Ezt az animét nekem találták ki, szinte minden van benne, amit kedvelek: nyomozás, szellemek, egy nem mindennapi főhős és egy társ, aki képes feltörni hősünk páncélját.

Ha valaki ismeri Dean R. Koontz A halottlátó c. regényét, ami azóta egy sorozattá nőtte ki magát, akkor valami hasonlóra számíthat ettől a műtől is.

Adott egy főszereplő, aki látja a szellemeket és képes velük kommunikálni, ebből adódóan pedig több bűntényre is fényt derít. Ennek folyományaként természetesen képbe kerül egy (az animében több) nyomozó is, aki tud hősünk képességéről. Valamint adott egy társ, aki elfogadja ezt a képességet s mindent, ami vele jár, nem utolsó sorban támasza lesz a nehéz sorsot cipelőnek. (Persze A halottlátó Odd Thomasa és az anime Saito Yakumoja között azért akad eltérés is.)

A krimit és a szellemeket vagy szereti valaki vagy nem, ám ezen kívül is akad erénye e történetnek.

Ott van főhősünk, Saito Yakumo karaktere. Megint csak ízlések meg arcul csapások, de nagyon szeretem az ilyen fura alakokat, akik nem hétköznapiak, akik kilógnak a sorból, akik legtöbbször magányos farkasok.

Mind ezzel együtt Yakumo vörös szeme, amellyel a szellemeket látja, már többeket megszólíthat. Egy áldás, amit átokként él meg tulajdonosa; képesség, ami egyben bélyeg is; egy külső jegy, amit senki sem kér, csak megkapja, amin nem változtathat, és ami tökéletes céltáblává teszi viselőjét a gyűlölködők, a zaklatók körében. Sokan járnak hasonló cipőben. Bőrszín, származás, valamilyen betegség vagy baleset nyoma, fogyatékosság vagy egyszerűen bármiféle eltérés, másság prédává változtat és szenvedést hoz. Holott éppúgy, ahogy van mindenkinek egy helye a világban, ahol otthonára lel, úgy van olyan közösség is, ahonnan ő lóg ki, ahol ő az eltérő, ahol ő az idegen.

Érdemes megemlíteni még Ozawa Harukát, aki teljesen más perspektívából tekint Yakumóra, mint a többség. Haruka csodálja a fiú képességét és meg akarja ismerni őt. Talán csöppet szentimentális, de nem vágyunk a legtöbben erre? Egy emberre, aki a teljes lényünket elfogadja és szeretni tudja?

Aztán ott van Yakumo nagybátyja, Isshin, aki vörös kontaktlencsét hord bal szemén, hogy részt vállaljon unokaöccse szenvedéséből. Hány olyan szülő, nevelő és gyám van, aki inkább méretre szabja gyereket, hogy beilleszthető legyen a normába?

Az empátia nemcsak Isshin karakterében játszik szerepet, de az egész történetet átitatja, ettől lesz egy érdekes, misztikus kriminél több az anime. A szellemek itt nem az elhunytak lelkei, hanem érzések, melyeket hátrahagytak. Hiába a vörös szeme, Yakumo empátia nélkül képtelen lenne felszabadítani azokat, akiket e hátrahagyott érzésekből álló lények megszállnak, vagy e lényeknek segíteni.

Végszóként: az empátia hiánycikk világunkban, pedig az ember sokkal kevésbé a logika által irányított faj, az érzések dominánsabbak, s ha ezeket empátia helyett manipulációval, elnyomással és/vagy gerjesztéssel kezeljük, az minden, csak nem jó.

Shinrei Tantei Yakumo, 2010, alkotó: az eredeti regénysorozat írója: Manabu Kaminaga. (A többit el se kezdem sorolni, ha rákerestek, kiderül, elég sokféle illusztrációt és feldolgozást kapott a még ma is futó regénysorozat.)