Még mielőtt belekezdenénk, le kell szögeznem, ez az anime iskolapéldája annak, hogy e műnem nem minden darabja gyerekmese, sőt kifejezetten nem gyerekeknek való. Mind a tartalma, mind a képi világa, mind a gondolati világa bizonyos érettséget kíván és szerintem gyomrot is, mert az erőszak számos formájával találkozhatunk. Ezeknek megfelelően léleksimogatást se nagyon várjunk a történettől.

Amennyiben nem riasztottalak el, elárulom, közelebbről mivel is van dolgunk. A Tokugawa korszak közepén járunk, Asano Rin, egy tizenhat éves elárvult lány, akinek apját s vele az egész dōjōt megölték, anyját megerőszakolták és elrabolták. Rin szeretné megtalálni anyját és megbosszulni a történteket, ám ehhez egyértelműen nincs meg az ereje. Egy nap egy rejtélyes öregasszony azt ajánlja, fogadjon testőrt, keresse meg Manjit.

Manji egy elátkozott szamuráj, akit úgy is ismernek mint Százak végzete. Valóban meggyilkolt száz másik szamurájt, köztük húga férjét, majd a rejtélyes öregasszonytól megkapta a halhatatlanságát biztosító vérférgeket, melyek kevés kivétellel bármilyen sérülés esetén meggyógyítják, hogy teljesíthesse fogadalmát miszerint a száz gyilkosság fejében végez ezer bűnözővel. Manji persze nem fogadja kitörő örömmel Rint, de végül is beleegyezik, hogy segít neki. Ezzel pedig kezdetét veszi a bosszú véres, kacskaringós, hosszú útja az Ittō-ryū tagjai és főként vezetője, Anotsu Kagehisa ellen.

Anotsu Kagehisa, aki nagyapjától örökölte az Ittō-ryū vezetését, azt tűzi ki céllul, hogy megreformálja az ellaposodott, gyakorlatban hasznavehetetlen kardforgatást, ennek bizonyítására, amelyik iskola nem hajt fejet, nem csatlakozik hozzá, azt kiirtja. Ennek lesz áldozata Rin családja is, hamar kiderül, már édesanyja is halott. Ez az erő és a sok bűnöző, aki helyet kap e kardforgató iskolában a sógunátus figyelmét is felkelti, sőt mások is áhítoznak Kagehisa vérére, tehát igen bonyolult konfliktuscsomó alakul ki, amelyet ugyan végül Manji és Rin kiold, azonban ez senkinek nem hoz békét.

Gondolom, e végkifejleten nem különösebben lepődünk meg, hisz aki a bosszú útjára lép, az vagy holtan végzi, vagy ugyanúgy összetörve, esetleg még több veszteséggel, bár valamiféle megkönnyebbülést remél. Nos, ez nem egészen így van, igaz, hogy Rin nem mentes a bosszúvágytól, de korántsem maga miatt viszi végig, sokkalta árnyaltabb a dolog, mint azt elsőre hinnénk.

Először is Rinnek a kultúrából adódóan ez a kötelessége is szüleivel szemben, ezen lehet persze szörnyülködni, de mindenhol voltak és vannak hasonló kötelességek, még ha ez a mi kultúrkörünkben, pláne ma, mélyen elítélendő is.

Másodszor Rin pontosan látja, milyen szomorú és szörnyű útra is lépett. Jól mutatja, amikor ráébred, a férfi, aki megjelölte anyját, amikor megerőszakolta, maga is apa, aki egyedül neveli fiát, mindent elkövet, hogy a fiúnak ne kelljen arra az útra lépnie, mint neki. Nem akarja megölni, arra kéri, hogy kérjen bocsánatot, bánja meg bűnét, ám a férfi e helyett rátámad, így a felbukkanó Manji végez vele, aminek szemtanúja lesz a visszatérő fiú. Mivel Manji is megsérült, Rin a karját levágva és eltemetve elhiteti a fiúval, ő is halott.

Harmadszor Rinnek (és sok más szereplőnek) ettől még vannak elvei[1], nem egy vérszomjas gyilkoló gép. Egy részben ő és Kagehisa találkoznak és egymásra lesznek utalva, a férfi egyre gyengébb egy mérgezésnek köszönhetően, a lány nemhogy nem öli meg, segíti és Manjitól is azt kéri, ölje meg támadóit. Az együtt töltött idő alatt igyekszik megismerni és megérteni. Mindettől függetlenül mégis végez vele, amikor a legvégén Manji elengedné súlyos sérüléseivel, amelyek miatt valószínűleg nem élné túl az utat. Ennek oka az, hogy Kagehisa továbbra is ragaszkodik eszméjéhez és gyakorlatához, ha nem ő, majd az utódai folytatják. Ezt pedig Rin nem hagyhatja, nem szabad folytatódnia.

Nemcsupán Rin nem egysíkú, és visz minket egy mélyebb megértés felé, többféle karakterrel találkozunk, a csoportok tagjai más-más színben tűnnek fel, mást képviselnek, és szokatlan, ideiglenes szövetségeket kötnek. Minden dinamikus, nem olyan egyértelműek a határok, nincsenek szétvált oldalak. Ami igazán elválasztja őket az egyrészt a személyiségükből, az elveikből adódik. Például Manji azért szakítja meg a kapcsolatot a Mugai-ryūval, akik Anotsu Kagehisa és csoportja ellenségeként lépnek fel, mert szembesül egy tagjuk, Shira kegyetlen szadizmusával.

Másrészt a legnagyobb szétválasztó erő a színfalak mögött bujkáló sógunátus, az ő emberüknek, Habaki Kagimurának dolgozik a Mugai-ryū. Ők szintén bűnözők, akiknek a segítségért, vagyis az újabb gyilkosságokért cserébe felajánlják, mentesülnek a kivégzés alól.

Itt érdemes kiemelni még két dolgot, ami igazán jelentős:

1. ki bűnöző és ki nem?

Habaki Kagimura köztiszteletben álló vezető, miközben, hogy a halhatatlanságot megszerezze, elfogja Manjit, összeszed számolatlan embert, akik állítólag valamiféle bűnt követtek el, kísérleti nyúlnak, és fenyegetéssel kényszeríti a kutatást végző orvost, hogy a józan eszét és hitét, esküjét eldobva, ne érdekeljék a páciensek, ne törődjön sorsukkal, fájdalmukkal, csak folytassa a kísérleteket, míg nem sikerül. Csak akkor esik ki a hatalom kegyéből és lesz számkivetetté, mikor a nagy közönségnek is tudomása lesz e dolgokról, sőt még utána is életben maradhat, amíg le nem telik a határidő, hogy hajkurássza Kagehisát, aztán pedig szeppukut követhet el, ami nem tetszik nagy dolognak, valójában hatalmas kegy, teljesen más, mintha kivégeznék.

Ezzel szemben a Mugai-ryū női tagját helyben akarták kivégezni, amikor későbbi társa megmentette, azért, mert megölte férjét, aki egy erőszakos állat volt, két gyerekét is kinyírta, mert nem lettek volna jó harcosok (helló, Spárta!, ha már kultúrákat emlegettem az elején) és utána közölte a nővel, szüljön megint, hát másodjára a nő mást gondolt és tett. Az odáig rendben, hogy mindkettő gyilkosság, nyilván nem buksisimi jár érte, azért érezzük a különbségeket szerintem.

2. A "legszebb" az egészben mégis csak a sógunátus, ami, amint kiderülnek a dolgok, látszólag eltávolítja Kagimurát, valójában továbbra is felhasználja, ők mozgatják, és utódja se egy díszpinty. A legtaszítóbb mégis ez a mossuk kezeink, igazából nem akarunk mi ebben benne lenni, nem akarjuk felvállalni, mert lehet, eszközük se lenne, elintéztetjük titokban, sunyiban másokkal, akik szintén nem kívánatosak. Kagimura utódja erre mondjuk rá is fázik, mert a párbajuk közben megkísérli lelövetni őket, ami kudarcot vall, őt meg a két ellenség együtt intézi el.

Gondolkodtam, mivel is lehetne lezárni ezt az írást. Elsőként: ez a történet itt a mi szemünkkel nézve (talán) megérthető, de nem elfogadható. Ebben a formában legalábbis nem. Ugyanakkor ahogy most így összegződött a fejemben minden írás közben, óhatatlanul felmerült bennem, nagyon sokunknak mégis van benne aktuális, érvényes mondanivaló, kapcsolódási pont. Hiszen sokan kerülünk életünkben minimum egyszer olyan helyzetbe, konfliktusba (még ha több mint valószínű, hogy nem egy vérbosszúról van szó), ahol nincs remény arra, hogy ártatlanul, érintetlen jóságunkba vetett hittel jöjjünk ki: mert kiléphetünk belőle, de akkor elmulasztunk valamit megtenni, vagy beleállhatunk (akárcsak Rin), akkor viszont bármennyire igyekszünk, olyat is teszünk, olyan következmények is lesznek, amit nézve bizony "bűnösök" vagyunk, ártatlanok semmiképp.

Legvégül pedig, igen, az idők azért változnak, és nem egyetlen út létezik: Manji ígéretét kénytelen lesz felülbírálni és másképp teljesíteni adósságát. Alig száz évvel később már nem egy olyan Japánban él, ahol karddal kellene megvédenie a kislányt, akit az öregasszony gondjaira bíz, a nélkül kell megoldania. Azt hiszem, ez egy jó befejezés.

Mugen no Jūnin, 2019-2020, eredetileg Hiroaki Samura mangája, az első anime adaptáció (Bee Train) 2008-as, a cikkben részletezett anime egy második feldolgozás (Liden Films), melynek rendezője: Hiroshi Hamasaki, írója: Makoto Fukami.

[1] Ez - tisztában vagyok vele - kétes pozitívum. Sok gyilkosnak vagy merénylőnek vannak elvei, hajtja őket valamiféle eszme. Mégis úgy vélem, van különbség, még ha egyértelmű is, messze nem jutalmazni való tett az ilyesmi.