A végeláthatatlan homokóceánon sodródik a lakók által csak Iszapbálnaként emlegetett sziget/hajó. Lakosai között rengeteg a fiatal, ők az ún. megjelöltek, akik rendelkeznek a thymiahasználat képességével, ugyanakkor nagyon fiatalon, legkésőbb a harmincas éveik elején, meghalnak. Épp ezért a közösség főnöke, valamint a Vének Tanácsának tagjai a jelöletlen, képességgel nem, viszont hosszú élettel megáldott kisebbségből származnak.

E magányos sziget népe, bár a halál s a veszteség árnyékában, de nyugodtan éli már-már idillinek festő mindennapjait egészen addig, míg egy másik szigeten talált lánnyal el nem indul azon események sora, melyek megszüntetik békéjüket, felfedik múltjukat és lehetetlenné teszik életük megszokott mederben folytatását.

A Children of the whales egy igen egyedi hangulatú, világú anime, és nagyon figyelemre méltó, mély témákat hoz fel, melyeket három nagy csoportba rendezhetünk.

1. sziget, majd hajó

Nem csupán otthonuk, egyszersmind közösségük szimbóluma is. Izolált, elzárt hely, biztonság illúzióját kelti, ugyanakkor egy valódi szigettel ellentétben nincs szilárd talapzata, céltalanul, s irányíthatatlanul sodródik a homoktengeren. A közösség életében bekövetkezett változások eredményeként hajóvá fejlődik, melyet ők irányíthatnak, így kedvük szerint létesíthetnek kapcsolatot a külvilággal is.

2. múltunk, gyökereink megismerése

Nem meglepő módon hamar kiderül a szemfülesebb néző számára, hogy a Vének Tanácsa amolyan sarokban trónoló, hízott pókként őrzi az igazságot a szigetről és népéről, holott e titok egyrészt fontos szerepet játszana identitásuk kialakulásában, másrészt nem érné őket felkészületlenül az ehhez kapcsolódó ellenséges támadás, már előbb kereshetnének megoldást. Ez egy igencsak sarkalatos pont minden nép vagy egyéb közösség életében, hogy feltárja, valóban ismerje és feldolgozza múltját, ugyanis – ezt már többször hangsúlyoztam – az érintetlenül magára hagyott, elfojtott vagy épp meghamisított múlt mindig visszaköszön, méghozzá rendszerint negatív, olykor egyenesen tragikus eredménnyel.

1+2. vágy a megismerésre és a szabadságra, változás

Ha egy elszigetelt közösségben és/vagy homályos múlttal növünk fel, előbb-utóbb minket vagy valaki mást rabul ejt a vágy, hogy megtudjuk a titkokat, hogy lássuk azt, amit még nem láttunk, hogy kitörjünk börtönünkből. De még ha e hangokat el is rejtik (ilyen vagy olyan módon) a közösségben, ott a tény, mely Aldous Huxley Szigetében az utópikus társadalom vesztét okozza, vagy amit a századokig izoláltan élő japánok is megtapasztaltak: lehetetlen örökké elzárkózni a világ többi részétől, más közösségektől. Egy kapcsolat pedig nyilván változást hoz az ő életükben, persze ez lehet negatív (itt a támadók, akik el akarják őket pusztítani) vagy pozitív (egy másik birodalom felfedezői, akiktől segítséget, védelmet és egy újfajta élet ígéretét kapják).

3. áldozat

Az Iszapbálnát, csak úgy, mint más hajókat vagy úszószigeteket, egy bizonyos lény tartja fent a homok hullámain. A nous (ez a lény) amolyan istenségnek tetszik számomra, nélküle esélyük sincs létezni a szó szoros értelmében, miközben szolgálatainak megvan a maga borsos ára. Az igazán döbbenetes mégis az, hogy mi az a két verzió, amit felajánlanak a különböző hajók lakói, használói: szívüket és érzéseiket, vagy életük egy részét. Érdekes kérdés, vajon mit választanánk és miért? Élet-e az élet szívünk, érzéseink nélkül? Ezek vannak olyan értékesek, hogy megkurtítsuk értük éveink számát?

 +1. politika

Az Iszapbálna története értelmezhető ilyen síkon is, közelebbről út a Vének Tanácsa uralta diktatúrától (talán egy kicsit ez erős) a demokráciáig. Miért? Az elején az igazi hatalom a Vének kezében összpontosul, a törzsfő az ő bábjuk, a végén a Vének jelentős mértékben veszítenek tekintélyükből és hatalmukból, a törzsfő pedig a népet szolgálja, akik együtt képesek irányítani szigetük útját át a homokóceánon. (Szó szerint az ő kezükbe van az Iszapbálna sorsa.)

Ennek az útnak két meghatározó pontja van, két konfliktus:

Az első a Vének és a többi lakos közt, amikor kiderülnek a dolgok az őket ért külső támadást követően. Az i-re a pontot aztán a Vének önkényes, kollektív öngyilkossági terve teszi fel. Innentől kezdve egyértelműen nem teljhatalmú urai a szigetnek.

A második a többséget alkotó, erővel bíró és átokkal sújtott megjelöltek és az ennek ellenére fölöttük álló, erőtlen, haszontalan, a vámot nem megfizető jelöletlenek között robban ki, ám végül elsimulni látszik. Bár érzésem szerint ez egy igen elkapkodott és nem végleges lezárás. Ezt azonban talán sose tudjuk meg, az anime számomra befejezetlennek tűnik, esetleg lesz belőle folytatás, erről ugyan nem tudok, ám az eredeti manga a mai napig is fut. Szóval van remény. Jómagam nagyon kíváncsi vagyok, hogyan alakul e nép további sorsa.

Children of the Whales (Kujira no Kora wa Sajou ni Utau), 2017, alkotó: Abi Umeda (manga).