2016. jún 20.

Kinél van az Igazság?

írta: Aoi Sakura
Kinél van az Igazság?

Akame ga kill

"Ahogy az emberek elrothadnak, úgy omlanak össze az államok is."

"A főváros nem reményekkel és álmokkal teli hely mint gondolod. Biztosan nyüzsgő, de ettől a szörnytől is szörnyűbbek vannak ott. Emberek azok, de a szívük gonoszabb a szörnyektől."

Emlékezetes élményt nyújtó anime és annál több. Engem legalábbis elgondolkodtatott.

Lássuk, miről is van szó. Adott nekünk egy birodalom, mely már több mint ezer éves. Ez a birodalom már a legkevésbé sem virágzik. A vidék, csak úgy mint a Főváros jó része, már csak keserves nyomortanya. Birodalmunkon elvben a kiskorú király (olykor császár) uralkodik, aki csupán Honest miniszter bábja.

Két érdekesség:

1. A bábként irányított császár képe nem csupán fantázia. A Japán történelem része. Rengeteg ilyen időszakuk volt, sőt több, mint amikor a császár ténylegesen uralkodott.

2.Honest miniszter neve. Ez a szó angolul becsületes, őszinte, nyílt, erkölcsös jelentésekkel bír, ami szöges ellentéte a karakter jellemének.

Miniszterünk és sleppje természetesen dúskálnak minden földi jóban és közben eljátszanak a néppel saját kényük-kedvük szerint. (Honnan is olyan ismerős ez nekem?) Egy ilyen díszpinty család például abban leli örömét, hogy összeszednek hontalanokat az utcáról, majd otthonukban különféle kínzásoknak vetik alá és megölik őket, mert megtehetik, mert a többi – alattuk elhelyezkedő – embert, csupán tárgyaknak, tulajdonuknak, játékszerüknek tekintik. Ez a mentalitás elég sok más szereplőnél visszaköszön. A miniszterrel az élen, aki minden egyes embert – a királyt is beleértve – felhasznál manipulációihoz, akinek mindig csak még több és több kell. Nem véletlen, hogy egy hájas disznó, aki állandóan zabál. Egyetlen emberrel bánik óvatosabban, Esdeath-szel, aki ugyan „csak” egyetlen tábornok, ám a többivel ellentétben, kevésbé irányítható és veszélyesebb.

Esdeath igazi szadista, lételeme a háború, nem egyszerűen legyőzi az ellenfeleit, megkínozza, megalázza és végérvényesen elpusztítja őket. Nem kevésszer látjuk, ahogy a csizmájával tapos másokon, beléjük döfve annak sarkát. Mindenféle érzelemnek híján azért nincs, egyrészről az embereivel törődik, másrészről beleszeret Tatsumiba, ám nagyon sokat elmond, hogy valójában nem tud ezzel mit kezdeni, ráadásul a fiút is egyfajta tulajdonként próbálja kezelni.

Szerény véleményem szerint Esdeath kiválóan megtestesíti a tökéletesen tönkretett, elhibázott embert. Mivel lényegében úgy nőtt fel, hogy a túlélésük érdekében állandóan ölnie kellett és kínoznia. Még él az a szörnyeteg, amit levadásztak, amikor kibelezik, hogy megleljék azt a valamit, amiért a piacon így sokat adnak. Az apja folyamatosan azt sulykolja belé, ha valaki vagy valami meghal, az gyenge volt. Ismerős, nem? Az erősek élnek, a gyengék meghalnak. Tudom, ő azt mondja, hogy már eleve ilyen természet volt és nem az apja vagy annak halála tette ilyenné, viszont… Lehet, hogy létezett benne az ilyesmire való hajlam, ám annak kibontakozásához legtöbbször a környezet impulzusai is hozzájárulnak. Másrészt épp attól olyan szörnyen elhibázott, hogy annyira sikeres volt a nevelése. Minden kétség nélkül hiszi, ő ilyen személyiség.(Nem véletlen, hogy az ilyen sorsot megélt emberek rendszerint szépen tovább is adják mindezt a következő generációnak.)

Esdeath csapata, a Jaegers lesz a legfőbb akadály a Night Raid számára.

Night Raid: egy bérgyilkos csoport, akik előkészítik a terepet a Forradalmi Hadsereg számára. Legfőbb feladatuk a probléma gyökerének megszüntetése, a miniszter megölése.

Tagjaik vagy maguk is a nyomorból érkeztek és szenvedtek, vagy harcosokként kiábrándultak a rendszerből. Bár ez alól kivétel Tatsumi, aki ugyan szeretett volna csatlakozni a hadsereghez, ám még előtte felnyitják a szemét.

Az első gondolatkör éppen hozzájuk és magához a helyzethez kapcsolódik. A világon ma is rengeteg nyomorba döntött ember él, nem kevés olyan ország van, ahol a vezető(k) mindennek mondható(k) csak jónak nem. Mindenütt köttetnek mocskos üzletek, van korrupció, söpörnek szőnyeg alá dolgokat, hagynak magukra, zsákmányolnak ki embereket. Ezek alól semelyik rendszer nem képez kivételt, ettől még persze nem feltétlenül kell  a rendszert hibáztatni. Ha kicsit is belegondolunk, a hiba az emberekben van. Miért? Ez olyan, mint a törvények és az igazságszolgáltatás kérdése. Bármennyire is igyekszik kiterjedt, részletes, mindenre felkészült, igazságos, méltányos, humánus lenni, mindig van kiskapu, mindig van, aki képes kibújni alóla. Egyre nagyobb útvesztőben üldözzük a bűnt, bolyongunk az igazság után. Miközben bűnözőkből nem lesz kevesebb.  A rendszert is csűrhetjük-csavarhatjuk, ahogy akarjuk. Próbálhatjuk elvágni az összes utat, ami a hatalommal való visszaéléshez vezet, hasztalan, minduntalan kerül újabb. Mert az ember megtalálja, ha kell maga kövez(tet)i ki. Ha kellőképp elszánt, azt is eléri, hogy ne kelljen lemondania a hatalomról.

És? Akkor most mi legyen? Mindenütt forradalom? Hány elnyomott, nyomorban tengődő embertől számít egy rendszer, egy vezető/vezetés rossznak? Ha nem forradalom, hát mi? Elvégre az ember a hibás, tehát hozzunk létre egy szabadságtól mentes Szép új világot (Aldous Huxley)? De ha már forradalom, valóban megvalósítható ez ma? Hány olyan embert ismersz, aki valóban képes lenne meghalni valamiért, aki képes lenne elviselni annak a vérontásnak a terhét, amivel egy forradalom jár(na)? És mi lenne, ha véghez visszük? Attól, hogy egy adott korszaknak véget vetünk még nem lesz teljes a megoldás. Meglehetősen irreális ugyanis az anime befejezése, hogy hirtelen béke lesz és mindenki az újjáépítésen dolgozik. A valódi forradalmak mindig káoszba fulladnak vagy egy másik, nem feltétlenül jobb vezetőt szülnek. Már csak azért sem, mert másfajta személyiség szükségeltetik a forradalom vezetéséhez és egy ország/város/állam újjáépítéséhez. Utóbbi pedig szintén nem egyszerű feladat.

A nem forradalom verzió lehetőségét csillantja fel az egyik Jaegers karakter alakja, aki saját elmondása  szerint tudja, hogy a birodalom romlott, ám ő vérontás nélkül, belülről akarja/akarta megváltoztatni. Ez mind addig jól is hangzik, amíg van rá lehetőség, azonban az ilyen hatalommániás alakok nem arról híresek, hogy hagynának erre esélyt. Olyannyira nem, hogy idővel még a saját embereit is igyekszik kiiktatni, legalábbis azokat, akik pontenciális veszélyt jelentenek, de előbb-utóbb ez mindenkire igaz lesz. Az, aki egy királyságnál nyitottabb rendszerből indul, első dolgai közt tartja számon, hogy egyre-egyre szűkebbre szabja a lehetőségeket, míg végül nem maradnak. Jelen esetünkben sem tudom elképzelni, hogy a karakterünk, Run miképp tervezte ezt.

Így vagy úgy, itt végül is egy forradalomról van szó. A másik, az előzőekhez kevésbé szorosan, de kapcsolódó témakör: meghalni valamiért, a hit, a saját út és (szegről-végről) a csoportok problémája. Meglehetősen súlyos kérdések.

Indítsunk mondjuk az igazságot szolgáltatni kijelentéssel. A Jaegers tagok közül Seryu képviseli ezt az elvet. Hite, hogy a gonoszt el kell fogni, igazságot kell szolgáltatni elsőre még szimpatikus is lehet, már ha az ember nem számol azzal, hogy ez már önmagában egy kissé sarkított nézet, ami nem csak naiv, veszélyes is lehet. Később a veszteségei és hite együtt lesznek az őrületének hajtóerői. Olyan elvakultan hisz a birodalom igazságában, hogy egyetlen pillanatra sem fordul meg a fejében a kétség, talán nem ártana megvizsgálni hitének tárgyát. Egyre sötétebb és őrültebb arcát látjuk, például gondolkodás nélkül megöl három egyszerű embert, akik csak azért loptak, mert nem volt mit enniük. Az áldozatokat rendre megeteti a kutyájával, aki egyébként egy birodalmi fegyver. Amikor veszít Mine-nal szemben, öngyilkos merénylőként felrobbantja magát, hogy megölhesse őt. Lényegében a valóság terroristái sem mások; emberek, akik rendszerint rossz sor(s)uknak vagy egy erősnek vélt, elfogadást nyújtó csoportnak, sokszor mindkettőnek köszönhetően, vakon követnek egy hitet (itt nem a vallásra kell gondolni, inkább eszmére), amit azzal tudnak szolgálni, hogy másokat kérdés-kétség nélkül megölnek.

Seryu ellenpontja bizonyos szempontból Wave és Bols. Bols, aki elsőre elég ijesztő alak, és rengeteg embert elégetett, tudja, hogy tetteiért megtorlásban részesül előbb-utóbb és ezt elfogadja. Wave, aki abban a hitben él, hogy a hadsereg, majd a Jaegers tagjaként megvédi az embereket, fejlődésre képes. Igaz, hogy csak akkor bírálja felül végképp hitét, amikor a bizonyíték már ott az orra előtt, épphogy ki nem böki a szemét, de akkor legalább megteszi.

Bols felelőlésségérzete, hogy tisztában van vele, bűnt követett el, jellemző a Night Raid tagokra is, akik nem hiszik, hogy az igazság hősei lennének. Tudják, hány élet szárad a lelkükön még akkor is, ha ezeket a gyilkosságokat annak érdekében követték el, hogy megnyissák az utat egy jobb királyság megteremtése felé. Nem hiszik, hogy bármilyen cél szentesítené vagy megváltoztatná a gyilkolás tényét. Javarészük egyébként meghal, a két életben maradt közül egyikük az újjáépítésnek szenteli megrövidült éveit, míg a másikuk egyfajta számkivetett, csak a gyilkoláshoz értő árnyként vándorol, őrizve, hordozva társai és áldozatai emlékét és érzéseit.

Wave-hez hasonlóan a császár is hiszi, hogy megvédi az embereket és jól kormányoz, hogy igazi uralkodó és csak a legvégén látja be, hogy elbukott, mint császár. Nyilván hiszen a miniszter és sleppje egész végig félrevezetik és ezt a képet sugározzák felé. Nagyon szépen bemutatják ezt, amikor a császár a leghatalmasabb fegyvert irányítva szembekerül az igazsággal (Tatsumi jóvoltából), hogy valójában folyamatosan pusztít, és ő épp meginogna hitében, a miniszter akkor is folyamatosan a maga verziójával traktálja.

Hinni vagy nem hinni?

Általánosságban elmondható, hogy az előbbiekben is látott vakhit miatt létrejött egy olyan tendencia, ami abszolút elutasítja a hitet. Bár ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, én személy szerint úgy tartom, nem mindenestől rossz dolog a hit, abban az esetben, ha elfogadjuk, hogy sokféle más hit létezik, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek és tökéletesek, valamint ha nem ártunk másoknak vele.

A hithez sokban hasonló a saját út követésének eszméje. Ez az egyik legtragikusabb konfliktusunkban, a testvérpár, Akame és Kurome szembenállásában jelenik meg. Mindkettejüket elhurcolták, hogy bérgyilkost képezzenek belőlük a birodalom számára. Egy időre szétválasztják őket, aztán újra együtt dolgoznak, amíg végül Akame kilép, átáll a Night Raidhez. Ezzel Kurome szempontjából árulást követ el, ő nem  hajlandó vele menni, Akame hiába próbálja rábeszélni. Innentől elkerülhetetlenként kezelik a tényt: egyszer végezni fognak a másikkal. Hogy ezt mennyire fontosnak tartják – főképp Kurome –, jól mutatja, hogy a haldokló lány nem hagyja annyiban és találkozóra, egyben halálig tartó párbajra hívja Akamét, ezzel lényegében megtagadva társait. Akame csupán teljesíti húga kívánságát. Nagyon kifejező, hogy amikor párbajuk közben feltűnik egy szörny, együtt végeznek vele, mégis utána ugyanúgy ellenfelekként állnak szemben egymással, és végül Akame végez is Kuromével, annak ellenére, hogy a szíve szakad meg. Ezzel egyébként megcáfolják azt az elképzelést, miszerint két csoport konfliktusának rendezését segíti, ha van legalább bizonyos tagok közt kapcsolat. Persze mondjuk nyilván nem ennyire problémás esetre gondoltak.

Esdeath is – meggyőződése szerint – a saját útját követi azzal, hogy még akkor is tovább öl és harcol, amikor már csak ő maradt. Megküzd életre-halálra Akamével. Ebből a harcból azonban már vesztesként kerül ki.

Ha már megemlítettem, – és ezzel zárom gondolataimat – a csoportok közti konfliktus, ellentét élét csorbít(hat)ja a közös cél. Ezt látjuk Wave és Tatsumi, illetve Run és Leone összefogásában. Míg utóbbiak az embereket akarják megmenteni, addig előbbiek a hatalmas birodalmi fegyver elpusztításáért küzdenek. Az általam hozott párhuzam azért itt is kissé bice-bóca, két okból.

1. Inkább személyekként és nem feltétlenül csoporttagokként fognak össze. 2. Igazából nem tudjuk meg, ez csupán ideiglenes vagy hosszabb távon is működne, hiszen a két Night Raid-es (Tatsumi és Leone) meghal. Azért sejthető abból valami, hogy a végén a két ex Jaegers-es együttműködik Najendával, a Night Raid egykori főnökével.

 

Akame ga kill, 2014, alkotók: Takahiro (író), Tashiro Tetsuya (illusztrátor)

Barcy Magdolna, Konfliktusok és előítéletek, Oriold és társai, Bp., 2012.

Szólj hozzá

forradalom báb miniszter bérgyilkos birodalom ellentétek újjáépítés Anime Mine Wave Run Leone Bols Akame ga kill Night Raid Jaegers Honest Esdeath Akame Tatsumi Kurome Seryu