Ez a borzasztó hosszú cím egy érdekes animét takar, ami bár krimi, nagyobb hangsúlyt kap a lélektan és kevesebb a bonyodalom, kevésbé csavaros a bűntény és annak feltárása. Ennek oka az is, hogy itt mindössze 23 perces részekről beszélünk. Másrészt ez a 12 rész, maga az első évad még csak amolyan felvezető, és – remélhetőleg – a következő évadban már kibontakozik a főkonfliktus.

Főszereplő párosunk a komoly középiskolás Shoutaro és a különc huszonéves Sakurako. Ők a nyomozók, egy furcsa Sherlock és Watson verzió, ha úgy tetszik.

Shoutaro nem egy tipikus Watson, például semmilyen tudással nem járul hozzá a munkához, nyilván hisz még csak középiskolás. Az ő szerepe inkább a közvetítőé. Átlagemberként egyrészt képvisel minket nézőket, továbbá ő az, aki kontrollálja Sakurakót, tolmácsol közte és a többiek közt.

Sakurako ugyanis egy meglehetősen különc személyiség. Akárcsak a dr. Csont főszereplőjét, őt is csak a csontok érdeklik, az emberek pedig a legkevésbé sem. Olykor arrogáns, nem szeret részt venni semmilyen megszokott kommunikációs-szociális helyzetben. Ennek ellenére nem tipikus bunkó vagy antiszociális, van érzelmi intelligenciája, ismeri a szociális szabályokat és hasonlók, csak nem vonatkoztatja magára őket, ha nincs értelme vagy nem szükséges. Hatalmas tudással és rendkívül éles megfigyelőképességgel rendelkezik.

Ezt a furcsa duót követjük nyomon a részekben, ahol apránként kezd kibontakozni egy nagyobb kép. Kirajzolódik a japán Moriarty, Hanabusa körvonala, aki nagy valószínűséggel a továbbiakban legveszélyesebb ellenségük lesz.

Ehhez a bizonyos Hanabusához vezető szálak közt a legjellemzőbb és legbizarrabb trófeagyűjtése. Nem a cselekedet szokatlan, vannak ilyen gyilkosok, hanem a trófea. Minden áldozatnál hiányzik a pillangócsont. Ez nem a hivatalos neve, csupán Sakurako nevezi így, alakja miatt.

„Az ékcsont (Os sphenoidale) repülő denevérre vagy rovarra emlékeztető csont, amely a koponyaalap központi részét képezi; innen ered a neve is (közbeékelt). Az agykoponya részét alkotja és elülső felszínei és lefelé irányuló nyúlványai révén az arckoponyának is alkotórésze.”[1]

Önmagában ez az évad valóban egy csöppet gyöngécske, így kíváncsian várom a folytatást. Azt hiszem, jó kis történet lesz belőle. Engem ugyan eddig is lekötött, de a végére érezni lehet, hogy ez még csak az eleje volt. (Ezt most jól meg azt mondtam. :D) A részek során növekszik a feszültség, a lényeget viszont még nem láttuk, az majd most jön (reméljük). Erről tanúskodik egy Sakurakótól többször is hallott mondat:

„Ha szakadékba nézel, a szakadék is visszanéz beléd.” (Nietzsche) Ez az animében nem egészen így hangzik. Nagyjából valami olyasmi, hogy ha sokáig bámulsz a szakadékba, akkor visszanéz. Ha ezt a kis mottót vesszük alapul, akkor azt mondhatjuk, eddig mi néztünk a szakadékba és most fog fordulni a kocka.

És ha már szakadék, várható még egy érdekes szál a történetben, amit eddig csak pedzegettek. Sakurako öccse, akivel történt valami, akinek a neve hasonlít(ott) mostani társáéra. Talán éppen ezért hívja Shoutarót sokáig csak shounennek, azaz fiúnak.

Többet nem nagyon árulnék el az animéről. Ha szereted a krimit, vagy egy kis izgalmas kikapcsolódásra vágysz, nézd meg!

Akár hiszitek, akár nem, az anime kapcsán felmerült bennem egy szorosan talán nem idetartozó kérdés, pontosabban Sakurako karaktere ihlette, ha lehet így fogalmazni. Azért jó néhányszor találkozunk hozzá hasonló nem mindennapi alakokkal filmekben, sorozatokban. Ilyenkor általában mindenki csodálja őket, még a különbözőségüket, társadalmi szabálysértéseiket is megbocsájtják. És mi történik, amikor a valóságban van ott előtted egy hasonló ember? Hogy viszonyul hozzájuk sokszor környezetük? Elutasítóan, megvetően, irigyen, csúnyán. (Természetesen tisztelet a kivételnek, de remélem ezt mondanom se kell.) Vajon miért? Miért ez a különbség? Nem fogom megválaszolni a kérdést, egyszerűen nem tudom. Ötletem van, csak hát azzal meg úgy vagyok, hogy érthetetlen ostobaság, mint elég sok minden más esetében. Vajon az ember valóban csak „a négy fal között” lehet önmaga? Tán a társadalom belehalna, ha nem csupán egyfajta sémája lenne? És a fikció valóban annyira más, mint a valóság? Nem lehet, hogy az úgy nevezett valóság sem több, mint kollektív fikció?

De már túlságosan messzire merészkedtünk, itt le is zárom a kis írásomat.

Sakurako-san no Ashimoto ni wa Shitai ga Umatteiru, 2015, alkotók: Shiori Ōta (mystery novel írója), Tetsuo (illusztráció)

[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89kcsont