A jövő lehetőségei
Yuval Noah Harari: Homo Deus
A könyv lényegében az író előző írásának folytatása, melyben kísérletet tett, hogy megírja a Homo Sapiens történetét. (http://aoisakura.blog.hu/2017/12/11/egy_kis_tortenelem_724)
A Homo Deusban összefoglalja mi az, amit elértünk. Bár teljesen még nem tűnt el a föld színéről, de megálljt parancsoltunk az éhínségnek, járványoknak és háborúknak. Hogy kell ezt érteni? Nem szűntek meg teljesen, ám globálisan nézve és a történelem előző koraival összehasonlítva csekély számú áldozatot szednek, ráadásképp ez már nem valamely isten, démon, vagy a sors keze, hanem emberi hiba, mulasztás eredménye, s tudunk tenni ellene.
Ez a változás a tudományos forradalom, melyhez szorosan kapcsolódik a kapitalizmus, eredménye, mely letaszította a trónról az addig uralkodó istenközpontú mítoszokat. Csakhogy valamilyen mítoszra szükség van, kell vallás, hogy megadja a válaszokat az élet olyan területein, mellyel a tudomány nem tud mit kezdeni. Ezt a szerepet tölti be a humanizmus, mely az embert emeli fel, helyezi minden fölé és mindenek közepébe.
A 20. században az egy tőről fakadó liberalizmus, kommunizmus és nacionalizmus, fasizmus közötti harcokról szólt minden. Habár a liberalizmus súlyos vereségeket szenvedett, végül felülemelkedett versenytársain. Hogy miért? Nem, nem azért, mert jobb, etikusabb társainál, hanem mert jobban ellátja feladatát a kapitalizmus, a folyamatos növekedés házastársaként, ugyanis alkalmasabb a növekedés biztosítására, mint a központosított hatalmi rendszerek, melyekről láthattuk, képtelenek lépést tartani.
Jelen pillanatban tehát új feladatok után nézhet az emberiség, de mik legyenek azok? Az állandó fejlődésre s növekedésre törekvésünk előirányozza nekünk ezeket. Legyőzni az öregedést, sőt a halált, és ha már, akkor istenné lenni, megkaparintani saját magunk újratervezésének hatalmát, mellyel szép lassan a Sapiens többé már nem lesz, mert egy új faj kerül a helyére.
Kitérő: Gondolom, többekben felmerül, nem lenne-e más, fontosabb problémánk? Nos, ez így van, ott van például a bolygó tönkretételének megállítása, ám ehhez fel kellene adni az emberiségnek a folyamatos növekedést s megelégedni azzal, ami van. Csakhogy az emberiség nem akar stagnálni, jelenleg élő mítoszaink ezt nem teszik lehetővé. Többet akarunk, aztán még többet, az ár nem érdekes, nem kötünk alkut.
Ez az új faj lehet biológiai alapú, azaz magát a sapienst módosítjuk. Elvégre a jelenleg uralkodó fajunk is pusztán néhány genetikai módosulással lett az állatok királya, ha sikerül teljesen megismernünk s uralmunk alá hajtani a géneket, olyan szuperembereket hozhatunk létre, akik már nem lesznek sapiensek, s hogy mit kezdenek velünk? Talán megtapasztaljuk, milyen is az, amikor nem mi vagyunk a királyok.
Megjegyzés: Sokan ezt talán túlzásnak vélik, hogy ilyen nem lehetséges, hogy menne bele már az emberiség saját elpusztításába vagy lealacsonyításába, de ez a fejlődés nem egy gyorsulás százra a legjobb sportkocsival. Apró lépések vezetnek el hozzá, először csak kijavítunk hibákat, betegséget gyógyítunk, de ha megtehetjük, miért ne adjunk valami pluszt is? Aztán ezek a pluszok szépen átformálják a sapienst.
Továbbá mint minden, ez is csupán a gazdagok kiváltsága lesz az elején, később újabb s újabb újításokkal elérhetővé válik szélesebb rétegben is, de ahogy a szerző is mondja: „A palotákban élők mindig is más célokat tűztek ki maguk elé,mint a kunyhók lakói.”
Az is könnyen meglehet, az új faj nem biológiai alapokon épül fel. Lehetséges, hogy az új hódítók azok az algoritmusok lesznek, melyek némelyike már ma is önállóan fejlődik s tanul, mindenféle emberi beavatkozás nélkül. A számítástechnika valóban hatalmas dolog, de nem ez az igazi kulcsa e jövőnek, hanem az a jelenleg elterjedt biológiai nézet, miszerint az organizmusok algoritmusok, az élet adatfeldolgozás. Bizony, e szerint mi, emberek pusztán algoritmusok vagyunk, meg rendelkezünk tudattal, csakhogy e plusz valójában nem jelent valódi előnyt. Az algoritmus lehet, hogy nem élvezi, amit csinál, ettől még tökéletesen megoldja, mert intelligenciája van. Hogy szemléletesebb legyek, ma már nemcsak a sokak által ismert önvezető autók léteznek, de olyan algoritmusok is, melyek legyőznek egy sakkbajnokot, jobb diagnózist adnak egy emberi orvosnál és olyan, ha nem még szebb zenét szereznek, mint Bach, és ez utóbbit emberi közönség ismerte el. E később még tovább fejlesztett vagy épp maguktól fejlődött algoritmusoknak lehet, hogy sosem lesz tudatuk, érzéseik, mégis jobban fognak ismerni minket saját magunknál is.
Ebben az utolsó részben az író még rengeteg dolgot felvet, többek közt, vajon milyen lehetőségei lehetnek akkor egy sapiensnek, milyen vallás/mítosz fog uralkodni ebben az új korban. Szóval tényleg sok-sok érdekes dologgal szolgál még, amit egy ismertető keretében nem áll módomban elmagyarázni. Ugyanakkor még néhány megjegyzés: a könyv nem prófécia, pusztán a múlt mintáin, a jelen s a Sapiens ismeretében felvázolt lehetőségek bemutatása, mely talán megvalósul, talán nem, ki tudja mikorra, könnyen meglehet az élet nem is ennyi és az organizmus több, mint algoritmus. A lényeg, hogy a szerző saját elmondása szerint azért hív egy ilyen utazásra, hogy nem egyénként, hanem emberiségként felhívja a figyelmünk a jövőre, a benne rejlő lehetőségekre. Teszi ezt abban a reményben, hogy elgondolkodunk rajta s ezek ismeretében talán egy jobb döntést hozunk, bármi is legyen az. Persze, nekünk egyszerű kis embereknek egy ettől jócskán elmaradott országban nem mintha sokat számítana, megvannak a magunk problémái, de ettől még élvezhetjük a könyvet.
Yuval Noah Harari, Homo Deus, Animus, Bp., 2017.
