Fel és előre, le és hátra és még mindig hátra, de újból fel. Előre, le és még mindig előre, de fel, majd hátra és le és még mindig hátra, de újból fel. Előre, le és még mindig előre, de fel, majd hátra és le és még mindig hátra, de újból fel.

Nézte, hogy ez az ismeretlen hat év körüli kislány hintázik. Barna, göndör fürtjei repülnek utána, vagy épp előre hullnak az arcába, mely sugárzik. Mosolya igazi gyermek mosoly, olyan melyet nagyon ritkán látni felnőtt emberen.

Egész délután itt üldögélt és csak figyelte az embereket, pedig közel a határidő és ő még egyetlen vonást sem tett. Pontosabban tett, rengeteget, megszámolni sem tudja, hányszor tervezte meg a cég logóját, a kért plakátot, a névjegy kártyákat, és a barátnője esküvői meghívóját, aztán mindahányat kitörölte, végül megelégelte az egészet.

Hullámvölgybe került. Igen, nem volt rá különösebb oka, nem halt meg senkije, nem történt vele tragédia. A párja elhagyta, de annak is már egy éve és nem vágyott rá, hogy újra találjon valakit, most még biztosan nem.

Nem ez volt az első, sem az utolsó. Labilis, ezt a szót használták rá, vagy azt, kedélybeteg. Nem értette, miért olyan természetellenes ő? Mert élete nem ível felfelé folyamatosan, mert ajka nem görbül állandóan felfelé? Nyilván nem voltak kellemesek a depresszió időszakai, de ahogy a tenger hullámzását sem lehet megállítani, úgy az ő hullámai sem simultak el, hiába kereste a megoldást gyógyszerekben, terápiákban, könyvekben, égen-földön.

Fel és előre, le és hátra és még mindig hátra, de újból fel. Előre, le és még mindig előre, de fel, majd hátra és le és még mindig hátra, de újból fel. Előre, le és még mindig előre, de fel, majd hátra és le és még mindig hátra, de újból fel.

Olyan ismerős volt a hinta mozgása és… meghitt, akár édesanyja ringatása. Alighogy ez eszébe jutott, érezte, egy magányos könnycsepp gördül le arcán. Tudta, miért, erről igen, ennek volt oka. Az emlék felébresztette a többit. A délutáni napfénynek a tető résein bekúszó pászmáit, a fülledt meleget, az öreg gerendát, a vastag kötelet, anya élettelen testét. Már belenyugodott, soha nem tudja meg, miért döntött így.

Anya élete is hullámzott, ebben biztos volt, ahogy érezte ezt másokon is, a mosolyok maszkja mögött, a hirtelen előzúduló haragban. Látta, mi van a kirakat mögött, hallotta a hullámok morajlását a bezárt raktárajtó mögül. Maga az élet hullámzik, s mégis azt mondják, szilárdan állnak rajta.

A kislány elindult haza. Ő még élvezte a völgyet is, mint a gyerekek általában, aztán valamikor a ki tudja honnét előmászó rettegés felfalja az élvezetet. Akkortájt nyomják a kezünkbe a maszkot mások, akik megtanítják: csak felfelé haladj, és ne rontsd el mások kedvét a tieddel. A hullámvölgy tabu.

Felállt és a hintákhoz sétált. Talán az élet őt nagyobb hullámokkal ringatja, talán csak neki tűnnek nagyobbnak, nem számít. Most völgy van, majd csúcs jön.

A park kihalt volt, alkonyodott. Beleült a hintába, egy ideig nem mozdult, aztán már csak azt vette észre, hogy felért olyan magasra, hogy a szembenálló ház tetőcserepei fölött megpillantotta a lemenő napot.

Fel és előre, le és hátra és még mindig hátra, de újból fel. Előre, le és még mindig előre, de fel, majd hátra és le és még mindig hátra, de újból fel. Előre, le és még mindig előre, de fel, majd hátra és le és még mindig hátra, de újból fel.

Magával ragadta az élmény és ezúttal, amikor felért, lehunyta szemét. Jött a völgy, a lejtő, izgatottsága fokozódott, elképesztőnek érezte. Újra fent volt, ismét kinyitotta szemét arra a pillanatra, majd megint becsukta. Néhány ilyen alkalom után elszédült, így lassított, közben felnevetett. Igen, régen is mindig borzalmasan elszédült ettől, de akkor is csinálta, mert imádta, ahogy zuhanás közben remegett a gyomra, a bizsergést, ami egész testét átjárta.

Megállt, kiszállt és haza sétált, a kellemes bizsergés vele maradt. A hinta pedig hamarosan újra mozgásba lendült.

Fel és előre, le és hátra és még mindig hátra, de újból fel. Előre, le és még mindig előre, de fel, majd hátra és le és még mindig hátra, de újból fel. Előre, le és még mindig előre, de fel, majd hátra és le és még mindig hátra, de újból fel.