Amiből majdnem zsemle lett, pedig eskü, nem vagyok éhes, és így dél környékén már a napi második kávé is megvolt. Aludni azt persze tudnék, de mikor nem? Ja, amikor tényleg kellene, akkor aztán nem megy.

Ma is aludtam volna még, de fél hatkor kedvenc szomszédaim megriadtak, aminek egyenes következményeként én se élvezhettem tovább pihenésemet. Öt és fél év alatt már megszokhattam volna… hát nem. Ilyenkor mindig, minden egyes alkalommal megfordul a fejemben, hogy lebattyogok a lépcsőn, bekopogok, majd leordítom a hajukat, majd minduntalan eszembe jut, nincs semmi értelme, és legyintek.

Közben – tél lévén – először elbotorkálok a fűtésig és felkapcsolom. Irány a konyha, felrakom a kávénak a vizet, megpróbálok nem hasra esni a macskában, neki is cserélek vizet, adok alutasakot, száraz még van. Ezalatt hallgatom a rikácsolást, most a pénz a téma, hurrá. Nagy nehezen hozzájutok a kávéhoz, ezzel be a laptophoz. Reggeli rituálém: macska, kávé, olvasgatás a neten, pehely, cigi egyszer a kávé, egyszer a reggeli után.

Ma van egy utam, és kis híján felbukok a folyosóra kirakott szemétben, szóval gyors öltözés, fürdő után először irány a ketrec, lakótelepünk konténereinek otthona. Határozottan jó idő van, bár fúj a szél, sebaj így legalább nem kell a párát törölgetnem a kocsiról. Megállapítom, hogy szörnyen koszos, elvégre volt vagy három hete az utolsó takarítás, azóta meg jött hó, eső, latyak meg amit akartok. Mivel tudom, hogy hétvégére újabb nagy mennyiségű havas esőt, havat ígérnek, elnapolom (hetelem) a kérdést.

Akkor kapcsolják le a közvilágítást, amikor elindulok. Az úton minden a szokásos, visszafelé ismételten (immáron sokadjára) sikerül elkerülnöm, hogy elüssek egy élőlényt, ezúttal két kutya bukkan fel a másik oldalon a szalagkorlát alól és komótosan átballagnak az úton. Én közben leizzadok, ugyanis én időben észrevettem őket, a mögöttem érkező pasi azonban nagyon siet, s ahogy mögém ér már kerülne is ki, hála égnek szeme még van, ráébred, nem puszta szeszélyből álltam meg. Persze ez nem gátolja meg abban, hogy amint lehetséges, elsederjen mellettem és mivel hirtelen szemben is jönnek, minden nélkül bevágjon elém. Már megszoktam, meg sem lepődöm, amikor nagyjából öt perccel később, lakott területen belül utolér egy másik autós és el is suhan mellettem cirka nyolcvannal, megint csak jönnek szembe. Újra levonom a következtetést, egyeseknek a sebességhatár olyan, mint a menetrend, tájékoztató jellegű, pedig én is mindig a maximumon megyek, már ha engedik a körülmények.

Kilenc körül haza is érek. A délelőtt további része elmegy az apró-cseprő dolgokkal, szellőztetés, pakolászás, videóchat kedves másik felemmel, aki most délutános (közel ezer kilométerre innen), macskaalmozás, ebéd, kitalálni, hogy mi legyen majdan a maradék kelbimbóból. Posta is jött, hó vége van, csekkdömping, tehát a héten arrafelé is el kéne jutni. Szerdán valamikor állatdokihoz kell mennem gyógyszerért és kenőcsért, vagyis akkor majd megejtem ezt is. Ha már ezen pörög az agyam, bevillan a közelgő születésnap, mivel az első ajándékötlet vakvágányra futott, ki kéne ötölni valami mást, ami jelen személy esetében közel sem egyszerű, de most már igencsak időszerű volna.

Újabb kávé, felrakni az aktuális blogbejegyzést, átfutom az idővonalat, semmi kirívó. Ideje nekiülni az írásnak elvégre ma két rövidebb történet van tervbe véve és nem ártana a holnapra is előkészülni. Hosszú lesz még a délután, ami alatt biztos megszakítom a munkát ezért-azért, aztán este jöhet a szokásos dolgok sora, amiből nem hiányozhat az aktuális olvasmányom és az, hogy legalább egy passziánszt kirakjak. Ez már-már valamiféle kényszer nálam. Hogy aludni mikor fogok az a macska, az elmém és nem utolsó sorban szomszédaim függvénye.

Apropó elme, egész biztos, hogy rengeteget fogok az ajándékon kattogni, tudniillik van az a rossz szokásom, szörnyen frusztrál, ha zsákutcába jutok, és addig nem nyugszom, míg nem találok megoldást, ez viszont rendszerint elveszi a figyelmet más dolgaimtól, de legalábbis folyamatosan fut a háttérben. Ki kell találnom valamit! Help! Oké, ez csak költői kérés, mire felkerül ez az írás, addigra úgyis tárgytalan lesz. Most léptem. Bye!