2. Az őrület kibomlása, térnyerése

Már az elején említettem talán, hogy Akutagawa félt és egyre jobban félt attól, hogy anyja sorsára jut, megőrül, idegbeteg[1] lesz. Emellett azonban 1927-re az írót egyre jobban hatalmába kerítette a depresszió és valamiféle szorongás. Ebben az évben egyszer egy nővel együtt kísérel meg öngyilkosságot, ami nem sikerül, majd júliusban túladagolja magát veronállal. Mindez egyértelműen rányomta bélyegét az ebben az évben született két művére, melyek az utolsók közé tartoznak[2]. Mindkét írásban ráadásul ő maga szerepel, vagy hozzá kapcsolódik.

A Fogaskerekekben ő maga jelenik meg[3], egy rajongó az utcán Akutagawa mesternek szólítja a főszereplőt, egyben elbeszélőt. Ez egy hatrészes, hosszabb (már az író műveihez képest) történet, amelyet elural a sötétség, félelem, állandó feszültség, a különböző "vészjósló" jelek, a halál árnyéka; a főszereplőnk elméje kezd széttöredezni, néha egészen tiszta, máskor olyan zavaros, már-már azt hisszük megőrül.

A történet nem túl "eseménydús", főszereplőnk vonattal Tokióba megy egy szállodában tartott esküvői vacsorára, majd még néhány napig ott marad, végül hazamenekül. Csakhogy már a vonatúton megjelenik az első kísértet, mely a végkifejletig (nincs aki megfojtaná, míg alszik?) üldözi.

Először csupán pletykaként jelenik meg az esőköpenyes ember alakja, méghozzá szó szerint szellemként, később pedig újra és újra feltűnik a legkülönfélébb helyeken az indokolatlanul esőköpenyt viselő figura. Olyan, akárcsak nővére férje, akiről az első rész végén tudja meg: vonat alá vetette magát... esőköpenyben. Erről a bizonyos férfiről többet tudunk meg a második részben. Kiderül, hogy egyszer beszéltek a tűzről és biztosításról, s az is, a nővéréék háza leégett, a férfit biztosítási csalással vádolták. Továbbá idővel egyre több dolog kapcsolódik ehhez az alakhoz, olyanná lesz, mint az esőköpeny, egy ismétlődő momentummá, amelyből még bőven akad.

Ezekből több is összekapcsolja őket: a nővérétől megtudja, a férj is pokolban élt, neki is megvolt a maga kísértete; ott van még a tűzvész*, szintén fel-feltűnő elem, amely nyugtalanságot kelt főszereplőnkben; valamiféle bűn, elbeszélőnk a bosszúállás szellemeit látja; és az őket üldöző halál. A történet végén, amikor otthon némi nyugalom után szinte egyszerre önti el minden, ami addig megjelent és szorongatta, a sétának nevezett menekülés után még a felesége is igazolja érzését: "csak valahogy úgy éreztem, hogy maga mindjárt meghal."

Egyébként maga az egész mű olyan, mintha egy rémálmon üldöznének keresztül minket, amelyből csak akkor ébredhet fel a főszereplő, ha meghal. Ennek a rémálomnak van egy mindig önmagába visszatérő, körkörös ritmusa, olyan, mint a fogaskerekek mozgása. (Maguk a fogaskerekek is rendszeresen megjelenő motívum, ezeket látja szeme sarkából, megtöltik látómezejét, mint egy hallucináció.) A nyugalom, a józanság csupán pillanatnyi, egy légvételnyi idő, annyi, amíg épp átlendül a kerék a fogak tetején, az a tűhegynyi pont, az a nyugalom, az a tiszta elme, s a kettő közt ott a szakadék... tele az unos-untalan ismétlődő "borzalmakkal", ezekből már leírtam néhányat, de folytatom:

• mindig elönti a nyugtalanság, zaklatott, feszült, szorong, fél.
• időnként a "pokolba" kerül, pl.: "Megint azt éreztem, hogy minden hazugság. Politika, ipar, művészet, tudomány - ezekben a percekben számomra mindez színes zománc volt, amely eltakarja az emberi élet szörnyűségeit." Elértéktelenedés, depresszió.
• bénultság (nem tud írni), ingerlékenység/szorongás/önutálat (bosszantja, amit olvas, magát elemzi, ő még rosszabb, nem jó)
• őrültség ("Egy őrült nő fiánál ez teljesen természetes!"), pszichiátria, gyógyszer (veronál), álmatlanság
• irodalmi példák: Dante pokla, Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, Karamazov testvérek (a testvér, akit az ördög kínoz)
• mitológiai/vallási alakok: Zeusz (még ő se bír a bosszúálló szellemekkel), az ördög (az ördögben tud hinni, a csodákat az ördög műveli), Ikarosz[4] (a legtöbbször feltűnő, sok esetben csak a szárnyak szerepelnek, vagy a repülés, de mindig hozzá kötődik)
• színek: sárga - baljós, vörös - félelem, zöld - megnyugtató, nyugalom (pl. ezért nem hajlandó sárga taxiba ülni, inkább megvár egy zöldet), fekete-fehér együtt, erre nem jöttem rá, mihez kapcsolódik, a vége felé bukkan fel és mintha már csak az lenne a lényeg, hogy újra és újra látja, esetleg az isten-ördög, fény-sötétség vonalhoz kötődik.

"A megmagyarázhatatlan nyugtalanságot a jövőmmel kapcsolatban már analizáltam. Egy őrült élete című írásomban ezt lényegileg kimerítettem."[5] - írta Akutagawa egyik utolsó művéről a Levél barátomnak (végrendelet)-ben, ahol egyébként részletesen beszámol öngyilkosságának megtervezéséről is.

A Hazugság c. részben valóban azt írja: "Jövője, legalábbis önmaga számára, sötét volt, mint az est.", de hogy maga az egész Egy őrült élete miről is szólna, nehéz megmondani. 51 külön címmel ellátott részből áll, melyek maximum egy oldalasak, több csupán pár sorból áll. Egy-egy jelenet, tájkép, érzések, még a legrövidebb is olyannak tetszik, mint egy gondosan csiszolt gyémánt és közben az egész mégis értelmetlen, csak egymásra halmozott mozaikok, amelyben sorra köszönnek vissza már ismert dolgok, illetve néhány eddig ismeretlen. Hiába akarnánk azonban a mozaikokat - akár egy puzzle-t - összerakni, az az érzésem, nem adna ki egy képet; talán ez az őrület, hogy nem tudjuk egésszé alakítani részeink, talán valójában mindenki ilyen...

Mindennek ellenére - mint előzőleg - megpróbálok legalább néhány felismerhető, sokszor feltűnő alakot, jelenséget közreadni:

szépség

Ha azt a mondatot nézzük: "Az emberélet nem ér fel Baudelaire egyetlen sorával...", azt kell mondanom, igen, mindennél többre tartotta a szépséget, de az emberekben ezt nem látta meg (időnként igazság szerint valahogy nem csodálkozom ezen). A részleteket olvasva kiviláglik, a szépség mondhatni a mindene volt, annyira, hogy egy helyt azt írja, benne nincs életvágy, csak alkotásvágy. Az élet számára ellenben mást jelent, fia születésekor "nem tudta visszafojtani keserű gondolatát: Miért született meg? Erre a világra, amelynek minden napja tele van szenvedéssel?"

Több részben festőkről ír, és rengeteg íróról, ahogy néhány esetben mitológiai lények, alakok is megjelennek, ismét feltűnnek a szárnyak és Ikarosz. Bár a szépség valamiféle gyógyírnek tűnhet az életre, nem mindig az, több esetben a szép arra emlékezteti, ellenben milyen is ő. Egy kukorica földből kilátszó "vékony, idegszálakra emlékeztető gyökerei" az ő arcképe, "aki olyan könnyen sebezhető". Máskor "A virágba borult cseresznyefákat sivárnak látta", melyekben "valamikor önmagát fedezte fel." Hogy mindig ott volt benne ez, vagy későbbi fejlemény, nem tudom, ekkor már egyértelmű: önmagában nem leli a szépet, és ahogy általában az emberről, magáról sincs jó véleménye. Fia születésekor utolsó gondolata: "Miért egy ilyen embert adott neki a sors apának, mint én?"

család

Feltűnik az anya, természetesen az őrülettel karöltve. A szeretet nagynéni és vele a kérdés: "vajon akik szeretik egymást, azok mindig gyötrik is egymást?" Egy féltestvér, verekedés, egymáshoz hasonlítgatás a szülőktől. A fiáról szóló részt már említettem. Ezenkívül a házasság, a felesége hasonlóan szerepel, mint nővére családja: az anyagiak dominálnak, terhet rónak rá.

nők

Ez az, ami sehol máshol így nem szerepel. Két különböző nőalak olyan, mint valamiféle kísértet, újra és újra előbukkannak. Az egyiküket az őrült lányaként aposztrofálja, akitől szerencsére megmenekült, bár úgy tetszik, a kapcsolatot - ha ritkán is - tartják. A másik még rejtélyesebb: a nő, akinek "arca olyan, mintha a hold világítaná meg." Mindig ennek alapján lehet beazonosítani. A róla szóló részekből nem csak a vonzalom világos, a viszony is. Ennek alapján talán ez lehetett a Fogaskerekekben a bűn, amiről olyan sejtelmesen nyilatkozik.[6]

őrület és halál

Mindkettő állandó szereplő, összefonódnak, és közben azt is olvassuk: "Az őrület vagy az öngyilkosság állt előtte."

Az őrület először is az anyához kapcsolódik, ott a nő, az őrült lánya, és a végén egy barátja is megőrült. Az őrület az erő, ami leigáz. Pár alkalommal kevésbé expliciten is látjuk, hallucinációban, vagy az érzésben, vágyban, ami egy szikrázó vezeték láttán elfogja: "Csak ezt szerette volna megfogni, akár az élete árán is." Persze, ezek lehetnek vitatárgyai.

A halál az abszolút nyertes. Képzelt mérgezés, az ismeretlen nő mérgezése/öngyilkossága, sajátja sejtetése (ez utóbbi persze inkább belelátás), mestere halála, nővére férjének öngyilkossága. A hulla, aminek felboncolását nézi, s amikor a boncoló barátja megjegyzi, mostanság nincs elég hulla, a gondolat: "Ha nekem nem lenne elég a hulla, mindenféle rossz szándék nélkül gyilkosságot követnék el." Őrület vagy sem, A pokol kínjainak Joshihidéjét idézi meg, aki hagyta saját lányát elégni a festményének elkészültéért. Itt jelenik meg először a "rohadt sárgabarackra emlékeztető szag", a halál szaga később is, például egy tűzvész után. Már-már olyan, mintha a halál megigézte volna, s talán így is volt, talán nem.

[1] Nem tudni, pontosan miféle mentális betegségről volt szó, ennek oka nyilván az, hogy Akutagawa 1892 márciusában született, az édesanyja pedig 9 hónappal később őrült meg.

[2] Bár 1927-ből én három művet olvastam magyarul, és még egyet találtam, elvileg több is született még.

[3] Természetesen ez nem feltétlen jelenti, hogy ez az írásbeli Akutagawa teljesen megegyezne a hús-vér emberrel.

* utólagos megjegyzés: Akutagawa háza egy földrengés utáni tűzvészben pusztult, egész pontosan az 1923-as nagy kantói földrengés után, amit maga az író is átélt. A földrengésről: https://hu.wikipedia.org/wiki/1923-as_nagy_kant%C3%B3i_f%C3%B6ldreng%C3%A9s

[4] Görög mitológiai alak, aki apja intése ellenére túl magasra repül a viasszal összeragasztott tollakból készült szárnyaival, mert megigézte a magasság, a Nap elolvasztja a viaszt, Ikarosz lezuhan és meghal.

[5] https://terebess.hu/keletkultinfo/akutagava1.html#man (2022-01-15)

[6] Angol oldalon is utána néztünk, de sehol nem írják, hogy Akutagawának lett volna szeretője. Valószínűleg ez egyike a fiktív elemeknek, vagy ki tudja.

 A felhasznált borító a legtöbb művet tartalmazó köteté, ezt külön nem soroltam fel, a többi kötet együttesen tartalmazza ezeket.

Akutagava Rjúnoszuke, A vihar kapujában, Európa Könyvkiadó, Bp., 1974.

Akutagava Rjúnoszuke, A vihar kapujában, Scolar Kiadó, 2007. (A két azonos című kiadás nem teljesen egyezik.)

Akutagava Rjunoszuke, A hottoko álarc, Magvető kiadó, Bp., 1979.

Akutagava Rjunoszuke, Víz alatti emberek, Magyar Helikon, 1975.