3. Versus, ütközés - személyen vagy közösségen belül, személyek, közösségek közt

Ennek a pontnak talán legjellemzőbb példája megint csak "személyes", személyen belüli (intraperszonális) konfliktus, az illetőnek megvan a saját erkölcse, a saját elképzelése (ami legtöbb esetben nem egyezik az általános elképzeléssel), és ezt valamely módon próbára teszik.

Az Egy felvilágosult feleségben egy bizonyos Miura történetével ismerkedünk meg, aki megrögzött idealista, úgy véli: "elég, ha az ember hajlandó odaadni az életét azért, amiben hisz. Még ha ezek gyerekes álmok is." Neki a szerelem az eszméje, egész pontosan a szerelemből házasodás. Csakhogy az esküvője után három hónappal rájön, felesége mással folytat viszonyt. Ennek ellenére nem válik el. Ennek oka saját bevallása szerint, hogy ha a szerelem az eszménye, hagynia kell felesége viszonyát folytatódni.

Végül mégis elválik, amikor világossá válik számára, sem felesége, sem szeretője részéről nem szerelemről van szó. Igazság szerint, emberünk szépen át lett vágva. Kérdés, hogy a válás valóban ebből az okból történt, ám a válasz nem változtat a tényen: ez a viselkedés, hogy minden áron ragaszkodik eszményéhez, annak követéséhez, pszichológiailag hiteles jelenség. Inkább követünk egy nyakatekert logikát, szenvedünk, semmint bevallanánk, eszménk, világképünk nem tartható, változtatásra szorul.

Miura esete ugyan lehet szomorú, szerintem kicsit nevetséges, röhejes; a következő történet, ami hasonló témát és utat jár be, már szó szerint veszi az élet odaadását a hitért. A Gyilkosság a Kaika-korban egy doktor vallomásos levele egy házaspárhoz. Az orvos régóta szerette a nőt, de érzéseit nem vallotta be, majd Londonba ment tanulni, s amikor visszajött, a nő már házas volt. Férje egy kövér, kéjsóvár disznó, aki pénzével happolta el a nőt egy másik férfi elől, akivel már jegyesek voltak. Igazságérzetétől hajtva a doktor megöli ezt a férjet, azonban kezdeti örömét felváltja a szenvedés tette miatt.

A nő természetesen összeházasodik egykori jegyesével. Az új férj aztán egy találkozón rosszul lesz és az orvos, miközben gyógyszert készít neki, kísértésbe esik. Ráébred vagy a férjet öli meg vagy önmagát, mivel ha őt öli meg, akkor az előző férfi megölése is a saját kedvéért volt, elvei "semmi válnának", ezért öngyilkos lesz. Legalábbis ez az általa megkomponált igazság, amivel igazolhatta tetteit, ez viszont nem mindenkinek adatik meg vagy nem mindenki képes rá.

A Kételyben egy tanár történetét ismerjük meg. Első feleségével átélt egy nagy földrengést. A nő beszorult egy gerenda alá, a férfi próbálta kihúzni, de a tűzvész egyre közeledett, végül ezért inkább agyonverte a nőt, hogy ne égjen el elevenen. A férfi egy ideig biztos abban, hogy jól döntött, ám az újabb házasság sürgetése, elrendezése közben egyre több kétely üti fel fejét. Egyszer még egy sztori is a fülébe jut egy másik nőről, aki úgy menekült meg a gerenda alól, hogy az a tűzben megrepedt és eltört. Ezzel betelik nála a pohár, az esküvőt azonban nem mondhatja le, így az egész kirobban belőle a szertartáson, amint megpillantja a menyasszonyt, összeomlik és azt üvölti: "Gyilkos vagyok! Szörnyű gonosztevő!" Az orvossal ellentétben a tanár képtelen olyasmit találni, amivel felmenthetné önmagát, mégsem lesz öngyilkos...

A szalonka már (egy egész ártatlan) interperszonális konfliktus a szalonkára vadászó Turgenyev és Tolsztoj között. Turgenyev lelőtt egyet, leesett, biztos benne, hogy megölte, de a kutya és a gyerekek nem lelik. Tolsztoj szerint ha a kutya nem hozta, akkor biztos nem ölte meg. Az estét aztán haragban töltik. Másnap a gyerekek meglelik a zsákmányt, ami felakadt egy nyírfaágra.

Az Ogata Rjoszai tanúvallomása érdekes eset, egyszerre interperszonális és közösségek közti konfliktus. A történet egy felcser vallomása, aki közösségek közti konfliktust csinál abból, hogy a Buddhát tisztelő falu egyetlen keresztény lakója, egy özvegyasszony arra kéri, jöjjön el hozzájuk és gyógyítsa meg lányát. A felcser többszöri kérésre sem hajlandó erre, ragaszkodik hozzá, hogy az asszony előbb tagadja meg bűnös hitét. A nő, akinek ez elsősorban interperszonális konfliktus, végül belemegy, megtapossa keresztjét, hiába, ugyanis lánya tífuszos, a felcser semmit se tud tenni. A lány hamarosan meghal, a nő elméje megbomlik. A történet csavarja: a felcser másnap beteghez megy és azt látja, hogy a nőnél egy atya és három japán keresztény van, a nő elméje épp, lánya pedig él. A falu lakói szerint ez az ördögi emberek műve, ennek bizonyítéka a vihar, a villámlás. A nő elköltözik lányával az atyához, a falusiak, a jó buddhisták lerombolják a házat, még a helyét is felégetik.

Úgy látom, akárcsak a hitnél, itt is, az igazság és erkölcs kérdésénél is inkább a személyes, az intraperszonális az, aminek jelentőséget tulajdonít az író/írói én. A többi kevésbé képviselteti magát és vagy nevetséges, jelentéktelen, vagy undorító, kiforgatott, erőltetett konfliktus. (És mégis mennyi van ezekből a mi életünkben is.)

A talált gyerekben nincs expliciten ilyen konfliktus, csupán rejtett ellentétek vannak. A szentély kapujához kitett gyermeket egy szerzetes neveli sajátjaként, mégis szeretné megtalálni szüleit, ezért a tanmagyarázatokban sokat beszél a szülői szeretetről híveinek. Többen is jelentkeznek a fiúért, a szerzetes elhajt egy nőt, aki csak fel akarja használni a fiút. Egy másiknál tudja, hogy ő az anyja, a fiú hozzákerül, ő meséli később ezt a történetet. Anyja egy éve meghalt, nem mondta el neki az igazat, amit ő még előtte mástól megtudott. A nő története, amit a szerzetesnek mesélt igaz volt, de lánya született, a fiút lényegében csak magához vette. A fiú a kérdésre, hogy az igazság mit váltott ki belőle, azt feleli, még erősebben szerette anyját. A vérszerinti anya fontossága, kizárólagossága és a hazugsággal szembeni düh, elítélés "normája"[1] helyett itt merőben más érzések, tettek, gondolatok érvényesülnek.

Hasonló ellentét jelenik meg A fekete madonnában, amely isten és ember kapcsolatát, az imádságot helyezi más megvilágításba, amely az általánost kiforgatja, sőt fekete humorral önti nyakon. A nagymama éjjelre leviszi kanyarós unokáját egy Maria-Kannon szoborhoz[2], ahol imádkozik, hogy a fiú felgyógyuljon vagy legalább addig éljen, míg ő el nem huny. Másnap mindketten meghalnak. A szobor állványán egy latin felirat áll, mely szerint: "Ne reménykedj, hogy imádsággal megváltoztatod az istenek rendelését!"

[1] Bár manapság már ezek, főként a vérszerinti anya kérdése, abszolút nem általánosak, vegyük figyelembe, ez még egy teljesen más korban íródott. (Más kultúrában is - teszem hozzá.)

[2] Ez Kannon istennő (a könyörület istennője, buddhista) ábrázolása "amelyhez gyakran fohászkodtak a keresztények abban az időben, amikor a katolikus vallást üldözték."

Akutagava Rjúnoszuke, A vihar kapujában, Európa Könyvkiadó, Bp., 1974.

Akutagava Rjúnoszuke, A vihar kapujában, Scolar Kiadó, 2007. (A két azonos című kiadás nem teljesen egyezik.)

Akutagava Rjunoszuke, A hottoko álarc, Magvető kiadó, Bp., 1979.

Akutagava Rjunoszuke, Víz alatti emberek, Magyar Helikon, 1975.