És megint itt vagyok én meg a „bölcs” megjegyzéseim; igen, jól érzed, ez újfent nem egy mosolyra fakasztó, minden rendben van az életedben típusú pozitivista írás lesz. Azért hozzáteszem, a világvégét se jósolom meg, az majd lesz, állítólag most épp február 22-re várjuk, bár ezt csak úgy hallottam.

Kezdjük azzal, hogy leszögezem, a műanyag élet nem új találmány. Lehet, azt várod, most majd jól lehordom az internet világát, a közösségi oldalak művi profiljait és hasonlók. Bocsi, csalódást kell okoznom. Az internetnek maximum annyi köze van ehhez, hogy egy már rég meglévő jelenséget mutat nagyobban és nagyobb nyilvánosság előtt. Ki kell ábrándítsalak, nem lesz itt régen minden jobb volt c. kiselőadás, mert ez szimplán orbitális ostobaság. Lótúrót! A műanyag élet egyidős velünk, de a társadalommal biztos, csupán akkor még nem hívhatták így.

Előadják, hogy milyen szuper életük, családjuk, kutyájuk, férjük, feleségük, gyerekük van, meg micsoda élményeik és tárgyaik? Kérlek, mesélj még! Például arról, hány ember volt, aki előtte is ezt csinálta, csak épp nem egy ilyen platformon, hanem a távolabbi rokonoknál, a falu előtt stb. Tudom, miről beszélek, egy faluban nőttem fel, ahol mindenki azt látta, milyen jófej apám van, milyen szép, okos, kedves kislány vagyok, milyen jó kis család ez. Persze, csak épp műanyag, nemcsak hogy mű, de mérgező is, mint amiről a nevét kapta. De nem kell ám ilyen messzi vizekre evezni.

Mostanság gyakran futhatunk bele abba, ahogy boldog-boldogtalan sápítozik a sok váláson meg mennyire nem képesek ezek a generációk már egymás mellett kitartani. Ugyan már! Tényleg azt hiszi bárki is, hogy attól, mert nem váltak el, régebben jobban éltek? Akkor is voltak ilyen emberek, csak nem volt nyilvános a dolog, kifelé megmaradt a látszat házasság, párkapcsolat és éltek a műanyag bűzében.

Sőt legyen még közelebbi és egyszerűbb, ahogy ma fényezik magukat és mutogatják szerzeményeiket ezek az emberek, nem különbözik attól, ahogy régen büszkélkedtek egy kisebb közösség előtt a gyerekkel, házzal, ilyen-olyan tárggyal, utazással. Aztán ki tudja, vajon milyen volt az igazából, vagy hogyan volt, a lényeg a kirakat, a profil, még ha offline is.

Ha már tárgyak és birtoklás, akkor ne menjünk el szó nélkül a sosem elég őrülete mellett. Csak azért nem vásárolsz össze mindenféle dolgot, vagy cseréled le a telefonod (tetszés szerint behelyettesíthető) rögtön újabbra, mert nincs pénzed? Vagy mert felismerted, szép dolog a kényelem meg a fejlődés, a jó élet, de nem ártana határt szabni? Persze, ebben a világ sem partner, a lényeg az állandó újdonság, a gyors meg még gyorsabb fejlődés a technológiában, és mivel erre építettek egy rendszert, nem tudnának mit kezdeni azzal, ha tömegek mondják azt, elég. Álljunk meg már egy kicsit, vagy netán, oké, fejlődjünk, de nagyon jó lenne, ha olyan területeken tennénk, ami valódi békéhez, boldogsághoz segítene, ja, hovatovább nem ártana törődni ezzel a szerencsétlen bolygóval. Igen, tudjuk, megyünk majd bányászni a Holdra meg lakni a Marsra, majd oda rendeljük a következő generációs ájfónt. Komolyan ilyen életet akarunk?

Ne értsd félre! Addig oké, hogy 1. nem megyünk vissza ősemberbe vagy középkoriba. Isten ments! Azonban meg kellene gondolni, milyen árat vagyunk hajlandóak fizetni a kényelemért. Két dolog biztos: legyen jól fenntartható, ne menjen totálisan a környezetünk rovására. A másik pedig ne legyen határtalan. Belegondoltunk már abba, hogy ez akár el is sorvaszthat bennünket? Ha nekem semmi dolgom, mindent megkapok, akkor mennyire vesznek el képességeink, minek fogunk igazán örülni? Én momentán el nem tudom képzelni, hogy úgy éljek, mindent megcsinál valami helyettem, még akkor sem, ha – igen – néha nekem is elegem van, elfáradok, vagy nem úgy sikerül.

Kettő: az rendben, hogy van az embernek egy hobbija, valami, amit mondjuk gyűjt, esetleg utazgat stb., viszont biztos, hogy csak ilyesmit halmozol fel? Esetleg olyasmit is meg kell kapnod, amire semmi szükséged, csak kell, mert másoknak is van, mert az emberek így csinálják?

Tudod, hatalmas probléma, hogy a tenger tele van műanyaggal, ezzel együtt még az életünket is abba csomagoljuk, a tartalom meg nem számít, ahogy az sem, ebbe nem a halak fulladnak bele (nekik se kellene), hanem mi, a pszichénk, egy igazibb élet lehetősége és a szabadságunk, amit állítólag oly nagyon védenek. Természetesen tisztelet a kivételeknek.

Mivel már megint keveset aludtam, és elkélne egy kávé, zárom soraim.