„Mostan színes tintákról álmodom.”[1]

Az emberiség mérhetetlenül ostoba. Kis millió dolog támasztja alá ezt, de nem írok listát, akinek kedve szottyan, tegye. Tudom, most próbálod kitalálni, vajon mi lesz ebből? Hogy jönnek ide a színek? Egyszerűen szólva hiányolom őket. Hogy hogy? Persze, színes a tévé, az ezerféle egyéb elektromos kütyü, a dekoráció, a reklámok, meg minden lószar. Csak épp maguk az emberek nem. Jaj, ne is mondd, szép színes ruháid vannak, de marhára nem erről van szó.

Szürkék a hétköznapok, szürke a város (és más sincs), szürke az élet. A döntések, a világnézet, a személyiséged meg fekete-fehér. Hazug, unalmas, hülye dolog ez.

De miért? (Kuss!)

Egyik sem szín. A szürke közöny, unalom, bénultság. A fekete és a fehér két véglet, a két szélső pont, a semmi és a minden, vagy fordítva, attól függ melyik színrendszerben gondolkodunk. A semmi üres, a minden túlzsúfolt s így semmivé lesz.

Nem nagyon érted, mi? Kikéred magadnak, hogy te nem ilyen vagy. Hmmm, hát legyen, nekem nyolc. Elfogadom, van színed, ehhez ragaszkodsz, nem akarsz mást, szíved joga. A bibi ott kezdődik, hogy akár tudatosan, akár tudattalanul ugyanezt a színt akarod mindenki és minden másra ráfesteni. Követeled, hogy minden olyan legyen, ha nem, rögvest életbe lép a fekete-fehér játék, ahol a többi lesz a fekete. Ezzel az a baj, hogy ha kicsit gondolkodnál, ráébrednél talán, hogy ez megint a semmibe vezet.

De miért? (Pofa be!)

Ha minden egyszínű, akkor valójában nincs semmi, elvesznek a körvonalak, a formák, a tartalmak, egyetlen massza lesz az egész.

Aztán ott van a kétszínű kifejezés, amit rühellek. Megint csak valami orbitális nagy baromságot tükröz. Valami mánia ez, hogy az egység azt jelenti, ugyanolyan dolgok halmaza. Rohadtul nem. Az ember hozzáállása, viselkedése, gondolatai változ(hat)nak, nemcsak rossz (legalábbis annak tartott) okból. Lehet, hogy ő változott, talán más a helyzet, a résztvevők, egyéb változók. És különben is, melyik ember az, aki mindig ugyanolyan? Miért baj, ha valaki nem egyetlen árnyalat, ha valaki változatos? (Nyilván ennek is van egy bizonyos mértéke, határ, ahonnan már nem túl jó, ami már sok, de akkor is… És nyilván van rossz kétszínűség is.)

A nevemnek megfelelően kék vagyok, sokféle, hidegebb-melegebb, lágyabb-erősebb, világosabb-sötétebb. Ugyanakkor van bennem némi vörös is. I kisasszony a világosabb és élénkebb színekhez tartozik, talán a narancssárga illik rá leginkább. Cseresznye sötétebb, visszafogottabb, nehéz rá egyetlen színt mondani, esetleg valamilyen sötét, lágy lila árnyalat. Közös bennünk, hogy csodáljuk a színeket, a sokféleséget, szeretnénk minél több árnyalatot átélni, ha meg nem is tartjuk végleg. Nem szeretjük a feketét, azt a feketét, amikor nem vagyunk jól s ez a rosszindulatú, félelmetes, bénító árnyék ránk borul. Van más fekete, amit szeretünk.

Régen I kisasszony minden áron fehér akart lenni és fehérré varázsolni a világot is, de hát gyerek volt és ezt azóta kinőtte. Ezt csak azért mondom, hogy te is megváltozhatsz, nem muszáj színtelennek lenned és hidd el, attól is csak boldogabb leszel, ha megismersz más színeket és nem ellenségnek tekinted őket. Egy színes, árnyalatokban gazdag világ sokkal élvezetesebb. Ide nekünk azokat a színes tintákat!

[1] Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom.