Fény és árnyék – Kuroko no basket II.
„Árnyék vagyok. De az erősebb fény sötétebb árnyékot teremt, ami még jobban kihangsúlyozza a fény ragyogását. Én leszek a fényed árnyéka…”
Ezekkel a szavakkal ajánlja fel segítségét Kagaminak Kuroko az anime első részének végén. A cél, hogy Japán legjobbjai legyenek.
Sokaknak szokatlan lehet a szimbolika ilyetén felhasználása. Hiszen fényről és árnyékról inkább a kibékíthetetlen, egymást abszolút kizáró ellentét jut először eszünkbe. Nekem az a meglátásom, hogy ez igencsak jellemző a nyugati kultúrára. Talán épp ezért (is) értjük meg nehezebben például a jing-jangot.
Ha azonban egy kicsit belegondolunk és nem hagyjuk, hogy első asszociációnk eltakarja a kilátást, megértjük s talán átérezzük ennek a fény-árnyék felfogásnak a szépségét (és igazságát). Fény és árnyék, bár valóban ellentétek, együtt járnak és létezhet köztük együttműködés. De még mennyire!
Most ezt a nagyon elméletet fordítsuk le konkrét helyzetünkre!
Adott Kuroko, akit nehéz észrevenni, igencsak gyenge jelenléttel rendelkezik. Nagyjából olyan embernek felel meg, akire szinte sose emlékszik senki, akit nehéz felidézni emlékeinkből, aki – ha belép valahova – az égegyadta világon semmi nem történik. Kuroko szereti a kosárlabdát, de abszolút nem lehet egy klasszikus őstehetségnek nevezni, sőt. Ahogy Kagami mondja, amikor először egy-egy ellen játszanak: „olyan rossz, hogy beledöglök”. Mégis amint csapatban játszik, meglátjuk, mire is képes, felhasználva a nem túl pozitív gyenge jelenlétét (valljuk be igen kevesen vágynak olyan életre, ahol még a közvetlen környezet sem veszi észre őket). Ezt ötvözi a bűvészetből eltanultakkal és a saját adottságával és tapasztalatával, ugyanis remek emberismerőnek bizonyul. Mindeközben ráadásul láthatatlan marad, az ellenfél és a közönség nem érti, mi történik. Nyugodt természet, komoly, őszinte.
Kagami viszont az az ember, akit rögtön észrevennél akárhol. Ha nem, ő akkor is gondoskodik róla. Heves vérmérsékletű, erős, „egy vadtigris benyomását kelti”. Hangos, önbizalma az egeket verdesi. Bizonyos szempontból kevésbé őszinte. A kosárlabdában tehetséges, bár van még hova fejlődnie, ha le akarja győzni Kuroko egykori csapattársait, akiket Csodák Generációjaként emlegetnek.
Ketten alkotják meg azt az egységet, amellyel végül győznek. Kuroko, aki láthatatlanul támogatja Kagamit és a csapatot és Kagami, aki a csapat ászaként hordozza mindannyiuk reményét. Együtt és olykor külön-külön fejlődnek.
Nem akarok igazságtalan lenni. A csapat többi része is fontos. Ezért fogalmazzunk úgy, hogy ők ketten inkább a mag, ami köré épül a többiek köre. Így lesz igazán teljes a kép.
Hasonló a Haikyuu párosa, Kageyama és Hinata, akik ketten alkotják meg azt a támadást, ami a legnagyobb fegyverük lesz. A pozíciók jellemzőiből adódóan Kageyama az árnyék és Hinata a fény. Bár hozzá kell tenni sokban különböznek a Kagami-Kuroko duótól. Például fizikailag Hinata az, aki gyengébbnek tűnhet, alacsony termete miatt. Hinata nem ász, hanem csali, akinek a fényét arra használják, hogy megtévesszék az ellenfelet. Kageyama feladóként juttatja el a labdát a többieknek, ezzel szemben Kuroko – bár ugyanezt a szerepet tölti be saját csapatában – kevésbé reális, ugyanis a kosárlabdában valójában nincs olyan pozíció, olyan játékos, aki csak passzol. Ugyan később ő is bővíti lehetőségeit, ám épp emiatt kezdi elveszíteni árnyékjellegét. Ezen felül Kageyama és Hinata riválisok is, míg ez Kagamiékra nem igaz.
Nem csupán Kagami és Kuroko egysége lenyűgöző, de az is ahogyan bemutatják a két fény-árnyék közti különbséget. Kurokónak eredetileg Aomine volt a fénye. Aomine felbukkanásával, elismerésével és kiállásával Kuroko mellett szó szerint fényt hoz az életébe. Ezzel szemben Kagami a legkevésbé sem értékeli Kuroko szeretetét a kosárlabda iránt, vagy a kitartását, ami miatt Aomine elsőre megkedvelte. Kagami szemében először Kuroko nem más, mint egy gyenge, haszontalan valaki, aki fölöslegesen akar játszani. Kuroko viszont eddigre nagyon is tisztában van már saját szerepével, amit annak idején Aomine és Akashi segítségével épített fel. Míg a Teikóban Aomine volt, aki utat mutatott neki, addig itt már inkább ő az, aki vezeti Kagamit. Aominével a véletlen hozta össze, míg Kagamit ő maga választja ki.
Mint már láthattuk az előző írásban (Kosárlabda és pszichológia) Aomine változása miatt végül megszakad barátságuk. Kuroko már többé nem az árnyéka. Mondhatjuk, Aomine hatalmas „fénye” megszünteti Kurokót mint árnyékot, vagy azt, hogy az Aomine körül növekvő sötétségben szívódik fel. Valószínűleg mindkettő igaz egyszerre.
Vélemény: Talán a mi kultúránk értelmezésének egyik hibája, hogy egyenlőségjelet teszünk árnyék és sötétség közé, holott hasonlóságuk ellenére igencsak különböznek. Mivel alapvető műveletünk (ez általánosságban igaz az emberekre) a kategorizáció és sematizáció, valamint alapvetően az emberi természet része, hogy félünk a különbözőtől és hajlamosak vagyunk megvetni (lsd. biztonságra törekvés, globális világszemlélet stabilitásának szükséglete, csoportok természete), ezért könnyen esünk ilyen hibákba.
Valójában a sötétség (és az abszolút negatív fogalmak) nem ellentét(ek), hanem a fény (vagy más) hiánya(i). Az ellentét az árnyék, mely jelzi a fény jelenlétét. Ez azt hiszem, így puszta közhelynek tűnik, amit röhejesnek tarthatunk, de az az igazság, hogy rengeteg negatívumot és szenvedést hozunk a világba azzal, hogy valójában csak kevesen értjük meg azt, amit hangoztatunk. Ha valóban értenénk, pontosan tudnánk és tetteinkben megmutatkozna, hogy nem utasítjuk el, nem tagadjuk le, nem fojtjuk el az árnyék létezését. Felfogjuk egész létezésünk, minden jellemzőnk és alkotásunk árnyoldalát is. Ha valóban értenénk ennek jelentését, képesek lennénk egyensúlyban tartani és ha nem borulna fel ez az egyensúly, nem uralkodna el vagy nyerne teret a sötétség vagy egyéb hiány.
(Talán nem véletlen, hogy az igazi Zone eléréséhez Kurokóra, vagyis az árnyék elfogadására van szükség. Tudom, hogy mást is jelképez ez, azonban az a legszebb az ilyen motívumokban, hogy nem egyszer több jelentéssíkkal rendelkeznek.)
Aominével ellentétben Kagami csak ideiglenesen távolodik el Kurokótól, és amikor újból együtt vannak, már többre képesek. Az ember életének egyes szakaszaiban – akárcsak a kapcsolatokban – váltakozik az integráció és dezintegráció. Egyszerűen lefordítva, van idő, amikor az a hangsúlyosabb, hogy együtt legyünk, hogy tartozzunk valahová és van, amikor inkább távol vagyunk a többiektől, amikor egyedül kell lennünk, mert a fejlődésünk vagy a csoport fejlődése ezt kívánja meg. Ezt látjuk Kagaminál és Kurokónál is, vagy a Haikyuuban Kageyama és Hinata esetében. Szintén érvényes ez Aominére, hisz a végén utalnak arra, hogy ő is az integráció irányába indul.
Befejezésül szeretném megmutatni, hogy az animében – annak ellenére, hogy a fókusz Kagami és Kuroko párosán van – láthatunk még néhány más és másféle fény-árnyék kapcsolatot. Vegyük például Aominét és Kisét. Kise számára Aomine egyszerre példakép és elérhetetlen rivális. Az ő esetükben Kisének ki kell lépnie Aomine árnyékából ahhoz, hogy egyenlőként nézhessen vele szembe, hogy képes legyen lemásolni a mozdulatait és esélye nyíljon egy másféle küzdelemre, bár így sem győzi le, mégis hatalmas előrelépést tesz ezzel.
Midorima és Takao egy érdekes és szerintem nagyon szórakoztató páros. Takao számára kezdetben Midorima valójában rivális, kihívás. Midorima (a csapat ásza és zsenije) pedig kevéssé működik együtt csapattársaival. Aztán ez lassan megváltozik, a végén, a Rakuzan elleni meccsükön, már egy egységben küzdenek. Összhangjuk egész olyan lesz, akárcsak Kagami és Kuroko esetében.
A Rakuzanban, az utolsó meccsen látjuk Mayuzumit, akit Akashi csak Kuroko második, jobb verziójának nevez. Mayuzumi és Akashi kapcsolata és együttműködése azonban más. Egyrészt alá-fölérendeltség van köztük, és távolság, valójában Mayuzumi sokkal inkább tűnik egy bábnak, eszköznek, semmint csapattársnak. Ezt aztán feloldja Akashi változása, ami valójában épp Mayuzuminak köszönhető, hisz ő kérdezi meg az összetört Akashit: ki vagy te? Meg persze le is hordja, amiért eddig olyan nagy szája volt s a vereség lehetőségének első fuvallatára összeomlott. Ezzel készteti arra az önvizsgálatra, amely során képes belátni hibáját és újra felállni. Vagyis mondhatjuk, hogy ez esetben megfordult a helyzet köztük. Ez egyébiránt a Kagami-Kuroko duóra is érvényes, olykor vagy más szempontból néha helyet vagy szerepet cserélnek, de ez az életben szintén előfordul. Van, hogy mi vagyunk a fény, máskor meg mások lesznek azok számunkra. Nem csak időre, hanem más tényezőkre is lebontható ez, azzal pedig változik a kép. Így kapunk aztán egy bonyolultnak tűnő, csodás mintázatot, mely folyamatosan változik.
Kuroko no basket/ Kuroko no basuke/Kuroko’s basketball, 2012-2015, alkotó: Tadatoshi Fujimaki
Nem tudom, ki a felhasznált kép alkotója, de köszönet illeti. :)
