Azaz, hogy mindjárt, amint nem éppen valami mással foglalkozom, például azzal, hogy zenét keressek, hangulatomhoz illőt, és igen, tudom, ez rohadtul nem érdekel senkit. Persze, ha valami celeb lennénk, netán ármányunk megfizetett tagja! Menten majd' mindenki azt lesné, mit eresztek el az éterbe. Igaz, akkor több mint valószínű, hogy nem tudnék tükörbe nézni. Jó, a tükörrel amúgy se vagyunk puszipajtások, de hát nem születhet mindenki szépnek és magabiztosnak, most viszont nem a külső esztétikai értékemről vakerálok itt. Mindegy is.

Más meg munkát keres, vagy kiutat szorult helyzetéből...

Ha valami rám ragadt az elmúlt napokban, már a koszon kívül, aki felújított már saját kezűleg, netán ez a munkája, az tudja, ez szó szerint értendő, néha csak sejteni lehet róla, hogy ember lenne, és ezt most nem degradálásnak szántam, csak ténymegállapítás.

Szóval, a tanulság: az ember, de legalábbis én, marha jól elvan, ha nem olvas, néz, lát, hall híreket vagy "híreket", és semmit se veszít. Igen, tudom, most hördülnek néhányan: egyrészt, mert mi az, hogy nem óhajtok tájékozódni? Óhajtanék, de mondjuk tajtékzás nélkül vagy anélkül, hogy azon gondolkodjam, vaj' mi igaz mindebből. Tudom, miért akarok én ilyeneket meg amúgy is bilibe lóg a kezem.

Másrészt lehet akadnak olyanok, akik kénes fürdőbe, trendibb szóval wellnessbe, netán oda kívánnak, ahonnan már elég rég előjöttem e világra, mert maximálisan szerencsés vagyok, hogy csak így nyugodtan kivonulhatok a világból. Az ember ezt nem nagyon teheti meg, ha non-stop dolgozik, és már ünnepnap, ha kipihenten ébred, vagy ha nincs mit enni, esetleg most még van, de hogy a következő hónapban, héten, mi lesz, azt már nem tudja. Őket abszolút megértem, bizonyos szempontból könnyű most nekünk, aztán ki tudja...

Valahogy most erről eszembe jut egy cikk, amivel hetekkel ezelőtt találkoztam. Írója igazi zseniként megállapította, kiderült, mégse együtt vagyunk ebben, mármint a vírus okozta helyzetben. Nem mondod, Sherlock? - nagyjából ennyi volt a reakcióm, mert naná, hogy nem! Hogy köz(rö)helyre hajazót puffogtassak: az élet igazából egy kurva magányos dolog. Jó, ez sem igaz így, vannak időszakok, helyzetek és kisszámú ember, akikkel tényleg együtt vagyunk valamiben, meg olyanok, akik éppen most nem ott vannak, ahol mi, ám jártak már ott és ezért értik, átérzik, aztán slussz. És már baromi messze kerültünk a témától, ami még nem is hangzott el...

So, aztán eljön az a pillanat, amikor mégiscsak felmész az internetre, telik az idő, folynak le a lefolyón az évek, vagy mi, azért kicsit korai még a lakótelepi remete szerep beteljesítése, az különben se szerepel az előírásban, ellenben akad más, amit nem teljesítettem.

Here we go again, hölgyeim és uraim! Amiként minden évben eljön a nap, amikor a nyilvántartás szerint egy évvel öregebb leszek, és amit annyira imádok, hogy ha valaki közli, boldog szülinapot, esélyes, hogy inkább orrba verem, úgy mindig, újra meg újra meg újra megkapod az ukázt, neked ennek és ilyennek kellene ám lenni, te ez vagy, az vagy és a többi, és a többi... Komolyan, ne fárassz!

Elárulok egysmást. Nem tudom a személyi számom, biztos van, tudtommal papíron is létezem, bár hála égnek engem sosem keresnek mindenféle politikai felméréssel, ellenben a zemberrel, ő meg trollkodik egy sort, mit mondjak, furcsa ízlése van. Ha mégsem lenne, nekem az sem fáj.

Nem különösebben érdekel a biológiai nemem, oké, járok nőgyógyászhoz és menstruálok, nagy kunszt. A társadalmi nemem? Hogy ki mit gondol arról? Hogy vén faszik (vagy bárki más) szerint nekem nőként mit kell meg nem kell tennem? Eredjél már ahova óhajtasz! Majd szólok, ha valami újat mondtatok!

Ott, ahol felnőttem, azt tartották, a medve nem játék, a nő nem ember, a lány nem gyerek... Mondták mindezt a kocsmapultnak dőlve, piától véreres szemmel, meggyűrt kutyaarccal éltes férfiak. Hö-hö. Ja, és srácok, csak mondom, ne higgyétek, hogy azt nem tudták pontosan, milyen a jó férfi. Hallottam én ezt apámtól is. Az élet azonban mestere az iróniának (vagy inkább fekete humornak?), mert egy gyereke se lett sosem, csak két lánya és végül a nem ember, mérgező neje hajtotta öngyilkosságba.

Én meg itt vagyok, biológiailag nőként, amúgy pedig franc se tudja, nem érdekel. Rövid a hajam, de szeretek keveset sminkelni, viszont anélkül is bármikor kimegyek bárhová, hordok ékszert (csak bizsut), vagy épp nem. Szeretem a farmert, a jópofa és/vagy animés pólókat, szeretem a színeket, a rózsaszínt is, ellenben kevés kivétellel a borzadály fog el a csajos, nőcis ruhadaraboktól, pláne cipőktől. A horrort éppoly kevéssé szeretem, mint a romantikus filmeket, könyveket. Érzékeny vagyok, és van amikor/aki szerint érzéketlen. Sütök, főzök, takarítok, mosok, de bármelyiket megcsinálja a jó ember is, lehet, némi segítséggel. Én festettem, gletteltem, cseréltem csapot, az egyiknél mondjuk kellett segítség. Vannak terveim, és szeretem, ha neki is megvan a lehető legtöbb szabadsága, hogy azt és úgy tegye, ahogy neki jó. Eszemben sincs gyereket vállalni, ennek okát azonban csak annak mondom, akit valóban érdekel. Más meg úgyis azt talál ki magának erről, amit akar, ahogy mindezek alapján arról is, mennyire vagyok én nő, egyáltalán az vagyok-e. És mindezen felsorolt dolgok akkor is így lesznek, ha még százak mondják el ezerszer, nekem milyennek kellene lennem.

Az egésszel nem is az a gond, hogy valaki szerint én nem vagyok ez vagy amaz, még csak nem is az, hogy sérteget, engem már ezzel nem is lehet, hanem az, hogy ilyen gusztustalan, gátlástalan embereknek van hatalma, és ezek hoznak törvényeket. Az cseppet sem érdekel, hogy szerintük én nem vagyok nő, egy rakás másik emberrel egyetemben, az viszont már dühít, hogy hazudnak és aljasok, hogy ők a saját nő- és férfi- és családképüket felhasználva határoznak arról, hogy milyen törvények szülessenek a családon belüli erőszakról, arról, hogy mennyi pénzt és erőforrást kapjanak a szociális szervezetek, hogy valakinek legyen-e joga nevet és nemet változtatni úgy, hogy aztán ne kelljen minden ügyintézésnél magyarázkodnia, kellemetlen helyzetbe kerülnie, hogy az iskolában mit tanul a gyerek, hogy milyenné formálódik, hogy milyen egészségügyi ellátást kaphatok, hogy munkavállalóként milyen jogaim vannak... Nem számít, hogy ezek számára valós ideológiák, vagy csak felhasználja valami más okból, ez baj, és ha valaki nem érti, miért, azzal én nem tudok mit kezdeni.

Egyszerű: vannak helyek, helyzetek és szerepek, amikor a személyes dolgaid, véleményed, világképed kint kell hagyni az ajtó előtt, minimum tudni kell félretenni. De amennyire látom, ezzel kevesen vannak tisztában.