Az előszóban különös történészként aposztrofált szerző nem kevesebbre törekszik könyvében, minthogy megírja az emberiség (egész pontosan a Homo Sapiens) rövid történetét. A történetet, melyben a főszereplő faj jelentéktelen állatból istenné lett.

A Sapiens nem regény, de nem is száraz történelemkönyv. Egy lenyűgöző, érdekes munka, amely sok mindent tartogat számunkra, több olyan tényt is, amely meghökkentő, esetenként igen kellemetlen, kényelmetlen.

Hogyan lett a Homo Sapiens, mely csupán egy faj volt a többi állat között mára a Föld és lassan a teremtés ura? A szerző szerint ehhez négy forradalmi változásra volt szükség.

A kognitív forradalomra, mely lehetővé tette (más emberfajokkal ellentétben), hogy hatékonyabban, nagyobb csoportokban éljünk, vadásszunk. A kognitív forradalom takarja az elképesztő nyelvi képességeinket, melyekkel sokkal több és pontosabb információt tudtunk megosztani, mint más fajok. Ez a nyelv fontos kulcs, mert segítségével mind a világról, mind a közösségről többet tudhatunk és oszthatunk meg. Bár meglepőnek tűnhet, a pletyka az egyik alapköve annak, hogy őseink nagyobb számú csoportokat voltak képesek összehozni és együttműködésre bírni. A másik ilyen alapkő, amely már hihetetlen méretű törzseket és szövetségeket hívott életre a fiktív nyelv, az a képességünk, hogy nem létező dolgokról is beszélünk. Ez vezet a mítoszokhoz, eleinte törzsi védelmezők, totemek képében, melyek alatt egyesülnek az emberek, pontosabban sapiensek. Akik aztán meghódítják a világot, ilyen vagy olyan módon kipusztítják/ellehetetlenítik a többi emberfajt, valamint kiirtanak több száz javarészt nagytestű emlősfajt.

Évezredekkel később útjára indul „a történelem legnagyobb csalása”, a mezőgazdasági forradalom. Elődeink megkezdik uralmukat bizonyos állat- és növényfajok felett. Új életmódjuk, mellyel nem csak nem kell, de nem is lehet vándorolni, egyszerre növeli meg hihetetlen mértékben a népességet, jelent jóval nagyobb kiszolgáltatottságot (mivel a nomádok egyszerűen kerestek más élelemforrást, ha egyik-másik különböző okokból elérhetetlenné vált) és taszít keserű körülmények közé sokakat. A szerző fel is teszi a kérdést: vajon mi bírta rá a törzseket egy olyan váltásra, mely után az egyének többsége rosszabbul élt, mint annak előtte? A bűnös nem más, mint a fiktív nyelvvel kialakult mitológia, mely létrehozta és fenntartotta a törvényeket és a rendet.

Feltételezem, most többen örülnek, hisz nem hisznek a szellemekben, mesékben, vallásokban, mitológiákban. És ekkor jön az arculcsapás: minden rendszer, minden létrehívott törvény fiktív. Ma a demokrácia, a törvényeink, az emberi jogok épp annyira létezők, mint a maguk idejében az egyéb mítoszok. Fikciók, amelyekben hiszünk, ezért működnek (úgy ahogy).

A harmadik fázisban három ilyen fikciót teremtettünk, mellyel egyesíteni kívántuk egész fajunkat. A birodalmakat, a vallásokat és a pénzt. Ezek közül az egyértelmű nyertes a pénz, mely valóban az egész világot meghódította, míg a legnagyobb birodalmak és vallások is csupán korlátozott hatóerővel bírtak.

Végül a tudományos forradalom következett. Miért pont Európa, a britek, spanyolok, portugálok, hollandok, franciák alapozták meg a mára egyetlen világméretű birodalmat? Miért ők hódították meg az ismeretlen földeket, mikor a kínaiaknak is megtehették volna? Mert Európa ismerte fel elsőként tudatlanságunkat. Ez a felismerés pedig tettekre sarkallt, tettekre, melyekhez szorosan kapcsolódott a pénz. A kíváncsiság, a nyereség utáni vágy, a pénz iránti bizalom (és rengeteg áldozat) repítette fel az embert a csúcsra. Megteremtettünk egy globális birodalmat, és úgy fest, nem is olyan sokára a teremtés urai is mi leszünk, köszönhetően a tudománynak.

Egész jól hangzik, nem? Mi lennénk a dicsőséges hódítók, akik az istenné válás küszöbén toporognak. DE mibe került ez nekünk, mibe került a többi fajnak, a bolygónak? Sokba, túlságosan is sokba. Rengeteg fajt tüntettünk el a Föld színéről, a többi fajjal ellentétben mély, helyrehozhatatlan sebeket ütöttünk az ökológia szisztémájában és – bár az egész emberiséget nézve fejlődtünk – az egyének szintjén már igencsak kérdéses, valóban boldogok vagyunk, valóban előnyösebb a mai életvitelünk?

Evolúciós szempontból a legsikeresebb faj vagyunk (legjobbak a pusztításban is), de ha megkérdezhetnénk különböző korok, különböző egyéneit, vajon mit mondanának? A kollektív sikerünk boldoggá tesz egyenként minket? Ellensúlyozza a szenvedést?

Ez csupán egy nagyon rövid összefoglalója a történetnek, akit érdekel a téma, ajánlom, hogy merüljön bele, rengeteg érdekes dologra lelhet.

Yuval Noah Harari, Sapiens, Animus, Bp., 2017.