Tél úrfi apró teremtményei. Törékenyek és szépségesek, mint minden élet.

Szorgosan készülődnek a nagy eseményre. Csendben alkotnak. A pici, gyönyörű, egyedi kristályaikkal feldíszítik Tél úrfi menyasszonyát, aki mély álomba merülve várja szerelme hívását.

A fiatal úr a zongorához ül és gyengéd, lassú dallamba kezd. Tündérei hegedűvel kísérik. A hangok megrezzentik az alvó hölgy pilláit. Eljött a pillanat. Tél úrfi feláll a zongorától, de a zene nem szakad meg, helyét máris átveszi egy készenlétben álló tündér és folytatja a dalt. Társai hegedűi most hangosabban szólnak. A felfelé ívelő hangok spiráljának ütemében a menyasszony felébred és felemelkedik fekhelyéről.

Ahogy lába a talajhoz ér, a dob mögött ülő tündér rövid, erőteljes szólójával ünnepélyes csendet varázsol. A pillanatnyi némaság után új hangok csendülnek fel. A hölgy szerelme felé táncol, hajáról, ruhájáról szállingózni kezdenek az apró pelyhek. Meg-megcsillannak a fényben, aztán megpihennek. Éppúgy akár a hegedűk. A menyasszony párja elé ér, felé nyújtja kezét. A tündér ujjai lassan lépegetnek a zongorán, légies léptek. Tél úrfi is kinyújtja kezét. Tenyereik, majd ujjaik egymáshoz simulnak, mire dobszó dübörög fel, de máris elhal. A zongora folytatja, míg ők ketten üdvözlik egymást.

Aztán hirtelen egyszerre kezd játszani minden tündér. Igyekszenek túl tenni egymáson, s akinek nincs hangszere, az énekével dicsekszik. Szenvedélyes daluk, éppoly heves, akárcsak teremtőik tánca, akik csupán ilyen ritka alkalmakkor egyesülhetnek ahhoz a bizonyos két csillaghoz hasonlóan. Szenvedélyük forró, ám fenséges is. Táncuk közben hókristályok záporoznak a földre. Halotti lepel a világra, mely alatt megtisztulhat az új életre.

Majd a hangszerek elnémulnak, amikor úrnőjük megszédül. Tél úrfi elkapja, magához húzza, csókot lehel ajkára. Ölbe veszi és az ágyhoz sétál vele. Zongora kíséri lépteit. Végül ő is elhallgat a bánat súlya alatt.