Köszönöm szépen, de nem egy két lábon járó alapelv (szakszavak puffogtatóinak és egyéb sznoboknak: princípium) vagyok. Szeretem a páromat, mindenféle tulajdonságával és szokásával együtt, de nem vagyok alkatrész, nem vagyok a birtoka, tartozéka, ahogy ő sem az enyém. Mindkettőnknek megvan a saját, önálló személyisége és köszönjük szépen, jól vagyunk mi ezzel így. Ha már valaminek nevezni kellene minket, akkor azt mondanám, társak vagyunk, szövetségesek. Aki szerint ez kevés, nos elmehet… Plusz nem tudja, ez nálam mekkora dolog, aki nem képes bízni emberekben, rajta kívül senkiben. (Paradox módon boldog-boldogtalannal őszinte vagyok, különben ezt sem írnám le.)

A gyerektémát hanyagolnám, mivel nekünk nincs. Nem is tervezünk. Ritkán tervezünk bármit is, s ha igen, akkor is tudjuk, könnyen lehet, hogy nem úgy fog az megvalósulni, ahogy mi azt kifundáltuk, mert az élet már csak ilyen. Épp ezért megpróbálunk minél rugalmasabbak lenni.

Ezen felül nemcsak gondoskodunk a másikról, de mindent szeretetben teszünk, és nem holmi elvárások, meghatározások, szabályok szerint alakítjuk mindennapi teendőink. Hogy válaszoljak a címben feltett kérdésre: aki éppen megteszi. Nincs sorrend, vagy meghatározott feladat egyikünknek sem. Bár például vasalni csak én szoktam, az is azért van, mert ő nem szereti. Sütőt takarítani meg én utálok, úgyhogy rendszerint ezt ő csinálja. A legtöbb dolog esetében, ahogy alakul. Amelyikőnknek több ideje van rá vagy csak egyszerűen látja, hogy a másik most fáradt, mással foglalkozna. Ilyenkor lehet, hogy nekünk sincs sok kedvünk hozzá, de megtesszük. Persze, felmerül a kérdés, hogy oszlik így el igazságosan a dolog? Sehogy, ez nem érdekel minket és egyikünk sem akarja kihasználni a másikat, senki nincs alá-fölé rendelve. Vagyunk; együtt két különböző, de egyenlő személy, akik szeretik egymást. Nincs mit tovább ragozni ezen. Ha szeretet van, akkor meg se fordul a fejünkben holmi princípium.

Ui.: Természetesen ez csak a mi kis rendszerünk, s ahány ház, annyi szokás. Nyilván akad egy rakás másik pár, akiknél másképp alakul a munkamegosztás. A lényeg, hogy nektek (mindkettőtöknek!) legyen megfelelő. Akár úgy is, hogy a „hagyományos” apa dolgozik, anya főz felállást használjátok. Elvégre mindenki másmilyen és mást szeretne az élettől. Csak azt ne mondja senki, hogy egy másik ember, akit ráadásul elvileg szeret, nem egy sokszínű személyiség, hanem egy általad meghatározott alapelv. Ha mégis így tartod, akkor fogalmad sincs a szeretetről, esetleg simán egy bunkó alak vagy, netán mindkettő.

Ao női princípiumát leszarva lelép megnézni egy filmet, amire régóta várt. Bye!