Ezzel a könyvvel sokan találkozhattatok, hiszen nagy népszerűségnek örvend. Megvallom, nekem is a kedvenceim között van, ami ritkaság, mert ugyan kíváncsiságból sok hasonló, széles körben ismert könyvet elolvastam, de az esetek túl nyomó részében nem nyerik el igazán a tetszésemet, amolyan egyszer jó volt elolvasni érzés a legtöbb, amit kicsiholnak belőlem.

A viskó főszereplője Mackenzie Allan Philips, azaz Mack, egy középkorú férfi, akinek életét megüli a "Nagy Szomorúság", mióta kislánya egy kempingezés alkalmával eltűnt és valószínűleg egy sorozatgyilkos áldozata lett. A férfi egy nap érdekes levelet kap, amelyben Papa, vagyis Isten (a felesége hívja mindig Papának) meginvitálja a viskóba, ahol annak idején megtalálták lánya véres ruháit. Őrültség vagy sem, Mack felkerekedik és ebben a viskóban tölti a hétvégét Istennel, akivel egyébként nincs igazán kibékülve, nem csupán lánya halála, de az iszákos, Bibliamagoló apja miatt is.

Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, a férfi drasztikus változásokon megy keresztül e napokban.

Nehéz lenne elősorolni mindent, amit e könyv felvet, ha mindenről írni akarnék, az lehet, olyan hosszú lenne, mint leásni a Föld közepéig. Különben is írtak már róla külön könyvet.

Mégis mi az, ami miatt e könyv ilyen népszerű, ami miatt újra és újra elő is vesszük akár? Röviden: felszabadító élmény. Ez a történet magva, felszabadulás különböző dolgok alól. Ez az érzés pedig csak még erősebb és meghatározóbb lesz azáltal, hogy mielőtt szabaddá válnánk, fellélegeznénk, az író bedob minket egy fullasztó mocsárba, mely elnyeléssel fenyeget.

• Felszabadulás a "Nagy Szomorúság" alól

Az egész könyv ezt a folyamatot mutatja be, ahogy a vesztésegektől megtört Mack új életre kel. Feldolgozza és teljesen megéli a gyászt, a haragot, amit Isten és az elkövető iránt érez, a bűntudatot amiatt, hogy megmérgezte apja alkoholját, amikor megszökött, a veszteséget, amit az apa hiánya jelentett, a fájdalmat, amit apja okozott.

Egy ilyen folyamat nyilván nem egy hétvége alatt megy végbe, mégis a könyv szépen végigvezet minket a különböző stációkon. Továbbá – ahogy a későbbiekben majd láthatjuk – bemutatja, hogy a trauma hatására, majd annak feldolgozása során megváltozik a globális világnézetünk. Előbbi esetben az élményt nem tudjuk beilleszteni eddigi világnézetünkbe, utóbbinál pedig létszükséglet e változás máskülönben képtelenek leszünk a feldolgozásra.

Elgondolkodtató ez a dialógus, ez az egymásra hatás, ahogy a világ, az események átalakítják azt, amit mi gondolunk róla, ezáltal számunkra önmagát változtatja meg a világ. Ez megmutatja, mennyire törékeny, sokféle, változó lehet az elvben állandónak vélt valóság attól függően ki, mikor és milyen élményekkel a háta mögött szemléli.

• Felszabadulás a sztereotípiák és konvenciók alól

Milyennek képzeled Istent? Mack hamar ráébred, hogy igenis fehérként és férfiként látta maga előtt és döbbenten tapasztalja, hogy helyette egy afro-amerikai asszonyság áll előtte, Jézus arab és „nem túl jóképű”, a Szent Lélek pedig egy ázsiai nő. Persze másként is megjelenhetnének, ám ezt vélik megfelelőnek. Elouisa (azaz Isten) mindenképp, hisz tudja, Mack számára nehéz lenne apafiguraként elfogadnia. Hasonló berögződés, hogy ha több személyről van szó, úgy véljük, van egy főnök. A Szentháromságban azonban kapcsolat van, amiben értelmezhetetlen a hierarchia. Értetlenül is állnak először Mack erre vonatkozó kérdése előtt.

Egyáltalán milyen Isten? Ő lenne a haragtartó, szigorú Atya, aki megpróbáltatásokat küld életünkbe, hogy lássa hogyan vizsgázunk, akit szorgos hajbókolással lehet kiengesztelni? Isten keresztény? Melyik vallást kell követnünk? Sokak számára talán botrányos módon Isten nem a vallás kedvelője, sem bármilyen rendszeré, amelyet irányításra és hamis biztonságérzet fenntartására alkottak meg.

Míg mi mindenkivel szemben elvárásokat fogalmazunk meg, akár tudatosan, akar tudat alatt, hogy ezzel is biztonságot teremtsünk, kontrolláljuk a másik viselkedését és a jövőt, addig Isten semmiféle ilyesmit nem támaszt elénk. A Tízparancsolat nem elvárás, hanem tükör, amelyben megmutatja, hogy független, Istentől és a szeretettől elszakadt lényekként képtelenek vagyunk ezeket betartani. Egy tükörrel nem tudod megtisztítani az arcod, az nem arra való. Éppen ezért teljesítette be és érvénytelenítette Jézus e parancsolatokat, Isten ezáltal megbékélt a teljes világgal. Várakozik ránk, akárcsak mi egy távol lévő szerettünkre, de nem vár el semmit, mert pontosan tudja, mikor érkezünk.

Mitől függ, hogy mit látunk? Két ember számára ugyanaz a tárgy vagy jelenség másként jelenik meg, mást reprezentál. Ez nyilván személyiségünk függvénye, vagy a szemponté, mert ami a földről egy káosznak látszik, az felülről nézve egyfajta rend, mint a kert, amelybe Sarayu (a Szent Szellem) vezeti Macket (és ami valójában a férfit jelképezi). Másként látunk egy dolgot az információk fényében. Ha járókelőként elmész egy építési terület mellett, amely egy lecsupaszított hely, akkor a pusztítást fogod látni. Mert te nem tudod, mi készül ott. A kertész vagy egyéb mérnök viszont tudja, hogy ez csak a folyamat kezdete és ő már látja maga előtt a kész épületet, parkot, kertet.

Végül, de nem utolsó sorban: az értelemkeresés, ami tévútra visz. Valamilyen oknál fogva mindennek kell, hogy legyen valami értelme számunkra, ha nincs, akkor abba rosszabb esetben beleőrülünk. De valóban helyes és pozitív megközelítés mindenben az értelmet keresni? Sokszor hallottam, sokféle embertől, hogy a szenvedésnek ez és ez volt az értelme, hogy majd meglátod, miért történt ez vagy az, hogy megváltozott ennek hatására és jobb lett. Nem vitatom, létezik ilyesmi, és ha nagyon akarunk, mindenbe belemagyarázhatunk valamit, de azt mondani, hogy egy tragédia az előfeltétele annak, hogy valamit megértsünk, megváltozzunk, vagy akármi, amit értelemként megjelölünk, elég nagy ostobaság. Pláne, ne mondjunk ilyesmit annak, aki szenved. Vagy azt, hogy ez a karma, meg Isten csak annyit mér rád, amit még el tudsz viselni.

Mack is felveti, hogy lánya azért halt meg, hogy ő helyrehozhassa Istennel a kapcsolatát. Ezt Elousia tagadja, azt mondja, neki nincs szüksége tragédiára vagy szenvedésre ahhoz, hogy szeressen, kegyelmet adjon vagy bármit elérjen. Ezek nem az ő eszközei, attól, hogy képes a rossz dolgokból is jót kihozni még nem ő a rossz forrása. Egy másik könyvében, az Évában írja a szerző, hogy minden, ami rossz nem Istenből származik, hanem abból, hogy Ádám elfordult tőle, a fénytől és jótól, azóta pedig a saját árnyékát nézi, abban él, ami ebből az árnyékból származik, mert számára már ez a világ.

• Felszabadulás az ítélkezés alól

Az ember egyik legalapvetőbb ösztöne, mentális eszköze az ítélkezés, ami bizonyos pontig a túlélésünk záloga (vagy legalábbis ezt hisszük). Naponta ezernyi ítéletet mondunk és gondolunk.

Mack, amikor Sophiával (Isten bölcsességét testesíti meg) beszél, gondolkodás nélkül elítéli lánya gyilkosát, ami érthető is. Aztán másokat, végül magát Istent. Igencsak jellemző, hogy ha tragédia történik, rögvest elővesszük a jóistent, még akkor is, ha egyébként nem foglalkozunk vele. Miért hagyta ezt? Miért nem segített?

Ám Mack azonnal elhallgat és visszautasítja az ítélkezés jogát, amikor arról kell döntenie, melyik gyereke kerülhet a mennybe és ki kárhozzon el. Képtelen meghozni ezt a döntést, még akkor is, ha egyik gyerkőccel nehezebb, hisz mind tettek valami olyat, ami neki nem tetszett, haragudott már rájuk, de pokolra küldeni egyiket se tudná. Ekkor érti meg, Isten miért szeretne mindenkit megmenteni.

Azonban még ekkor is ott a kérdés, miért nem akadályozta meg Missy elrablását és halálát?

Azt hiszem, nagyon nehéz valóban megértenünk a mi kis törvényekkel, szabályokkal, rendszerekkel korlátozott világunkban, hogy Isten valódi, teljes szabadságot adott az embernek, minden egyes embernek. Isten nem egy lelketlen, jól működő mérnöki csodát teremtett, hanem életet, amelyet szeret. Nem valamiféle diktátor, aki elvárja a népe imádatát, akinek a félelemből fakadó engedelmességre van szüksége.

Ezen felül érdemes végiggondolni, hol kellene Istennek beavatkozni? Kinek, milyen döntését semmisítse meg? Hol nyúljon bele a szabadságba? Ha egy picit elmélyülünk ebben és számba vesszük, hogy a világon van 7 milliárd ember, naponta rengeteg tragédia, akkor beláthatjuk, hogy mindezeket megakadályozni, mindig valahol, valakinek a döntését megnyirbálni, azt jelentené, hogy nincs szabadság.

• Önmagunk felszabadítása

Ha a megbocsátásra gondolunk, főként egy olyan személlyel és eseménnyel kapcsolatban, ami valóban nagy traumát okozott nekünk, akkor először valószínűleg berzenkedünk. Persze jó ez a bevett szöveg, hogy a megbocsátás így meg úgy, de van az a pont, ahol megállunk, és a fejünket rázzuk, nem, ezt már nem. Mack számára is ez lesz a legnagyobb akadály, hisz nem akar békét, felmentést adni a gyilkosnak, nem akar vele kapcsolatot, nem tud, nem haragudni.

Csakhogy – ez a könyv egyik legszebb része – a megbocsátás nem ezeket jelenti. Nem a „ bűnöst” menti fel, hanem minket, az alól a súly alól, amit az ő terhének cipelése jelent. A harag természetes, ahogy az is, hogy nem kell szeretnünk az illetőt, vagy kapcsolatba kerülni vele. Még azt sem jelenti, hogy a gyilkos megúszná a büntetést. Egyrészt, ahogy a Bűn és bűnhődésből is tudjuk, a bűn (vagy az, ami arra késztette) mindig magában hordja már a büntetést, kísértetként jár a bűnös lelkében. Másrészt a könyvben végül (Isten útmutatásának köszönhetően) meglelik a lány holttestét és a nyomok alapján elfogják a gyilkost.

„A megbocsátás nem felejtést jelent, Mack. Azt jelenti, hogy elengedjük a másik ember torkát.”

Az egyik kulcs a mi felszabadulásunkhoz.

Wm. Paul Young, A viskó, Immanuel Alapítvány, 2009.