Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a darabra, ami azonnal helyet kapott a kedvenceim listáján. Ha valami olyat keresel, ahol a húsba vágó valóságban köttetik igaz barátság, akkor a Rainbow pont neked „termett”.

Nehéz korszakban; ez kétféleképp is igaz. Egyrészt az anime az 1950-es évek második felének Japánjában játszódik, a vesztes második világháború után, a két atombomba után. Másrészt mind a hét fiú a Shōnan Javító intézetbe került, olyan bűnökért, melyek éppúgy a társadalom, a kor hibái is, mint az övék, ráadásul odabent is életveszéllyel néznek szembe és reménytelenséggel. A Rainbow korrajznak is kiváló.

Történetünk ott kezdődik, hogy hat fiatal (16-17 éves) fiú megérkezik a javító intézetbe, ahol rögtön szembesülnek az erőszakos Ishihara felügyelővel és Sasaki doktorral, aki jobbára egy perverz pszichopata. Cellájukba megérkezve pedig találkoznak Sakuragi Rokuroutával, aki hamarosan vezetője, mentora lesz a hat fiúnak; a túlélésre, reményre, kitartásra és barátságra tanítja őket. Ám eközben Sasaki és Ishihara mindenféle eszközzel azon van, hogy Sakuragi ne távozhasson, legalábbis nem élve. A fiú egykori cellatársa ugyanis öngyilkossága előtt hátrahagyott egy levelet, melyből kiderül: Ishihara pénzért szállított az orvosnak fiúkat, hogy megerőszakolja őket.

A hat fiú mindenre kész Sakuragiért, de minden erőfeszítésük ellenére a küzdelem Sakuragi halálával végződik, ezután magukra maradnak, fel kell dolgozniuk barátjuk elvesztését és saját útjukat járni. Mindegyiküknek akad bőven nehézsége, azonban ha nagy a baj, mindig számíthatnak a többiekre, akik viszont igyekeznek döntésüket tiszteletben tartani és csak akkor beavatkozni, amikor szükséges. Kapcsolatuk olykor konfliktusoktól terhes, ám mindig megoldásra lelnek, akár egymás, akár az idő által. Ha a másik képtelen tisztán gondolkozni, próbálják jobb belátásra téríteni, ha nem megy, hagyják, hogy elkövesse hibáját, aztán segítenek neki.

Ahogy már említettem a barátságon túl az anime kiváló korrajz is, mely figyelmeztet is, mennyire függünk a körülményektől, milyen meghatározó tényező döntéseinkben, eszközeinkben.

Ez a környezet itt a vesztes országban uralkodó nyomor és káosz, ahol szociális háló nincs, ahol magadnak kell boldogulnod valahogy, ahol a vereség és a kialakult helyzet okozta frusztráció szabad folyást enged az erőszaknak, s ennek legjobb példái az intézmények, ahol mindig a gyengén „verik le” feszültségüket. Valódi hatalom és rend híján, inkább erőfitogtatás megy.

Nyilván a fiúk is felelősek tetteikért, ám azok szorosan kapcsolódnak e környezethez, nemegyszer egyenesen abból fakadnak. Ebben a korban fiatalként, ők az egyik legkiszolgáltatottabb réteg, valamint a nők, amire szintén számos példát látunk. A családfenntartóvá váló anya képében, akinek bármit meg kell tennie, hogy etesse fiait, vagy akinek visszatér ugyan férje, de egy megtört, erőszakos, alkoholista emberként. Látjuk a fiatal lányban, aki elveszti Sakuragit, majd kénytelen lemondani Mario iránt érzett szerelméről, mert családja boldogulása érdekében megfelelő férjet kell találnia; vagy a nőben, aki egy amerikai tábornok nőjeként évekig túlél, ám csúnyán átverik, és csak a fiúknak köszönhető, hogy nem marad teljesen magára, hogy lesz ereje kilépni a gésa életből és újrakezdeni.

Mit kellene tenni egy helyen, ahol büntetlenül s nyomtalanul élhet vissza Ishihara, Sasaki a hatalmával? Míg előbbi végül is a Sakuragi incidens után csupán egy roncs marad, addig az orvos polgármesteri címre pályázik. A fiúk azonban megakadályozzák, hogy újabb hatalmat nyerjen. Jogi úton esélyük sincs, mivel Sakuragi cellatársának levele sincs már meg, a médiához és némi erőszakhoz folyamodnak, hogy a halálfélelmében mindent bevalló orvos vallomását a nagy közönség elé tárják. Manapság ez elfogadhatatlan lenne, de vajon jó az, ha a jog mindent felülír? Nem lehetséges, hogy bizonyos szempontból szép kis csapda is, mely koncot vet oda mindenkinek, hogy alkalomadtán megvédhesse a sajátjait? Vajon hasonló körülmények közt is a jogot kell megkoronázni, akkor is, ha ezzel még több ember lesz áldozat? A helyzet sajnos így is, úgy is rossz, bármi is a válasz, mert bárhol terem lehetőség a visszaélésre, s mind hibákat rejt.

Érdekes a párbeszéd is, ami az egyik fiú, Nomoto és egy ügyész közt zajlik, melyben megmutatkozik a generációs ellentét és a múlt kérdése. Az ügyész dühösen ostorozza a fiatalokat, akik nem tartják tiszteletben azt, amiért az ő korosztályuk életét adta a háborúban, mire Nomoto válaszul felteszi a kérdést, ki is felelős a jelenlegi helyzetükért? Elfelejtik, hogy ők mentek bele, ők háborúztak, a következmények mégis az egész országot, a fiatalabb generációkat is sújtja. Ők döntöttek, de a felelősséget most másra hárítanák. Meghaltak, állítólag értük, de ők, akik a vereség után itt élnek, mihez kezdjenek?

Bizonyos szempontból hasonló dilemmával szembesül Sakuragi is, aki miatt a hat fiú is veszélybe kerül, azért, mert ő egy halottnak akar igazságot szolgáltatni. E ki nem mondott dilemmájának feloldásaként adja át végül a levelet Ishiharának, megőrizve ugyan cellatársa emlékét és bocsánatot kérve tőle, amiért az élőket választja helyette, mert tudja, csak így lesz vége. Nem sokkal ezután mégis meghal és a hat fiú csak a doktort buktatja le, aki további veszélyt jelent.

Ma is jellemző, hogy nem vagyunk képesek felmérni, mi a fontosabb, mintha szívesebben kergetnénk a múlt szellemeit, miközben a most élőkről elfelejtkezünk. A múlt jelentős, de nem ragadhatunk bele, van, amit el kell engedni, hogy az élőkkel foglalkozhassunk, és van, amit meg kell jegyezni és tenni ellene, hogy többé ne forduljon elő. A múlt ad keretet a jelennek és jövőnek, de ha a keretek közt gondolkodunk, könnyen lehet, hogy az élőket (s az utánunk jövőket) áldozzuk fel.

Rainbow. Nisha Rokubō no Shichinin, 2010, alkotó: George Abe (író), Masasumi Kakizaki (illusztráció) (manga).

kép:https://myanimelist.net/anime/6114/Rainbow__Nisha_Rokubou_no_Shichinin