Utálta a tükröket, mert ő nem önmagát látta benne, vagy ha igen, mindig elérkezett a pillanat, amikor a szeme és vonásai, haja megszűntek a sajátjainak lenni, amikor arca átváltozott az anyjáéra, már nem ő volt. Túlságosan is hasonlított rá, az orra kivételével, minden az anyjáé volt. A szem a lélek…
Azon a környéken, ahol egykor ő is élt, az volt a szokás, az embereket haláluk után abból ítélték meg, milyen volt a szívük. Az ő aranyszívének mindenki csodájára járt, még messze vidékről is érkeztek látogatók a faluba. Erről lett híres a település, bár lakói az aranyszív tulajdonosának nevére sem…
Ki sem kell nyitnom szemem, tudom, hogy visszatértem Hitoriba. Nem is akarom, még élvezem a hideg szél felszabadító érintését bőrömön. Lassan engedek a késztetésnek, mely kevésbé tűri önként vállalt vakságomat. Tejfehér ég alatt, melyet szürke felhőpamacsok tarkítanak, hófödte hegyek sipkái vesznek…