Iskolai élet kicsit másképp 2.
Assassination Classroom
Avagy a Bérgyilkos Osztály. Szó szerint erről van szó. Azért nagyon nem kell felhördülni, nem csöpög a képernyő a vértől. Ha őszinték akarunk lenni, bár akciókat is kapunk, az alaphangulatban többet dominál a slice of life és a rengeteg szórakoztató, poénos (vagy épp szomorú) jelenet. Úgy is mondhatnánk, igazi érzelmi szivárványt vonultat fel.
A két évados anime igazi csemege volt számomra. A különleges történet két főszereplője a titkos kísérletben egy bérgyilkosból alkotott polipszerű szuperlény és egy elit iskola „söpredék osztálya”, az E osztály.
Az osztály egy különálló, eléggé régi épületben kap helyet egy hegyen. Tagjai, akik különböző okokból nem teljesítenek olyan jól, örökös megvetés tárgyai. Létezésüket és a feléjük irányuló lenézést az igazgató arra használja, hogy ezzel motiválja a többi diákot, hogy minél jobb legyen az iskola (híre).
Ellenfelére lel a polip szuperlényben, Korosenseiben, aki ezeknek a diákoknak lesz a tanára. És célpontja. A hivatalos kormány felhívás szerint Korosenseit meg kell ölni, mielőtt következő év márciusában a Földet is felrobbantja. A Holdat ugyanis már felrobbantotta és most csak egy sarló az egész. A feladat teljesítője(i) 10 millió jen jutalomban részesül(nek).
A fiatalok napjai tehát a megszokott tanulnivalók elsajátítása mellett újabb ismeretek szerzésével, edzéssel és merényletekkel telnek. Utóbbiakban minduntalan kudarcot vallanak az elképesztően gyors és erős tanárukkal szemben.
Az animében két külön szál fedezhető fel. Egyrészről ott az osztály és tanáruk kapcsolata, a nagy feladat, hogy megöljék. Másrészről a konfliktus az E osztály és az iskola legkiemelkedőbb A osztálya között.
Először beszéljünk egy kicsit az utóbbiról. Eleve megkérdőjelezhető és helyteleníthető az igazgató által kitalált rendszer, ahol egyes diákok megalázásával és fejlődésből való kizárásával akar másokat motiválni. Leegyszerűsítve gyűlöletet és megvetést tanít, akik nem az E osztály tagjai felsőbbrendűeknek érezhetik és érzik is magukat. Sajnos ez a magatartás a valóságban is létezik. Nem csak egyes iskolákban, vagy abban, hogy bizonyos intézmények tanulói jobbnak tartják magukat másoknál, de az olyan látszólag ártatlan dolgokban, amikor a szülő úgy bírja tanulásra a gyereket, hogy ha nem teszi, akkor kukás (vagy hasonló) lesz belőle. Ez pedig továbbvisz minket a különböző szakmákban dolgozók ellentéteihez. Gondolom, mindenkinek ismerős, amikor a nagyobb presztízsű vagy szellemi munkás lenézi az alacsonyabb presztízsű vagy fizikai munkást. És persze megvan ennek a fordítottja is, amikor a másik csak ügyeskedő, a munkája nem is munka stb.
De kanyarodjunk vissza az osztályokhoz! Beleragadhatnának ebbe a helyzetbe, vagy követelhetnék a rendszer megváltoztatását, ám az ő útjuk más. Ők magukat változtatják meg először, ezzel bizonyítva értékeiket, ami a végén maga után vonja a rendszer átalakulását. Ebben legnagyobb segítségük, igazi tanáruk, mesterük Korosensei.
Milyen egy jó tanár? Nyilván sokaknak megvan erről a maga elképzelése, véleménye. Mitől/miért jó tanár Korosensei? A legfontosabb a motiváló képessége. A jelen esetben ennek része a megölése. A különböző merényletekhez újabb és újabb ötletekre, újabb és újabb képességek feltárására, elsajátítására van szükség.
A tanár megölésének szimbóluma: Mit jelképezhet, mondhat nekünk átvitt értelemben ez a motívum? Mit jelent megölni a tanárt,ha az éppen nem egy veszélyes szuperlény? Nem túl bonyolult, már-már triviális. A sikertelen merényletek sora az utat jelképezik, míg a tanuló fejlődik, hogy a végén megölhesse, azaz elérje tanárát, megtanulja, megkapja azt, amit ő át tudott adni. Ezt a szimbolikát tükrözi, folytatja a vizsgák bemutatása is. A feladatok megoldása nem más, mint harc egy-egy különböző erővel, képességekkel rendelkező ellenféllel.
Korosensei jófej, közvetlen, ám nem rossz értelemben. Ha pedig a gyerekek valami helytelent tesznek, nem egyszerűen leszólja vagy megbünteti őket. A célja, hogy megértsék miért rossz, amit tettek, és viseljék a következményeit.
Minden diáknak ismeri képességeit, erősségeiket támogatja, a gyengeségeik javításához kulcsokat ad kezükbe. Lehetőségek szerint mindenben segíti, terelgeti őket, közben a megfelelő szabadságot is biztosítva számukra.
A merényleteknek, a bérgyilkosságnak nem csupán érdekességként, illetve szimbólumként van jelentősége. Egy harmadik jelentése a másféle közeg, szempont, a szokott sémákból kilépés. Ezek ugyanis szintén kulcsfontosságú elemek, ha fejlődést szeretnénk elérni. Felhívja a figyelmet arra is, hogy ha a gyerek nem teljesít jól, az nem biztos, hogy az ő hibája. A gyerekek nem egyformák és lehet, hogy egyesek számára a szokott rendszer és módszer nem megfelelő. Ahogy Einstein mondta: Mindenki zseni. De ha egy halat az alapján ítélsz meg, hogy tud-e fára mászni, akkor egész életében hülyének fogja érezni magát.
Végezetül egy kis érdekesség: Két kiemelkedő karakter, Karma és Nagisa könnyen párhuzamba állítható egy másik anime két szereplőjével, Akashival és Kurokóval a Kuroko no basketből. Hasonlítanak külsőre. Karma és Akashi haja is vörös. Karma narancsos árnyalatú szeme éppolyan, mint Akashi egyik szeme. Kuroko és Nagisa haj- és szemszíne is megegyezik. Ezen felül Akashi és Karma személyisége sokban hasonlít. Mindketten jó vezetők, stratégák, okosak és olykor elég hátborzongatóak. Nagisa és Kuroko velük szemben elég átlagosak és több dologban különböznek. Például Kuroko jelenléte gyenge, Nagisa viszont feltűnő. Kuroko csöndes, komoly, Nagisa sokkal élettel telibb. Ugyanakkor hasonlítanak abban, hogy mindkettőjüknek elég furcsa képessége van. Kurokónak ott a misdirection, Nagisának pedig a taps, amivel elkábítja ellenfelét. Bár nehezen dühíti fel őket valami, akkor elég ijesztőek és nem azért, mert tombolnak vagy üvöltöznek, inkább amolyan „csendes őrültek”. Kuroko címszereplő, Nagisa − Korosenseit nem számítva – a legtöbbet szereplő, a legjobban megismerhető karakter.
(Felül: Karma és Nagisa. Alul: Akashi (itt sajnos nem különböző színű a szempárja) és Kuroko.)
Assassination Classroom, 2015, 2016, alkotó (manga írója és illusztrátora): Yūsei Matsui.