézi őket.

Közben Szora elővett egy tollat, vért cseppentett rá, majd elmormolta:

Alfa és omega. Önnön farkába harapó kígyó. Lángok szültek, te magad vagy a láng, ami téged felemészt. Hamvadba holtál. Szüless most újjá, Midori!

Szora felugrott a fekete főnix hátára, felsegítette Lilianát, majd kérdőn nézett Icsiróra, aki közölte:

Kösz, inkább megyek a két lábamon – majd elstartolt a mozgólépcső irányába.

Szora vállat vont, és elszárnyaltak Midorival.

Tiszta állatkert! – morgott Sin lovag, miközben két cserregő csontvázzal hadakozott egyszerre.

Ja, és te vagy a legnagyobb állat – kötözködött Jumi démonpofozás közepette.

Siro csak gondolatban sóhajtott, folytatva az aprítást. ’Kutya-macska barátság!’

Ne is mondd! Utálom azt a dögöt! – hördült gondolatolvasó Sin Grimmjowra utalva.

A nyavalyás szőrgolyhó ugyanis nemcsak nem szívlelte, egyenest utálta a srácot. Érzelmeit különféle módokon ki is mutatta, amint megjelent fújt rá, unos-untalan a lába alatt rohangált, és ha véletlenül rálépett, harapott-karmolt. Körmeit előszeretettel élesítette bőrnadrágján, de akár farmeron is, lehugyozta a kanapéra tett bőrkabátját és beletojt a cipőjébe, pedig állítólag szobatiszta.

Szora és Liliana körberepültek Midorival, egyik nyílvesszőt a másik után lőtték ki, hogy végezzenek az emeleteken garázdálkodó akumákkal. Alattuk az ókicune klónjai juhászkutyák módjára terelgették a megzavarodott démonokat Siróék irányába.

Hamarosan eltűnök – figyelmeztette az íjászokat Midori.

A főnix egyébként nőnemű volt, kellemes hanggal, és ami még fontosabb nyugodt, kedves természettel ellentétben Siro sárkányával.

Szora a harmadik emeletre irányította szellemét. Az épület két oldalán futó sétáló utcákat összekötő hídon landoltak, Kuroszava mellett. Innen a pláza javarészét belátták; azt a teret is, ahol Siro, Jumi és Sin harcolt, és amely fölött egy gigantikus csillár függött.

Icsiró figyelmét ez a berendezési tárgy kötötte le, nem a szépségével. Ki tudja, honnan a túróból került oda, de egy rusnyaság parádézott rajta. Hiába lőtt rá, az elbújt a vaskos, aranyozott, lánccal megerősített rúd másik oldalán. Tudta, hogy nem lövöldözhet így rá, hamarabb szakítja le ezt a giccses monstrumot a rohangáló szörnyike himbálása, minthogy ő eltalálná.

Hirtelen jött ötlettől vezérelve lendületet vett és átugrott a csillárra, aminek nagyobb kilengése már több vásárló figyelmét felkeltette.

Kuroszava! Elmentek otthonról? – hőbörgött Szora. – Te meg átvetted Sirótól ezeket a vakmerő húzásokat? Komolyan mondom, nem vagytok… – itt elakadt a szava.

Már nem Icsirót nézte, aki a démon agyonlövése után azon morfondírozott, hogy a csudába fog lejönni onnan. Ott, ahol az épület két vége összeér és az üvegezett tető miatt kialakítottak egy negyedik emeletet (még ha az csupán egy vékony járda is) két denevérszárnyas dyavol pásztázta a lenti forgatagot.

Gyorsan elkapta tekintetét. Lekiáltott Sinnek.

Mi van? – ordított vissza a morc lovag.

Gondolkodtam… – de itt befejezte.

Ez a szó csak utalás volt, hogy Sin belehallgasson gondolataiba.

’Szólj Sirónak! Az üvegtető alatt két dyavol leskelődik.’

A srác vette az adást.

A lány éppen ezerrel démonirtott, így a mellé osonó Sint is kis híján kettészelte.

Héj! Ártottam én neked?! – morrant a fiú.

– Bocs.

Amint megkapta az infót, Siro előhívta Kint.

A sárkány még felröppente előtt felperzselte a megérkező, Gin által összefogdosott akumanyáj nagy részét, a többit Jumira és Sinre hagyta.

Icsi, ugorj át Kinre! – szólt Siro a lassan kétségbeeső fiúnak, aki már-már azt hitte a csilláron fog csontvázzá aszni.

A felajánlott alternatívával sem volt kibékülve.

Én aztán nem utazom azon a dögön – tiltakozott.

A sértett sárkány továbbsuhant és farkával legyintve lepofozta a hálátlant, aki viszont reflexből belekapaszkodott. Kin erre feldobta. A plafonnal való közelebbi ismeretségkötés után Siro kapta el zuhantában.

Icsiró nemlétező bajsza alatt morogva mászott fel a sárkány hátára.

Tanulság: ne kötekedj egy sárkánnyal! – okította barátnője. – Kin, te pedig fogd vissza magad! – dorgálta a hüllőt.

Akkor te miért hordhatod le? – firtatta Icsi.

Mert a kisasszony más tészta – válaszolt Kin.

Éhes vagyok – nyögte a fiú.

Siro a fejét fogta, hiszen ez nem volt túl jó hír, ugyanis kedves másik fele ilyenkor képtelenné válik a koncentrálásra.

Remek! Akkor szedd össze magad! Minél előbb végzünk, annál hamarabb ehetsz.

Hamarost előröppent rejtekéből a két dyavolherceg is, lila, flitteres köpenyben.

Az ikrek töpszlik és igencsak rondák voltak. Orgonásan lilálló hajuk egyik oldalt felnyírva, másik oldalt álluk vonaláig ért. Arcvonásaik, mint aki folyamatosan fintorgott és úgy maradt. Ráadásul holdképűek voltak, megannyi kráter tarkította hullákat megszégyenítő szürkészöld bőrüket. Hangulatilag egy lónak elég nyugtatóval beinjekciózott elmebetegnek tűntek. Teljes nyugalomban lebegtek egy helyben, miközben bágyadt hangon diskuráltak, anélkül hogy csöppet is változott volna hangerejük vagy hangnemük.

Te, szerinted ezek azok, akik kinyírták a szomszédos királyi családot?

Igen, már ezerszer elmondtam. Nagyon unom, hogy mindent két perc után elfelejtesz.

Mit akarunk csinálni velük?

Semmit nem akartam, de ha már így alakult, kicsit játszadozhatunk.

Melyikőjüket szeretnéd?

A nőszemélyt, hátha eljön randizni.

Igen, ennek aztán tényleg nagy a valószínűsége.

Pofa be! Inkább intézd el azt az idiótát, aki azt se tudja, hol kell hordani a zoknit!

Ugyan már! Úgyis minden nő lepattint.

Ekkor robbant közéjük a sárkány két utasával, mire ők kettéváltak. A nőhiányban szenvedő felfelé indult, míg feledékeny testvére zuhanórepülésbe kezdett.

Siro elrugaszkodott, megragadta a felszálló lila köpönyegét, aki döbbenten észlelte hirtelen jött túlsúlyát. A lány kilengett, majd elengedte alkalmi járművét és átlendült az üvegtető alatti párkányra. Önjelölt Don Juan leereszkedett elé.

Icsiró épp csak nem sikított a rögtönzött hullámvasútélménytől, amiben Kin részesítette, hogy követni tudja az ikerpár másik felét.

A förmedvény herceg egyszer csak belebbent az első emeleti sétány árkádja alá, mire a sárkány olyat fékezett, hogy Icsi tehetetlenül továbbrepült róla. Kin utánakapott, időben elfogta.

A halálra vált pára ott lógott szájában, felsőruházatába mélyedtek a sárkány fogai.

Anyám! Igazán moshatnál néha fogat! – elégedetlenkedett Kuroszava.

Kin válaszolt valamit, amit természetesen nem értett, de nem volt odáig a rázkódástól, amit a beszédkísérlet okozott.

Közben ellenfelük szép kényelmesen előkotorta zsebéből apró számszeríját, felhúzta és becélozta a böhöm állat szájában lifegő groteszk lényt.

A srácot csak az mentette meg, hogy Kin hirtelen elrántotta fejét.

Ne lóbálj már! Így nem tudok célozni – méltatlankodott Icsiró.

A sárkány – az előzőekből tanulva – nem verbális eszközökkel adta tudtára sértettségét, hanem megrázta, mint kutya a lábtörlőt. Ennek eredményeként a kilőtt golyó elsüvített a dyavol mellett és ripityára törte egy mobilszolgáltató kirakatát.

Fejezzed már abba! – mordult fel a fiú.

A beállt nyugalmi állapotnak köszönhetően következő lövése öklömnyi lyukat ütött a dyavolherceg hasfalába, aki így a szomszédos ruhabolt kirakatát amortizálta le.

Kin ezt látva nemes egyszerűséggel az árkád alá hajította Icsirót.

A srác gyorsan talpra állt és egy fejlövéssel elintézte az üvegszilánkokon fetrengőt, majd sebesen eliszkolt a rohanvást érkező biztonsági őr mellett, nehogy a tett helyszínén változzon vissza.

Az érintett két helyiségben dolgozók és tartózkodók vagy fejvesztve menekültek, vagy az őrt faggatták, hogy mégis hogy történhetett ez? Mivel a lövést nem hallották, a dyavolt sem látták, töltényt sem találtak, olybá tűnt, hogy az üveg csak úgy magától gondolt egyet és betört.

Ezalatt Siro a megmaradt ikerrel vívott a párkányon, aki nem volt hajlandó beletörődni, hogy a jorusi nőszemély nem óhajt vele közelebbi kapcsolatba kerülni.

A hercegnek egyébként a négy muskétástól kölcsönzött kardja volt, az a fajta, ami egy túlméretezett fogpiszkálóra hajaz leginkább. Mesterien használta, tény és való, ám ezzel önmagában még nem jelentett volna problémát, viszont hamar előkerült egy ostor is, ami igencsak megnehezítette Siro dolgát, hiszen folyamatosan azt is kerülgethette.

Kin visszatért érzékelve a kisasszony szorult helyzetét, ám már későn. Mire a vörös szalag feltűnt katanája végén, a nyugtatóval tömött, eszelős démonfi elkapta az ostorral a lány csuklóját és addig szorította, amíg az el nem eresztette fegyverét.

A katana egész a földszintig zuhant, fejbe kólintva az unottan bámészkodó Kagehikót.

Szora, aki úgy érezte, menten megőszül a párkányon egyensúlyozva küzdő Sirót látva, kifeszítette íját és célba vette a csillámos köpenyű dyavolt.

A meglehetőst rusnya herceg viszont könnyedén kitért a nyíl útjából, így az az üvegtetőn áttörve továbbrepült az éterbe. Ezzel ellentétben a kisebb-nagyobb üvegszilánkok a gravitációnak engedelmeskedve lefelé tartottak, egyenest egy hidrogénezett, agyonszolizott és/vagy barnítókrémezett hölgyemény felé.

A katasztrófát észlelő Sin rávetődött a nőre, aki így némi röpülést követően a padlón találta magát és magas cén visítani kezdett.

Ó, hogy inkább dögöltél volna meg! – mordult Sin a fülét fogva.

Nemcsak ő menekült a némber közeléből, de táskába gyömöszölt palotapincsije is. A zsebcirkáló – örvendve szabadságának – toronyiránt eltrappolt, hogy néhány méterrel arrébb egy gyanútlan fickónak rontson.

A hálátlan egyeden kívül azonban még valaki a veszélyes zónában tartózkodott.

A közeli mozgólépcsőn hadakozó Jumi sokkszerűen vette tudomásul, hogy valaki ott hagyott egy babakocsit, benne a csecsemővel. A fülbántalomtól süket Sin mit sem érzékelt, ő maga viszont ezer százalék, hogy nem ér oda időben. Kétségbeesetten nyújtotta ki kezeit, pedig semmi értelme nem volt, aztán valami eleddig ismeretlen erő villámlott keresztül testén.

Majumi megrökönyödve látta, hogy saját két kezéből villám cikázik elő és millió ártalmatlan porszemcsévé robbantja a lehulló üveget.

A loholva befutó, kétajtósszekrény méretű biztonságis előbb elhűlt, majd intenzíven dörgölni kezdte szemeit, hogy most tényleg azt látta, amit látott? Az üveg csak úgy elporladt?

Szora újból lőni készült, csakhogy teljesen ledermedt a fent lezajló jelenettől; mire felocsúdott, már nem volt kit leszedni.

Az önelégült dyavol a merénylő nyíl elkerülése után hatalmasat rántott ostorán, aminek eredményeként Siro elröppent mellette a dísztelen oszlop irányába. A töpszli démon biztos volt sikerében; láthatóan nem tanította meg édesanyja a ne örülj előre a medve bőrére című igazságra, hát most Siro pótolta ezt a tanítást.

A várakozással ellentétben nem csapódott tehetetlenül az oszlopba. Azt tudta, hogy nem bírja elvágni az ostort, de rögtönzött röpleckéje közben az orv bilincs alácsúsztatta kardja hegyét, lazítva a szorításon. Kibújt belőle, ám nem eresztette el, hanem a lendületnek köszönhetően az oszlop köré tekerte, majd újabb lendülettel nekirontott a kis hercegnek. Jumi harcművészeti leckéinek jóvoltából kirúgta ellenfele kezéből a kardot, aztán a következő félfordulttal átszúrta a dyavol mellkasát.

A győztesként kikerült Sirónak nemigen maradt ideje megfontolni a lejutásra vonatkozó döntését. Az biztos, hogy ott nem maradhatott, ha csak nem szándékozik megvárni, amíg egy karbantartó érte jön, és majd magyarázkodhat neki, hogyan is jutott fel a lezárt területre. Úgy saccolta, hogy jorusi alakjában képes átugrani szembe egy emelettel lejjebb. Nem épp a legjobb ötlet, de ha sokat morfondírozik, a többiek végeznek a démonokkal és ő is visszaváltozik.

Nagy levegőt vett és elrugaszkodott, miközben folyamatosan azt vizualizálta, hogy épségben átér.

Eközben Jumi – újonnan jött erejét felhasználva – végzett a menekülni vágyó öt akumával.

Sin tátott szájjal figyelte a női Zeusszá avanzsált csajt, és majd’ megveszett az irigységtől. Hogy érzéseit leplezze, gyorsan átrendezte arcvonásait. Unott képpel foghegyről odavetette neki:

Nem is rossz! Esetleg a macskádon is kipróbálhatnád.

Hogyne! Csak előbb letesztelem rajtad – felelte Jumi gonosz mosollyal.

Ígéretét nem tudta beváltani, mert azonnal visszavedlett hétköznapi valójába, ahogy az utolsó démon is cseppfolyóssá vált villámától.

Siro döbbenten észlelte, hogy a cél előtt változott vissza, ám szerencséjére Kagehiko elkapta karját, amivel sikertelenül próbálta megragadni a korlátot.

A férfi felhúzta.

Még jó, hogy vissza akartam adni a kardod, amivel kupán vágtál – rótta meg a meggondolatlan lányt.

Nem direkt volt – ellenkezett Siro.

Ja, csak szándékosan – érkezett a válasz egy halvány mosoly kíséretében.

A pláza vásárló, lődörgő tömege némi fáziskéséssel most jutott el a pánikolásig, amit valamilyen oknál fogva csak fokozott a helyszínre riasztott rendőrök feltűnése.

A felbolydulást kihasználva minden jorusi nyugodtan elsunnyogott a hozzá legközelebbi kijáratig és kisétált, mintha mi sem történt volna.

A zilált idegállapotú homo shopping törzzsel elvegyülő Szaszaki Daiszuke pontosan tudta, hogy éberék egy fia nyomot nem fognak találni. Sajnos, ő maga is csupán Miroku folyamatos kommentárjának köszönhetően tudta, hogy mi zajlott le az imént. Az a néhány hangfoszlány, ami a jorusiktól eredt és el is jutott hozzá, vajmi kevés információt hordozott. Hiába hozott kamerát, azon semmit sem látott; persze ő mit se tudott arról, hogy múltkori felvétele csak egy varázslat miatt sikerült.

Az elmúlt két hónapban mindig ez történt, de nem akarta feladni. Ha belepusztul is, kideríti a teljes igazságot és szerez bizonyítékot, hogy eladhassa a sztoriját.

Miroku és Raidon már nem volt olyan lelkes, mint az újságíró. Kezdték megunni, hogy szinte állandóan éjszakázzanak a semmiért. Eltelt két hónap és annak a bizonyos igazságnak se híre, se hamva, csak újra és újra, unos-untalan ez a harc. Még Miroku is belefáradt, pedig ő legalább végignézhette azt a lenyűgöző látványt, amiről Daiszukénak, pláne Raidonnak alig volt fogalma.

Hogy ennek ellenére minek csinálják még ezt a nyomozósdit? Nem tudták; még Daiszuke sem, aki valahol pontosan tisztában volt vele, hogy soha nem fog bizonyítékot szerezni, s talán azzal is, hogy soha nem lesz belőle világot rengető cikk.

Szólj hozzá

harc angyalok démonok démonvadász Regény Shinwano Ichigo Angel with a shotgun Kuroszava Icsiró Siroszaki Aimi Aomori Majumi Aono Szora jorusi Kurínkava Kagehiko Icsikava Sinszei Kanó Liliana Szaszaki Daiszuke Kötelékek Béke napjai Hiro Akijosi