Játék az élet
No game no life
Rövid, rendkívül szórakoztató és izgalmas anime. Ezért is sajnálom, hogy befejezetlen maradt. Legnagyobb bánatomra több mint valószínű nem is kap folytatást. Bár elég zavaros, valamilyen jogi probléma áll állítólag a háttérben. A karakter dizájn elvileg nem az alkotóé, hanem más valakitől lopta. Hogy ebből mennyi igaz, én nem tudom, a lényeg, hogy valószínűtlen a folytatás. (Mondhatom jól elszúrtak egy egyébként fantasztikus művet.)
Na de lássuk, miből élünk, ha csonkán is! Főszereplőink, Sora és Shiro, életét a játék tölti ki. A tizennyolc éves fiú és tizenegy éves húga NEET (Not in Education, Employment, or Training), nem tanulnak és nem dolgoznak, csak játszanak és nyernek, bármiről is legyen szó. Mindketten zsenik, együtt pedig legyőzhetetlen párost alkotnak.
Egyik nap kihívja őket valaki egy sakkjátszmára, amit természetesen megnyernek. Ezután viszont egy másik világban találják magukat, ahol minden játék. Játékok döntenek el minden konfliktust. Sora és Shiro egy játék megnyerésével lesznek az emberek országának királyai, így szereznek szövetségeket és újabb területeket. Céljuk, hogy legyőzzék az összes népet, ezzel elnyerjék a jogot, hogy kihívják a világ istenét egy játszmára.
Habár sok vicces és érdekfeszítő jelenetet kapunk, felébe-harmadába marad a dolog, mint azt már írtam. Ennek ellenére az, amit kapunk nem okoz csalódást.
Mindamellett, amivel eddig méltattam az animét, el is gondolkodtatott.
Elsőként ott van a világfelépítésének érdekessége. Nem háborúzhatnak, minden konfliktust játékkal, lefektetett szabályok alapján kell eldönteniük. Képzeljük el, milyen lenne a világ, ha itt is ezt a gyakorlatot követnénk? Valóban hasznos, hatékony és jó megoldás egy konfliktust játékkal megoldani? Egyrészről abból a szempontból jó, hogy nem ölünk és pusztítunk. Másrészről a játék is győztes-vesztes eredménnyel végződik. Ráadásul hiába van néhány alapszabály, még mindig könnyedén található sok-sok kiskapu, amivel egyenlőtlen küzdelmet, egyértelmű győzelmet érhetünk el.
Az egyik ilyen kiskapu – ha úgy tetszik – a fajok közti különbségek. A szabály szerint a kihívott fél dönthet arról, mit játszanak. A választás nyilván valami olyasmire esik, ami az ellenfél számára nehezebb. Azért ezt eldönteni nem is olyan könnyű, ugyanis a legtöbb faj erős, különleges képességekkel rendelkezik.
Itt jön el a második dolog, ami igen érdekes. Ebben a világban az emberek abszolút kisebbségben vannak. Sem népesség, sem terület, sem képességek, sem politikai erő tekintetében nem érhetnek fel a többi néphez, akik velük ellentétben erősek, tele mágikus képességekkel, jelentős területekkel és befolyással. Ezért is lepi meg őket Sora és Shiro képessége és sikere.
Ez a világ felosztás azért tetszett nekem különösen, mert bemutatja azt, milyen is az, ha az ember nem a teremtés koronája, ha nem egyeduralkodó egy bolygón, sőt az egyik leggyengébb faj. (Talán néhányan visszavennének az arcukból.) És nem is olyan lehetetlen. Még az is lehet, hogy mi csupán jelentéktelen porszemek vagyunk, olyan más fajok szemében, akiket mi itt keresünk, és lehet csak nem érdeklődnek irántunk, mert semmire se tartanak. Éppúgy, ahogy egyes emberek szeretnek másokra tekinteni. Nagyra vagyunk magunkkal, eltapossuk egymást és a többi élőlényt, közben pedig lehet, nem vagyunk többek kozmikus rabszolgáknál, bohócoknál, légypiszoknál.
Az utolsó gondolat már kevésbé kapcsolódik szorosan az animéhez. Mennyire jelenik meg életünkben a játék? Szükséges vagy sem? Nyilván ez személyiségfüggő dolog, azonban egész biztos, hogy nem árt, ha nem csupán gyermekkorunkban kap helyet a játék, játékosság. Persze a ló másik oldalán is fájdalmas a landolás, szóval azért gondoljuk meg, mikor van helye a játéknak és mikor nem.
Ui.: Játék az élet – mondta a játéktesztelő :P
No game no life, 2014, alkotók: Yuu Kamiya (light novel), Mashiro Hiiragi (manga)