3. Egymásra hatás, kifordított világ

Ebben az utolsó pontban két olyan műről lesz szó, amiben Akutagawa kicsit mást alkotott, olyasmit, amiben egyesített mindent, méghozzá igen ügyesen. A kezdeti hangja, az emberiségről alkotott véleménye és az "őrület" (amennyiben az abszurd végül is valami ilyesminek tetszik) megteremti a kifordított világot, egy tükröt, amit elénk (illetve kortársai elé) tart. Ennek legékesebb példája a Víz alatti emberek, szintén utolsó évének darabja, ám ennek csírája már ott van 1923-ban a Csodálatos szigetben.

A Csodálatos sziget első pillantásra egy zavaros álom, ahol az elbeszélő egy gőzhajón van, fogalma sincs miért, a távolban feltűnik egy sziget, de a körvonalainál többet nem tud kivenni. Ekkor megjelenik mellette egy parókás, 18. századi ruhákat hordó, angol öregúr, majd miután átadta neki a távcsövet, el is tűnik.

A sziget megtekintése utáni beszélgetésből tudjuk meg, milyen is az a hely, mit csinálnak az emberek. A lakosság többsége zöldséget termeszt, a sziget hegye igazából az elmúlt 3 év maradékából áll. Jelenleg nagy a sürgés-forgás, vásár és verseny van, ahol nyomorékok az ítészek, ítéletüknek azonban semmi jelentősége. A termesztők közt állandó a nézeteltérés, mindenki magáért beszél, ami hasonlít az övékre az jó, ami nem, az értelemszerűen rossz. Van, aki a hideg, más a meleg színű zöldségre esküszik, olyan is akad, aki színvakként azt se tudja, milyen színű zöldséget árul. Természetesen istenségük is akad: Kaméleon, egy disznófejű gyík, akinek zöldségáldozat dukál, jövendöléseinek pedig akkora a jelentősége, anélkül még New York áruházai sem tesznek semmit.

Itt megszakad a beszélgetés, az öreg kezébe nyomja névjegyét, melyen a Lamuel Gulliver név áll. A mesélő felébred és megpillantja maga mellett aktuális olvasmányát a Gulliver utazásait.

Minden a furcsa álom tényét támasztja alá, hogy ennél többről van szó, maximum sejthető. Ha elmondom a sziget nevét máris bizonyítható is lesz. Sussanrap így hívják a szigetet, tudom, nem hangzik ismerősen, viszont amint visszafele olvassuk, az lesz: Parnassus, megint csak egy görög mitológiai elem. (Eredetileg Parnasszosz, az író által használt forma a latin megfelelője.) Nem csupán mitológiai elem, létező hegy is, bár nekünk előbbi lesz itt lényeges. Ez Apollón szent hegye, Apollóné, aki többek közt a költészet, a jóslás, a zene, a tánc, a művészetek istene. A hegy még sok minden máshoz is kötődik, ezek közül érdemes megjegyezni: egyik lakóhelye a Múzsáknak, lábánál fekszik Delphoi, a híres jóshely. A hegyet a költészet, a zene és tanulás bölcsőjének is tartották. A Parnasszosz mint irodalmi elem "a szépség és a művészet eszményi helyszíne, a költészet otthona".[1] Talán nem kell mondanom, elég egyértelmű, mit is akart Akutagawa azzal, hogy e hely nevét megfordítva egy ilyen bizarr szigetnek adja, amelyet az elbeszélő és egy másik író karaktere után elnevezett férfi távolról vizslat. Kétségtelen, hogy az alkotás fontos volt neki, ugyanakkor az előző pontban szereplő két műben is megvetően nyilatkozik munkájáról, szerződéséről, a kiadóról.

A Víz alatti emberekben már nem csak a művészet világa kerül terítékre, hanem az élet számos területe. Sajátos "kritikáját" ezúttal az őrület álcájába bújtatja, a történetet egy elmegyógyintézet lakója, a 23-as számú beteg meséli el "annak, aki hajlandó meghallgatni". Eszerint 3 évvel korábban egy nyári kiránduláson találkozott egy kappával[2], el akarta kapni, ám helyette ő esett csapdába, átkerült a kappák világába, és mint "külön védnökség alatt álló személy" letelepedett ott. Idővel azonban kiábrándul a kappák világából, visszajön az emberek közé, de itt sem leli helyét, így kerül az intézetbe, ahol kappa barátai meglátogatják, virágot visznek neki, amit nem látni, egy kappa költő versét olvassa a telefonkönyvből, és szeretné, hogy kiengedjék, akkor meglátogatná a kappát, aki szintén elmegyógyintézetbe került.

Mint írtam, ez csak a keret, a lényeget a kappa világban találjuk, ami akárcsak maguk a lények, igen hasonlít az emberire, ugyanakkor különbözik is tőle. A következőekben azokat a témákat veszem sorra, amelyek ott megjelennek, a teljesség igénye nélkül.

Születés, születésszabályozás

Talán az egyik legmeghökkentőbb rész. Mivel úgy gondolják, hogy nem dönthet csupán a szülő e kérdésben, a vajúdás kezdetén a férfi bekiált a nő vaginájába: "Óhajtasz megszületni erre a világra? Gondold meg alaposan és azután válaszolj!" A gyerek, aki emberi megfelelőjével ellentétben képes beszélni, s születése után rögtön járni, így felel: "Nem óhajtok megszületni. Egyrészt azért nem, mert nincs kedvem az ön idegbaját örökölni, másrészt pedig: helytelennek találom a kappa életformát." Ezek után a bába valamilyen folyadékot fecskendez az anyába, amitől összemegy a hasa.

Való igaz, hogy az élet egyik legigazságtalanabb dolga, hogy nem dönthetünk megszületésünkről, pláne, akik erről döntenek, nos, nem feltétlenül érettek ehhez, és nem a kor számít, pontosabban nem csak az. Tudjuk, hogy Akutagawa, legalábbis írásban, nem ünnepelte fia születését és nem tartotta mindenképp ajándéknak az életet. Sajnos vagy nem (lehet ennek az eljárásnak az etikájáról vitatkozni), nekünk nem áll módunkban ilyesmi, nekünk kell dönteni leendő (de nem biztos, hogy meg is születő) gyerekeink helyett, szóval legalább nem ártana rendesen megfontolni a döntést.

Költő

Bár költő, nem a költészetről, hanem szerelemről és családról nyilatkozik. A szerelem náluk úgy zajlik, hogy rendszerint a nőstény üldözőbe veszi a hímet[3], hogy megkaparintsa. Valljuk be, hogy sok esetben ez eléggé megállja a helyét, hisz még mindig előkelő helyen áll, hogy nőként a szerelem, a férfi és a gyerekek legyenek a mindenünk. A költőnk azonban "felsőbbrendű kappa" e téren is, ő nem házasodott. A családról ezt mondja: "átlag kappa életmódjánál butább dolog nincs a világban. Szülő és gyermek, férj és feleség, testvér és testvér csak egymás keserítésében talál gyönyörűséget." Igaz vagy sem, bár erősen hajlok előbbi felé, az biztos, költőnkből Akutagawa szól, az mindenképp, aki az olyan történeteket írta, mint a Rög.

Művészet

Ennek a témának egyik jelenetében egy hangversenyen vannak, ahol egy rendőr egyszer csak megelégeli a zenét és le akarja állítani, ezek után tömegverekedés tör ki. A kappák szerint a képek és irodalmi alkotások önmagukért beszélnek (kac-kac), a zene azonban "súlyosan veszélyeztetheti a közerkölcsöt". A rendőr egy másik kappa szerint nem ért a zenéhez, de talán azért kelt ki magából, mert "a szívdobogásra emlékeztette, amit akkor érez, amikor a feleségével lefekszik."

A kappák e téma terén nem csak a diktatúrákból merítettek ihletett, a kapitalizmus is múzsájuk volt. Emberi szereplőnk egyik ismerőse, a kövér, konszern elnök, Gael elviszi egy gyárlátogatásra, ahol papír, tinta és valami szürkés por (kiszárított, porrátört szamáragyvelő) felhasználásával könyveket gyártanak, hasonlóan képet és zenét is termelnek.

Gyerekek, Akutagawa látta a jövőt! Oké, kicsit homályosan, nem szamáragyvelő a recept része, és nem gyárban készülnek ezek, de a művészetek iparosítása megtörtént, továbbá már nem is szükségszerű, hogy ember legyen az alkotó.

Munka

Erről szintén Gael számol be. Mivel folyamatosan jönnek az újabb és újabb gépek, egyre kevesebb az emberi erő igény, havi 40-50 ezer munkanélküli van. Persze az emberben fel is merül a kérdés, hogy lehet, hogy még sincs sztrájk? A dolog brutális, azzal együtt egyszerű: törvény szerint megölik őket, majd húsukat megeszik. "Hiszen csak országos méretekben mentesítjük őket az éhhalál és öngyilkosság kényelmetlenségeitől!" "csak egy kis mérges gázt szagolnak és kész." (Azt ugyan nem tudom, ezek után, hogy eszik meg őket.)

Jóllehet a mai napig úgy tűnik működik az, hogy hiába az újabb gépek, teremnek újabb más munkák, adódik a kérdés, vajon meddig lesz ez így, s ha így is lesz, mennyi embernek? Még lehetne sorolni ezeket. Nyilván nem nyírjuk ki a munkanélkülieket, de ha valami miatt nem képes visszakapaszkodni elég hamar a munkavilágába, sorsa megvan pecsételve és még sokan bele is rúgnak a rend kedvéért.

Politika

A kormány szerint "a legjobb diplomácia a becsületesség", az utána következő beszéd viszont "persze elejétől végig szemenszedett hazugság. Minthogy azonban ezt mindenki tudja, végeredményben semmi csorba sem esett a becsületességen." Hogy is mondjam... Ehhez a kristály tiszta logikához hasonlóval elég sokat találkozunk.

Van itt még más is, ugyanis ez a vezető csak névleg az, őt egy napilap elnöke irányítja, azt pedig Gael, aki meg a neje alatt áll. Van, akit meg csupán a hatalom megtartása vezérel.

Törvény

Emberünk tollát még a kezdet kezdetén ellopta egy kappa, akit később megpillant, és szeretné letartóztattatni. Csakhogy némi beszélgetés után elengedik, mivel a férfi a gyerekének lopta el a tollat, ellenben a gyerek azóta meghalt, így: "A vétkes esemény elkövetéséhez vezető okok időközben érvényességüket elveszítették." Még ez a csűrt-csavart nyelvezet is stimmel, meg az is, hogy a megfelelő embereknek (nekünk ennyire futja, nem illet ez azért mindenkit) megfelelően értelmezzük a törvényt.

A halálbüntetést nem ellenzik, mert kellőképpen civilizált, amint megnevezik a bűnt, meg is halnak jóval érzékenyebb idegrendszerünk miatt. Az már utópia lenne, ha ez az érzékeny idegrendszer még azelőtt működésbe lépne, mielőtt elkövetik a bűnt.

Vallás

Mi is lenne velük vallás nélkül? Legfőbb vallásuk az Életimádás vallása. Hatalmas temploma van, ám szörnyen lehangoló, apostolai pedig igen érdekesek: Strindberg, aki minden ellen lázadt, Nietzsche, aki megőrült, Tolsztoj, aki hinni próbált, de megcsömörlött hazugságaitól, Kunikida Doppo, aki meg tudta érteni a kuli lelkivilágát, aki a vonat elé dobja magát, és Wagner, aki többször állt az öngyilkosság küszöbén.[4] Annak ellenére ezek az apostolok, hogy az istenségük annyit parancsolt nekik, egyenek, közösüljenek és élvezzék az életet, na utóbbit már a nekünk jutott vallások nem említik, hülyék is lennének...

Ez az istenség ráadásul hatékonyabb volt teremtés terén mindösszesen egy nap alatt lezavarta az egészet. Hogy mennyire hízelgő vagy sem, mindenki döntse el, de itt a nőstényt teremtik meg és a hímek csak azért léteznek, mert a nőstény elunta magát, ezért az agyvelejéből megteremtette az istenség az elsőt.

Külön bájos, hogy az, aki körbevezeti a látogatókat a templomban, egy öreg, aki maga sem hisz, és akiért egy dühös nőstény jön, mert megint lopott tőle, hogy leihassa magát.

Utoljára még egy kis szösszenet, ami alapján Akutagawa megelőzte Hararit, tudta, a fejlődés, az emberiség fejlődése nem biztos, hogy boldoggá teszi az egyént. Egy kappa filozófus könyvében ez olvasható: "Mi,kappák, még az embereknél is boldogtalanabbak vagyunk, mert az emberiség még nem ért el fejlettségének arra a fokára, amire mi elértünk."

A hosszúra nyúlt egész zárásaképp, nos, nem tudom, mit tegyek még ehhez hozzá. Akutagawa, dacára annak, hogy keveset élt, s így nagyjából egy bő évtizedig alkotott, 150 novellát, továbbá haikukat is írt. Hogy most aztán abból, amit én írtam, mennyi állja meg a helyét, mi volt igaz ebből magára az emberre és nem az írói énre, azt legtöbbször homály fedi, talán csak ő tudta; azt meg már senki sem tudja, mit alkothatott volna még, ha tovább él, vagy alkotott volna egyáltalán. Akárhogy is személy szerint szeretem azt, amit létrehozott, még ha nem is mindent egyformán; az egyetlen bibije a dolognak, hogy amit lefordítottak, az is borzasztó nehezen beszerezhető, de ahogy utólag észrevettem, neten is fellelhettek néhányat a műveiből.

[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/Parnasszosz (2022-01-16)

[2] A kappa egyike a japán folklór sajátos lényeinek. https://en.wikipedia.org/wiki/Kappa_(folklore)

[3] A nőstény és hím szavakat maga a mű használja a kappák esetében. (Még mielőtt valakinek eszébe jutna háborogni.)

[4] Ezek a "meghatározások" nem tőlem származnak, a könyvben szerepelnek ekként ezek az emberek.

Akutagava Rjúnoszuke, A vihar kapujában, Európa Könyvkiadó, Bp., 1974.

Akutagava Rjúnoszuke, A vihar kapujában, Scolar Kiadó, 2007. (A két azonos című kiadás nem teljesen egyezik.)

Akutagava Rjunoszuke, A hottoko álarc, Magvető kiadó, Bp., 1979.

Akutagava Rjunoszuke, Víz alatti emberek, Magyar Helikon, 1975.