Ködcsúcs közelében élt Ashara egy kisvárosban. Új település volt még, bár régebben állt a helyén egy falu. Ashara dédnagyanyja még abban a faluban született és élte meg gyermekéveit. Aztán úgy 90 éve egy éjjelen valaki eltűnt a faluból, melyet nemsokára mindenki elhagyott. Attól féltek, a szellem…
Hajnalok hajnalán autózok haza a sötétben, itt-ott ködpamacsokba érkezem, időnként úgy összesűrűsödik, mintha a halál közeli élmények fehér alagútjában lennék és nem a földön egy napközben amúgy igen forgalmas úton. Aztán két perc se kell, kiérek a pamacsból és egy darabig a tiszta ég alatt megyek…
Az előző rész végén: Amikor Yume megjelenik, megbeszélik a terveket. Bár nem megy zökkenőmentesen, még úgysem, hogy a lány szándékosan elhallgat néhány kellemetlenebb részletet, végül hellyel-közel megegyezésre jutnak.
Néhány órás alvást követően, miközben én is valamiféle hibernált állapotban…
Az utóbbi időben egyre fojtogatóbb homály ölelte körbe. Valami történt, s azóta egyre elveszettebb. Sokáig bolyongott az időben, mintha önmagába zárták volna és már csak saját emlékezetének folyosóján sétálgathatna, ahol a szobák rendszertelen kuszaságban jelenítik meg élete egy-egy eseményét. Sosem…
Ebben a természet alakította hatalmas medencében két település épült, melyek állandó harcban álltak egymással. Az egyik várost körülölelő fény, hol megnőtt, hol megfogyatkozott, akárcsak a másikat körbeölelő sötétség. Bár utóbbi város mágusai már többször is teljes sötétségbe burkolták az utált…
Újra úton ér az éjszaka. A where is my mind szól a Pixiestől. Tökéletesen passzol jelenlegi helyzetemhez, bár én azt nem tudom, hol vagyok. Nem az elmém, a fizikai valóm. Persze, nyilván a kocsiban, amivel x úton tartok B pont felé, immáron sokadjára. És mégis vakon tapogatózom, mégse ismerős…