Ezt a könyvet eredetileg úgy vettem meg, hogy annyira jó lesz, hogy elszórakoztasson. Vagyis nem voltak nagy elvárásaim, mégis kellemeset csalódtam. Persze nem egy szépirodalmi darabról van szó és még csak nem is igazán szép történet, bár ezen nincs mit csodálkozni, nem is ez a célja.

Két dolog volt, ami nagyon megfogott benne. Az egyik az elbeszélés mikéntje. Bár nagyjából lineárisan haladunk előre, de közben minden fejezettel egy másik szereplőt ismerünk meg és az ő szemszögéből látjuk a többieket és az eseményeket. A másik maga a történet volt. A címben azt mondtam, igaz történet, ám ezt nem abban az értelemben használtam, hogy ilyen formában ez valóban megtörtént volna, inkább arra akartam utalni, hogy nagyon reális, ilyen események sora esik meg napjainkban. Abban az értelemben is valóságos, hogy élethűen mutatja be, hogyan fanatizálható, manipulálható egy ember, akár arra is, hogy százakat, ezreket öljön meg önmagával együtt.

Lássuk, miről van szó!

Az első, akivel találkozunk Lucie, a magánnyomozó. Harmincas, mogorva, unott nő, akinek az a munkája, hogy kamaszokat figyeljen meg. Már itt megállnék és megemlíteném, a regény egészére jellemző, hogy tükröt állít a társadalom elé. Ezek után talán majd senki sem csodálkozik azon, miért is olyan karakterekkel és esetekkel van tele, amik a legkevésbé sem hízelgőek vagy szívderítőek. Szeretnék továbbá figyelmeztetni mindenkit, az itt leírtak nem azt jelentik, hogy mindenki ilyen és akkor most aztán lehet gyűlölködni. (Aki nem inge, természetesen hagyja ott, ahol van.)

Lucie éppen Valentine Galtant figyelte meg, de aztán a metrónál elveszíti és eltűnik. Ezután az lesz a feladata, hogy megtalálja a tizenéves lányt és hazavigye. Mivel neki még nem volt ilyesmivel dolga, segítséget kér egy fura nőszemélytől, akit Hiénának hívnak. Róla majd későbbiekben lesz szó.

Innentől kezdve hol az ő nyomozását és gondolatait követjük, hol átváltunk egy-egy másik szereplőre, akik információkkal szolgálnak a nyomozáshoz és/vagy ahhoz, hogy megismerhessük Valentine életkörülményeit.

Franҫois, az apa

Regényíró, pénzes pasas. Pénze a családjától, illetve részvényeiből van. Az írásban nem kiemelkedő, pláne nem ismert, ezért ő maga ír Wikipédia szócikket magáról, illetve néhány kritikát a műveiről az internetre. Magyarán előadja a nagy művészt. Ezzel egyetemben igazi nő faló. Annak ellenére, hogy van egy második felesége, valamint az első felesége mély nyomot hagyott benne. Olyannyira, hogy a regényeiben folyamatosan őt írja meg csak azért, hogy szapulhassa. (Ugyanis ő hagyta el.) A lánya nem túlzottan érdekli, mert a gyerek az olyan női dolog, a gyereknevelés nőknek való, ő mégis mit kezdene vele? Így Valentine-t végül is egyéves korától az anyja gondjaira bízza, aki igazi kibírhatatlan vén szipirtyó, és akinek a fia nem is akar ellentmondani. Természetesen valójában egyiküknek sincs halvány fogalma sem a lány életéről, érzéseiről, úgy egyáltalán bármiről.

Claire, a mostoha

Kölcsönösen ki nem állhatják egymást Valentine-nal. Nem akar vele foglalkozni, hiszen nem az a tökéletes kisasszony, mint két saját lánya, akikkel viszont kérkedhet, akiket felmutathat saját sikereként. Első férjével úgy hitte, valami különleges van köztük. Amíg együtt voltak, játszhatta a tökéletes életet élő nő szerepét, aztán a férfi elhagyta. Két nagyon fontos momentumot leírok még, ami minden másnál jobban jellemzi. Mindig olyanokkal barátkozik, akik nála rosszabb helyzetben van, akikkel szemben érezheti és megőrizheti felsőbbrendűségét. Amikor először találkozik Valentine apjával undorodik tőle, nem találja megfelelő partinak. Ez a véleménye rögvest megváltozik, amint az interneten talál róla információkat és úgy véli, nem akármilyen férfival hozta össze az élet.

Yacine, az unokatestvér

Anyai ágon. Épp azért kerül a képbe, mert kiderül, Valentine szerette volna megtalálni szülőanyját. Ehhez az első lépcsőt az anya rokonai jelentették. Tudni kell, az anya és családja arab származású. Yacine egy meglehetősen durva személyiség, aki nagyjából mindenkit utál és megvet. Vele kapcsolatban három dolgot érdemes megemlíteni. Az első kettő az etnikumával és a francia kultúrával kapcsolatos. Egyszer a bátyjuk lógott az iskolából, ezért behívták az anyjukat, aki aztán amikor hazajött, jól megverte a fiát, amiért el kellett viselnie, hogy sértegessék. A többieknek megmondja, ha még egyszer ez megtörténik, megöl mindenkit a családban, aztán magával is végez. A második ilyen Yacine véleménye egyik rokonukról, aki egyetemre járt és átvette a francia kultúrát. Mélységes megvetéssel viseltetett iránta.

A harmadik a lányokról alkotott véleménye, akiket szimplán kis kurváknak tekint, akik bárkivel lefekszenek és erre büszkék. Ugyanekkor ő is rengeteg lánnyal bújik ágyba, bár azzal menti fel magát, hogy ő megválogatja kivel. Nem mellesleg Valentine-nal is összeszűri a levet, azonban végül ott hagyja, mert köztük valami más kezd alakulni és ezt ő nem akarja.

Vanessa, az anya

Valentine és később a nyomozó páros is eljut Barcelonába, ahol a szülőanya jelenleg él.

Vanessa számára nagyon fontos a pénz. El akarja felejteni, honnan jött és ez nem csak az anyagiakra vonatkozik, hanem származására is. Ezt jól mutatja az, hogy azért szereti a spanyol környezetet, mert egyrészt nem lóg ki, másrészt mert ott franciának tekintik. Bár nem utasítja el a szeretetet, jobbnak tartja, ha az ember szeretve van. A férfiaktól ezt akarja meg az sem jön rosszul,ha pénze is van.

Valentine-t és férjét egy másik férfi és a drog miatt hagyta el. Az anyósra fogja, hogy nem lehetett kapcsolata a gyerekkel, ami valahol igaz. Az asszony ugyanis felajánl neki egy lakást, ha eltűnik a kislány életéből és a nő belemegy.

Hogy valójában mennyire nem érdekli Valentine, az abból is kiderül, amikor nem akarja aktuális férje előtt felvállalni létezését. Ezért amikor lánya eltűnik, elhozza a szállodai szobájából a maradék holmiját és bedobja egy kukába, a rendőrséget sem értesíti. Mindezt azért, mert nem akar még véget vetni ennek a kapcsolatának.

Hiéna, a társ

Ő kilóg a sorból, hiszen a többi névvel szereplő fejezet azokról szól, akik Valentine-nal kapcsolatban állnak, hatnak rá. Majd a végén ő is próbál rá hatni, eredmény nélkül, hisz addigra már a többiek megtették a hatásukat.

Hiéna egy furcsa figura. A középiskolában megölte a barátnője erőszakos apját, aki verte a családját. Nem szándékosan, de megölte. Az esetre, illetve bűnösségére nem derült fény. Hogy ne ezen kelljen gondolkodnia, megváltozik, sokat tanul. Azonban az iskola után unalmasnak találja, hogy minden olyan könnyen megy. Eleinte egy postahivatalba dolgozik, aztán vált. Pénzbehajtó lesz és valamiféle információgyűjtő, köszönhetően a gyilkosság után szerzett képességének, amivel bárkiről tudja, hogy hazudik, hogy mit rejteget. Ezért is lát át elsőre Elisabeth nővéren. Pontosan tudja, mibe keveri Valentine-t, ennek ellenére nem szól senkinek, csak a kislányt próbálja meg lebeszélni.

Elisabeth, az apáca

Valójában egy katolikus terroristacsoport tagja, aki azt a feladatot kapta, hogy  keressen egy fiatalt, aki képes a legnagyobb áldozatra is. Ezután találkozik Valentine-nal, aki jó alanynak tűnt. Bár vannak kétségei vele kapcsolatban, mégis rábízza a feladatot, mert „az összes megkívánt tulajdonság megvolt benne: rossz kapcsolat a külvilággal, bizonytalan lelki egyensúly, nagy igény a figyelemre… ” A látszólagos szeretetével könnyen manipulálja és felkészíti, még tablettát is ad neki, amivel könnyebb lesz végrehajtani a feladatát.

Valentine

A kamaszlány, akivel a családja nemigen foglalkozik, nem tudnak róla semmit. Magányos, keresi a helyét. Elsőre egy tipikus, kissé problémás lány, aki olykor drogozik, van néhány szexuális kapcsolata. Valójában ez a „menő lány” már régóta csak szerep az életében. Megtudjuk, hogy a családjában azért nem bízik, mert a nagyapa ráhagyta hatalmas vagyonát és figyelmeztette, hogy ne bízzon bennük, mert csak a pénzre vágynak. Arról is beszámol, hogy kapcsolatba kerül szélsőbalos fiatalokkal, akikkel egész jól érzi magát, akárcsak unokatestvérével. Azonban végeredményben bárhova is fordul, sehol sem lel igazi otthonra, előbb-utóbb mindenhol csalódik, mindenhonnan mennie kell. Láthattuk az eddigiekből, mi vezetett el Elisabeth nővérhez, mi vezetett el odáig, hogy neki engedelmeskedve, az egész világot elítélve eljátssza a megtért lány szerepét, csak azért, hogy Párizsban behelyezzen magába egy bombát és felrobbantson egy épületet benne az apjával, sőt négyszáz méteres körzetben is elpusztítson mindent.

A tények ellenére a média és a hatóságok úgy állítják be a dolgot, mintha az csak egy elmebeteg kamasz szomorú tette lenne.

Még néhány gondolat, amit érdemes lehet továbbgondolni, megfontolni etc.

Kié itt valójában a felelősség? A szülőké, a tágabb környezeté, az apácáé vagy a lányé? Esetleg Hiénáé? Azt hiszem, mindannyiuké.

Engem egyébként nagyon zavar, hogy Hiéna tudta, miről van szó és mégis annyiban hagyja, de miért? Szép dolog egy ember szabadságát tiszteletben tartani, de nem akkor, amikor más embereket akar elpusztítani. Miért nem szólt a hatóságoknak? Miért nem mond semmit a szülőknek?

Miért jó az, ha a sajtóban letagadják, hogy ez a gazdag, fiatal, francia állampolgár valójában egy terroristacsoport megbízásából cselekedett? Mert akkor nem lehet a külföldiekre, bevándorlókra fogni az ilyesmit? Mert kiderül, bárhol, bármilyen nemzethez tartozót lehet fanatizálni?

Nagyon fontos, hogy nemcsak egy kamasz, de minden hasonló helyzetben lévő ember alkalmas lehet ilyesmire. A bizonytalan helyzetben lévő emberek, akik nem lelnek kiutat, akik felelőssé akarnak valakit tenni, amiért ilyen az életük, akik nem lelnek máshol közösséget és sok hasonló tulajdonság, jellemző megkönnyíti, előkészít(het)i az utat afelé, hogy egy-egy ilyen csoportban otthonra és pozitív dolgokra találva teljesen irányíthatóvá váljanak és bármit megtegyenek.

Yacine és édesanyja története egy nagyon jelentős rész szerintem. Nem igazán Valentine szempontjából. Egy, az elterjedt sztereotípiákban és tévhitekben gondolkodó számára ők egyfajta önigazolás. Ugye mondtam, hogy ezek nem tudnak és akarnak alkalmazkodni? Körülbelül valami ilyesmi. Biztos mindenki találkozott már ezzel. Valóban vannak Yacine véleményét osztó kisebbségiek vagy bevándorlók leszármazottai. Ezt felesleges tagadni, de nem is szabad általános érvényűnek tekinteni.

Két dolgot még szeretnék itt megemlíteni. Az egyik annak a kérdése, hogy vajon tényleg sértegették az édesanyát? Ez is előfordulhat, valljuk be, hogy még mindig rengeteg problémát okoz a rasszizmus, a sztereotípiák. Ugyanakkor elmondható, hogy ennek ellenére az asszony (bár elég durván) együttműködésre „tanítja” a gyerekeit.

A másik: a leszármazottak. Aki egy kicsit is mélyebben foglalkozik ezzel, tudja, hogy sokszor már második, harmadik generációs bevándorlók követnek el merényleteket. Akik már megtapasztalják az adott társadalom, ország és kultúra negatívumait (le kell szögezni, ezek mindenütt vannak, nincs tökéletes társadalom, ország stb.) és már nem tudják, mi volt ott valójában, ahonnan érkeztek. Ez nagyon fontos dolog, amin úgy hiszem, segíteni is lehetne.

Virginie Despentes: Apokalipszis bébi, Libri Kiadó, Bp., 2012.