„Az, aki uralja az álmokat, uralja a világot. Az, aki uralja a hajat, uralja a nőket. Az, aki uralja a szaporodási képességüket, uralja a férfiakat is. Az, aki elégedetté teszi a nőket, a férfiakat is kielégíti, és az, aki a haj és a gyermek iránti lázban égő emberek körül doktorkodik, az közöttük a király.”

A regény címszereplője, Norma Ross, most veszítette el édesanyját, aki a metró elé ugrott, azonban a fiatal nő kételkedik abban, valóban öngyilkos lett volna. Mialatt igyekszik kideríteni az igazságot, belegabalyodik az alvilág hálójába, melyből anyja és egy másik fiatal nő ki akart törni, meg akarta semmisíteni. Amíg Norma az igazságot kutatja, a fodrászat mögött (is) álló maffia annak a különleges hajnak a forrását keresi, ami oly nagy sikert hozott nekik, amit a lány anyja, Anita szállított. Két szemben álló fél, akik egymást kergetik; hajmaffia és béranyaság; egy különleges örökség, melyet titkolni kell, mert ha kiderül, Norma ocsmány szenzációvá lesz; egy nő, aki társa lebukása ellenére folytatja keresztes hadjáratát az alvilág férfijai ellen, akik azzal lesznek királlyá, ami a nőké, amit elvesznek tőlük.

„Az, aki uralja az álmokat, uralja a világot.”

Hátborzongató mondat, azért is, mert igaz. A regény kulcsmondata számomra, amely egyébként egy lebilincselő, sötét festményt fest le világunkról.

Mindannyiunknak vannak álmaink, vágyaink, mindenki szeretne elérni, megkapni valamit. Azt hihetnéd, nem olyan könnyű uralni ezeket, pedig nagyon is az.

Ahhoz, hogy ezt bizonyítsam, elő kell venni a jó öreg Maslow-féle piramist, mely a szükségleteket mutatja be.

Bár előfordulnak kivételek, a legtöbb esetben ahhoz, hogy önmegvalósítsunk (azaz konyhanyelven beteljesítsük álmunkat) először be kell tölteni az ennél alapvetőbb szükségleteket. Szerintetek a világon hány olyan ember van, akit lefoglal fizikai, tehát a legelső, szükségleteinek kielégítése? Hány ember éli le hosszabb-rövidebb életét pusztán úgy, hogy csak túlél? Nem, nem kell ehhez elmenni Afrikáig vagy valamely dél-amerikai országig. Magad körül is láthatod, vagy éppen te is ebben vagy. Persze ez a dolog összetettebb annál semmint, hogy azt mondhassuk, ezért x, y és z felelős, de kétségtelenül szerepe van benne a hatalom embereinek, akik nem akarják felismerni rendszereik már most vagy a közeljövőben (lsd. technológia fejlődése, még kevesebb munkahely) fenntarthatatlanok.

Menjünk tovább és tegyük fel, megvan a fizikai szükséglet és a biztonság, ha nem is tökéletesen, de annyira, hogy feljebb tudunk már lépni. A következő lépcsőfok: szeretet, a valahova tartozás érzése. (Itt meg kell említenem, van, aki számára a család az önmegvalósítás, hogy ez jó vagy rossz és hasonlók, azt nem vitatnám meg, legalábbis nem most, egyszerűen fogadjuk el ezt így.)

A regényben ez az egyik, ami fölött uralkodik a szervezet méghozzá a béranyaságon keresztül. Gondolom azért a hírekből már sokan találkoztunk a jelenséggel. Igazságot én nem fogok tenni, elég nagy falat ez, rengeteg kérdéssel. Vajon helyes-e megvásárolni egy másik nőt, hogy kihordja a vágyva vágyott gyermeket? Értem én, vannak, akiknek nem lehet természetes úton, de talán nem ez a legjobb megoldás, ami ráadásul csupán egy bizonyos réteg számára elérhető az anyagiak miatt. Mi lesz a nővel? Hiszen − a regényben legalábbis – ezeket a nőket úgy vadásszák és kénytelenek megtenni, legtöbbször anyagi helyzetük miatt. Egyértelmű kihasználásról van szó. Beszélhetünk egyáltalán béranyaságról úgy, hogy az egy valódi, ám senkit sem sértő megoldás legyen? Én ugyan nem szültem, de azért azt tudom, hogy anya és gyermeke kapcsolata már előtte elkezdődik. Szóval rengeteg sebből vérzik a dolog.

Habár a regényben ez nem jelenik meg, én fontosnak tartom, a másik nagy problémát és uralkodási lehetőséget e lépcsőben, a valahová tartozást. Amikor a csoport és annak célja, elvei lesz a minden az életben. Amikor e vágyat és az élet más területén való kudarcokat kihasználva hálózzák be az embereket és emésztik el emberségüket és életüket. (Nyilván az egyénnek is megvan a maga sara, azonban undorítónak tartom, amikor mások sebeit, gyengeségeit saját eszközükké teszik és elhitetik, ők a segítség, a kiút.)

Aztán ott van a haj, ami elsőre talán nem tűnik annyira szörnyűnek, mint a béranyákká változtatott (több esetben) elrabolt, kizsákmányolt lányok, holott éppoly borzasztó. Bizonyos nők, hogy saját túlélésüket biztosítsák, eladják hajukat, amivel aztán más nők büszkélkednek. Mondhatod, hogy ez az ő döntésük volt és rendben is van addig, amíg ez így is van, ám amikor valamit azért teszel csak meg, mert különben a család éhen hal, az szabad döntés? Nézzük a másik oldalt, a vásárlókat, akiknek van pénze, amin megveheti azt a kívülről érkező önbecsülést, melyet a divat, a barátnők, a média világa lebegtet meg előtte. És akkor megint itt a sok-sok kérdés, probléma. Oké, szép akar lenni és másnak ez nem jár? Nem is érdekli, honnan van az, amivel dicsekedik. (Ezek a Normában megtalálható tények, nem akarok senkit megsérteni és tudom, hogy nem mindenütt így működnek a dolgok.) Milyen élet és önbecsülés az, amihez a mások által szentesített irányzatoknak, elveknek, külsőségeknek való megfelelés szükséges? Igen, a negyedik lépcsőben ott van az is, a mások általi elismerés. Valóban erről szólna? Vagy sokkal inkább tele vagyunk a gazdasági érdekek miatt és a média által közvetített hamis, végletekig eltorzított értékek garmadával? (Nem, nem azt mondom, hogy ez mindenre igaz.)

Továbbá – bár már szorosan nem ide tartozik – még az olyan, az ábrán az önmegvalósításba tartozó értékeink is puszta árucikkekké lesznek, mint a kreativitás, amivel önmagában nem lenne gond, ha nem szenzáció- és pénzhajhászatról szólna, ha nem facsarná ki az embert, legfőképp: ha bárkinek lenne esélye eljutni idáig.

Igen, igen vannak ellenpéldák, vannak „hősök”, de ahogy látjuk, tapasztaljuk, igenis gyámkodnak felettünk, méghozzá lehetőség szerint úgy, hogy csak kevesen szabadulhassanak ki atyai/anyai kezükből, mert tudják:

 „Az, aki uralja az álmokat, uralja a világot.”

Ui.: Nem, ez nem egy összeesküvés-elmélet, nem minden csoport minden tagja úr, akit/amit itt felsoroltam és mi sem mind vagyunk szolgák, van azért lehetőségünk kitörni. Ez az egész inkább egyfajta (gondolat)ébresztő.

Sofi Oksanen, Norma, Scolar kiadó, 2016.