2018. jan 08.

Védd meg a történelmet!

írta: Aoi Sakura
Védd meg a történelmet!

Katsugeki/Touken Ranbu

katsugeki.jpgEzt az animét, mint sok más társát, egy videójáték alapján készítették, ennek megfelelően nem csoda, hogy rengeteg harcot látunk benne, melyek során főhőseink teljesítik küldetésüket. Ez így önmagában nem olyan nagy szám, s csak arra lenne elég, hogy a műfaj rajongói számára legyen jelentősége; ám e történet világa, háttere igen izgalmas és elgondolkodtató.

2205-ben egy bizonyos Saniwa emberi testet ad különböző fegyverek szellemeinek, akiknek az a feladata, hogy különböző időszakokban megvédjék az általunk ismert történelmet azoktól, akik annak megváltoztatásán ügyködnek.[1]

Igen ám, de mégis mit jelent ez pontosan? Hőseinknek ugyanis szembesülnie kell vele, ez nem is olyan egyszerű feladat. Még ha a történelem nagy eseményeinek folyamában nem is történik változás, azaz sikerrel zárul küldetésük, akkor is hagynak maguk után nyomokat, áldozatokat, akiket ugyan nem ők öltek meg, de nem kellett volna meghalniuk. Mondok egy példát: egy alkalommal elérik, hogy a célpont rezidenciáját ne bombázzák a hajóról, de az ágyúk eldördülését képtelenek megakadályozni, amelyek így – a történelem szempontjából ugyan névtelen – más áldozatokat szednek. Sajnos ezzel együtt kell élniük, e veszteségek (jórészük legalábbis) csupán akkor lehetnének elkerülhetőek, ha betarthatnák az időutazás szabályát és csak megfigyelők lennének, azonban nekik cselekedniük kell.

Szintén a történet során felbukkanó probléma, amikor olyan helyzetben kell helytállniuk, melyben maguk is közvetlenül érintettek. Többük is találkozik egykori mesterükkel, azzal a harcossal, aki annak idején használta őket. Ők pedig tudják, hogy mit hoz uruk számára a jövő, amit megváltoztathatnának, elkerülhető lenne a halál, a tragédia. Nehéz döntés elé kerülnek, amelyet nem csak az objektív tények, hanem a személyes vágyak és érzelmek is befolyásolnak. Vajon mit választanánk? Egy számunkra kedves ember megmentését vagy jelenlegi feladatunk célját tartanánk elsődlegesnek?

Továbbá az is megmutatkozik, mind az előző dilemma, mind az egész történet kapcsán, hogy a történelem folyamát nem olyan könnyű megváltoztatni. Mivel egy igen bonyolultan szőtt képről van szó, átalakításához nem elégséges egyetlen szál elmozdítása, ráadásul megjósolni sem egyszerű, mi következik be egy ilyen beavatkozás hatására. Például ha megmentik előző mesterüket, az valóban boldog és elégedett lett volna egy új korszakban, melynek küszöbén mégsem vesztette életét?

Ezeken a problémákon kívül az egész anime világa a történelem természetének összetettségét, ellentmondásait feltáró szimbolikus mese, illetve ekként is értelmezhető, ahol a történészeknek mint hősöknek meg kell őrizniük a történelmet, megtisztítaniuk és megvédeniük mindattól a torzulástól, amit természeténél fogva magában hordoz. E torzulásokat jelképezik a démoni lényekként ábrázolt, Idő Retrográd Sereg tagjai.

Megjegyzés: Úgy hiszem, sok esetben nem véletlen, amikor egy összetett, saját személyiséggel rendelkező, ember gonosz/ellenfél helyett ilyen személytelen, tömeget alkotó, démoni lények kapják e szerepet. Ilyenkor sokkal inkább nem az emberi jellemvonásokban rejtőző bonyolult mintákat akarják bemutatni, hanem egy-egy jelenség, tulajdonság jelképeként használják őket, amivel szembehelyezik a hősöket.

A történelem évszámai és a hozzájuk rendelt eseményeinek felszíne alatt igen komplex folyamatok alakítják ki azt az arcot, amit mi látunk. Ezen folyamatok jellemzője inkább a képlékenység, mint a szilárdság. Aki egy történelmi esemény átélője, az egyrészt az események hatása alatt áll, másrészt nem látja át az egész képet. Tehát egy lejegyző emlékei sosem teljesen pontosak, akár egészen hiteltelenek vagy lényegtelenek. A későbbről „érkező”, külső szemlélő pedig akarva-akaratlanul saját szemüvegén keresztül szemléli e kavalkádot. A mindenkiben rejlő, teljes egészében eltörölhetetlen szubjektivitás még a hősökre is befolyással van, így küldetésük sosem végződik száz százalékos sikerrel. Ahogy a történelem se lesz sohasem olyan állandó, steril tudomány, mint a kémia, ahol bizonyos összetevők minden esetben ugyanolyan reakciót produkálnak egymással, függetlenül a folyamatot végzőtől és leírótól.

Katsugeki/Touken Ranbu, 2017, alkotó: Toshiyuki Shirai (rendező), Ufotable.

[1] A sztori sokban hasonlít a Drifters c. animére, amiről alább írtam: http://aoisakura.blog.hu/2017/03/28/orult_jatszoter

Szólj hozzá

jövő történelem siker változás áldozat videójáték szimbolikus megvédeni Anime kardszellem Katsugeki/Touken Ranbu idő retrográd sereg