„Aki feladja az alapvető szabadságát az átmeneti biztonságért, az nem érdemel se szabadságot, se biztonságot." Benjamin Franklin

Hogy érdemel-e? Nem érzem magam felhatalmazva arra, hogy ezt eldöntsem, az viszont nagyon valószínű, amennyiben így tesz, nemcsak szabad nem lesz, igazából biztonságban se érezheti magát.

Akárcsak Sofi Oksanen regényének egyik főszereplője, aki mindig ahhoz a hatalomhoz törleszkedik, amelyik éppen megszállás alatt tartja Észtországot. A csak említésre kerülő első szovjet időszakban (1940-41) az ő emberük volt, míg a német megszállás alatt (1941-44) a németeknek megfelelően igyekszik egyengetni útját, hamis névvel és papírokkal. Majd aztán újabb névvel ismét a szovjeteknek dolgozik. Mindeközben pedig senkit sem kímélve biztosítja helyzetét, bárkit lebuktat, elvitet, kihasznál, hogy neki jobb legyen. Ám nem olyan könnyű élet ez, állandó veszély leselkedik rá, mi van, ha fény derül múltjára, ha egy régi ismerős előkerül és bemártja, vagy ha egy bizonyíték bukkan elő régi életéből? A látszólag biztonságos, jobb életért folyamatosan küzdenie, bizonyítania kell, és megakadályozni, elejét venni, hogy bármit felszínre hozzon az idő hullámzása.

Amíg Edgar/Ernst/Parts állandó kollaboránsa az adott hatalomnak, addig sógora, Roland a szabad Észtországról álmodik, s ezért küzd. Egyetlen rövid időszakot kivéve folyamatosan bujkálni kényszerül. Bár eleinte értékeli a németek „segítségét”, hamar rájön: ezek ugyanazok, csak pepitában. Miután megölik feleségét (vagy menyasszonyát? már nem emlékszem), Juudit az egyetlen, akitől segítséget kérhet bosszújához. Roland végig az igazságot, a szabadságot és az emberséget szolgálja, utóbbit példázza, hogy ingyen segít menekülteknek.

A két férfi két véglet, míg női főszereplőnk, Juudit sokkal komplexebb, bonyolultabb mintán keresztül tárja elénk megalkuvás és ellenállás, biztonság és szabadság minduntalan felbukkanó, gyötrelmes dilemmáját. Ő az, aki nem tart ki végig egyetlen oldal mellett, hanem örökösen ide-oda pattog, akár egy pingponglabda, és valószínűleg éppen ezért írják róla a fülszövegben: „nehéz szeretni, de könnyű megérteni.” Sokkal tisztábbnak tűnik, ha valaki hoz egy döntést és kitart mellette, ugyanakkor ez (egy ilyen helyzetben főleg) nagyon ritka. Ezért értjük meg, mert nagyon is emberi a vívódása, és talán azért is, mert egy nő egy olyan korban és országban, ahol igenis függ a férfiaktól. Nem csoda hát, hogy az ő története három férfivel való kapcsolatában mutatkozik meg. Edgar, a férje, akitől szabadulna, amit én momentán megértek, szánalmas a fickó, igazi hazugsággyáros és anyuci kedvence. Aztán a sógora, Roland megkeresi, hogy segítsen neki. Roland a kiugrási lehetőség, ám a bizonytalanságba, sőt veszélybe. Végül megjelenik, mintegy harmadik útként egy magas rangú német katona és vele a szerelem és biztonság tökéletes kombinációja.

De vajon tényleg lehetséges harmadik utat választani, vagy az előbb-utóbb zsákutcának bizonyul? Háborúban, egy megszállt országban, egy diktatúrában létezik szabadság? És biztonság? Az ellenállás, a szabadsága vágya szükségszerűen nemcsak bizonytalansággal, de halállal végződik? S aki a biztonságot választja bűnös? Nem hamis-e ez a biztonság, nem lesz-e potenciális áldozata másnak, aki úgyszintén saját biztonságát igyekszik biztosítani? Azt mondják, akik nem ismerik a szabadságot, azok nem érzik hiányát. Valóban így lenne? Vajon az, aki megtapasztalta és mégis győzött benne a biztonság iránti szükség, hogyan képes tovább élni nélküle? Mekkora erő kell ahhoz, hogy túlélési ösztönünket felülírva is a szabadságot válasszuk, hogy ellenálljunk akkor is, ha az életünkbe kerül? Mi magunk képesek lennénk erre? A szabadság szinte mindig kockázatos, a biztonság szinte sosem szabad. Létezik egyáltalán a kettő keresztmetszete, s ha igen, az vajon puszta utópia vagy valóban létrehozható és működtethető?

Kérdések sora sorjázik elő, s ezekből legalább néhányra mindannyiunknak meg kell adnia saját válaszát az életben.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                        

Sofi Oksanen, Mikor eltűntek a galambok, Scolar, 2014.