Aki ezt a hét könyvből álló művet végigolvassa, részt vesz egy csodás úton, ahol különböző kalandok során végigkíséri Narnia sorsát, a teremtésétől az elpusztításáig. A kalandozások során nemcsak mesebeli tájakban gyönyörködhetünk, nemcsak mesebeli lényekkel ismerkedhetünk, de mindennek középpontjában, Jó és Rossz csatáiban, megláthatjuk, mit jelent embernek lenni. Emiatt pedig − hiába gyermekek számára készült – jó szívvel ajánlom felnőtteknek is. Tanulhatunk belőle és kedveskedhetünk ezzel az élménnyel a bennünk élő gyermeknek.

Sokat gondolkodtam, milyen rendező elv mentén tárjam elétek ezt a meglehetősen grandiózus művet. Igazából még most is itt töprenkedem ezen, ám ha már nem lelek választ a sok lehetőség közt, akkor legyünk spontának és csöppet egyszerűek. Haladjunk sorrendben, a kép így is, úgy is kirajzolódik.

A varázsló unokaöccse: a Kezdet vagy Teremtés könyvének is hívhatjuk Narnia szempontjából.

Történetünk két főhőse: Digory és Polly, akik a padláson tett felfedező útjuk során nem épp oda lyukadnak ki, ahova szeretnének, ezzel pedig kezdetét veszi az utazás világokon át, szó szerint. Digory nagybátyjának köszönhetően, aki kísérleti patkánynak nézi a szobájába tévedt két gyereket, varázsgyűrűk segítségével átjutnak a világok közti rengetegbe, ahol a számtalan kis tó egy-egy világba vezető átjáró.

A gyerekek kíváncsiságuktól hajtva eljutnak Charn birodalmába, amely igen öreg, és ahol minden mély álomba merült. Itt bolyongva rálelnek egy harangra, amelynek felirata megbűvöli Digoryt, így Polly figyelmeztetése ellenére megkondítja a harangot és felébreszti Jadis királynőt. Mikor ráébrednek micsoda baklövést is követtek el, hiába menekülnek, magukkal hurcolják − levakarhatatlanul − a gonosz némbert. Éppúgy, ahogy az ember − ha tetszik, ha nem − nem szabadulhat tettei következményétől.

E meglehetőst visszataszító, bár külsőre megnyerő nőszemély aztán a gőgös és önmagát nagynak tekintő Andrew bácsit szolgájának megtéve rögvest kalamajkát okoz, annak ellenére, hogy a mi világunkban már nincs meg a varázs ereje. A gyerekek vissza akarják vinni a saját világába, csakhogy azon a tavon keresztül már a nagy semmibe jutnak, ráadásul magukkal rántották Andrew bácsit is, valamint egy gazdát és lovát.

Az elpusztult Charn helyén éppen megszületik Narnia világa egy ének hangjainak hatására, majd nem sokkal ezután Digorynak szembesülnie kell tettének ólomsúlyú következményével, hogy végeredményben megrontott és veszélybe sodort egy éppen csak megszületett világot. Azért, hogy e tettét ellensúlyozza és lehetőséget teremtsen a békére (ha ideiglenesen is), meg kell szereznie egy varázslatos almát, ezzel együtt pedig kiállni az egykori királynő kísértésének próbáját. A történet happy enddel zárul és folytatást ígér.

Nem szeretném mindegyik történetet végig írni, de elmondható, hogy innentől kezdve hasonló sémán fognak alapulni. Különféle úton-módon a gyerek főhősök átjutnak Narniába, ahol lesz valamilyen feladatuk, kalandoznak és csatáznak, fejlődnek. Nemcsak ellenségekkel, de kísértésekkel, önnön hibáikkal is megküzdenek. Bár ez valószínűleg meglehetősen egyszerűnek tűnik ebben a formában, mégis tele van mélységgel, sokféleséggel e hét könyvből álló történetóriás.

Ezt mi sem mutatja jobban, hogy mindig találunk kivételeket. Például a történetvezetésben. A hét könyvből valójában négy az, amire így ebben a sorrendben illik a fenti leírás. A három kivételből az egyik egy közbülső könyv, A ló és kis gazdája, ami csak Narniában játszódik, a négy másvilágból érkezett uralkodó idején. Valódi főhőseink két másik gyermek. A másik kettő, a két kerettörténet, a már bemutatott első könyv, ahol előbb evilági és világközi kalandokkal indítunk, hogy aztán a teremtés és az első kihívás tanúi legyünk. A második az utolsó könyv − A végső ütközet −, ahol Narniát látjuk végnapjaiban. Alig néhány bekezdésre pillantjuk meg Angliát. Végül egy új világban végezzük, az igazi világban, ahol ott van minden létező/létezett világ eredetije.

A hét könyvet különböző szempontok és szemszögek alapján nézve a következő képeket kapjuk:

Még mielőtt továbblépnénk az egyéb elemek tárgyalására, szeretnék megemlíteni egy szépen kivitelezett motívumot. Ahogy haladunk előre a történetek során, egyre közeledve a világ végnapjaihoz, úgy kapunk egyre konkrétabb utalásokat a halál közeledtére. A fordulópont elegánsan és természetesen a negyedik könyv. A Caspian hercegben ugyanis megtudjuk a testvérek közül Peter és Susan már nem térhet vissza többé, valamint azok a telmarinok sem, akik azt választják, hogy elhagyják Narniát. Itt még nem halálról, csupán kilépésről van szó. A Hajnalvándor útja végén Edmund és Lucy is hasonló sorsra jut. Ezen felül egy narniai, a hős Cincz vitéz is kikerül a világból, bár konkrétan halállal még itt sem találkozunk. Nem úgy Az ezüsttrónban, ahol az öreg Caspiant – halála után – Aslan mellett ereje teljében látják viszont főhőseink. Végezetül pedig az utolsó könyvben nem csak Narnia pusztul el, de mind a hét angliai ember is meghalt egy vonatbalesetben, akik kötődtek e birodalomhoz.

Ha már megemlítettem az angliai szereplőket, akkor célszerű velük kezdenem a jellemző és/vagy visszatérő motívumok, karakterek bemutatását.

A varázsló unokaöccsében a főszerepet a két gyermek, Polly és Digory viszi, ám jelen van Andrew bácsi, valamint a gazda is. A gazda, akit hidegen hagy a gyerekek, Andrew és a királynő veszekedése, akit az ének érdekel, és aki Angliában csupán egy városba költözött paraszt, abban a megtiszteltetésben részesül, hogy feleségével ők lesznek Narnia első uralkodói. Nagyon sokatmondó, hogy amikor kétkedik alkalmassága felől, Aslan kérdéseken keresztül rávilágít arra, hogy igenis alkalmas, a jelleme teszi azzá. (De jó is volna, ha a mi kis világunkban is ilyen fontos lenne a vezetők jelleme!)

Andrew bácsi viszont, aki meglehetősen sokra tartja magát és fogyatékos varázstudományát, valójában igencsak ostoba, már elvesztette a képességét arra, hogy a valóságot lássa és hallja. Ezt érzékeltetik gondolatai a köré sereglő állatok láttán és a tény, hogy hiába beszélő állatok, ő mit sem ért belőle, csupán az itt is megszokott állati hangokat hallja. Az ő elveszett képessége párhuzamba állítható A végső ütközetben szereplő Rőt sorsával, aki macskaként elveszti a beszéd adományát, köszönhetően aljas tetteinek. Erre a tényre egyébiránt már az első könyvben felhívja Aslan a beszélő állatok figyelmét, ha elvadulnak, aljas dolgokat visznek véghez elvesztik ajándékát. A Caspian hercegben is sok állat veszti el képességét, sőt az erdők is mély álomba merülnek köszönhetően a telmarinok megszállásának és történelem hamisításának. Ahogy ezek az állatok elvesztek, úgy Andrew is, aki menthetetlen, nem lehet rajta segíteni, csak az adhat neki csöppnyi megnyugvást, ha elaltatják. Ugyanilyen menthetetlennek és vaknak bizonyulnak azok a törpék (A végső ütközetben), akik körül hiába pompázik a másvilág földje, csak a viskó sötétségét látják, ahova belökték őket. Az illúziójuk rabjai, amiből képtelenség őket kihozni.

Polly, Lucyhoz hasonlóan, remek érzékekkel rendelkezik. Mindannyiuknál jobban érzik és előbb látják a varázslatot és annak természetét. Polly érzi, hogy a harang felirata bűverejű és bajt hoz rájuk, ám minden igyekezete ellenére képtelen megállítani Digoryt. Lucy elsőként lép át Narniába a második könyvben és sokáig nem hisznek neki. Majd a negyedik könyvben ő látja meg először Aslant és az ébredező erdőt, ám ekkor is kétellkednek benne. A két kislány abban is megegyezik, hogy bár haragszanak társaik butasága és hitetlenkedése miatt, könnyen megbocsájtanak és támaszt, segítőkezet nyújtanak, amikor szükséges.

Digory, Edmundhoz és Eustacehoz hasonlóan bűnt vagy hibát elkövető karakter. Az ő hibája a túlzott kíváncsisága és a következmények figyelmen kívül hagyása. Ám végül felelősséget vállal tettéért és végrehajtja a rá kiszabott feladatot. Külön érdeme, ellenáll a kísértésnek, hogy megegye az almát, vagy ellopjon egyet, amivel meggyógyítja édesanyját. Éppen ezért kap egyet a végén jutalmul. Többször is visszatér a történet során, látjuk a második könyvben, ő az, akinél vendégeskedik a négy gyerek; valamint az ötödik könyvben Peter nála készül fel a vizsgáira. Hozzá, illetve idősebb professzor énjéhez hasonló karakter a harmadik könyv remetéje, a negyedik könyvben Caspian tanítója, Cornelius és az ötödik könyvben Ramandu, a pihenő csillag.

Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrényben a négy főszereplő: Peter, Susan, Edmund és Lucy. Utóbbiról már írtam. Edmund, mint megtudjuk, egy egyébként is rosszindulatú figura (köszönhetően annak, hogy az utóbbi időben rossz társaságba került), aki pillanatnyi féltékenységének, félelmének, haragjának és a jutalom csábításának engedve áruló  lesz. (Bizony-bizony nem ártana mindenkinek megfontolni, különösen a vezető pozícióban lévőknek, Edmund példáját és nem holmi érzelmekre alapozni döntéseket vagy ilyesmi alapján kígyót-békát kiabálni másokra.) Természetesen utóbb rájön, hogy a beígért jutalom és a királynő cseppet sem az, aminek látszik. Bár ő maga is megsínyli ezt, valódi büntetését Aslan vállalja magára.

Még egy nagyon megfontolandó és igaz példát állít elénk Edmund, aki azt hiszi, átejtheti testvéreit a nagyobb jutalom fejében, valójában azonban őt veri át a királynő; aki Lucyt nevezi naivnak, miközben ő dől be az ellenségnek. Hasonló A végső ütközetben Fondor, a majom sorsa, aki nagyon okosnak hiszi magát amiért kihasználva Gubanc, a szamár befolyásolhatóságát és kicsi önbecsülését becsapja a narniai lényeket. Őt viszont a calormeni nemes és Rőt, a macska tekinti eszköznek saját tervükhöz. Ismerjük a mondást: Aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Peter − bár ő is hibázik, kétszer sem hisz Lucynak − egy erős, igazságra törekvő és megfontoltabb figura. Talán nem véletlen, hogy bár mindnégyen uralkodók lesznek, őt emlegetik nagykirályként.

Susan lesz a narniai barátok közül a kivétel, akit nem látunk az utolsó könyvben. Ugyanis ő – egykori élményei ellenére – már nem foglalkozik ezzel, sőt megtagadja, mint a felnőtt életbe nem illőt. A többi szereplő beszélgetéséből rájövünk, Susan tipikusan az az ember (akikből mostanság igen-igen sok van), aki szeretne minél előbb felnőtt lenni és aki felnőttnek tartja magát, ám nagyon is messze áll ettől.

A harmadik és negyedik könyvben ugyanők az evilágból származó szereplők. A Caspian hercegnél ugyanakkor meg kell említenünk a telmarinokat, akiknek ősei valójában a mi világunk egy szigetéről, egy akkor még működő átjárón keresztül kerültek át Narnia világába. Épp ezért ajánlja fel Aslan azoknak, akik nem szeretnének többet ott élni (mert nem tetszik nekik, hogy mindenféle más értelmes lénnyel kell együtt élniük!), hogy visszajuthatnak őseik szigetére.

Az ötödik könyvben már csak Edmund és Lucy tér vissza, egy új szereplő, Eustace társaságában. Eustace egy bosszantó, rosszindulatú, lusta, nyafogó, csőlátású, sznob gyerkőcként lép színre, akit nem igazán kedvelnek a társai. (Itt egyébként a szülők sem piskóták és nevelésük eredménye a gyerek.) Azonban a fiú változásnak és fejlődésnek indul, miután eltéved és a kimúlt sárkány kincséből egy karkötőt magára aggatva arra ébred, ő maga is sárkánnyá változott. Még a tovább hajózásuk előtt aztán Aslan segít visszaváltoznia (szó szerint le kell vetnie a bőrét). Innentől kezdve pedig más ember lesz belőle, bár még olykor előbújik belőle régi énje.

A hatodik könyvben Eustace mellett Jill lép át Narniába. Jill − bár alapvetően nem rossz természet – bajba sodorja Eustace-t, sőt kis híján megöli. Ezért Aslan neki adja a nehezebb feladatot, ő kapja meg a jeleket, melyeket követve megtalálják Rilian herceget, Caspian elveszett fiát. A négy jelből hármat el is vétenek, ám kitartásuknak köszönhetően így is megtalálják a herceget. Az ő hibájuk, hogy szem elől tévesztik az adott célt, hagyva, hogy a körülmények és saját vágyaik eltérítsék őket.

A hetedik könyvben először Jill és Eustace jelenik meg, mint segítő, majd tanúként Polly, Digory, Peter, Edmund és Lucy is csatlakozik.

Egyéb motívumok:

büntetés

Már az eddigiekben is láttuk, hogy minden szereplő kénytelen számolni rossz tetteinek, hibáinak, mulasztásainak következményeivel. Közvetett vagy közvetlen módon, fájdalmas vagy kevésbé fájdalmas leckében részesülnek. Láttuk ezt Digory, Edmund, Eustace, Jill, Fondor esetében. A ló és kis gazdájában ilyen leckét kap Aravis és Rabadash. Aravis, amikor elszökik, altatót ad be a szolgáló lánynak, holott tudja, ezért meg fogják korbácsolni. Később ezért karmolja meg a hátát Aslan, hogy átérezze tettének súlyát, a vétlen szolgáló fájdalmát. Rabadash, a calormeni tisroc (uralkodó) fia, aki képtelen elfogadni, hogy Susan királynő nem kíván feleségül menni hozzá, sértettségében elindul, hogy elfoglalja Archenlandot és Narniát. Ez köszönhetően Aravis és Shasta figyelmeztetésének, nem sikerül. A vereség után megkímélik életét és a lehető legemberségesebben járnak el ügyében, ő mégis átkozódik, fenyegetőzik, kimutatja gőgjét. Ezért végül Aslan szamárrá változtatja. Meghagyja neki, ha hazajut visszaváltozik, ám a továbbiakban amint bizonyos távolságra kerül a fővárosuktól, azonnal és végérvényesen szamárrá lesz.

uralkodás

Már az első könyvben is szóba kerül természete, amint fentebb láttuk. 

Második könyv: az uralkodók hívják harcba a népet és ők vezetik a csatát.

A ló és kisgazdájában végül kiderül Shasta, aki nem több az elején egy calormeni halász nevelt fiánál, nem más, mint az archenlandi Lune király fia, Corin herceg ikertestvére. Már szökése után úgy alakulnak az események, hogy kénytelen egyszerű fiúként nagy és nehéz feladatokat elvégezni. Mikor már azt hinné, hercegként megpihenhet, akkor jön csak a java, apja közli vele, ő lesz a következő uralkodó, ő született elsőként. Shasta, illetve akkor már Cor visszakozására az apa annyit felel: „A törvény erősebb a királynál. A törvény teszi a királyt uralkodóvá.”

A Caspian hercegben éppen azt látjuk, hogy Miraz törvénytelenül szerezte hatalmát, megölve testvérét és erre a sorsra juttatná unokaöccsét is. Miraz ráadásul félve a narniaiaktól igyekszik eltörölni azok múltját is. Azonban végül az általa nem létezőnek kinyilvánított népségek és egykori uralkodók (Peterék) segítségével arat győzelmet és állítja vissza a rendet Caspian.

A Hajnalvándor útjának egyszerű, mégis fontos üzenete: a király, bármennyire is nehéz legyen, megtartja ígéreteit. (És ma hány vezető tartja magát ígéreteihez?)

Az ezüsttrónban Rilian herceg eltűnésével kérdésessé válik az uralkodás jövője, ám az igazán fontos momentum más. A boszorkány terve szerint ugyanis Rilian szintén Narnia királya lenne, de nem törvény szerint és nem saját döntéseket hozna, hanem az ő bábjaként cselekedne. (Vessük ezt össze a valóságos vezetőkkel, akik jól lehet nem boszorkányok bábjai, csupán az ilyen-olyan önös érdekeké.)

A hetedik könyv Tirian királya pedig bemutatja, bármekkora legyen is a sötétség és a káosz, egy uralkodó akkor is az igazságot szolgálja. (Kár, hogy valójában tán egy kezemen megtudnám számolni, hány ilyen vezető akad a valóságban.)

Gonosz és rossz

A narniai történelem sem mentes a Gonosz és rossz figuráktól, ám a kettő elkülönül. Vannak abszolút romlott és menthetetlen karakterek: a Fehér Boszorkány (az első könyv Jadis királynője), Andrew bácsi, Miraz király, Nikabrik, az áruló törpe, aki fel akarja támasztani a Fehér Boszorkányt (ez a momentum kifejezi, nem lehet akárkivel szövetséget kötni egy cél érdekében), Az ezüsttrón boszorkánya, Fondor, Rőt, a calormeni nemes (Rishda) az utolsó könyvben, a törpe csapat, akik megtagadnak mindent és kijelentik: „A törpék ezentúl csak a törpékért élnek.”

Más szereplők hibáznak, ilyen-olyan okból rosszat cselekszenek, de a későbbiekben − tanulva a leckéből − megváltoznak. Erre már számos példát hoztam az előzőekben, nem szeretném ismételni magam.

varázslat és varázserejű tárgyak

Műfajából és témájából adódóan számtalan varázslattal és varázserejű tárggyal találkozunk a könyvben. Általánosságban elmondható, a varázslat nem rossz önmagában, de a különböző változók mentén rosszra /rosszul is felhasználható. Éppúgy, ahogy a mi mai valóságunk tudománya és technológiája. A kotnyeles, amatőr és meglehetősen ostoba varázslót testesíti meg Andrew bácsi. A hatalmas erővel rendelkező, de velejéig romlott természetű és zsarnoki célokat szolgáló varázsló és varázslat példája Jadis, mind egykori királynőként, mind a Fehér Boszorkányként, valamint a Riliant és a koboldokat elvarázsoló másik boszorkány.

Az angliai szereplők is mindig varázslat segítségével érkeznek Narniába. Varázsgyűrűvel, az egykori varázsalma magjából kinőtt almafából készült szekrényen át, a varázskürt hangjára, elvarázsolt festményen keresztül, egy kapun át.

Az első könyvben látunk még varázslatos almát, amely halhatatlanságot ad. Ezt kell elhoznia Digorynak. Megtudjuk, hogy a királynő valóban megkapja ezt a jutalmat, ám olykor ez mégsem áldás. Az almánál és a királynőnél is kiderül, a mi világunkban sokkal kevesebb ereje van a varázslatnak. Az alma csupán meggyógyítja Digory édesanyját, nem ad örök életet.

A második könyvben Peter, Lucy és Susan is varázstárgyakat kap: kardot, pajzsot, íjat, kürtöt, amelynek hangjára segítség érkezik, üvegcsét, amelyben gyógyír van.

Összeségében Narnia földje tele van varázslattal, amit naphosszig lehetne sorolni, itt azonban már csupán egyetlen dologra szeretnék kitérni. A varázslat nemcsak jót ad, de kísértést vagy függőséget is okozhat. Ennek legjellemzőbb példája Edmund és a törökcsemege esete, vagy A Hajnalvándor útjának több eleme: a sárkány kincse, a tó vize, ami mindent arannyá változtat.

segítők

Mint már mondtam, az angliai jövevények is rendszerint Narnia megsegítésére érkeznek. Mind ők, mind más szereplők kapnak segítőket útjaik során. Ilyen lesz az első könyvben a gazda lova, aki szárnyas lóként segít nekik eljutni a kertbe az almáért. A második könyvben a hódok. A negyedikben a beszélő állatok, az erdőszellemek. Az ötödikben Lord Bern, Ramandu. Az ezüsttrónban Borongány, a mocsári flanga. Ő egy mókás figura, aki alapvetően pesszimista, mindig a legrosszabbra készül fel. Amikor Jill leesik egy árokba, azonnal megkérdi: „Ugye mindkét lábad eltörted?” Egyébiránt minden könyvben találunk tréfás jelenetet vagy mókás szereplőt.

A legfőbb segítő és útmutató, aki minden történetben feltűnik: Aslan, az oroszlán. Ő teremtette Narniát, az ő szavára pusztul el. „a nagy Tengerentúli Uralkodó fia, ő mindig a tenger [azaz kelet – megjegyzés tőlem] felől érkezik.”

Már ebből sem nehéz kitalálni Aslan Istent/Jézust testesíti meg Narniában. Látjuk a teremtés és az apokalipszis gyönyörű leírását, az utolsó könyvben a végítéletet, amikor a világ lakói Aslan elé járulnak, ezután pedig vagy eltűnnek a semmiben vagy az új világ lakosaiként élnek tovább. Aslan a második könyvben feláldozza magát az áruló Edmund helyett, majd feltámad. A Kőasztalhoz, ahol megalázzák, megkínozzák és kivégzik (a Fehér Boszorkány és hívei), Lucy és Susan kísérik el, legalábbis egy darabon. Ők azok, akik megsiratják és először találkoznak vele, miután feltámadt. Ekkor reped ketté a Kőasztal, ami azt az ősi varázslatot képviseli, ami alapján a Fehér Boszorkány magának követelte Edmund életét és vérét.

Lezárásul figyelmetekbe ajánlom az író egy másik művét, a Kozmikus trilógiát. Ez már nem gyermekeknek szól, felnőttesebb, komolyabb hangvételű, ám a Narnia Krónikáihoz hasonlóan lenyűgöző.

Főhősünk, Ransom az első kötetben áldozatul esik két igen kétes erkölcsű tudósnak, akik magukkal hurcolják egy másik bolygóra, ahol áldozati ajándéknak szánják az ottani lakosoknak, feltételezve, hogy azok e célból kérték, hozzák el nekik egy fajtársukat. Ransom elmenekül, megismerkedik a környezettel és a lakossággal, míg végül eljut oda, ahova eredetileg is vinni akarták a bolygó szelleme elé. A csendes bolygó témája az emberi előítélet, kapzsiság és egyéb mentalitás, de azt is megtudjuk, mit gondolnak a többi bolygó őrzői, az űr lakosai (eldilek) a mi Földünkről. Mondjuk úgy, nem sok jót. A Marsról (ott voltak) aztán hazajutnak.

A második kötetben (Perelandra) egy fiatal világgal ismerkedünk meg (ez a Vénusz), ahol Ransom feladata lesz, hogy megóvja a világ első királynőjét az odaérkező földi, gonosz eldil (egyfajta szellem) kísértésétől.

Az első két könyv meglepő, szép világai után a harmadik könyvet (A rettentő erő) olvasva könnyen érezhetjük, hogy minket is ledobtak a mennyekből (így hívják az űrt). Ugyanis itt sötét, ármánykodással teli történet következik, ahol Ransom a többi bolygóőrző segítségével megmenti a Földet attól, hogy elnyelje a saját, rég gonosszá vált eldilje, aki nem mellesleg az embereket is felhasználja, manipulálja.

C.S. Lewis, Narnia Krónikái, M&C Kft., h.n.,é.n. (azaz hely és év nélkül, ez a kiadás egyben közli mind a hét könyvet) – az idézetek e kiadásból származnak

C.S. Lewis, A csendes bolygó, Kozmikus trilógia 1., Harmat, Bp., 2006.

C.S. Lewis, Perelandra, Kozmikus trilógia 2., Harmat, Bp., 2006.

C.S. Lewis, A rettentő erő, Kozmikus trilógia 3., Harmat, Bp., 2007.