Ez a könyv nem más, mint a már ismertetett Assassin’s Creed történetek[1] újabb darabja, ami a többitől eltérően jelen időben is játszódik.

Főszereplőnk, Owen, egy tinédzser fiú, aki minden áron szeretné bebizonyítani, hogy apját ártatlanul küldték börtönben, ahol belehalt egy vakbélgyulladásba. E célból keresi meg Monroe-t, akinek van egy Animusa. Ez egyféle szerkezet és program, ami a DNS-ünket felhasználva őseink életébe ad betekintést. Nem, nem arról van szó, hogy valamiféle fényképalbumot nézegethetünk, szó szerint belépünk az ő életükbe, testükbe és átéljük, amit ők.

Erről eszünkbe juthat Jung kollektív tudattalanja, amely az emberiség általános közös tapasztalatait őrzi archetípusokba rendezve. Úgy is definiálhatnánk, hogy az Animusszal a testünk kollektív tudattalanjába lépünk, amely az őseink emlékeit tárolja. Bár ez ilyen formában elég irreális elképzelés, hisz nem hiszem, hogy a DNS eltárolná az emlékezetünket, érdekes kérdés, vajon mennyi dolgot őrizünk magunkban tudtunkon kívül?

Még a könyvben sem teljes a megőrzött emlék, ugyanis nem fedi le az ős teljes életét. Owennek szembesülnie kell vele, hogy apja tettéről nem fog megtudni semmit, mivel az már az után történt, hogy Owen megszületett. Ez pedig ugye minden felmenő esetén azt jelenti, hogy addig őrződtek meg az ő emlékei, amíg meg nem született a gyermeke.

Owen válasz helyett egy rakás bajt hoz a fejére, amikor egy barátjával visszatér a spanyol hódítás idejébe, ahol megtalálnak egy Éden Darabját. Miközben mind az Orgyilkosok, mind a Templomosok őket kutatják, Owen, barátja és négy másik fiatal az Animus segítéségével visszatér 1863-ba, New Yorkba, ahol a felkelés zűrzavarában próbálják kideríteni, hova került az Éden Darabja, az egykori Cortés tőre. (Ezt közös emlékeik teszik lehetővé, őseik kapcsolatba kerültek egymással és/vagy a keresett tárggyal.)

A könyv érdekessége, hogy a már jól ismert két út: a Templomosok ’békét bármi áron’-ja és az Orgyilkosok ’mindenek felett szabadság’-a mellett megjelenik egy harmadik út lehetősége. Ezt képviseli Monroe, bár nem tudni valójában ki ő, ahogy azt sem, mi lenne az ő útja, azon kívül, hogy azt akarja, egyik fél se találja meg az Éden Darabot. (Ez valószínűleg változni fog, a könyv ugyanis egy trilógia első része.)

Mire a fiatalok végeznek, végigkövették a tőr útját, a Templomosok rájuk lelnek. Monroe elmenekül, ahogy Owen és barátja is, a többieket viszont elfogják. Dönteniük kell, kinek az oldalára állnak. Többet nem szeretnék elárulni, azonban az Animus kapcsán megemlítenék még két dolgot.

Az egyik, hogy a „szimuláció” során nem avatkozhattak bele a múltba, nem tehettek semmi olyat, amit az ősük nem tett volna, különben deszinkronizálódnak és a program kiveti őket magából. Mindamellett, hogy megvan e szabálynak a nyilvánvaló oka, furcsa is. Gondolom, már találkoztunk azzal a jelenséggel, amire azt mondják: „mintha nem is te lennél”. Az ilyesmi bárkivel előfordul, mert változunk egyébként is, mert egy rakás erős érzelem vagy traumatikus élmény kihozhat belőlünk olyat, amit a másik eddig nem látott, esetleg az illető egyszerűen nem ismer elég jól minket. Szóval igenis vannak az embernek ilyen pillanatai, amikor – hogy a témánál maradjak – a megszokott énünk kikerül a képből, deszinkronizálódunk s helyettünk valaki más lép ki a fényre.

A másik, a folyamatnak van egy mellék- vagy utóhatása: a bevérzés effektus. Ez annyit tesz, hogy maradnak a testükben, elméjükben nyomok az ősöktől. Például Owen, akárcsak orgyilkos őse, ért a dobókésekhez. Ez felveti a kérdést, vajon mennyire vagyunk őseink rabjai? Mennyit számít a DNS, mennyit a minták, amiket kaptunk? Pusztán ezek mixtúrái lennénk? (Én ezt nem hiszem, de hát nekem megvolt a magam baja az őseimmel.)

Végül, de nem utolsó sorban ez a történet, az Animus megfogalmazta bennem a kérdést: mi lenne, ha valóban átélhetnénk más emberek életét? Milyen hatása lenne? Megértőbbek lennénk? Vagy pedig empátia nélkül ez sem működne, és akkor ugyanott vagyunk: van, aki képes megérteni a másikat, van, akiből ez hiányzik?

Matthew J. Kirby, Last descendants. A New York-i felkelés, Fumax kiadó, Bp., 2016.

[1] http://aoisakura.blog.hu/2016/11/21/szabadsagharcos_titkos_szovetseg