2017. nov 23.

Kék meg cseresznye

írta: Aoi Sakura
Kék meg cseresznye

Zsigerből jeles

kekmegcherry_copy.jpgIgen, igen, az előítéletesség nem szép dolog. A radikálisabbak elmennek odáig, hogy egyenesen bűnnek bélyegzik, ami valahol érthető, csak egy baj van vele: ők maguk is bűnösök. Mind azok vagyunk. Nem kell fintorogni, abban egyetértünk, hogy ne ítéljünk meg embereket a bőrszínük, származásuk, nemük, szexuális irányultságuk stb. miatt. Ez idáig oké, viszont vegyünk hozzá két dolgot:

  1. Elménk működéséhez hozzátartozik, hogy előítéleteket határozzon meg. Ha akarjuk, ha nem egy nap alatt többször is gyakoroljuk. Sok esetben szükségünk is van rá. Számos döntést kell meghoznunk, sokszor úgy, hogy nincs időnk, lehetőségünk arra, hogy gondosan mérlegeljünk, végiggondoljunk minden lehetőséget, mert azonnal kell cselekedni. Ehhez pedig azokhoz az előzetes kategóriákhoz és tapasztalatokhoz nyúlunk, amink van. Nem kevés tettünk alapul előítéleteken.
  2. Ha csak nem vagy Buddha, nekem ne meséld be, hogy egyetlen olyan alkalom nem adódott még életedben, amikor nem gondoltad vagy mondtad meg valakiről a véleményed csakúgy zsigerből.

A bácsiról az orvosi váróban, aki ahelyett, hogy hagyna békében olvasni, az ezer éves történeteivel traktál. (Pedig valószínűleg csak unatkozik, talán fél, talán magányos és nincs kivel beszélnie.)

A nőről a boltban, aki csak álldogál a polc előtt, te meg nem férsz oda azért a dologért, ami kellene. (Lehet, azt számolja éppen, hogy melyik árut veheti meg, mert hónap vége van és a fizetésig etetni kell a családot. Talán csak elgondolkodott vagy fáradt.)

Az előtted haladó autósról, aki a hetvenes táblánál negyvennel megy. Igaz köd van, de miért nem megyünk, új ez az autó nem lehet semmi baja. Csak azt felejted el, te már százszor végigjártad ezt az utat, a másik meg könnyen lehet (más ország rendszámát látod rajta), hogy először jár erre, s talán épp keres valamit. Akkor is hülye gyökér, mert te haladnál, időre kell menned, nem gondolkodsz rajta, miért csinálja, csak útban van.

Kilométerekkel később látod, az előtted haladó lelassít, majd megáll a ti sávotokban lévő autó mellett, melynek villog az elakadásjelzője. Nem húzod le az ablakot, a nélkül is hallod, ahogy a pasas kiszól a másiknak: miért itt kell megállnod, te hülye?! Aztán indít, kikerüli az akadályt és elporzik. Te is mész és közben megjegyzed magadnak, ha a delikvens jobban figyelt volna, feltűnt volna, hogy a kocsi jobb első kereke úgy állt, mint a részeg, aki a pultra hajtott fejjel elaludt.

Szóval értem én, hogy az előítéletekkel baj van, de még mennyi, ugyanakkor teljesen kimetszeni lényünkből lehetetlen, valamint iszonyú képmutatás, álszentség azt állítani, mi magunk mentesek vagyunk tőlük, maximum egy részüktől. Igen, lehet azon dolgozni, hogy jobb legyen, hogy ne reagáljunk mindenre azonnal zsigerből, de eltörölni őket, azt nem. Az emberhez hozzátartoznak a zsigerei és megvannak a maga funkciói, olyanok is, melyek hasznosak (lsd. 1. pont).

 

Álszentek, kíméljetek! – mondá Ao.

Szólj hozzá

hasznos előítélet álszent képmutatás zsiger Egyéb nem szép Kék meg cseresznye Ao zsigerből jeles