Lian Hearn nagy, egyenesen hatalmas ívű története az első oldalakon bennem rögtön a Taikót idézte fel. Egyrészt valóban sokat merít a japánok világából, sőt inkább oda emeli be saját elemeit, fantáziáit. Másrészt éppen ezek az elemek egy kellemes, pikáns fűszert adnak hozzá, ami meghatározó lesz az élményre.

Alapjában egy sajátos, ámde igencsak élethű sengoku korban találjuk magunkat, ahol azonban a harcos osztály mellett mások is főszerepet kapnak.

A kötetek legkiemeltebb szereplője, a Tomaszuként született Otori Takeo például egymaga hordozza sok osztály és hit jelét, örökségét. Egy pici, eldugott faluban nevelkedett parasztként és Rejtettként, azaz egy olyan vallás híveként, melyet nemcsak nem ismernek el, üldöznek is. A hivatalos verzió szerint azért, mert tanai felforgatják a társadalmat. Ezt arra alapozzák, hogy a hívek csak Istent ismerik el igazi uruknak és nem ölnek, márpedig e két tény nincs ínyére a harcosok hűbéri rendszerét működtetőknek. A valódi ok azonban teljesen más...

Végül az akkor 16 éves Tomaszu faluját is kiirtják, elpusztítják. A fiú csupán felébredő ösztöneinek és egy Otori Sigeru nevezetű, álruhás harcosnak köszönhetően menekül meg a kegyetlen hadúr, Iida Szadamu haragja elől.

Sigeru, aki klánja vezére lenne, ám régebbi események miatt hivatalosan nem az, hazaviszi a fiút, akinek az Otori Takeo nevet adja. Ezzel az egykori Tomaszu bekerül a harcosok közé és örököse lesz Sigerunak. Az csak később derül ki számára: jóllehet anyja valóban egy Rejtett parasztnő volt, sosem ismert vérszerinti apja révén egyrészt magában hordja az Otori vért, másrészt - ez egy orvtámadás során válik világossá - sajátja a Törzs különleges képességeinek jórésze is.

A Törzs egy külön világ, egy külön kis társadalom, melynek tagjai különleges képességek birtokosai; kémek, orgyilkosok, akik kihasználják és alakítják a harcosok osztályának konfliktusait.

Takeo élete néhány hónap alatt gyökeresen megváltozik, része lesz a területet uraló konfliktusnak, amelyben a basáskodó Iida ellen szervezkedik Otori Sigeru, szeretője, az egyetlen női vezető, Marujama Naomi és a becsvágyó, lefokozott Arai Daiicsi. Takeo a fősodorba kerül Sigeru örököseként, de a Törzs is bejelenti igényét rá, mivel birtokolja az egyébként kiveszőben lévő képességeket.

Takeo sokféle származása így lesz először átok, aminek jóvoltából szinte teljes kudarcba fullad a terv Iida ellen, a fiú a Törzsbe kényszerül, egyedül marad és az életére törnek. Aztán lassan fordul a kocka, Takeo dönt, saját útra lép és megannyi viszonttagság mellett, de sokfélesége pozitív erővé válik, aminek hatására rengeteg fontos kapcsolatra tesz szert.

Ennek kulcsa talán az, amit egy másik szereplő a hitekről, vallásokról mond: ez mind egy és ugyanaz. Nem véletlen, hogy Takeo számára e szavak megértése fontos mérföldkő, hisz dilemmájában is segítséget nyújt. Ez a sok örökség, tulajdonság egyvelege mind ő, nem kell választania egyet, sőt sokkal hatékonyabb, ha ezeket kombinálja, így több dolgot, embert képes megérteni, többféle nézőpontja van és többféle lehetséges megoldása, válasza egy adott problémára.

Ez viszont nem csupán előny. Az amúgy érdekes, eseménydús történet másik jelentős mozzanata az az előnyök és hátrányok állandó hullámzása, melynek nagy szerepe van az események alakulásában. Ennek részeként pedig: Takeo örökségei és sokfélesége gyűlöletes a Törzs számára, amely szervezet alapját a tagokba nevelt feltétlen engedelmesség jelenti, ezt nehezebb egy többet látott, többféle irányból, forrásból táplálkozó embernél elérni. Ez a gyűlölet, ugyanakkor képességei iránti mohó vágy e történetrészben legalábbis előnnyé válik: a Törzs egyik fő családja megfeledkezik arról, hogy még a jól nevelteket sem lehet örökké uralmuk alatt tartani, van az a pont, ahol a trauma, a seb olyan erős, felülírja az engedelmességet, szabályokat.  Márpedig a másik családvezető lányának öngyilkosságba kényszerítése, megmérgezése, miután megszülte fiát Takeótól, ilyen. Ez a szakadás Takeo malmára hajtja a vizet, míg később veszélyforrás lesz.

Előnyök és hátrányok úgy gyűrűznek át és át egymásba végig, ahogy a bosszú beteljesülése idéz meg egy újabbat, és bár Takeo beteljesíti bosszúját Sigeruért és szeretne gátat vetni tovagyűrűzésének, sikere ebben kérdéses marad, nem tűnnek el nyomtalanul a győzelemig és önmaga megtalálásáig vezető tettei, áldozatai.

Bukdácsolásainak okai között szerepel a szerelem is a túszként tartott, majd Sigeru számára csaléteknek kínált Kaede iránt. Sokatmondó, hogy a fiatal férfi egyetlen vesztes csatáját a lány miatt vívja, mint ahogy féktelen szerelmük és titkos frigyük miatt veszti el végleg Arai Daiicsi szövetségét. Takeóhoz hasonlóan Kaede is híján van a tapasztalatoknak, ettől még lehetne pozitív és úttörő női karakter.

A Taikóhoz (és sok japán) műhöz képest ennek a könyvnek sajátságai, nyilván az író világából, szemléletéből fakadóan, a jelentős női karakterek és a markánsabb/másabb szerelmi szál.  Kaede azonban nem lesz igazán jó és úttörő szereplő (számomra).  Igaz, öl, harcolni és írni tanul, Naomi örököse lesz, de figyelmen kívül hagyja elődje tanácsait a nőként való uralkodásról, kérkedik ingatag erejével, fejjel nekimegy a falnak, majd várja, hogy Takeo megmentse. Holott ki lehetett volna ebből többet is hozni, ha Takeo a származásával bajlódott, remek párhuzam, Kaede a nőiségével, nőlétével egy férfiak dominálta világban. Nem ő az egyetlen, és míg Naomi vagy Sizuka (egy Törzsbeli nő) jobb összhangot teremt, mégis Kaede lesz a legjelentősebb, aki végletek közt csapong, bajt kever, taszító megnyilvánulásai vannak, valamint később sem fejlődik, így nekem sehogy se sikerült megkedvelnem.

Mindennek ellenére bátran ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik kedvelik a kis fantasy beütéssel bíró kalandokat, japán sztorikat.

Lian Hearn, A fülemülepadló, Európa Könyvkiadó, Bp., 2003.

Lian Hearn, Fűpárna, Európa Könyvkiadó, Bp., 2004.

Lian Hearn, Ragyog a hold, Európa Könyvkiadó, Bp., 2005.

kép: https://bookline.hu/product/home.action?_v=_&id=1133994&type=20