Avagy egy jó három hónapon át tartó felejthetetlen szimfónia, amit még Beethoven is megirigyelne, vegyítve a világ minden forgatókönyv íróját kenterbe verő sorozattal.

Figyelmeztetés: A következő részeket nem ajánljuk azoknak, akik vakrajongással viseltetnek e városi létforma iránt és/vagy csökkent, esetleg teljesen hiányzó humorérzékkel élnek.

Főhősünk az évnek ebben a szakában rendszerint korán kel ébresztő óra nélkül is, olyan öt és hat óra között. Szerencsés esetben hatig, fél hétig csend van, esetleg néha hallani, ahogy egy-egy autós útnak indul. A kávét és reggelit maximum a közelben futó főútról hallatszó közlekedés moraja festi alá, olykor egy-egy sziréna cifrázza a monoton dallamot. Legkésőbb fél hétkor azonban az alsó szomszédok is megkezdik napjukat.

Az ő stílusuk nem valami kifinomult, ajtót csapkodnak, dübörögnek, ordítanak és hasonlók. Akarva-akaratlanul szereplőnk e család minden konfliktusáról, anyagi helyzetéről és hangulatingadozásáról értesül. Ők az egyik minduntalan visszatérő szólam e zeneműben. Akad néhány hasonszőrű kompánia errefelé, nyáron a kitárt ablakon keresztül róluk is elég hírt hallani.

Jó esetben aztán egy ideig megint visszatér a kellemes moraj, csatlakozik egy-egy porszívó, mosógép. Kilenc-tíz óra magasságában újabb szereplők és szólamok lépnek színre. A felhozatal változatos: hol a véső, fúró, flex hangjai szállnak, hol a fűnyíró énekel, máskor az elektromos sövénynyíró dalol, időnként felhangzik egy-egy kifinomult párbeszédfoszlány: Józsi, gyere már ide, baszd meg! Hol van az akármi, baszd meg? Honnan a faszomból tudjam én azt!

A lakótelep által körülölelt parkban ekkortájt jelenik meg az első turnus gyerek a nagyi vagy anyuka társaságában, néha nagyobbak egyedül. Ők megint külön szólamokat és fejezeteket képeznek. Van itt minden, ami szem-szájnak, de leginkább fülnek ingere. Főhősünk művelődhet, anyukák-nagyik a szépségpraktikáktól a gasztronómián át a gyereknevelésig mindenről is értekeznek (vagy épp tinderprofiljukról csacsognak, nem röhög, tényleg), elég hangosan ahhoz, hogy a siketek is hallják, mert eközben a ded süvölt, visít, egyesek a magas cét próbálják megszólaltatni, mások csak a tüdejüket edzik és akad olyan, aki már most szakosodott. Ő kifejezetten death metal énekesnek készül, és már most profin űzi; tehetségkutatóba vele!

Időtől függően 11-dél magasságában ezek a szólamok eltűnnek, majd dél körül a különféle munkaeszközök is elhallgatnak egy órácskára. Újra moraj, amit immáron másféle hangok árnyalnak. Például az autósok, akik a lakó-pihenőövezetben imádnak gyorsulni. A telepre született aktuális csecsemő áriája, aki épp has fájós, fogzik, vagy ki se tudja, de minden évben ugyanez a hang színezi a nap különböző szakaszait. Mivel hősünk már hét éve lakik itt, levonta a következtetést, minden csecsemőnek ugyanolyan hangja van, de legalább az utánpótlással nincs gond.

Ilyentájt tévednek erre a legkülönfélébb kóbor szerzetek, akik nem átallnak a kaputelefont nyomkodva megzavarni a viszonylagos békét, majd közölni küldetésük okát, célját. Van, hogy egy elbűvölő teremtés örvendezik a fölött, hogy hősünk felvette a kagylót, mert ő beszélgetni szeretne, s máris dobja a kérdést: gondolkodott-e már azon, mi történik velünk a halálunk után? Majd mintha a beszélgetőtárs degenerált lenne, levegővétel nélkül megismétli kicsit másképp: szeretne a halál utáni életről beszélgetni. Hősünk már az első verziónál lefagy, mondaná, hogy őt jobban érdekli a halála előtti élet, de végül csak a röhögés robban ki belőle. Idekeveredik más is, újra és újra felbukkannak különböző szolgáltatóktól cukorpofa emberek, akik nem zaklatják ám a népet és nem nézik megvezethető kölyöknek, csak épp levennék az utánajárás terhét szegény emberről, meg mellesleg megfosztanák némi pénztől. Megjelenik az eltévedt közös képviselő, aki diszlexiás lehet, mert sokadjára sem képes két egymásra cseppet hajazó nevet megkülönböztetni, a számokkal úgyszintén hadilábon áll. Betér erre a reklámújságos hölgy, aki katonai múlttal rendelkezhet, mert amint szereplőnk felemeli a kagylót és köszön, ő parancsnoki hangnemben közli: Legyen szíves kinyitni az ajtót, újságot hoztam! Így leírva udvariasnak tűnik, no, igen írásban sok minden nem megy át.

A délután későbbi részében folytatódik az épp aktuális munka, csak az eredménye olyan, mint egy kísértet, lévén a telep mindennek ellenére egy gettóra hajaz, jó, engedményt teszünk: egy színvonalasabb gettóra. Fogalmazzuk meg úgy, hogy ha ezt lefotóznánk, legalább nem lehetne összekeverni Csernobillal. Itt már sok-sok visszatérő elem játszik: gyorsulós autó, csecsemő, a baszd meg kötőszóval kommunikálók, de felhangzanak újak is. A terasz alatt összefutnak a nyugdíjas nénik, és nem egyszer ismertetik az egész napirendjüket pontról pontra. Így értesülhetünk mindenről, a reggelijüktől az unokák élettörténetén át a kádsikálással bezárólag. Akad néni, akinek a nyári költségvetését lekönyvelhetnénk ilyenkor, de az unokák táboroztatására vonatkozó részt mindenképp. Az adóhatóságnak felesleges lenne rohangálni, leülnének a harmadik emeleten egy szobában és már körmölhetnének is. Elvonul időnként erre egy-egy kiskamasz/kamasz csapat az éppen aktuális sláger bömbölő felhőjében. Hazatér egy-egy csapat kisebb gyerek a felügyelőjével, és azon veszekednek ki kinek a nátháját lopta el, és adja vissza.

A java azonban még csak este kezdődik. Apuka is hazatér a munkából, hát nekilát szögelni, fúrni, csavarozni, vagy kiviszi a gyerkőcöt a játszóra, és amíg az már-már reprodukálhatatlannak tetsző hangmagasságon visítva igyekszik felhívni figyelmét a denevérre, sűrűn ismételgetve ezt az egyetlen szót, addig ő a felnőttekkel foglalkozik. Kétféle verzió akad erre: vagy egyik tünci anyucit akarja felszedni, vagy a haverjával vitatja meg az élet értelmét, utóbbit szigorúan sörrel a kezében. Nem egy alkalommal mindezt még este kilenc-tíz között is folytatják, vagy helyüket átveszik a kiskamaszok, akik jó bulinak tartják a babahintát nyikorgatni, tán zeneszerzőnek vagy dj-nek készülnek csak pocsék az ízlésük.

A telep népességének többi része tévét néz, vagy a másikkal pöröl. Kérem szépen, mennyei szimfónia, amikor tíz különböző műsort is hallhat az ember, a nótapercektől a híradón át az akció filmekig minden van. Főszereplőnk útközben kidől, 11 magasságában valamely műsor és az alant életét szenvedő szomszédasszony rikácsolására alszik el, amit néha aláfest egy jó húsz perces ária egy csecsemőtől.

Szép is az élet, főleg, ha az embernek van internete és fülhallgatója, hogy valami mást hallgasson, ha egész nap nem is, az idő egy részében, mondjuk, amíg próbálna dolgozni, gondolkodni.

Epilóg: A zenemű átiratának elolvasása után reklamációt nem fogadunk. A kivételektől meg pláne nem, ne vegyék magukra.