Címszereplőnk, Kotoura egy különleges, pszichikai képességgel lett megáldva/verve: hallja a közelében lévő emberek gondolatait. Nem nehéz elképzelnünk, mi történik, amikor az ártatlan, tapasztalatlan, őszinte kislány kimondja szülei, barátai gondolatait, leleplezve hazugságaikat, titkaikat. Ha boszorkányégetésre nem is kerül sor, Kotoura magára marad, gúnyolódás céltáblájává lesz, megalázzák, szülei pedig elhagyják. (Nagyapja gondoskodik róla.)

Kotoura középiskolás korára falként használja képességét. Rögtön felfedi, maga elé tartja, hogy így ijessze el magától az embereket, mivel magát hibáztatja múltjáért, mert bántott másokat. Csakhogy egyik osztálytársa, Manabe, nem riad meg tőle, sőt addig-addig jár a lány nyomában, mígnem az megnyílik előtte és elfogadja barátságát.

Ezzel pedig megindul azon események láncolata, melyben egy kisebb társaság tagjai áttörik a másik páncélját. Olyan karakterek sorát látjuk, akik a szenvedés és fájdalom kagylóhéjába zárkóznak, mígnem az újdonsült kapcsolatok alakulása felnyitja őket, egy más irányba terelve életüket, megváltoztatva világképüket, életszemléletüket.

Így láthatjuk, hogyan lesz egy féltékeny, dühös, bosszúálló lányból jó barátnő; hogyan lesz fontosabb a barátság, az együtt töltött idő, mint az, milyen módon lehetne a másikat felhasználni azért, hogy igazát bizonyítsa a világnak.

Nem szeretnék túl sok mindent elárulni, ennyi példa is elégséges ahhoz, hogy lássuk a lényeget: az őszinte odafordulás, empátia, hogy kapcsolatot hozunk létre és nem dobjuk el az első nehézség láttán, segít abban, hogy áttörjünk a másik különféle okokból emelt falán, mely elzárja és felemészti, magányra ítéli. Továbbá fontosnak tartom, hogy megmutatja, milyen nehéz a barátkozás egy olyan fiatal számára, aki már korán átélt egyszeri vagy folyamatos, hosszantartó traumát. Felhívja a figyelmet e jelenségre, így talán megértőbben fordulunk azok felé, akik ugyanúgy vágynak barátokra, mint minden ember, csak éppen saját démonaikkal folytatott küzdelmük, védekezésből kialakult zárkózottságuk megnehezíti ezt.

Az anime központi témája, a kapcsolatok ereje, egyezik a nemrégiben bemutatott Mahoutsukai no yoméével. Stílus tekintetében viszont igen eltérőek. Utóbbi egy mágikus világba vezet, a Kotoura-san sokkal hétköznapibb (Kotoura képességét leszámítva). Ezen felül a Kotoura-san hangulatvilága szélsőségesebb, nagyobb spektrumon mozog, nagyobb a kontraszt a komoly, drámai jelenetek és a könnyed feloldás között. Ez jól példázza, ugyanazt a dolgot mennyi különböző formában lehet tálalni, s akkor még nem is említjük, hányféle szemszögből, más elemet, részletet kiemelve lehet egyetlen témát újra s újra fogalmazni.

Végezetül felhoznék egy érdekességet, az anime műfajának kedvelői között (tapasztalataim szerint) listavezető a barátsággal, egyéb kötelékekkel kapcsolatban megjelenő értékek átadásának ténye. Sokan emelik ki, a műfaj egyik sajátossága (stílustól, alműfajtól függetlenül), hogy megtanítja, milyen az igazi barátság, mit jelent. Saját bevallásuk szerint ez az egyik főérték, melyet megkapnak e sajátos világtól. Ez pedig jól jelzi, az animék, bármily furcsák, olykor egészen bizarrak is legyenek, értéket is közvetítenek. No, persze, nyilván itt is akad olyan darab, ami nem rendelkezik ilyesmivel, de rengeteg mű született, amely a szórakoztatáson kívül más céllal, hovatovább erénnyel bír.

Kotoura-san, 2013, alkotó: Enokizu (manga).