Rövid, ám annál izgalmasabb sorozat egy fiktív japán kémcsoportról, a D-ügynökségről. Ezt a csoportot 1937-ben a II. világháború előtt hozták létre. Vezetője egy alezredes, aki egykor maga is kémkedett. A nyolc tagot szokatlan módon nem katonai akadémián végzett emberekből válogatta össze. Egyszerű polgárok, akiket kemény kiképzésnek vetettek alá.

A 12 részben e nyolc tag egy-egy ügyét követhetjük nyomon, illetve kilencedikként a vezető is sorra kerül. (Neveket feleslegesen írnék, nem is nagyon jegyeztem meg, ráadásul nincs jelentősége, hisz mind más nevet használnak, sőt jóformán semmilyen valós infót nem tudni róluk.) Bár az egyik történet két részes, még így is marad két plusz rész, az első kettő.

Az első két rész amolyan bevezető, melyben egy külsős szemével láthatjuk, mit is takar a D-ügynökség, miért van jelentősége, mi a lényege.

Ezt először szimbolikusan a kártyaparti mutatja be. Ez a külsős úgy hiszi, egy pókerjáték résztvevője, ám az egész valójában nem erről szól. A pókerjátszma csak a felszín, a lényeg, ami mögötte zajlik, azok az emberek, akik látszólag nem résztvevői a játéknak. Őket kell megnyerni, hogy információt adjanak a többi játékos lapjairól, de nem is olyan egyszerű, mert lehet, hogy az informátor szándékosan hamis adatokat ad le. Ez a kémkedés, a munkájuk esszenciája.

Ez a mi emberünknek, aki katonai iskolát végzett, nem igazán tetszik. Nem csupán az ő karakterében, hanem számos más epizódban látjuk azt az ellentétet, ami a D-ügynökség „alattomos” eszméi és a katonaság alapját képező eszmerendszer közt feszül. Utóbbi a hagyományaikra alapozva a nyílt harcot preferálja, ahol a halál dicsőség, míg a D-ügynökség egyik alapszabálya, hogy ne öljenek, és ha lehet, ne haljanak meg.

A külsős viszont megváltoztatja álláspontját, amikor a második részben ráébred a gyakorlatban, az emberek nem megbízhatóak és attól, hogy ő nem akar részt venni a piszkos játszmában, mások még ezt simán megteszik és átvágják őt.

Az eddigiekből is láthattuk: ez az anime izgalmas szórakozást kínál, ugyanakkor húsbavágó realitással mutatja be, milyen egy kém élete. Továbbá szembesít egy igen fontos, ám kényelmetlennek, kellemetlennek, sőt kegyetlennek tetsző ténnyel: az információ hatalom. Ez mindaddig nem is tűnik olyan nagy dolognak, amíg bele nem gondolunk, ez a tény nem pusztán a fiktív világban igaz. Persze elsőre „csak” a politika és a média jut eszünkbe, már ez is rengeteg, de valójában az egész életünket áthatja az információ vagy épp annak hiánya. Manapság pedig bőven el vagyunk látva vele, ami jó vagy rossz, esetleg is-is, ezt mindenki döntse el maga.

Az információ hatalom a valóságban is, azt, hogy mekkora, sok tényező befolyásolja. Tobzódunk az információban, már-már elsöpör minket az áradat. De ezen felül a piszkos játszmák is életünk részei, kisebbek, nagyobbak és még nagyobbak. Ha akarjuk, ha nem, mi is ott ülünk az asztalnál, s csak azt dönthetjük el, mit látunk: csak a kártyákat vagy a felszín alatt zajló játékot is. Az, hogy mennyire tudunk hatékonyan részt venni a valódi játékban, megint csak sok minden függvénye. Egy azonban biztos a játszma folyamatosan zajlik, az információk jönnek és mennek, mi pedig egy dolgot tehetünk, figyelünk, és nem hiszünk el mindent azonnal. Bár ez nem is olyan egyszerű, pláne nem kényelmes, ezért sokan csak a kártyákat látják.

Joker game, 2016, alkotó: Koji Yanagi (író).