Az anyja mindig ilyeneket olvasott, romantikus regényeket. Ő limonádénak hívta, bár már fogalma sem volt róla, honnan vette ezt át. Otthon egyetlen normális könyvet nem lehetett találni, ezért rendszerint könyvtárba járt olvasnivalóért.

Eredendő irtózása ellenére utóbb kénytelen volt beismerni, ő is vágyik a szerelemre, a nagybetűs igazival meg egyebek. Az más kérdés, hogy ennek beteljesülésére fikarcnyi esélyt se látott. Aztán mégiscsak…

Úgy lépett életébe, mint a borús égen átcikázó első villám, mely után alig percekkel később elered az eső. Első találkozásuk rövid volt és kiábrándító is, elvégre senki nem úgy képzeli el ezt a pillanatot a nagy Ő-vel, hogy oldalán egy barátnő álldogál. A villám felragyogott, s rögtön ki is hunyt a fellángolás. A vihar előtti csönd percei esetükben hónapokat jelentettek. Majd lehullt az első kövér esőcsepp, a fiú küldött egy üzenetet. Sor került az első randira. A többi esőcsepp is levetette magát a felhőből. Egyre erősebb érzelmek ütöttek lyukakat a maga köré húzott falba.

Míg végül a fal leomlott, s ő a felhők mögül előtörő napfényben fürdött szabadon. Valami ilyesmi lenne a vége, ha egy olcsó regényben lenne, de ez az ő élete.

Ebben a történetben pedig a friss szerelmesek lassan ráébrednek az első hónapok múltán, egyikük sem igazán az, ahogy először látták. Mindketten hazudtak ezt-azt, hogy jobban fessen a portré róluk, mint a mesebeli király, aki lefejeztet minden festőt, aki nem elég szépen festi le, még akkor is, ha ez a szépség hazugság. Az első szépséghiba. Ha szigorúak vagyunk, azaz elég elvetemültek, felrójuk azt is, miért volt előtte másik kapcsolat, s így ez már a második.

Ettől még ugyan lehetne ő és szerelme a lányregény a valóságban díj nyertese. Ha ő nem az lenne, aki, mert a legnagyobb szépséghiba, ő maga.

Hiába voltak az évek, hiába a csókok s minden egyéb, ő valójában nem akar másé lenni, nem akarja lebontani a falat, sem hagyni, hogy lebontsák, mert ő belül igenis szabad! Egy egész univerzum rejlik ott, melyben otthon érzi magát. Más ebben lehet vendég, látogató, netán lakó, de tulajdonos senki. Különben is akkora tragédia lenne, netán valamiféle abszurd, hogy egy nő nem a szerelemben akar ki és beteljesülni? Mert bizony be kellett vallja, egykori vágya csak alkalmazkodás volt, hasonulás az állítólagos szerephez, s bár szerette a fiút, nem ebben a szerelemben találta meg az igazi boldogságot. Nem ebben, mert már jóval előbb voltak más szerelmei, melyek mélyebben benne gyökereztek, melyek a kezdetektől részei voltak s formálói, ilyen volt például a munkája, a képzelet szabadsága, a zene − a saját lányregényének főszereplői.