„Szabad szerettem volna lenni mindig

s őrök kisértek végig az uton.”[1]

Mondd csak, te is ezt akarod? – kérdezném azoktól, akik – mint olvastam – nem akarnak demokráciát, jobban örülnének valami másnak. És mégis mi lenne az, te gyökér? Hiszel a tündérmesékben a jóságos királyról? Vagy mégis mi a fasz bajod van? Tán azt hiszed, az jobb lesz? Hogy melletted majd nem áll senki? Nem is, csak mögötted. Ahonnan jobb a rálátás, ha érted. Nem, dehogy érted.

Nehogy azt hidd, hogy nem látom a demokrácia árnyoldalait. Csak az a nagy rohadt helyzet, hogy ennél nincs jobb. Tán, ha egyszer szintet lépünk… Személy szerint minden hatalmat rühellek, de anélkül meg, amilyen nyomorék az emberiség, nem vagyunk meg. Valamiféle rendre szükség van, a nélkül nem megy az együtt élés, még azzal se igazán. De tudod mit, igazából ez nem is a politikáról szól, az mindenütt egy pöcegödör, néhol néha kitakarítják, néhol kikozmetikázzák, máshol meg tojnak az egészre. De még mindig ott tartunk, hogy nem ez a lényeg.

Az egyetlen kérdés: kell-e szabadság? Erre nyilván rávágod, hogy persze. Viszont van egy-két dolog, amivel ilyenkor nem számolsz. Hogy miért? Fogalmad sincs valójában a szabadságról és annak megvalósíthatóságáról. Az kapásból nem működik, hogy mindenki azt csinál, amit akar, mert akkor a pszichopata, szociopata és egyéb elemek annyit ártanak, amennyit akarnak. Ez csak egy példa. Jól van, nem kell mondani, hogy a törvények és a rendszer sem tökéletes, sőt… Erre hadd mondjak annyit, úgy nem lesz jobb, ha visszafejlődünk. Tehát valamiféle korlátokra szükség van, jó lenne, ha nem lenne, vagy ha nem lehetne kijátszani őket, de ez még mindig nem a karácsonyi kívánságlista.

Ami még fontosabb:

1. sokan nem is akarnak szabadságot, mert az túl macerás. Elvégre sokkal könnyebb csinálni, amit kiosztanak; plusz még abban a perverz, torz örömben is részesülhet az egyén, hogy szidhatja a főnököket, hibáztathat valamely tetszőleges bűnbakot. Hát nem jobb így az élet? (Aki nem érzi az iróniát, inkább maradjon csöndben! Köszke.)

2.Ha van szabadság, az nem azt jelenti, hogy neked van, a másiknak meg kuss. Így pedig előfordul, hogy valaki a saját szabadságával élve, akarva-akaratlanul keresztbe tesz a te terveidnek, még akár a törvényes keretek között is. (Tipikusan ilyen dolog a választás.)

Hogy az emberek többsége mennyire nem szereti a szabadságot, jól mutatja, hogy az első dolog, amit önként bebörtönöznek, az az agyuk, a gondolataik. Örömmel és hihetetlen természetességgel rabosítják az egyetlen dolgot, ami mindennél szabadabb lehetne, és amit még az őrök sem vehettek el Radnótitól.

Számomra ő – körülményei és sorsa ellenére – a szabadság megtestesítője. Bármit is tettek vele, alkotott, amihez szabadság kell, a gondolat, az elme szabadsága.  Fonák módon az alkotás az alkotó számára néha édes, hol keserű kényszer. De ez a hivatás sajátsága. Jó kérdés, azt vajon mi választjuk vagy készen kapjuk? A kérdés költői, legalábbis válaszolja meg mindenki magának, ha akarja.

Ao leköszön.

Ui: Na jó, elárulom, szerintem is-is. Van bennünk potenciál, hogy beteljesítjük a hivatást, de rajtunk áll, megtesszük-e.

[1] Radnóti Miklós: Negyedik ecloga.