És megint itt vagyok én meg a „bölcs” megjegyzéseim; igen, jól érzed, ez újfent nem egy mosolyra fakasztó, minden rendben van az életedben típusú pozitivista írás lesz. Azért hozzáteszem, a világvégét se jósolom meg, az majd lesz, állítólag most épp február 22-re várjuk, bár ezt csak úgy…

Véres, beszakadt körmű ujjaimmal kapaszkodom a falon, melyet te építettél magad köré. Tudom, tudom, szükséged volt rá, hogy megvédd magad, de át akarok jutni, megmutatni, tőlem nem kell félned, ám hiába hívtalak. Ha nem engeded, hogy mutassam meg? Ha nem engeded, hogy hozzád érjek, hogyan…