Az Assassin’s Creed-et legtöbben valószínűleg játékként ismerik. Furcsa is lehet, hogy erről írok, annak ellenére, hogy soha az életben nem játszottam vele. Teljesen véletlenül akadt kezem ügyébe az egyik könyv, és ritkaság számba megy nálam, hogy egy kicsit is érdekes könyvet csakúgy ott hagyjak. Szó, mi szó beleszerettem, lenyűgözött a történet világa és jött a többi.

Nem fogok itt minden egyes könyv történetéről beszámolni, a középpontban a történeteket összekötő háttér áll. Ez a bizonyos háttér elég sejtelmes, sok a hiányosság benne. Azért valamiféle képet kapunk, ami elgondolkodtató (nekem az volt). Az, hogy nincs minden kifejtve, adódik a műfajból, hisz nem ideológiai értekezést olvassunk. Másrészt az is közre játszik, hogy egy játék szolgált alapul, ahol a harcok és a különböző küldetések alkotják a lényeget. (Mindettől függetlenül azért nem bánnám, ha valamivel jobban kifejtenék a dolgot.)

Az összes történet két szervezet: az Orgyilkosok és a Templomosok közti kibékíthetetlen konfliktust mutatja be. Valójában a két csoport sok mindenben egyezik, például (saját elmondásuk szerint) mind békét akarnak, ugyanakkor ennek eléréséhez mind gyilkolnak. A legnagyobb különbség, hogy mivel akarják ezt elérni. Az alábbiakban igyekszem bemutatni a két csoportot.

A Templomosok célja inkább a világuralom, a pénz és a hatalom. Legyen „béke”, de az ő békéjük, irányítani akarnak, elutasítják a szabadságot:

Új világot akarnak, de olyan új világot, amit ők alkotnak meg, a saját képükre, amit ők tartanak kizárólagos ellenőrzésük alatt. Ehhez pedig bárkit megölnek, megfélemlítenek etc.

Ezzel szemben az Orgyilkosoknál a következőt ­találjuk:

Kicsit már tágabb értelmezést ad a másik verzió: „Semmi nem abszolút valóság, de minden lehetséges.” A világ ábrándkép, amin túlléphetünk.

Az Orgyilkosok számára a szabadság az első, még akkor is, ha ez késlelteti a békét. Rendjük egyébként is tele van ellentmondásokkal, úgymint erőszakkal békét teremteni (bár egyik alapelvük, hogy sose ontsd ártatlanok vérét, valamint fontos megadni a halottnak a tiszteletet), felnyitni az emberek szemét, de szigorú engedelmességet is követelni. Az Orgyilkos egyszerre kérdőjelezzen meg minden vallásos hitet, beleértve a sajátját, ugyanakkor kérdés nélkül kövesse a Krédót.

Habár ez a két szervezet elsőre amolyan buta háttérhatalmas, összeesküvős dolognak tűnhet, valójában nem más, mint egy egyetemes harc, ellentét megjelenítése. Szabadság szemben a hatalommal, az irányítással. Egy téma, mely örök életű, és ha egy kicsit is belemerülünk, telis-tele van fonákságokkal. Például egy célt elérni irányítással egyszerűbb, biztosabb a siker. A szabadságot nem lehet rendszerbe foglalni. Jelenlegi emberi minőségünkben képtelenek volnánk olyan szabadságban élni, amely nem egy totális káoszt eredményezne, vagy éppen egy központosított hatalom visszatértét. Ha viszont felállítunk bizonyos szabályrendszert, azzal korlátozzuk a szabadságot (?). Mondjuk, hogy a szabadság működik az egyén szintjén, de az én szabadságomat keresztülhúzhatja egy másik ember az ő szabadságával. Létezhet egyáltalán az emberiség hatalom nélkül? Milyen lenne az? De akár ott a kérdés: valóban létezik a szabadság? Vagy esetleg a sorsnak nevezett dolog irányít minket és elkerülhetetlenül tartunk végzetünk felé? Létezhet olyan hatalom, ami megfér a szabadsággal? Ez utóbbit próbálja − azt hiszem – megközelíteni az Orgyilkosok rendje. De vajon el is érhető? Vagy esetleg ez is éppúgy aszimptotikus,[2] mint az igazság elérése (az Orgyilkosok szerint)? Azaz haladhatunk felé, ám elérni sosem fogjuk?

Véleményem szerint a szabadság leginkább döntéseinkben van. Már amennyiben nem hoztuk azt a döntést, hogy elutasítjuk a szabadságot és másokra, más dolgokra hagyatkozunk. Egy ember viszont nem járhat egyszerre az összes úton, nem lehet minden, talán csak képzeletben, elméletben. A tettek szintjén, a „való életben” azonban döntenünk kell. Amikor pedig döntünk, akkor bizonyos dolgokat elfogadunk vele, míg másokat nem. (Ez nem egyenlő azzal, hogy másnak a másmilyen döntéseit nem fogadhatnánk el, ez csak és kizárólag ránk, a mi utunkra vonatkozik.) A választott út (szóljon bármiről) egy szűkebb kör, megvannak a maga korlátai. Azonban ezt az utat szabadságunkban áll lecserélni, vagy akár átformálni. Akárhogy is a szabadság – hogy úgy mondjam – nem egyeduralkodó. Így lehetséges az, hogy egy Orgyilkos kérdőjelezzen meg mindent, de közben (mivel ezt az utat választotta) kövesse a krédójukat. (Persze tévedhetek, pontosabban más lehetséges elképzelés is akadhat. Ezt talán mondanom se kell.)

A könyvek nem csupán ezt az egy ellentétet hordozzák. A nyolc regény különböző helyszíneken és időben játszódik (lsd. a táblázatot). Jellemzően korhű ábrázolást kapunk, történelmi hivatkozásokkal (személyek, események), melyek az én általános történelmi műveltségem alapján helyesek, bár lehet, hogy egy hozzáértőbb találna benne valami hibát. Ugyanakkor ebbe a történelembe illesztik bele a kitalált történetet, még hozzá úgy, hogy igen hihető marad.

Erről rögtön eszembe jutott, mennyire könnyű meghamisítani a történelmet. Hiszen sok mindent nem tudunk, amit igen, az sem a teljes igazság. A történelmet emberek alakítják, emberek jegyzik le és azok is értelmezik. Így az eredmény messze nem tökéletes, igen töredékes, hiányos. Egy hamisításhoz (pláne ha a célközönség kevéssé tájékozott) elég néhány igazságot hinteni a hazugság porába.

Ráadásul e nagyon reális történetben helyet kap az ellenpont, a misztikus, fantasztikus elemek: látomások, az előttünk élt civilizáció római és régebbi istenségek képében, valamint az ő ereklyéik, melyeket Éden-darabnak vagy Almának neveznek az emberek.     

Mind a Templomosok, mind az Orgyilkosok szeretnék e varázserejű tárgyakat. Ezek az elemek adnak egy újabb dimenziót a történetnek és a konfliktusnak.

A történet szerint az első civilizáció, melynek tagjaként jelenik meg Minerva és Jupiter, teremtette az embereket, akikkel háborúba kezdtek később. Amíg ők egymás vérének ontásával voltak elfoglalva mások hatalmas templomokat emeltek, hogy biztosítsák a túlélést a közelgő katasztrófa miatt, amikor is a Nap felégeti a Földet. Az istennő elmondja, hogy ha az emberek megtalálják e templomokat, akkor talán megakadályozhatják, hogy a tragédia újból megismétlődjön, szerinte ugyanis meg fog.

Az Orgyilkosok tehát ezért keresik a templomokat és ereklyéket, illetve, hogy ne a Templomosok kezére kerüljenek, akiket e mágikus tárgyak hatalma csábít. Mondanom se kell, maga az Alma (vagy Éden-darab) is kettős természetű: kísértés, hatalom, mellyel akár mások elméjét is irányíthatják, emiatt kell a Templomosoknak; de tudás, hatalmas bölcsesség forrása is, amit az Orgyilkosok ismernek fel. Szimbóluma nemcsak az ember alkotta dolgoknak, de minden emberen kívülinek. Mi adunk neki jelentést, tulajdonságot, valójában lehet ez is, az is, amaz is, netán mind vagy egyik sem. Nem állíthatjuk, hogy amit mi tudni vélünk róla, aminek mi elkönyveljük, az igaz is. Ezt az Almával kapcsolatba kerülő Orgyilkosoknál megfigyelhetjük. A Templomosok nem akarnak róla semmit tudni, nekik csak eszközként kell, felhasználni.

Ha egy kicsit másképp közelítjük meg, az Alma a múlt egy darabja. Egy múlté, amiről nem sokat tudunk, annyit se. Egy emlék, amiről nem tudni, értékes volt-e vagy csupán valami kacat. Ha az Almát, mint hagyományt nézzük, akkor azt mondhatjuk, az Orgyilkosok tudni akarják valóban miféle, és felhasználni azt, ami jó, ami építő jellegű lehet benne. A Templomosok viszont mint valami szent tárgyat, agymosó eszmét kívánják használni, hogy az embereket rabigába hajtsák.

Utolsó érdekességként még: Assassin = orgyilkos, de a könyv szerint (én nem tudok arabul) arab nyelven őrzőt jelent. Az Assassinok őrzői a tudásnak és a szabadságnak.

[1] A könyvek írója: Oliver Bowden, kiadta őket: a Fumax Kft.

[2] Az aszimptota a matematikában egy olyan görbét, többnyire egyenest jelent, ami egy görbét határértékben megközelít, de nem éri el. Az aszimptota fogalma nem egységes: egyaránt beszélnek görbék és függvények aszimptotáiról. Az aszimptota ἀσύμπτωτος görög eredetű, eredeti jelentése: nem egybeeső, nem egyező. https://hu.wikipedia.org/wiki/Aszimptota

[3] az első magyar kiadás éve

[4] Nemrégiben megjelent egy kilencedik könyv, ezt azonban még nem tudtam beszerezni.