HŰHA. Nyilván ez az első.

Második: bizonyos részeit nem biztos, hogy ebéd közben a legjobb nézni. Persze ez egyén függő. Legjobb emlékeim szerint a második rész után már nem hatott rám annyira sokkolóan. Hozzá kell tennem, animénél, könyvnél egyaránt bekerülök annak világába, ilyen szempontból elég érzékeny vagyok. Ehhez kapcsolódóan – és ezt most ne vegye senki sértésnek vagy rossznak – érdekes, hogy mennyire szükségét érzik olykor az alkotók az egyre brutálisabb elemeknek. Igen, ez egy ilyen műfaj és maga az anime sem egy gyermekmese, viszont elgondolkodtató a tendencia. Ne értse félre senki, nem arról beszélek, amivel szeretnek riogatni, hogy az erőszak látványától az egyén is erőszakosabb lesz. Ha ez igaz lenne, én már rég sorozatgyilkos lennék. Sokkal inkább egyetértek ezeknek a szelep mivoltával, amelyek (konyhanyelven) segítenek kiereszteni a gőzt. Ha valami miatt zavar ez a tendencia, az az elsivárosodás, amit maga után vonhat ez az állandó szenzáció-hajhászat és ingerküszöb-emelés. Természetesen, ez nem kifejezetten ennek az animének szól, csak úgy felmerült bennem ennek kapcsán.

Három: Évekig tartó várakozás után kaptunk még néhány információmorzsát. Ez azért engem kicsit bosszantott. Még mindig nem áll össze a dolog. (Mangát nem olvasok.) Picit többet vártam volna ennyi idő után, mondom ezt úgy, hogy nem látok teljesen bele ezekbe a munkafolyamatokba, hisz nem csak úgy teremnek a fán az animék. Szeretem én a csavarokat meg én is tudom, idő egy sztorit kibontani, (no meg a marketing) de ez az évad nekem olyan volt, mintha csak fel akartak volna húzni, hogy folytassam még. A célt azt elérték, már nagyon kíváncsi vagyok, mi is lesz ebből. (Nagyon remélem, hogy ezúttal tényleg lesz is jövőre következő évad.)

Négy: Erent már megint meg kell menteni. Ismét csak ezek a vegyes érzések. Egyrészről, amikor újra elvitték, szívesen lefejeltem volna a monitort. Már megint??? Ugyanakkor érdemes figyelembe venni egy-egy elem vagy jelenet ismétlése rendszerint nem azért van, mert az alkotó egyszerűen nem tudott mást kitalálni, netán lusta volt. A végén megértettem, bezárt egy kört, egész pontosan feljebb léptünk egy spirálon. Ugyan Eren az utolsó részben, úgy érzi, semmi nem változott, valójában – ahogy azt Erwin is mondja – tettünk egy lépést az igazság felé.

Öt: Lényegében az egész évad egy köztes állapot, egy lépcső, ami kirajzolódott és mi feljebb léptünk. Végeredményben szavam se lehet rá. Akkor minek írtam végig ezt az egészet? Az elején még nem tudtam, hogy ez lesz belőle. És azért tartom meg, mert szerintem jó példa arra, hogy elsőre (zsigerből) jövő reakciónk hogyan változik meg, amikor kicsit hagyjuk leülepedni, amikor nem állunk meg az első meglelt válasznál, ítéletnél, hanem rögzítjük és továbblépünk, megnézzük kicsit jobban. Nem szeretném ezt hosszasan magyarázni. Érti, aki érti.

Szóval: meglehet, hogy én nem egészen ezt vártam és akadt némi kifogásom, de tény jó kis évad ez. A zene pedig fenomenális.

Végszóként: láthattuk, hogy az óriások emberek. Amikor ezt Hanji megosztja Erwinnel és Levivel, utóbbi azt mondja: akkor ezért harcolt végig? Emberek ellen? Felmerül a kérdés: mit változtat ez? Attól még szörnyetegek, bár Berthold kis monológja is megrendíthet minket e hitben. Ha az emberiség túlélése a cél és az óriások nem mások, mint emberek, akkor valóban értelmetlennek tűnhet a harc. Csakhogy az óriások valóban emberek? Hordoznak egyáltalán bármi emberit magukban? Ez számomra még nem nyilvánvaló. Mi lenne az óriássá változás? Fertőzés, betegség? Evolúció, ha elég fura is? Alkalmazkodás a környezethez?

 És még egy: az első évadról is írtam régebben - http://aoisakura.blog.hu/2016/10/17/posztapokaliptikus_vilag

Attack on Titan/Shingeki no Kyojin (2. évad), 2017, alkotó: Hajime Isayama (manga), Tetsurō Araki (anime, rendező).