El kell tűnnöd!
Garrard Conley: Eltörölt fiú
Ez a könyv az író saját emlékirata arról, hogy mit jelentett szexualitása családjában, egy baptista lelkésszé lett apával, egy olyan környezetben, amit ez a vallásos világkép hat át; hogyan került 19 évesen főiskolára, ahol épp csak kezdett igazán kinyílni számára a világ, amikor egy társa megerőszakolja, majd azt is elmeséli, hogy egy 14 éves fiúval is erőszakoskodott. Ez a fiú aztán megelőző csapásként elmondja Garrard családjának, hogy a fiuk meleg. Garrard választás elé kerül: vagy belemegy abba, hogy terápiával kigyógyítják homoszexualitásából vagy elveszti gyökereit, családját és mindent, ami kedves volt neki. Hosszú hónapok után végül bekerül a Love in Action programjába. A könyv másik szálán az itt történteket ismerjük meg.
Nagyon erős, intenzív, mélyreható és megrázó történet. Engem kicsit megdöbbentett a történet ideje, Garrard ugyanis 2004-ben(!) vett részt a Love in Action programján. Ez azonban csak azt jelzi, mennyire nem egyszerű megváltoztatni a dolgokat, hogy nem úgy működik, kijelentjük, már pedig ez mostantól nem bűn, nem betegség, nem rossz és azt akkortól a földtekének minden pontján elfogadják, igazából még egy adott országban sem. Ezen sem vitatkozni, sem szörnyülködni, sem semmit, nem érdemes, nem jutunk azzal előrébb.
A könyv, ez a nagyon személyes, mégis sokakat (nemcsak a homoszexuálisokat) érintő történet több olyan momentumot, jelenséget magába foglal amiért mindenképp érdemes elolvasni, befogadni. Ezekről szeretnék most írni.
Közvetlen környezet és homogenitás
Amiért a változtatás, változás nehéz ügy, az az, hogy például a homoszexualitást egy tollvonás levenni a pszichológiai betegségek listájáról, ám ettől még nem tűnik el a megbélyegzés, a régi hagyományok és a másságra való intenzív, idegenkedő reakció az emberek fejéből. A jog, egy rendelet, rendelkezés e téren nem varázspálca, maximum lehetőséget, kezdő lökést adhat az új felé, annak azonban hosszú idő kell, hogy leszivárogjon a hétköznapokba.
Vannak nyitottabb, rugalmasabb emberek, közösségek és olyanok is, akiknek/ahol ez sokkal keményebb dió. Ez az attitűd/tulajdonság pedig rendszerint tovább öröklődik, nyilvánvaló okból: mind a közvetlen környezetünkből tanulunk, építkezünk, annak szeretnénk megfelelni, az a ritkább, ha nem, és általában ehhez kell valami olyan élmény, ami elég erős ahhoz, hogy megrengesse ezt a világképet.
Garrard környezete, közössége, akárcsak sok másik a világban igen homogén. Ez általában meglehetősen rosszul hat arra, aki rájön, ő valami miatt nem illik ide, ebbe a képbe. Garrard is megéli ezt. Próbál megváltozni, belesimulni a környezetbe, sokáig van barátnője, de hiába minden igyekezete, ettől még kiveri a víz a lány közeledésétől. Nagyon sokan járjuk meg ezt a kínkeserves időszakot, akik valamiképp kilógunk az adott közegből, mert szinte mindig ez az első lépés: mi magunk akarjuk beleszuszakolni magunkat abba a mintába, ugyanis félünk, mint Garrard, hogy elveszítjük a szeretetet, a családot, a barátokat, magunkra maradunk.
Sok esetben azonban ez a kísérlet kudarcra van ítélve, nem minden lehetséges, nem minden átírható, megváltoztatható bennünk, pláne nem 180 fokban. (Gondoljunk bele, fordított esetben, ha heteroként azt várnák, hogy homoszexuálisok legyünk – ilyen persze nincs, az, hogy elfogadást keresnek nem egyenlő azzal, hogy nekünk azzá kellene lennünk – nyilván azt mondaná bárki, hogy ez őrültség.)
Ezután előfordul, manapság gyakran, hogy kikerülünk az adott homogén közegből, és kinyílik a világ, ráébredünk, mennyivel változatosabb világképek vannak, ahogy Garrard a főiskolán. A fiú, sokakhoz hasonlóan, kettészakad, hisz továbbra sem szakad el szeretteitől és az ő világképüktől, de vonzza a másik is. Egy én otthon, egy én a főiskolán. Így nehéz élni, nehéz titkolózni, ám még mindig jobb, mintha kitudódna.
Skatulyák
Garrard számára a lehető legrosszabb "forgatókönyv" valósul meg: két, egymást erősítő, az önképét, önbecsülését tovább romboló, torzító trauma, esemény következik be. Egy David nevű fiú személyében egyesül e kettő. Garrard semmi rosszat nem tesz, csupán a normális vonzalom vezérli, csakhogy David visszaél helyzetével, megerőszakolja őt, sőt még egy borzasztó tettének titkát is megosztja vele. Ez már önmagában bárki számára borzasztó, de azzal együtt, hogy Garrard homoszexuális, amit környezete bűnnek tart, félelmetes konklúziót rejt számára: azért történt ez velem, mert bűnös vagyok, megbüntettek, mert romlott vagyok, rossz. Ráadásul David még a szüleinek is elárulja, hogy meleg.
Eszméletlen és rettentő az a katyvasz, ami itt megjelenik, aminek a lényege: az igazi bűnös megússza, az igazi bűnről nem beszélünk, lásd: Davidet senki se vonja felelősségre, sőt amikor Garrard elmondja a főiskola egy emberének, hogy a fiú bevallotta, egy kiskorúval erőszakoskodott, az illető annyival elintézi, erről nem szabad beszélni. Eközben az, aki nem bűnös, csak más, és még áldozat is, azt meghurcolják. Mert ez következik Garrard számára.
Itt még muszáj megjegyezni, mielőtt tovább haladnánk: mind itt, mind később a terápián látjuk azt az elképesztően rossz skatulyázást, amivel egy kalap alá veszik a többségtől eltérőket, jelen esetben a homoszexuálisokat, a valódi bűnösökkel, azokkal, akik igazán ártanak, bántanak másokat, konkrétan itt a szexuális bűnözőkkel, azzal, aki pedofil és megerőszakol valakit. Holott ezt a két dolgot nem lehet, nem szabad egyívásúnak, hasonlónak tekinteni. Igenis nagy-nagy különbség van! Aki más, az csak egyes emberek szemét szúrja, bántja az ő tévedhetetlennek és egyeduralkodónak hitt világképét, aki bűnt követ el, aki mást megerőszakol, az valódi fájdalmat, kárt, szenvedést okoz szánt szándékkal.
Az ártó terápia
Egyetlen lehetősége, hogy megmaradhasson családjában, hogy ne veszítsen el mindent végleg, ha "meggyógyul", ha részt vesz egy bizonyos terápián a Love in Actionnél, amely egy felekezeten kívüli, keresztény fundamentalista szervezet, mely azt ígéri, kigyógyítja az embereket szexuális függőségeikből.
Valójában a kis programnak semmi köze a terápiához, legalábbis egy egészséges, segítő terápiához, sokkal inkább az agymosáshoz hasonlíthatnánk. Bűnösként kezelik őket és megváltást ígérnek. Állandó, szoros ellenőrzés alatt tartják őket, úgy fizikailag, mind pszichésen. Górcső alá vesznek mindent, "Hamis Képek" után kutatnak, ami bármi lehet, gondolat, fantázia, öltözködés, mozdulat. Belemásznak a zsigereikbe, az elméjükbe és uralni akarják, nem elég eltitkolni önmagát, ez már nem opció, el kell tűnnie, nem "csak" a szexualitásának, az egész személyiségének. A bűnük gyökerét saját családjuk felhalmozott bűneiben kell meglelniük, ezzel a családjuk ellen fordítják őket, azt várják, hogy őket hibáztassák állapotukért, rájuk legyenek dühösek. El kell játszaniuk, hogy dühüket adott felmenőjükre zúdítják.
Győztesként is több sebből vérző
Ez az a pont, ahol a küszködő Garrard szembefordul velük, dühöt követelnek tőle és ő dühös is, de nem a szüleire, hanem ezekre a "terapeutákra", akik nem többek kártékony kuruzslóknál, akik igazi megoldás helyett csak még több kárt okoznak, elhitetik a szerencsétlen emberekkel, hogy ők tudnak gyógyírt. Ott hagyja őket, ott hagyja a programot, mondhatjuk győzelmet arat, sikerül még kikerülnie hatásuk alól, mielőtt az eltörölné, azonban szavaik, áldatlan munkájuk nem tűnik el belőle nyomtalanul. Beszámol arról, hogy intimitási problémákkal küzd(ött), hogy sérültsége miatt sorra futottak zátonyra kapcsolatai később.
A másik személy és világkép
Ahogy az is örök veszteségeket okoz, hogy szülei és környezete számára ő, akként aki, nem volt jó, nem lehet az. Ez az élmény óhatatlanul magával hozza azt, hogy én sem tudom szeretni magam, már pedig így nehéz élni, kapcsolatban lenni.
Mindezek ellenére az anya személyében én azt látom, ő küzd a fiáért és azért, hogy neki tényleg jó legyen. Igen, meghökkentő lehet azt olvasni, hogy amikor a titok kiderülése után hazaviszik a fiukat, hány. Erős, zsigeri reakció, amit könnyű elítélni. Nehéz elképzelni, hogy ez mekkora sokk lehet valakinek, aki egy olyan világban nő fel, olyan világképpel élte le életének nagy részét, amiben a homoszexualitás nem lehetőség, nem az a természetes, hogy ilyen és olyan szexualitású emberek vannak. Az első reakció nem feltétlenül mutatja meg, hogy az illető hajlandó-e elfogadni a mást, az első személyes találkozás egy számunkra idegen jelenséggel lehet ijesztő vagy akár visszataszító.
Ugyanakkor az anya lassan elkezd kinyúlni a fia felé, mert igenis szereti, de mivel úgy nőtt fel, ahogy, abban a közegben vannak, amiben, nincs egyszerű dolga, nem tudja, mit kellene tennie, aggódik, félti a fiát, össze van zavarodva. (Igen, engedtessék meg, hogy a másik oldalon álló is érző, a maga káoszában, világában élő ember legyen.) De nem zárkózik el. Tudatosan, tudattalanul keresi a megoldást, még ha szerintünk talán nem is a legjobban. Elviszi a fiút az orvosukhoz, akinek beszél a problémáról. Az orvos látja az anya aggodalmát, tudja, hogy ebben a környezetben milyen rossz a fiú helyzete mássága miatt és próbál neki kiutat ajánlani, más helyeket, ahol nem lenne olyan nehéz neki, elfogadásra találhatna, ám Garrard nem elítélhető módon a saját szeretteitől és környezetében vágyna erre.
A terápiás programot nem az anya találja, de ő viszi el oda, ő van vele ott esténként, és érezzük a kétségeit, a feszültségét, a féltést, hogy nem tetszik az neki, amit a fián lát. Mígnem egy este ő is ad egy lökést a fiúnak a végső döntése felé azzal, hogy kirángatja ebből, tabut szegve egy messzebbi étterembe viszi, ahol másról beszélgetnek, ahol ő maga is bevallja, az apa csodás megtérése és lelkészi hivatása őt is bizonyos szempontból áldozatul ejtette. (Viszont ragaszkodik annyira férjéhez, hogy később sem hagyja el.) Ahogy lényegében ő (az anya) is áldozata ennek a terápiának is, hisz abban a reményben megy bele, viszi oda a fiút, hogy az segít neki, ehelyett végül egy tényleg beteg fiút lát, aki szörnyen lefogyott és pánikrohamai vannak.
Ezt a könyvet mindenképp ajánlom olvasásra, akármilyen szempontból is vagy más, küzdesz ezzel, vagy van esetleg a közvetlen környezetedben ilyen ember, és szeretnéd megérteni, min megy keresztül. Mert Garrard jóllehet homoszexuális és kifejezetten erről ír, de a története nagyon nagy részben mindazoké, akik rossznak érzik magukat, mert nem olyanok, mint a környezetük, akik szenvednek emiatt.
Garrard Conley, Eltörölt fiú, Európa Könyvkiadó, Bp., 2019.
