A szerző második könyvének főhőse, Anthony Spencer –hasonlóan Mackhez[1] – több traumán ment keresztül, ám amíg Mack ennek ellenére igyekezett jó úton maradni, igazi férj, apa és barát lenni, addig Tonyt e veszteségek bedarálták. Fia halála után lányát elhanyagolta. Feleségét újra elvette, amikor az a válásukból túl jól jött ki, hogy aztán újra elválhasson, teljesen tönkretegye, megalázza, és mindezt sikernek könyvelte el. Kapcsolatait kizárólag az üzleti érdekek, életét a siker hajszolása határozza meg. Egyre paranoiásabb, egyre többet fáj a feje, és hogy fájdalmát enyhítse, hogy ne kelljen szembenéznie önmagával, egyre többet iszik.

Aztán egyik reggel rosszul lesz, kizárja magát a lakásából, és amikor elindulna orvoshoz, összeesik és beveri a fejét. A történet további részében teste haldoklik, kómában fekszik a kórházban. Lelke pedig hol a saját kis világában barangol, ahol kénytelen szembenézni azzal, amivé lett és Jézus, egy fura fickó, Jack, valamint Nagymama (egy indián asszony, a Szent Szellem) segítségével elindulni a változás útján. Máskor pedig útnak indul és egy kisfiú, valamint a hozzákapcsolódó nő (az anya lakótársa és barátnője) testében élve megismerkedik velük, és rajtuk keresztül lehetősége nyílik egy embert meggyógyítani.

A történet nagyon hasonlít A viskóéra, ugyanakkor más is. Ahogy már írtam a főszereplőnk bizonyos szempontból ellentéte Macknek, taszít minket ez az alak. Bár azért arra ügyelt a szerző, hogy később legyen lehetőségünk azonosulni vele. Ha mondjuk, arra fókuszál, hogy ez a regény teljes kiegészítése legyen az elsőnek, akkor egy gyilkost tesz meg főhősnek, akivel viszont senki nem tudott volna igazán együttérezni. Mindennek ellenére is a Keresztutak méltó párja, folytatása és kiegészítése A viskónak.

Míg Macknek elsősorban Istent kellett megismernie, addig Tonynak önmagát kell helyesen látnia, átformálnia. Mindketten eltévedtek, Mack így érzi, Tony viszont eleinte nem is akar erről tudni. Mack valójában csak megtorpant az úton, elrejtette előle a veszteség köde a folytatást, Tony azonban szülei korai halála után, a túlélésért folytatott küzdelemben egyre rosszabb ösvényeket követett, amelyek az elején ugyan még segítették is, ám később egy olyan mocsárba vezettek, amelyben a férfi teljesen elveszett. Mindkettejüknek újra kell strukturálnia ön- és világképét. Tony esetében ezt a kettőt jelképezi a két történetszál.

Bár a Keresztutakban is többféle téma kerül terítékre, a középpont egyértelműen az igazság kérdése, felfedezése, megélése és megteremtése.

Ehhez Tonynak először el kell fogadnia, az igazság, hogy valami igaz-e nem függ attól, hogy ő valóságosnak véli vagy sem.

Tony az egyik szálon saját lelkét, belső világát járja be, ahol rengeteg épület áll, amely hazugságokból épült. Kis birodalmát pedig olyanok irányítják, akikre annak idején azt hitte, szüksége van, de valójában rengeteg kárt tettek. Ennek példája a jelenet, amikor Tony találkozik két kertésszel, akik elmondásuk szerint a gazokat szedik ki, holott igazából virágokat tépnek ki gyökerestől. Ezek azok, amiket az egója és a felettes-énje gaznak tart.

A történet során ezek az építmények folyamatosan erodálódnak, míg Tony is belátja a rombolás szükségességét. Így végül elkezdődhet az újjáépítés.

Nemcsak Tony érti meg életét és valódi természetét, de mi olvasók is Jack tulipános példájából. E szerint az ember a hagyma, a gyökér és a virág is. Gyökér az Élet előtti életben, a halálunkig magyarán, és virág az életen túli Életben. Isten tudja, milyen virágot hozunk, mi rejlik bennünk, mivé lehetünk, ám mi itt csak gyökerekként látjuk egymást és akként élünk. Ez egyáltalán nem rossz dolog, habár e léttel együtt jár a fájdalom. A gyökérben már ott van a virág nyoma. „a zenében és művészetben, a történetekben és a családban, a nevetésben, a felfedezésben és újításokban és a munkában és a jelenlétben.” Hasonló az, amit a lerombolt épületekről mond: „Minden lerombolt épületben sok minden marad, ami valamikor igaz és helyes és jó volt, és ez beleszövődik az újba; sőt a régi nélkül az új sem lehetne az, ami.”

A gyökér nélkül nincs virág, és ezért a gyökér is szép, még akkor is, ha a föld súlya, az élet fájdalma elcsúfítja, akkor is ott hordozza magában a virágot, mely létének igazi célja. Ez megjelenik Radnóti Miklós Gyökér c. versében is. Most ezzel búcsúzom:

A gyökérben erő surran,

esőt iszik, földdel él

és az álma hófehér.

Föld alól a föld fölé tör,

kúszik a ravasz gyökér,

karja akár a kötél.

Gyökér karján féreg alszik,

gyökér lábán féreg ül,

a világ megférgesül.

De a gyökér tovább él lent,

nem érdekli a világ,

csak a lombbal teli ág.

Azt csodálja, táplálgatja,

küld néki jó ízeket,

édes, égi ízeket.[2]

Gyökér vagyok magam is most,

férgek között élek én,

ott készül e költemény.

Virág voltam, gyökér lettem,

súlyos, sötét föld felettem,

sorsom elvégeztetett,

fűrész sír fejem felett.

Wm. Paul Young, Kereszt utak, Immanuel Alapítvány, 2013.

[1] Az első könyvről lásd: http://aoisakura.blog.hu/2017/02/21/felszabadulas_es_felszabaditas

[2] kiemelés tőlem